Fókuszban Ráadás

Éves mérleg 2017: A 10 legcikibb jelenet

Van az pillanat, mikor ülsz a moziban, szemedet a vászonra szegezed, majd az egyik elbénázott jelenet láttán összeráncolod a homlokodat vagy rosszabb esetben kezedbe temeted az arcodat. Ilyen pillanatokból tíz is kijutott nekem 2017-ben. Jöjjenek hát azok a jelenetek, melyek után a legtöbb szekunder szégyent éreztem.

A lista előtt fel kell sorolnom pár momentumot, melyek kicsúsztak a top 10-ből, de terápiás jelleggel említést kell tennem róluk. A Kong: Koponya-sziget című film – melyre később még visszatérek – megtekintése során többször is vakartam a fejem. Tom Hiddleston 300-as Leonidász-stílusban, lassított felvételben vágja a bogarakat egy bozótvágóval? Ki gondolta, hogy ez még menő? Ráadásul a film stílusától teljesen el is ütött. Hasonlóan gagyi volt még A múmiában Mr. Hyde megjelenése, mely annyiban különbözött a Russell Crowe által játszott Dr. Jekylltől, hogy sötétebb volt a szín a szeme körül.

A másik kínos elem az erőltetett humor volt, mely sokaknak a Star Wars: Az utolsó Jediket és megannyi blockbustert megmérgezett. Én egészen toleráns tudok lenni az ilyen alkotásokkal, de a Thor: Ragnarökben a sokadik pofára és fenékre esés már egyszerűen bárgyú volt. Ami régen menővé tette a képregényfilmeket, ma már el van viccelve, és ez számomra Taika Waititi filmjében volt a leginkább tetten érhető.

A magyar filmek szerencsére lecsúsztak a listáról, és bár a Budapest Noirt és a Kincsemet egyaránt nem tartom rossz filmeknek, mindkettejük fináléjában volt egy megbocsáthatatlan elem. A Kincsemnél simán az ostoba lányregényekre emlékeztető középszerbe rántották le az addigi szolid történetet, mikor egy rajzfilmszerű főgonoszt és egy hatalmas tűzesetet bedobtak a végére, hogy legyen dráma. A Budapest Noir egyik utolsó jelenetében pedig az addig viszonylag következetes korhűséget dobták ki az ablakon, mikor egy modern budai luxusvillába helyezték a cselekményt. Még akkor is, ha léteztek ilyen lakások, ott megtört 1936 illúziója. Úgy tűnt, mintha nem lett volna szett aznapra, ezért a film egyik producerénél forgatták le a jelenetet.

A felvezető után pedig lássuk, mely 10 pillanat volt a legfrusztrálóbb vagy legkínosabb. Vigyázat, a lista spoilereket tartalmazhat!

 

10.  Elton John akciózik (Kingsman: Az Aranykör)

Eleinte egy vicces cameónak tűnt Elton John szerepeltetése Matthew Vaughn titkosügynökös akcióvígjátékában. A Julianne Moore által alakított főgonosz ugyanis elrabolta a zenészt, hogy az pávaruhában zenélhessen neki a bázisán. Elton kezdetben megnevettetett, mikor káromkodva kivetkőzött magából, ám a hetedik-nyolcadik visszatérése után fokozatosan vesztett humorosságából.

A legalját viszont akkor értük el, mikor a legendás zenész kivette a részét a filmvégi akciójelenetből és pávakosztümében, kamerába vigyorogva pofánrúgta az egyik csatlóst. Ez az egy képkocka tökéletesen leírja a Kingsman: Az Aranykört. Nem tudják, mikor elég, ugye?

 

9.   Superman felső ajka (Az Igazság Ligája)

Az alábbi jelenet egy nagyon szerencsétlen jogi herce-hurca miatt alakult így, nem a készítők fejében született meg – ettől függetlenül viszont szupergáz. Henry Cavillnek Az Igazság Ligája újraforgatásait bajuszban kellett végigcsinálnia, mert a Mission: Impossible 6-ra szóló szerződése miatt nem borotválkozhatott meg. A Warnernél pedig kétségbeesett módon arra jutottak, hogy akkor CGI-vel tüntetik el Superman arcszőrzetét. „Nem lesz gond” – mondták ők – „hát dehogynem lett!”. Henry Cavill arca borzalmasan néz ki, mintha gumiból lenne a felső ajka. Az egyik legrosszabb vizuális effekt, amit nagyköltségvetésű filmben láttam.

Ez félig-meddig meg is mérgezte számomra a Supermanes jeleneteket, ugyanis képtelen voltam komolyan venni őt ezzel a mozgóképes Photoshop-errorral az orra alatt. Jobb lett volna bajusszal, de komolyan, így viszont maradt a Kedvencek temetőjéből szabadult szörny!

 

8.   Leia használja az Erőt (Star Wars: Az utolsó Jedik)

Kíváncsi vagyok, hogy van-e ember a Földön, akinek tetszett ez a jelenet. A Star Wars-rajongók és a laikusok egyszerre kaptak a szívükhöz, mikor Leia Organa kirepült az űrbe a film első húsz percében. Vajon így ér  véget Carrie Fisher legendás karaktere? Még ez is elfogadhatóbb lett volna annál, ami ezután történt. Az űrben lebegő Leia ugyanis felébred és az Erő segítségével visszarepül az űrhajóba.

A fizika törvényei nem számítanak, Leia karaktere át van értelmezve, és úgy általában egészen nevetséges volt maga a jelenet kivitelezése is. Mondják, hogy Rian Johnson bátor volt ezzel a filmmel. Ha az ilyen következetlen, minden szabályt átíró momentumok jelentik a bátorságot, akkor inkább a producerek igenemberei rendezzék a filmeket.

 

7.   Barbossa utolsó jelenete (A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja)

Geoffrey Rush egészen emlékezetes volt A Karib-tenger kalózai első három részében. Az archetipikus kalózt testesítette meg, akiről bár nem tudtam, hogy utáljam-e vagy kedveljem, karizmájával rendszeresen lopta a show-t még Johnny Depp elől is. A Salazar bosszúja című ötödik részben egy kifestett bohóccá silányították a karakterét, melynek a kegyelemlövést egy logikai inkonzisztenciával átitatott, utolsó pillanatban bedobott családi szál adja meg.

Barbossa pedig a film fináléjában ezért a nemes ügyért áldozza fel magát, komikusan lelassított zuhanásában még arra is támad ideje, hogy jól szemébe nézzen annak a személynek, akiért a mélybe veti magát. Ha ez nem volna elég nevetséges, az erőltetett drámát még az is kinyírja, hogy Barbossa már meghalt egyszer – innentől kezdve pedig nem fogunk sírni érte az újabb alkalommal.

 

6.   Félresikerült önfeláldozás (Kong: Koponya-sziget)

Kong vagány, a szörnyek pedig ijesztőek voltak, a látvány stimmelt. A karaktereken csúszott el nálam a Kong: Koponya-sziget, meg a harmatgyenge forgatókönyvön. A-listás színészeket castingolni statisztaszerepekre még nem fájt annyira, mint az a cinizmus, ami a filmet jellemezte. Mostohán bántak a szereplőkkel, mely utoljára Az elveszett világ: Jurassic Parkban zavart ennyire, ahol az volt a figurák egyetlen célja, hogy a forgatókönyvírók betömhessék velük a szörnyek száját. Ebben az esetben az a nagyobb bűn, ha komédiaként használják egyes szereplők halálát.

Valamiért úgy gondolta Jordan Vogt-Roberts rendező, hogy a finálé előtt, amikor már csak maroknyian élték túl, bedob egy humorbonbont. Az egyik egészen kedvelhető szereplő ugyanis hátramarad, hogy felrobbantsa magát, megölve egy szörnyet. A jelenetet drámaian vezetik fel, ám a lény átlát a szitán és farkával gyengéden egy kilométerrel odébbra billenti a hőst. Kérdés: ez most vicc? Megérte a cselekményt megállítani, hogy ezt a fantasztikus poént elsüthessék? Senkinek nem ér az élete semmit ebben a filmben, és az ilyen pillanatok miatt nem szerethető a film.

 

5.   Light találkozik Ryukkal (Death Note)

A halállista annyira sikeres koncepció volt, hogy muszáj volt az amerikaiaknak is megcsinálni a maguk verzióját. A több évadot megélt anime-sorozatot Japánban két darab két órás játékidőt meghaladó mozifilmmé még össze tudták préselni, ám nyugaton csak legyintettek erre, mondván „elég lesz nekünk csak másfél óra!”. Ennek köszönhető, hogy a rétegelt és magával ragadó karaktereket egydimenziós papírmasékká degradálták, közülük is a főszereplő, Light szenvedte ezt meg a legjobban.

Nat Wolff irritálóan játszotta az eredetileg rendkívül magabiztos, jó kiállású és intelligens fiút. Itt egy emós kissrác, aki nem csak nyafogós, de sokszor igen ostoba. Botrányos volt ahogyan a készítők Lightot ábrázolták, különösen akkor, mikor a fiú először találkozik a halálistennel. Úgy sikít és futkos, mint egy tízéves kisgyerek. A jelenet láttán több elvakult rajongó biztosan felírná Adam Wingard rendezőt és Nat Wolffot a saját halállistájukra. Nekem elég, ha itt megemlíthetem őket.

 

4.   Lézervágó általi halál (Fűrész: Újra játékban)

Nyolcadik Fűrész-film: reméltem, hogy nem készül el, ám nem fájt, mikor végignéztem. Visszatértek az alapokhoz, sőt talán túlságosan is finom volt az új epizód a sorozat korábbi brutalitásához képest. Az egyetlen újszerű csapda bemutatása azonban mindent alulmúlt. A kaptár-filmeket megidéző ronda CGI-nek semmi keresnivalója egy ízig és főleg vérig földhöz ragadt horror-franchiseban.

A lézervágó alkalmazásánál viszont nem akartak maszkokat használni, így maradt egy halál ciki és ocsmány jelenet, melyben a szétnyíló fej látványa leginkább egy elhervadt virágra emlékeztet, sem arra, amit valóban látnom kéne.

 

3.   Az iskolai tánc (Henry könyve)

Ez a kevéssé ismert ifjúsági és családi filmnek álcázott thriller volt az egyik legnagyobb mellélövés a 2017-es évben. A Henry könyve annyira végiggondolatlan és botrányos egyes elemeiben, hogy Colin Trevorrow a bemutató után pár hónapon belül elvesztette a Star Wars IX. részének rendezői székét.

A történet egyik eleme szerint Henry, a gyerekzseni már hónapok óta szajkózza igazgatónőjének, hogy a szomszédlányt az apja szexuálisan zaklatja. Az igazgatónő nem hisz a fiúnak bizonyítékok hiányában, ráadásul az apuka maga a rendőrfőnök, így még kevésbé tartja megbízhatónak állításait. Henry sorozatos próbálkozásai ugyan kevesek voltak, ám a lány film végi táncbemutatója alapján az igazgatónő mégis meggondolja magát, ugyanis látta a lány arcán a fájdalmát. Hát köszönjük, Colin Trevorrow! Tetszett volna az igazgatónő korábban rápillantani arra a lányra. A papíron is csapnivaló jelenetet ráadásul az rombolja még inkább, hogy a fiatal lányt játszó Maddie Ziegler – aki Sia klipjeiben már bizonyított – szörnyen alakít benne, de legalább táncolni tud.

 

2.   Az Emoji-tánc (Az Emoji-film)

Már az is kínos, hogy Az Emoji-film egyáltalán létrejött, de a különösen bosszantó az, hogy nem volt a filmnek lelke, csak pénztárcája. A gyerekeknek célzott, kártékony narratívával megfűszerezett marketingterméknek sok idegesítő momentuma van. A sok termékelhelyezés mellett Patrick Stewartot választották Kaki szerepére, mely méltatlan a színész életművéhez. A legrosszabb viszont az volt, mikor Az Emoji-film újítani akart, és egy mémet kísérelt meg beerőszakolni a köztudatba: ez az Emoji-tánc.

Lépkedés, miközben idióta arckifejezéseket váltogatsz – ez kell a gyerekeknek, hogy IQ-juk a fagypont felé közelítsen. Még meg is bocsátottam volna neki, ha nem akarták volna lenyomni a torkomon a második és a harmadik alkalommal is. Ha valaki így táncolna egy szórakozóhelyen, szóljatok a biztonságiaknak!

 

1.   Az első áldozatok (Alien: Covenant)

Számomra nem volt kétség az első helyezett kiléte. Ridley Scott – ha a Prometheust nem számítjuk – újra Alien-filmet rendez, és néhol mennyire pocsék munkát végez benne. Nem teljesen kuka nálam a Covenant, mert a homoerotikus furulyázás és a filmvégi előrelátható fordulat bár ciki momentumok voltak, még nagyjából védhetőnek tartom őket. Ám amikor az idegen először lecsap, arra egy ideális világban minden szót kellene mondani, csak az „idiótát” nem.

A xenomorph persze jól teszi a dolgát, hisz irtja azt, akit lát – a problémát itt az emberi karakterek jelentik, akiknél Mr. Bean is kompetensebb figura. Mellélőnek, mellészúrnak, bezárják egymást, saját lábukra zárják az ajtót, kétszer (!) csúsznak el ugyanazon a vértócsán, majd végül a nagy lövöldözésben magukra robbantják a hajót is. Bravó! A legcikibb – és egyben legviccesebb – jelenet díját ennek a horrorfilmnek álcázott burleszknek ítélem.

 

***

Számodra mi volt a legbotrányosabb jelenet 2017-ben? Írd meg kommentben! És kövesd 2017-es évértékelőinket itt 🙂

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..