Fókuszban Ráadás

Éves mérleg 2018: A legjobb filmek (10.-1.)

Elérkezett hát a végső visszaszámlálás: 2018 tíz legjobb filmjének összegzése!

2018 korántsem volt a legkiemelkedőbb filmes év, de még így is képes volt olyan alkotásokat felmutatni, melyek hosszú évekig maradnak lelki szemeink előtt, és melyekből filmtörténeti referenciák vál(hat)nak. Húszas listánk püspökfalatja az alábbi tíz film, a sorrend pedig szerkesztőségünk belső szavazása alapján állt össze.

Ha lemaradtál volna, listánk első felét itt olvashatod!

 

 

10.   Sztálin halála

A Sztálin halála kétségkívül az év egyik legeredetibb alkotása. Armando Iannucci elővette a történelem egyik legrettegettebb diktátorának hajmeresztő sztoriját, és csinált belőle egy olyan politikai szatírát, hogy Oroszországban mindjárt be is tiltották (nem meglepően). Már az adja a vígjátéki alapokat, hogy Sztálinhoz 11 óráig nem mertek bemenni a rosszullétekor, és amikor mégis, azt se tudták, kit hívjanak hozzá; mert addigra minden valamirevaló orvost vagy deportáltak, vagy pedig rövid úton kivégeztek a Szovjetunióban. Mit lehetne ebből csinálni, ha nem lehengerlő vígjátékot?

Persze átélni nem lehetett ilyen mulatságos, de így kívülről nézve rendkívül szórakoztató, hogy Sztálint a legbelsőbb köréhez tartozó emberei cipelik, a lábával integetnek, valahogy rákínlódják az ágyára, majd azon vitatkoznak, ki szervezze meg a temetését. A szereposztás is parádés: Steve Buscemi szenzációs, ahogy Hruscsovként próbálja kijátszani egymás ellen minisztertársait, és végül kigolyózza magát a körből „temetésügyi” biztosnak. Jeffrey Tambor mint Malenkov az abszolút dilettantizmus megtestesítője, és annyi gondolata van egy ország vezetéséről, hogy mekkora gyereket találjanak népszerűsítő fotók készítéséhez. Simon Russel Beale Berijaként a határtalan hatalomvágyat mutatja be nekünk, ráadásul a legendák szerint volt némi köze Sztálin halálához (állítólag megmérgezte). Michael Palin mint Molotov még akkor is a legfőbb főtitkár talpnyalója volt, amikor a ravatala mellett álltak, és ártatlanul bebörtönzött feleségére köpködött. És természetesen Jason Isaacs mint Zsukov – a tökéletes harci terminátor úgy kommandózza végig a filmet, mint egy egyszemélyes hadsereg.

Igaz, viccnek van szánva, de ha a történet mögé nézünk, félelmetes gondolat kaphatja el az embert: ezen a sztorin nem színeztek az alkotók, hanem finomítottak. És ettől lesz igazán ütős a tragikomédia: Sztálin halálának uborkafáján így próbáltak felkapaszkodni az utódai. (Moldován Tünde)

  

9.   Egy nap

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmjének fantasztikus ereje abból fakad, hogy a hétköznapok kihívásaiban mutat fel páratlan feszültségű drámát. Az Egy napban nem történik semmi rendkívüli, Anna (Szamosi Zsófia) történetében pedig éppen emiatt rengetegen magukra ismerhetnek. Eközben viszont a film mégis egy thriller izgalmával láncol magához: három kisgyerek és egy csalfa férj egy napjának koordinálása annyi rohanással, konfliktussal és izgalommal jár, hogy egyre csak azt várjuk, mikor robban ki vulkánként ez a temérdek felgyülemlett feszültség.

Szép, hogy a sok kihívás közepette az Egy nap az élet apró szépségeit sem titkolja el, így nem egyszerűsíthető le egy háromgyerekes család = pokol egyenletre. Bár sokan ezt keresik benne, az Egy nap nem egy társadalomkritikus tézisfilm, hanem egy árnyalt, őszinte, személyes és hihetetlenül természetes pillanatkép. Magyar film ilyen intim közelségből talán még sohasem mutatta be egy édesanya és egy család életét, az Egy nap pedig maradéktalanul betölti ezt a hiányt. (Gyöngyösi Lilla)

 

8.   Így csajozz egy földönkívülivel

Elég szerencsétlenül fordították le az Így csajozz egy földönkívülivel eredeti címét. A How to Talk to Girls at Parties ugyanis sokkal jobban leírja: ez a film valójában bizonytalan fiatal férfiak csajozásáról szól – vagy inkább csajozási képtelenségéről. A hangsúly a nőkön van, és nem a földönkívülieken, és remekül rímel arra, hogy fiatalon a másik nem legalább annyira tűnik idegennek, mintha egy másik bolygóról származna. Pláne akkor, ha még társadalmi osztályszakadék is tátong a szerelmesek között.

Így bár az Így csajozz egy földönkívülivel papíron arról szól, hogy Enn (Alex Sharp) a punk barátaival véletlenül egy csapat idegenbe botlik bele, valójában az idegenség szinte lényegtelen. Enn-nek megtetszik Zan (Elle Fanning), aki pedig épp lázad a törzse ellen, úgyhogy elmegy a fiúval. A srác pedig bemutatja az összes dolgot, ami miatt érdemes élni a Földön.

Ez az életigenlés, a lázadó fiatalság szépsége magával ragadó. Testi ismerkedésük simán van annyira szerencsétlen, mint egy átlagos tinipárosé, de közben erre rárakódik egy újabb réteg: nemcsak egymás testét fedezik fel, hanem a világot is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a túlzásba vitt punk szerkókkal szemben milyen tökéletes ellenpontot alkot az ufók színes latex-cucca. Az Így csajozz egy földönkívülivel összességében a listánk egyik legszerethetőbb filmje. (Tóth Nándor Tamás)

 

7.   Foxtrott

Húsz évvel ezelőtt a Foxtrott izraeli rendezője, Samuel Maoz nem adott taxipénzt lányának, aki rendszeresen késésben volt a suliból. Helyette mérgében elküldte busszal, hogy megtanuljon időben felkelni, ha másnap reggel iskola van. A rendező nem sokkal később megtudta, hogy terrortámadás érte lánya buszjáratát és végtelennek tűnő fél óra múltán tudta csak meg, hogy lánya lekéste buszt. Azon kívül, hogy a történet jól summázza, a lustaság igenis lehet erény, megragadja a zsidó állam mindennapjainak paranoiáját, a hétköznapok pszichés hadviselését, azt az esszenciális izraeli létszorongást, ami a Foxtrott című Ezüst Oroszlán-díjas mesterművet ihlette.

Maoz második játékfilmje hasonlóan személyes traumatikus élményből építkezik, mint a Libanon című munkája, ami ugyanarról az 1982-es konfliktusról tudósít, ahova a zseniális Ari Folman animációs filmjében keringőre invitált minket. A klausztrofób háborús film zsánere megmaradt, ám 2009-es munkájával ellentétben a film hősei, egy tel-avivi házaspár a gyász, majd a bizonytalanság érzelmi nyomása alatt gyötrődnek, miután megtudták, fiuk elesett a harcmezőn. A sokszor groteszkbe hajló történet a tavalyi Oscar egyik legnagyobb vesztese, ugyanis az izraeli nevezett a szűkített listáról nem tudott bekerülni a legjobb öt közé, Samuel Maoz azonban így is a kortárs izraeli mozi legmegosztóbb alfajává vált. (Papp Atilla)

 

6.   Rossz versek

Noha a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Reisz Gábor első filmje magasra helyezte a mércét, a Rossz versek ki tudta állni ezt a nagy nyomást. Mondhatni, tökéletes második film készült, ami bizonyos értelemben nehezebb, mint első filmet készíteni. Maga a film persze nem tökéletes, de talán nem is baj: egy ennyire személyes, erősen önéletrajzi ihletésű alkotás könnyen csúszhat meg érzelmi banánhéjon. Ez a film azonban mégis egyben van.

Merthner Tamás (Reisz Gábor) szakít barátnőjével, és az így keletkezett buborékban újragondolja, hol rontotta el életét. Megint csak egy nem történetvezérelt film, talán az előzőnél még inkább. Itt a jelen, nagyjából 30 éves főszereplőjének hétköznapi problémáiból ugrálunk vissza az időben, ismerjük meg az alsós, felsős és gimnazista Tamás okait a felnőttként elcseszett életre. Ez az élet azért annyira mégsem rossz, egyszerűen csak passzív hősünk – hasonlóan Szentesi Áronhoz – nehezen veszi kézbe saját sorsa irányítását, mert valahol mindig azt érzi, lehúzza a saját középszerűsége. Nem volt jó vízilabdás, nem volt jó költő, nem volt jó hősszerelmes, s úgy általában nem volt jó. Önmagának.

Önostorozó jellege mellett mégis szívet melengető film a Rossz versek, és leginkább arról szól, hogyan állnak össze saját magunkban régi emlékeink. Mennyire máshogy emlékszünk vissza dolgokra különböző időszakokban, hogy tudnak megszépülni vagy épp komorabbak lenni; attól függően, miről van szó. Szóban leírhatatlan emlékeinket dolgozza fel egy-egy kép vagy hangulat, legyen az egy levendulamező vagy az érzés, amikor közlöm az edzővel: többet nem jönnék. Végül is erre való a film: képben, érzésekben megfogalmazni a szóval kimondhatatlant. (Sergő Z. András)

 

5.   A bűnös

Gustav Möller első egész estés filmje az utóbbi évek egyik legbravúrosabb rendezői debütálása. Möller eltávolodva a kissé már megfáradt skandináv krimik vériszapos akcióitól egy színtiszta kamaradrámát alkotott, ahol Jakob Cedergren elképesztő színészi játéka a fehér vászon, amire a nézők rávetíthetik saját interpretációjukat abe nem mutatott” eseményekről. 2013-ban a Locke-ban Steven Knight és Tom Hardy már megvalósított egy hasonlóan grandiózus vállalást, ám míg ott a dráma fő forrását a háttérben zajló múltbéli traumák feldolgozása adta, addig A bűnösben valós idejű a borzalmak bemutatása.

A film legnagyobb erénye, hogy mi nézők néma megfigyelőként ugyanazt a kiszolgáltatott tehetetlenséget érezzük, mint a film főhőse Asger, aki telefonos diszpécserként semmit nem tud tenni a vonal másik végén lévő elrabolt nőért. A cselekmény előrehaladtával Möller csavar egyet a történeten, és a szorongás fő forrásául már nem a tehetetlenséget teszi meg, hanem a félrement igazságszolgáltatási kísérletből fakadó felelősség áthárítást. Ezzel pedig a rendező szépen reflektál világunkra: amint Asger eljut a belátásra, hogy a teljes kontroll iránti vágya, a másokra erőszakolt elképzelései és előítéletei mindent szétrombolnak körülötte és vállalja tetteinek következményeit, felszabadul. A vásznon nem látunk mást, csak egy férfi szörnyű belső vívódásait, ám a képzeletünkben kitöltött háttérben zajló dráma brutálisabb, mint bármi, amit idén Hollywoodban készítettek. (Dunai Marcell)

 

4.   Egy nő fogságban

Tuza-Ritter Bernadett Sundance Filmfesztivált megjárt dokuja több szempontból is korszakalkotó, és mint olyan, egyben rendkívül alulértékelt darab. Valahol Magyarországon, ahogy kikövetkeztethető, nem messze Budapesttől él egy nő, akinek a múltjáról csak foszlányokat tudunk, de sokkal fontosabb a jelene. Marist – mint ahogy a film végére kiderül, ez csak amolyan kapott név – évek óta rabszolgasorban tartja egy ismerőse. Ő végzi a házimunkát, engedély nélkül nem mehet sehova, a fizetését elkobozzák, lányával csak nagy ritkán találkozhat. Röviden, ő egy rabszolga. Ha ezt a kifejezést túlságosan anakronisztikusnak tartod, meg kell látni, hogy idejétmúltságában is nagyon valós a probléma.

Ez a film nemcsak a témafelvetés okán kerülhet erre a listára, és még csak nem is az idén a tavalyi sajnálatos események miatt megvaskosodott woman power tematika röpítette ide, hanem két fontos ok. Az egyik az a dermesztő felismerés, hogy egy ilyen állati szokás akár a szomszéd házban is előfordulhat. „A szomszédok nem láttak semmi gyanúsat.” – A Kékfényből ismert fordulat nem vicc, hanem mérhetetlen emberi fájdalmak fedőlapja, amivel szemben a rendőrség és valószínűleg a társadalom is tehetetlen.

A másik pedig a megvalósítás módja: a kreatív dokumentumfilmek egyre többször csábításba esnek egy-egy, talán valójában tényleg megtörtént jelenet újrarendezésére. A dolgok állásának, ha nem is meghamisítására, de valamiféle irányítására. Az Egy nő fogságban azonban úgy tud döbbenetes hatást elérni, hogy tényleg nem tesz mást, csak a megfelelő helyen és időben helyezi le a kamerát. Ma már egyre ritkább, de megbecsülni való szokás. (Sergő Z. András)

 

3.   Szólíts a neveden

Luca Guadagnino adaptációja az elmúlt évek, ha nem az elmúlt 20-30 év egyik legszebb szerelmes filmje. Mesteri finomsággal kezeli a homoszexualitás kérdéskörének komplex paradoxonát. Afelé kell törekednünk, hogy ne is legyen téma két ember neme egy párkapcsolatban, ugyanakkor ehhez mégis beszélni kell a dologról. De ha már beszélünk róla, ismét a megkülönböztetésnél tartunk. Bonyolult felállás ez, amelyhez Guadagnino (mester)műve azzal ad hozzá, hogy a legtermészetesebb módon adja át két ember kapcsolatát. Ha a filmvászonról egy pillanatig sem az süt, hogy neked most tudatodban kell tartani, hogy két férfi csókolózik, hanem az, hogy két szerelmes csókolózik, az a film máris tett valamit az egyenlőségért.

A film persze ezen felül is kiváló. Szépen kidolgozott karakterek, egyenletes ütem és egyfajta pozitív melankólia lengi át az egész cselekményt. Erős és mély dialógusokkal van tele, érzékeny és finom, bónuszként pedig elrepít minket egy forró és tiszta olasz nyárba, hogy szinte a bőrünkön érezzük a napsütést. Sayombhu Mukdeeprom operatőr munkája pedig aranykeretként emeli ki az emberiség legösszetettebb érzelmét és azt a folyamatot, ami lejátszódik bennünk, mikor „belezuhanunk” valakibe, aztán összetörik a szívünk.

A Szólíts a neveden mindezek ellenére sem sikerült volna ennyire kivételesre, ha nincs Timothée Chalamet, Armie Hammer és az apukát alakító Michael Stuhlbarg. Előbbi kettő példamutató könnyedséggel hozza a szerepét, az egymásba teljesen beleszerető párost. Utóbbinak pedig az idei év legfontosabb monológját köszönhetjük a film végén. Amellett, hogy az alkotás eszméletlen gyönyörű és egyszerűen szívet melengető, egy lépéssel közelebb viszi a világot afelé, hogy tényleg eltűnjön a megkülönböztetés, és kitisztuljon mindenki fejében, hogy a szerelem az szerelem. (Kajdi Júlia)

 

2.   Három óriásplakát Ebbing határában

A film nyitójelenetét valószínűleg sokan emésztettük hosszú ideig:  Miközben haldoklott, megerőszakolták. Még mindig nem tartóztattak le senkit. Hogy lehet ez, Willoughby rendőrfőnök?” szövegezéssel rendel óriásplakátokat egy Missouri állambeli kisvárosban Mildred Hayes (Frances McDormand), aki ezzel a helyi rendőrség munkáját szeretné motiválni lánya ügyében. A lányát megölték és megerőszakolták, a rendőrség pedig semmit nem tud felmutatni hónapok óta. Nem érdekli az sem, hogy a rendőrfőnök rákban szenved.

A kortárs dráma  fenegyereke legújabb filmjében ismét a durvaság és a humor segítségével mesél el egy mélyen emberi történetet. Martin McDonagh a Három óriásplakát Ebbing határában című művével olyat mutatott, amit csak kevesen tudnak, és még kevesebben merik. A legtisztább indíttatás ellentmondásos eszközökkel párosítva: McDonagh a kombinációt csúcsra járatta. Agresszióval harcol az agresszió ellen. Karakterei ismét szánható alakok, akik nem várt magasságokba emelkednek a játékidő során. Nála mindenki lehet elcseszett és hős egy személyben. A kőkemény anya, az önkontroll hiányában szenvedő rendőr és a rákkal küzdő rendőrfőnök mind felülnek a drámai hullámvasútra. Az író-rendezőben nincs lenézés, őszintén érdeklik karakterei motivációi, amiket megrázó alapossággal dolgoz vászonra. A krimi kibontása ez esetben másodlagos. (Mlinárik Mariann)

 

1.   Arcélek, útszélek

Az év tökéletesen váratlan meglepetése volt az Arcélek, útszélek, mely szinte észrevétlenül ette be magát a bőrünk alá az utóbbi évek legszemélyesebb filmjével. A JR – a rejtőzködő harmincas hipszter fotós – és Agnès Varda – a nyolcvanas évei derekán járó legendás filmes – valószerűtlennek látszó barátságáról szóló dokumentumfilm – vagy nevezzük inkább művészeti road movie-nak – játékfilmeket megszégyenítő módon narratív. Az Arcélek, útszélek a talált történetek filmje: a két művész a francia vidéken tett kirándulásaik során megélt váratlan találkozásai mögött mindig ott van a helyiek meséje.

De a történet nemcsak fényképeik modelljeiről szól, kirajzolódik előttünk az egymást tökéletesen kiegészítő páros sztorija is: előkerülnek a múltjukat meghatározó pillanatok és kapcsolatok, hogy aztán ezekből építkezve alkossanak közösen. A közös alkotás az összekapcsolódás első állomása – a szemünk láttára elmélyedő barátság azonban erősebb köteléknek bizonyul, mint a tenger hullámai által elmosott hatalmas képek, melyek megteremtették azt. És különösen értékes ez a barátság annak fényében, hogy valószínűleg ez lesz Varda utolsó filmje. Az elmúlás mint téma folyamatosan előkerül JR és Varda hol egymásra rímelő, máskor egymásnak feszülő egysorosaiban, de anélkül van jelen, hogy egy percre is beárnyékolná azt az életigenlő, szeretetteljes egymáshoz és a világhoz fordulást, mellyel ez a páratlan film megajándékozza a nézőt. Az Arcélek, útszélek a nagybetűs optimizmus, ami mindenhol megtalálja a szépséget, a vidámságot, a játékot és kötődést – és egy picit nekünk is ad belőle. (Molnár Kata Orsolya)

 

***

Évösszegzésünk még nem ért véget. Kattints további cikkekért!

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..