Cyberpunk, sci-fi, kultfilmek és trendkövetők. A kortárs kultúra kiberőrületét nem lehet kikerülne és nem is érdemes, hiszen olyan alkotások látnak napvilágot „lelkesített gép” és gépesített ember témakörében, amelyeknek hatása rendkívüli. A Budapest Secret Cinema terítékén június 6-án este a Mátrix van soron, ebből az apropóból válogattunk korábbi cikkeink közül.
Mátrix
„A Mátrix a huszonegyedik század kezdete a filmes világban. Minden idők egyik legrajongottabb alkotása, melyre igaz a közhely: vagy nagyon utálni kell, vagy nagyon imádni, de ha láttad, nincs középút. Kék pirula vagy piros: vagy megnézed újra és újra, vagy soha többé egyszer sem.
A Mátrix saját világot teremtett, száz film utánozta már, de meg egy sem közelítette. Divatot kreált: a mátrixos stílus évekig felismerhető volt öltözködésben, életfilozófiában, fiatalok világfelfogásában. Olyannyira beépült egy egész generáció kultúrájába, mint előtte talán egy film sem.” (Havasmezői Gergely)
Szárnyas fejvadász
„A szerencsés csillagzat alatt született kultuszfilm alapjául a sci-fi irodalomban megkerülhetetlennek számító Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regénye szolgált, melyet Roland Kibbee, Hampton Fancher és David Webb Peoples forgatókönyvírók remek érzékkel csavartak meg itt-ott. A cyberpunk műfaj egyik alapdarabjának számító alkotás kultikus státuszához sok minden hozzájárult: a film Oscar-jelölést hozó káprázatos látványvilága, Vangelis édes-bús melódiái vagy a jövőbeli noir ballonkabátos Deckardja (Harrison Ford) és replikáns femme fatale-ja (Sean Young) örökre a néző emlékezetébe vési magát, csakúgy, ahogy sosem felejtjük Rutger Hauer életének legjobb alakításaként elmondott könnyek-az-esőben monológját sem.” (Molnár Kata Orsolya)
Tron, avagy a számítógép lázadása
„Mai szemmel nézve persze megmosolyogtatóak azok a digitális effektusok, melyeket a Tron, avagy a számítógép lázadása használ. Ne felejtsük el azonban, hogy szűk harminc évvel ezelőtt még nemhogy nem duálprocesszoros mobiltelefonokkal szaladgáltak a készítők, de a digitális filmvágás is jobbára csak távoli ötletnek tűnt. Így tekintve a filmre nyugodtan kijelenthetjük, hogy – bár látványvilága meglehetősen elavultnak tűnhet – óriási lépést jelentett a manapság dívó 3D-s parasztvakítások irányába.
Az önállóan gondolkodó, fejlődő, és az embernél nagyobb tudás birtokában hatalomra törni készülő számítógépes program története ugyanis épp annyira válik napjainkban egyre megvalósíthatóbb rémálommá, mint amennyire jó kiindulópontot jelentett egy ’80-as évek eleji sci-fi alaptörténetéhez. A készítők azonban nem estek abba a csábító hibába, hogy egy lassú folyású, dünnyögve elmoralizálgató mozit gyártsanak a kérdés köré.” (Hancsók Barnabás)
Tovább a teljes cikkre »
Dredd 3D
„A tabuk változtak, de van, ami ugyanaz maradt: a cyberpunk-jövőkép és a marcona képregényfigura, Dredd bíró.
Olyan szinten gőzölög belőle a tesztoszteron, mint a régi jó VHS-időkben; az Expendables – régi nagy sztárok ide vagy oda – csak szerette volna elérni ezt a hatást. A kemény egysorokat osztogató Dredd, a mellette vizsgaküldetését teljesítő tanonc, a ’80-as évek és a komor jövő épp megfelelő arányú keveréke, ami ráadásul nagyon modern abból a szempontból, hogy ráismerhetünk arra is, amit ma, 2012-ben gondolunk arról, hogyan működik a világ – ez bizony így együtt szívet melengető. Vegyük még hozzá, hogy a színészek is simán teljesítik amit kell (jó, Dreddnek csak az álla látszik, Karl Urbannak nincs sok dolga, de Olivia Thrilby pont jó zöldfülűnek, Lena Headey hidegrázós, pszichopata főgonosznak, Wood Harris keménykezű drogdealernek) – és máris megértjük, hogy miért vannak oda az új Dreddért a kritikusok.” (Pásztor Balázs)
Az emlékmás (2012)
„Én imádnám ezt a sötét cyberpunk-jövőt. A vizuális fantázián kívül sok jó ugyan nem mondható el a filmről, de micsoda látvány és micsoda akció, amit ez a fantázia megteremt! Sajnos, akinek ez nem elég, annak Az emlékmás csak egy akció-videoklip említésre méltó történet nélkül, dögunalmas alakításokkal.
Igaz, hogy a Föld csaknem lakhatatlan, az embereket elnyomják, robotzsaruk cirkálnak az utcán és háború készül, de én egyikkel sem törődnék ebben a jövőben. Egész nap csak állnék az erkélyen, csodálva a többrétegű várost, az égből lelógó épületeket, a maglev-autókat és a rendőrrobotokat; a puszta kezemmel telefonálnék, naphosszat babrálnám az összes érintőfelületet (tehát mindent mindenhol), és az elsők között mennék el a Rekallba. Tudom, mert néha a valóságban is rábámulok a kezemben lévő, érzékelőkkel telezsúfolt science-fiction-miniszámítógépre („mobiltelefon”, micsoda név), és úgy követtem a Curiosity-t, mint mások az olimpiát. Én imádnám ezt a sötét cyberpunk-jövőt. Tenyértelefont és ezeremeletes házakat nekem! Bár sok jó nem mondható el a filmről a vizuális jövőn kívül, azért vagyunk néhányan, akiknek ez is elég.” (Havasmezői Gergely)
Renaissance
„2052, Párizs: a jövő nagyvárosában hologramok csalogatják a vevőket, üvegsétányok szigetelik el a sétálókat az autóutaktól, és egy óriáscég, az Avalon hirdeti a szépség és a fiatalság titkait. A város képe ismerős lehet a cyberpunk ezer darabjából, a történet szintúgy: a cég egyik fiatal, zseniális kutatója eltűnik, s csakhamar kiderül, hogy eltűnése több egyszerű emberrablásnál, sőt, köze van az Avalon egy rég elfeledett titkos kísérletéhez is.
Rendkívüli filmmel van tehát dolgunk – miután a néző kiszédeleg a teremből, el sem hiszi, hogy voltaképpen nem látott egyebet a sötét vászonra vetített fehér foltoknál és csíkoknál. Mégis jogos a kérdés: nem lett volna-e több a Renaissance egy, az eredetiségnek legalább nyomait felvonultató történettel? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nem. Ez a százöt percnyi hosszú technikai demonstráció befogadhatatlan lenne, ha a puszta látvány mellett még valami összetett sztorival, netalán eredeti világábrázolással is foglalkoznunk kellene. Bizonyára Annecyben is így gondolták, amikor a Renaissance-nak ítélték az animált filmek világának legnagyobb elismerését, a fesztivál első díját. Képi tökéletessége ellenére a Renaissance mégis zsákutca: ezzel a technikával nem lehet film noire-nál egyebet létrehozni. Igaz ugyan, hogy ha a Renaissance előtt valaki elmondta volna, mit fogok látni, arra is azt mondtam volna: nem lehet.” (Havasmezői Gergely)
A kilátóterasz
„Chris Marker kísérleti filmjében megtaláljuk a később kibontott, rengeteg ötlettel feltöltött sztorit: a jövő Párizsát elpusztította a harmadik világháború, az emberiség a föld alá kényszerült. Mivel a faj a kihalás szélén áll, csak a múltban és a jövőben kereshetünk segítséget. A tudósok kiválasztanak egy bizonyos megtörtént esemény képei által rabul ejtett férfit, hogy visszaküldjék a múltba információért. Az út természetesen a visszatérő, rémisztő emlékképek tárgyához vezet, amellyel a film le is zárja a férfi történetét.
Kilátástalan a jövő (ahogy a múlt is), amit mind vizuálisan, mind a hangokkal tökéletesen sikerült ábrázolni. A megteremtett világot nem látjuk mozgásban, de nincs is rá szükség: fekete-fehér, sötét tónusú, szemcsés állóképek sora teszi nyomasztóvá a hangulatot. A kiválóan megragadott utópiaérzet mellett egy ember legnagyobb lehetséges traumáját láthatjuk kibontakozni. A katarzis nem marad el.” (Szűcs Tamás)
Somnolence
„Cyberpunk rendőrrobot itt is szerepet kap, csakhogy ehhez a filmecskéhez már sztorit is írtak. No nem nagyot, de ígéreteset. És szinte már karaktereket is. A Somnolence mind vizuálisan, mind kidolgozottságában a mezőny egyik legerősebb darabja.
Patrick Kalyn az Avatar, a King Kong és a District 9 látványán is dolgozott. Meglátszik: az effekthasználat határozottan a District 9-t idézi, nem tolakodó, de annál alaposabb. A forgatás mindössze két nap alatt lezajlott, ami ad egy benyomást a csapat hatékonyságáról.” (Havasmezői Gergely)
True Skin
„Nem találok szavakat. Micsoda látványvilág! A True Skin a cyberpunk szerelmeseinek testet öltött nedves álma, ami a grafikát illeti – ami a történetet, nos, legyünk nagyvonalúak és feledkezzünk el róla. Miért ne tehetnénk? Ezzel a látvánnyal még a nagyvásznon is megbocsátanánk a film hiányosságait, nem hogy apró monitoron.
Stephan Zlotescu, a new yorki Pratt Institute volt növendéke megütötte a főnyereményt az alkotásával. A Warner Brothers stúdió már dolgozik a True Skin nagyfilm forgatókönyvén (nos, jó munkát), és az egész estés filmet is Zlotescu rendezi majd.” (Havasmezői Gergely)
