Ráadás

Éves mérleg 2016: A legjobb filmek (11-1.)

Jó év volt 2016, de még milyen jó! Moziba legalábbis jó volt járni – még hazánkban is. Mutatjuk, miért volt különösen érdemes beülni a szélesvászon elé!


2016-ban 300-nál kevesebb film került a hazai mozikba, és mi, azaz a Filmtekercs szerkesztőségének csaknem 30 lelkes tagja egy tízes skálán pontoztuk az általunk látott alkotásokat. A legjobb huszonkettőről annyit árulhatunk el, hogy az átlaguk mind 8 pont felett volt.

 

11. Haifai kikötő

Biztosan keveseknek tűnt fel, de a nyáron csendben bemutatták az év egyik legjobb vígjátékát, ami teljesen olyan volt, mintha nem is vígjáték lenne. A Haifai kikötőben pedig épp ez a különleges hangulat a legjobb.

A domboldalon fekvő kikötővárosban, Haifában két férfi indul el egymás felé, az egyik a partról, a másik a hegytetőről. Előbbi pusztán felesége elhagyott fülbevalóját keresi, utóbbi azonban a sorozás elől menekülve szeretne hajóra szállni. Útjuk során pedig számos furcsa figurával találkoznak, akik mind némiképp céltalanul vándorolnak felfelé és lefelé.

Kedélyes hangulat és kellemes nyári bódultság egyaránt jellemzi a Haifai kikötőt, ettől azonban a film egyáltalán nem ostoba. Sőt a felépítése szinte mértani eszközökkel készülhetett, hiszen a két főhős szimmetriában ugyanazokkal az alakokkal találkozik, csak máskor és máshogy. Így a mellékszereplők életébe kétszer pillantunk bele, mindenki ismerőssé válik. A sok könnyedség és a humor mellé pedig kényelmesen elfér egy kis konyhafilozófia is. Így kell gondolkodva szórakozni! (Tóth Nándor Tamás)

 

10. Spotlight – Egy nyomozás története

Hiába a relatíve korai, februári premierdátum, a méltán Oscar-díjas Spotlight ereje és fénye 2016 teljes filmtermésének lefutásával sem halványult el. Thomas McCarthy rendezésével gyönyörűen párhuzamba állt az alkotás főszereplőivel. Talált egy érdekes történetet, ami érdemes a figyelemre, alaposan utánajárt, majd hatásvadászat és általánosítás nélkül tényszerűen – mégis izgalmasan – a néző elé vitte a Boston Globe munkatársainak sokéves munkáját, melyben pedofil papokat buktattak le.

Februári kijelentésünkhöz a mai napig ragaszkodunk: „A több mint két órás film egy pillanatra sem enged le, feszült és kiegyensúlyozott tempóban halad az igazság felé, amely korántsem annyira felszabadító vagy megnyugtató, mint azt várnánk.” Sajnos az elmúlt jó pár évben talán egy hajszálnyit immunisabbakká váltunk a katolikus egyház övezte botrányokkal szemben, egy-egy pedofíliával kapcsolatos hír felett gyorsabban fut át a szemünk, mint 10-20 évvel ezelőtt. Ezért is fontos ennyire ez a film: találóan és hitelesen mutatja be az újságírók kezdeti kételkedését, majd az egyre elkeserítőbb igazság felderítése övezte megdöbbenését és viszolygását, hiszen a 2000-es évek elejéről beszélünk. És ez az az állapot, amibe újra és újra, akár évente is vissza kell rángatni a mozinézőt, hiszen olyan komoly tematikáról beszélünk, amely felett nem megengedett, ha elsiklik a tekintetünk. A Spotlight (noha korántsem egyedüliként), de kimagasló minőségben tolja ismét a képünkbe, hogy igencsak van még min változtatni a világban. (Kajdi Júlia)

 

9. Mustang

Deniz Gamze Ergüven első nagyjátékfilmje öt nővérről és Anatólia elmaradottabb falvainak merev szabályairól mesél. Ebben a világban a nőknek kevés beleszólásuk van még abba is, hogy kihez adják feleségül őket, ami nem ritkán 13-14 évesen megtörténik. Ha szerencséjük van, a családjuk rendes férjet választ nekik. A testvéreknél is beindul a feleséggé képzés. A vadóc Lale azonban nem hajlandó elfogadni a környezete által ráerőltetett szabályokat, és családja nagy rémületére a saját feje után megy.

A Mustang érzékletesen mutatja meg, hogyan változik meg a testvérek élete az egyik pillanatról a másikra. Hogyan válnak önfeledt gyerekekből egy pillanat alatt szigorú falak közé szorított asszonyokká. Avagy a címben szereplő metaforával élve, hogyan válnak szabad vadlovakból igavonókká. Ilyenformán a film egyszerre mond el egy bájos történetet és vállal határozott politikai állásfoglalást. A zajos kritikai siker mellett egy Oscar-jelölést is elkönyvelhetett. (Mlinárik Mariann)

 

8. Hétköznapi titkaink

Joachim Triert nagyon karakteres, és talán éppen ezért rétegközönséghez szóló rendezőnek ismertük meg. Kétségtelen: mind a pályájukat kezdő írókat bemutató Szerzők, mind az elvonókúráról éppen szabaduló fiatal srác első napját bemutató Oslo, augusztus keveseket érdeklő, őket viszont nagyon megfogó alkotás. A dán Lars von Trierrel távoli rokonságban lévő norvég fiatal a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon tudott szintet lépni: Hétköznapi titkaink című, egy család drámáját bemutató filmje szintén nem kíméli a vidámabb történetekhez szokott közönséget, a vásznon látható színészek azonban már nemzetközileg ismertek: Gabriel Byrne és Isabelle Huppert alakítja a házaspárt, egyik fiuk pedig Jesse Eisenberg.

Louder Than Bombs: vagyis „bombáknál is hangosabban” – ez az eredeti címe az angol nyelven forgatott filmnek. Az autóbalesetben meghalt anya tragédiája rátelepszik az apa és két fia életére; ez a csönd azonban mindennél hangosabb. Zavarba ejtően hiányzik a három férfi kommunikációja, és a vágy, hogy meg tudják osztani fájdalmukat egymással. A nyomasztó és egyben felemelő hangulatú belső monológok teszik igazán katartikussá ezt a filmet. (Sergő Z. András)

 

7. Érkezés

Ha 2016 és sci-fi, akkor Érkezés. Az a helyzet, hogy a Ted Chiang novellájából Denis Villeneuve (Sicario – A bérgyilkos, Fogságban) által rendezett film akkor is felforgatta a tudományos-fantasztikus állóvizet, ha egyeseknek csalódást okozott. A jövő időben íródott Életed története nyilván nemcsak a fordítónak, hanem a forgatókönyvíróknak is fejtörést okozott, de Villeneuve remek narratív és vizuális érzékkel oldotta meg a lehetetlennek tűnő feladatot.

A film jelentősége több ponton is megragadható. Fontos egyrészt, hogy úgy hozza össze a látszólag teljesen különböző tudományok (kvantummechanika, asztrofizika, nyelvészet, kommunikáció stb.) jelenlegi legaktuálisabb megállapításait – hangsúlyozva, hogy egyik kevés a másik nélkül –, hogy közben giccsmentesen beszél alapvető emberi értékek fontosságáról. Ezáltal tulajdonképpen ugyanoda lyukad ki, mint két éve Christopher Nolan a Csillagok közöttben („az egyetlen téren és időn átívelő dolog a szeretet”), csak valamivel tudományosabban megalapozva. Emellett pedig rávilágít a mai döntésképtelen társadalom számára, hogy néha bizony akkor is vállalnunk kell a sorsunkat (már amennyiben ennek a szónak a film által felforgatott tér-idő kontinuumban maradt még jelentése), ha tudjuk, hogy nem lesz happy end a vége.

De még a tudományos életigenlő sci-fi mivoltán kívül is fontos film az Érkezés, hiszen – ahogy arra filmes műveltségben élen járó kollégám, Kiss Tamás felhívta a figyelmem – akár kulcsfilmként is működhet Villeneuve életművének értelmezésében. Ha ugyanis a földönkívüliek által rajzolt köröket azonosítjuk a rendező egy-egy filmjével, máris adott az analógia: akkor érthetjük meg őt és az általa közvetített üzenetet, ha megfejtjük az egyes körök kódrendszerét. És hogy ezt érdemes-e megtennünk, az nem kérdés! (Hancsók Barnabás)

 

6. A törzs

Bár a film engem még két éve taglózott le, ezért kicsit fura is a legjobb idei filmek közt emlegetni, de A törzset csak idén hozta be limitált forgalmazásban Magyarországra a Boddah. Az ukrán Myroslav Slaboshpytskiy filmje a halláskárosultak világában játszódik egy iskolában, és az összes szereplője jelnyelven kommunikál. Ezzel a merész lépéssel rákényszerít arra, hogy a diákok beszédét saját magunk értelmezzük, mint a némafilmek idején. Mégis kibontakozik előttünk egy ősi rituálék alapján működő közösség, és az emberi viselkedés brutalitásaihoz vagy épp két szerelmes fiatal gyengédségének megértéséhez tényleg nem kellenek a szavak.

A film kegyetlen a szereplőihez és a nézőkhöz is, mert nem enged belesüppedni a nézésébe, mert folyamatosan figyelemre késztet. Az utóbbi évek kultikus filmje. (Bartal Dóra)

 

5. Éjszakai ragadozók

A Gucci újjáépítéséről ismertté vált Tom Ford a divat után a filmek világát is meghódította. Első alkotására, az Egy egyedülálló férfira még mondhatták, hogy „kezdők szerencséje”, az Éjszakai ragadozók után azonban egyértelművé vált: Ford egy határozott látásmóddal rendelkező, erős kezű rendező.

Új mozija három városban és három szálon játszódik. Susan (Amy Adams) kap egy recenziós példányt volt férjétől, amelyet a nőnek ajánl. Ez felkavarja a főszereplőt, hiszen a regény egy kegyetlen és érőszakos történet Texasból, ahol egy szakadt férfi elrabolja, megerőszakolja és megöli Tony Hastings (Jake Gyllenhaal) feleségét és lányát. Továbbá eszébe juttatja az írót, fiatalkori szerelmét, Edwardot. Kettejük régi szerelme New Yorkban, a fiktív gyilkosság Texasban és a Susan magányos élete Los Angeles-i gazdag villájában lassan tárul a szemünk elé.

Mindezt gyönyörű képekkel, teljesen egyedi stílusban – látszik, hogy ehhez különösen sok érzéke van Fordnak. A címben szereplő párhuzam, amit csak a múlt ismeretében értünk meg, tényleg líraivá teszi a filmet, amelyben az erőszak célt kap. (Tóth Nándor Tamás)

Amy Adams az Éjszakai ragadozók című filmben

 

4. Toni Erdmann

Maren Ade harmadik nagyjátékfilmje olyan elementárisan felszabadító és boldogságot sugárzó, akárcsak egy régóta várt orgazmus. Jóleső, együttérző és szabad, miközben megszűnik az idő és azt gondoljunk, a világbéke helyreállt: boldogok vagyunk. Habár szó szerint is találkozunk szexuális töltetű jelenetekkel a filmben, ezek nem öncélúak, hanem tragikomikus szekvenciák sokaságával mélyen a film szövetébe ágyazódnak. Miután megnéztem a filmet, rájöttem, Anca Miruna Lăzărescu, az Utazás apánkkal című nagysikerű film rendezője miért ajánlotta nekem, szinte gyermeki lelkesedéssel.

Sok apa-lány kapcsolatot bemutató filmmel gazdagodott ugyanis a filmművészet az évek során, a Ne bántsátok a feketerigót!-tól kezdve, a Repülj velem!-en és a My girlön át, egészen A messzi dél vadjai meseszerű, mégis naturalista világa.

A Toni Erdmann azoban meghatványozza a fent említett filmek hangulati ívét. A Romániából lányához, Németországba utazó özvegy apa (Toni Erdmann – Peter Simonischek) hol Drakula-fogsorral és parókával, hol csupaszőrnek öltözve igyekszik kínosabbnál kínosabb szituációkon át ráébreszteni lányát, Inest (Sandra Hüller) arra a közhelyre, hogy az élet igenis szép. Amire a javarészt a drámai helyzetekből helyzetkomikumba átcsapó pillanatok okozta sírva nevetés közepette mi se számítunk (pedig a film majd’ három órás!), hogy mindezt magunk is elhisszük, és az eddigi közhelyesség érzése helyébe egy egészen megfoghatatlanul nyitott és mély érzés kerít minket hatalmába, miközben kifelé menet a moziteremből összemosolygunk a többi nézővel, és mintegy magától értetődően számot vetünk önmagunkkal. (Szin Karolina)
toni-erdmann

 

3. Kubo és a varázshúrok

A Kubo az utóbbi évek legértékesebb mesefilmje, megkapó tanítás gyerekeknek és varázslat felnőtteknek – írja kritikánk. Míg a legjobb hollywoodi rajzfilmek is team-munkában kidolgozott, tesztvetítésekkel agyonbalanszírozott sztori érzését keltik, a Kubo olyan, mintha generációkon át továbbadott népmese vagy mítosz lenne, annak szimbolikus és tanító mélységeivel – és bátorságával is: kivételes jelenség a gyerekeknek szóló rajzfilmekben, hogy a Kubo néhol elmerészkedik egészen a szomorúságig.

A Laika stúdió és a Filmtekercs által az év egyik kiemelkedő új személyiségévé választott Travis Knight rendező filmje emellett a valaha látott legjobb stop-motion animáció is, egy vizuális művészi teljesítmény. 2016-ban termett néhány remek animációs film, de egyik sem érte el az alkotó bátorság e szintjét. (Havasmezői Gergely)

 

2. Kaliforniai álom

Az év vége igen jól sikerült a 2016-os hazai mozipremierek tekintetében. A Kaliforniai álom azon kevés filmek egyike, amikor a legtöbb kritikus a mozi bejáratán kívül tudta hagyni a szkepszist és a cinizmust: igenis van jól működő musical, ami úgy tesz boldogabbá két óra alatt, hogy még a sznobéria sem sérül. Európai művészfilmekhez szokott vájt fülű moziba járó vagy amerikai függetleneket kedvelő élharcosok is csak az első néhány képkockáig fogják bírni türtőztetni magukat: a Kaliforniai álom valóban magával ragad, és mi másra van szükségünk ilyen sötét időkben?!

Damien Chazelle a Whiplash után ismét a jazzhez nyúlt, de mennyire máshogy! Ebben a filmben Ryan Gosling alakította karakter, Sebastian zenei karrierjét építi Los Angelesben, miközben megismerkedik és szerelembe esik Miával (Emma Stone), aki színésznői karrierjét pátyolgatva meghallgatásokra jár. A valóban nem túl eredeti történetet a színek és Justin Hurwitz zenéje tesz emlékezetessé; várhatóan nemcsak a jól sikerült dallamok, de maga a film is végignyeri a fesztiválszezont. Szerencsére a Kaliforniai álom több, mint egy „just another musical”, bár ügyesen rejtegeti, így maradhat igazi közönségkedvenc. Ha figyelünk, azért azonosulni tudunk a két főszereplő kialakuló ars poeticájával is. (Sergő Z. András)

Kaliforniai álom

 

1. Az ügyfél

Akinek még mindig nem mond semmit a perzsa Asghar Farhadi neve, kezdje el gyorsan megtanulni. Olyan filmek köthetők a mesterhez, mint például a pillanatnyilag a világ legjobbjai között számon tartott Nader és Simin – egy elválás története. Következő filmje, A múlt már Franciaországban játszódott, de a kimagasló drámai minőséget továbbra is megtartotta. Idén visszatért Iránba, azonban Az ügyfél nem egyszerűen csak egy perzsa film.

Farhadi ugyanis ismét olyan univerzális értékeket ütköztet, mint a becsület, az igazság és a bűnhődés. Persze mindezt a helyi társadalom lencséjén keresztül, története azonban megint, mint sokadszorra, teljesen értelmezhető bárkinek a világon. Ráadásul idén mindez egy új szállal is gazdagodott. Az ügyfélben ugyanis párhuzamosan fejlődik a történet és mutatnak szemelvényeket Arthur Miller nagyszerű darabjából, Az ügynök halálából. Hogy mi a kapcsolat? Ez már igazi csemege, amit mindenki maga találhat, maga értelmezhet. A tökéletességig csiszolt párbeszédek és a bravúros színészi alakítás persze hozzátesz mindehhez, de a legnagyobb értéke számomra mégis az, hogy egy teljesen új gondolatvilággal hagytam el a mozitermet. (Tóth Nándor Tamás)

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya