Ráadás

Éves mérleg 2018: Különc különdíjak – 2018 értékelése szubjektíven

Egyik utolsó évösszegző cikkünkben olyan atipikus díjakat osztunk ki, amikről úgy gondoljuk, nem emlékezett meg a kritikusi szakma. Jöjjenek 2018 különc különdíjai!

Nem mindenki foglalkozik olyan perifériára szorult kategóriákkal, mint mi. Ki volt a legjobb páros, melyik filmben volt a legtöbb vér, vagy melyik szuperhőst alakította Nicolas Cage idén a legjobban? Tőlünk most megtudhatod.

 

Legjobb nyitójelenet: Thunder Road

Ez a film elkerülte hazánkat, és külföldön is csak fesztiválokon ért el sikereket. Jim Cummings írta, rendezte és a főszerepet is eljátszotta a Thunder Roadban, ami egy rendőrtiszt életének és pszichéjének széthullásáról szól. Arnaud biztos úr elvált, lánya a felelőtlen volt feleségénél maradt. Ha ez nem lenne elég, hősünk elveszti édesanyját is, és a film első perceiben beszédet mond a temetésen. Ja, azt mondtam már, hogy ez egy vígjáték?

Igen, a Thunder Road az egyik legszokatlanabb hangulatú mozi, amit 2018-ban láthattunk. Cummings mesterien vegyíti a gyász drámaiságát a nyomorult, de már-már röhejes szánalommal. És ezt az első percekben tökéletesen szemlélteti is. A vágatlan beállításban a kissé egyszerű lelkületű, de magán uralkodni képtelen Arnaud beszédét folyamatosan teátrális sírások szakítják meg, folyamatos a kínos feszengés, majd jön az igazi gyomros: elő szándékozik adni egy tánckoreográfiát anyja tiszteletére. Bruce Springsteen Thunder Road című dalát azonban nem játssza le kislánya magnója, így anélkül folytatja a szerencsétlen, miközben könnyeivel küszködik. Elképesztő az élmény: egyszerre együttérzünk vele és érezzük a helyzetet rendkívül abszurdnak. Nem is tudott a film a későbbiekben hasonlót produkálni, de az alábbi jelenet miatt biztosan megjegyezzük. (Szécsényi Dániel)

 

Legjobb hős: Tom Cruise mint Ethan Hunt (Mission: Impossible – Utóhatás)

Nincs szükség szuperhősökre, hiszen ott van nekünk Ethan Hunt – aki már kb. azon a szinten van. Tom Cruise már túl van az ötvenen, de olyan bombasztikus formában még nem láthattuk, mint az Utóhatásban. Mindenkit megver, mindenhonnan elmenekül, mindent kiagyal és persze mindenkit lefut. Az emberi Duracell-nyuszi azonban a Mission: Impossible hatodik részében kicsit több karakterisztikát kapott, melyeket Christopher McQuarrie morális dilemmákkal demonstrált.

Ethan Huntot folyton szívatja az élet: semmi nyugta nincs, mert a világot újból és újból meg kell menteni, és ez sosem egyszerű feladat. Ekkora felelősség alatt bárki összeroskadna, nemhogy Ethan, akinek többször a közül kell döntenie, hogy a világot mentse vagy azokat az emberek, akik a munkán kívül maradtak a számára. Hunt azért egy izgalmas hős, mert a végrehajtott mutatványai mögött mindig van egy erkölcsi tartása, így könnyű azonosulni vele két halált megvető kaszkadőrperformansz közt. (Szécsényi Dániel)

 

Legjobb gonosz: Daniel Kaluuya mint Jatemme Manning (Nyughatatlan özvegyek)

Steve McQueen – nem az, a másik – tett egy lépést a fogyasztható közönségfilmek mellé, így elkészített egy női rablófilmet tele politikai intrikával és alvilági játszmákkal. Ez a film nemcsak izgalmas, és megmutatta az Ocean’s 8-nek, hogy „így is lehet nőközpontú csapatfilmet készíteni”, hanem prezentált egy olyan antagonistát, akitől igazán lehet félni. Nem kell ide csettintő Thanos vagy TED-előadást tartó Grindelwald – néha elég csak egy hétköznapi figura, aki nem ismer kegyelmet.

Daniel Kaluuya (balra) és Brian Tyree Henry

Nem gondoltam volna, hogy pont Daniel Kaluuyától (Tűnj el!) kapunk egy olyan karaktert, aki bár rettenetesen alulírt és a cselekményben csak hébe-hóba tűnik fel, mégis emlékezetes marad az általa teremtett atmoszféra miatt. Megfagy a levegő, ha belép a terembe, és sose lehetünk benne teljesen biztosak, meddig képes elmenni, hogy kiszedjen egy szükséges információt a delikvensekből. 2018-ban ő volt az, akit ha meglátnánk sétálni az utcán, rohannánk az ellenkező irányba. Csak azt sajnálhatjuk, hogy nem szerepelt többet a filmjében. (Szécsényi Dániel)

 

Legjobb akciójelenet: Bunyó a mosdóban (Mission: Impossible – Utóhatás)

Igen, visszatértünk a Mission: Impossible-höz, ahol semmi különös nem történik, csak sztratoszférából ugranak ki, helikopterek üldözik egymást és szembe forgalomban motoroznak. Mégis a legemlékezetesebb akció egy szórakozóhely férfivécéjében történik, ahol három férfi esik egymásnak. Bár a film rá is játszik az előző mondatomban lévő áthallásra, de nem, csak verekednek egymással – de még hogy!

A több évtizedes tapasztalattal rendelkező Hunt (Tom Cruise) és a hegyomlás méretű Walker (Henry Cavill) nem bírnak az ázsiai származású verőemberrel, aki konkrétan megeszi őket reggelire. Emiatt is csodálatos ez a meglepően durva harc, ahol szinte lenullázzák az egyébként egészen igényes mellékhelyiséget. Csupán másfél percig tart A rajtaütés filmekre emlékeztető nettó akció, de az a nézőnek is fájdalmas lesz, a jó értelemben. (Szécsényi Dániel)

 

Legbénább akciójelenet: Autósüldözés (Valami Amerika 3.)

Engem fogott el a szekunder szégyen, amikor ócska lövöldözésbe kezdett Csuja Imre és csapata a Valami Amerika 3. első jelenetében. A lányát a repülőtérre kísérő alvilági vállalkozót, Balát a konkurens csapat támadja meg Ganxsta Zolee-val és természetesen Thuróczy Szabolccsal mint ügyeletes rosszfiúval az élen, miközben Korda Gyuri szól a rádióban. Már ez önmagában elég volna, hogy ez a jelenet felkerüljön a listára, de az egész megvalósítás sírnivaló. Noha nyilván nem egy akciófilmről van szó, Herendi Gábor pedig nem sokkal korábban a Kincsemmel már bebizonyította, hogy ha robbantani kell, hát tud ő robbantani. Sokkal valószínűbb tehát, hogy egyszerűen itt nem akart.

Ettől még ennek a jelenetnek minden tette és szava hátborzongatóan Tesco gazdaságos. Kezdve azzal, hogy a percekig tartó géppuska ropogásban senkinek a haja szála sem görbül, egészen addig, hogy bámulatos természetességgel állnak bele a rosszfiúk a lövöldözésbe, és a megtámadott félnek eszébe sem jut elmenekülni. Mindeközben persze teljesen természetes módon beszéli meg apa és lánya a világ dolgait, mintha csak a vasárnapi családi ebédnél ülnénk.

Félreértés ne essék: önkarikírozó, vicceskedő akciójeleneteknek van helye. A Valami Amerika 3 azonban direkt ment le kutyába, ezzel mintegy alaphangot adva az egész filmnek. Hangoljuk be úgy a közönséges közönségszórakoztatást, hogy azt mindenki jól értse. Mindezt pedig egy olyan helyszínen, a Dózsa György út – Verseny utca sarkán, ahol nem sokkal korábban A Viszkis című filmben nemzetközi mértékkel is említésre méltó akciójelenetet láthattunk. (Sergő Z. András)

 

Legatipikusabb páros: JR és Agnès Varda (Arcélek, útszélek)

JR és Agnès Varda valószínűleg és semmiben nem hasonlított egymásra, amíg meg nem csinálták az Arcélek, útszélek című dokumentumfilmet. Valószínűleg azután sem nagyon, de a francia vidéket járó, portrékat készítő párosról szóló alkotás egyszerűen kitörölhetetlen mindkettejük filmográfiájából. Amiben azért vannak különbségek.

Varda a ma élő egyik legnagyobb francia filmrendezők, a ’60-as évek újhullámának egyik pillére. Ikonikus filmje, a Cléo 5-től 7-ig mindent főszereplője arcára helyez. A teljes megnyílással, a mindent megmutatással szemben a fiatal fotós és graffiti művész, JR, aki ugyan mások arcát megmutatja, róla azonban sosem kerül le a napszemüveg. Ez csak egy a számos különbség közül az olyan nyilvánvalóan láthatókig, minthogy az egyik fiatal, magas és vékony és állandóan viccelődik, a másik pedig öreg, alacsony és köpcös és mindig rajta viccelődnek.

Furcsa kettősük nem érti a film elején – vagy hát legalábbis eljátsszák –, hogyan kerülnek ők össze, s mit fognak egyáltalán csinálni, a filmben mindenütt tetten érhető játékosság és állandó kiegészítése egymásnak a végére mindent megmagyaráz. Sok, egymásra jobban hasonlító ember között kevésbé működik a kémia. Hogy itt valami mégis összeáll, ez az alkotók bátorságát bizonyítja. (Sergő Z. András)

 

Legkegyetlenebb szülés: Hang nélkül

A mostanra évek óta tomboló #metoo-kampány, feminista hullámok és a nők helyzetének általános javítására törekvő hangulatban különösen figyelemre méltó lett John Krasinski rendezői debütálása. A Hang nélkül hiába ízig-vérig családi dráma és hiába erősíti sok jelenettel a sztenderd férfi-női viszonyokat és társadalmi elvárások szülte felelősségvállalást, többször átlépi a patriarchális kereteket. Minderre a legszebb és egyben a legbrutálisabb példa a szülős jelenet, amikor az Emily Blunt alakította anya kénytelen súlyosan vérző lábbal egy üres fürdőkádban megszülni gyermekét – egy hang nélkül, hiszen a szörny már szó szerint az ajtón kopogtat.

Nemtől és kortól függetlenül tudjuk, milyen fájdalmas egy szülés, ahogy azt is, hogy a hang kibocsátása mindenféle erőlködést könnyebbé tesz. Megfosztani egy nőt ettől a kapaszkodótól élete legnagyobb kihívásakor egyszerűen felfoghatatlan. Egy dolog, hogy a feszültség tapinthatóvá válik, de azzal, hogy a nő teljesen magára maradva küzd a természet törvényei ellen, a nézőre nehezedik a külső segítség súlya. Mi pedig legszívesebben készségesen ordítanánk a nő helyett, hogy enyhítsünk a helyzetén, miközben hozzá hasonlóan lélegzet-visszafojtva szuszogunk, mert bennünk van a szabály, hogy ha megszólalunk, meghalunk.

Ezzel ugyanakkor példátlan erővel is ruházza fel a karaktert Krasinski – a nő, aki hang nélkül megszült, hogy védje a gyermekét. Az anyai ösztön felülemelkedett az elemi fájdalmon. A súlyos mondanivaló azonban csak még nagyobb terhet kap pár jelenettel később, amikor az újszülött gyermeket azonnal egy faládába helyezik, majd rácsukják a tetőt. Fájóan gyönyörű metaforája ez annak a gondolatnak, hogy megszületünk, hogy aztán eltemessenek. Szerintem nem csak, hogy az egész 2018-as év, de az elmúlt jó sok év legelgondolkodtatóbb képkockái ezek, melyek az egész film üzenetét tömörítik össze. Mi az élet értelme? (Kajdi Júlia)

 

Legnagyobb félrecasting: Emilia Clarke mint Qyra (Solo: Egy Star Wars-történet)

Szerintem ki kell mondanunk végre: Emilia Clarke nem igazán jó színésznő. Kerülgetjük itt a forró kását, de már a Trónok harcában sem képes azt hozni, amit az első évadokban nyújtott. Ismerős és bájos arca, valamint szövegfelmondási képessége mégis elég ahhoz, hogy szuperprodukcióban kapjon igen fontos szerepeket. Sarah Connor eljátszása után kisebb felelősséggel jár egy eldobható Star Wars-karakter megformálása, és Clarke mindent meg is tesz az ügy érdekében – itt valószínűleg a rendezés volt a problémás.

Qyra – Han Solo szerelme – ugyanis egy igazi „femme fatale” karakter szándékozott lenni, aki pillanatok alatt az ujja köré csavarja a férfiakat, magas az érdekérvényesítési képessége, és sosem lehet kiszámítani, kinek az oldalán áll. Clarke kislányos fellépése nincs összhangban a papírra vetett figurával, így a film egyik fő drámai csúcspontja is halovány marad. (Szécsényi Dániel)

 

Legjobb Nick Cage szuperhős alakítás: Pókember: Irány a Pókverzum!

Bizony, ebből több is akadt 2018-ban. Nicolas Cage nagyon felkapott volt az animációs fronton, és nem is egy, hanem mindjárt két önreflexív szuperhősös rajzfilmben alakított mellékszerepet. Ki mondhatja el magáról, hogy egy évben eljátszhatta Supermant és Pókembert? Senki, csakis Nicolas Cage.

A Teen Titans Go! to the Movies egy itthon szinte teljesen ismeretlen alkotás, melyben Cage végre az acélember szerepébe léphetett a ’90-es években kinyírt Superman Lives film után. Már maga a szereplése is egy belső poén, és jól illeszkedik az alkotás karikaturisztikus stílusába. Mégis, ha dönteni kell, akkor inkább az Irány a Pókverzumban nyújtott performanszáért jár a díj, de főleg azért, mert a Noir-Pókembernek sokkal több szerepe és emlékezetes szövege volt. Cage ráadásul egész konszolidált magához képest, hisz egy anime-kislánnyal és egy Bolondos dallamok-stílusú disznóval került egy csapatba. (Szécsényi Dániel)

 

A legbizarrabb coming of age: Kékről álmodom

Minden tinédzser lázad szülei és környezete ellen. Mindegyik feszegeti saját és mások határait. Mindenki keresi, hol lesz a helye később az életben. Felfedezi teste változásait, rájön, hogy már nem az, aki korábban volt. Van egy kis kétségbeesett próbálkozás mindent visszacsinálni, de amikor ez az időszak lezárul, utólag már minden olyan feleslegesnek tűnik. Teljesen egyértelmű az átalakulás.

Idáig akár minden coming of age film tanulságot is megfogalmazhattam volna, bár ha jobban megnézzük, az ilyen típusú filmek sokkal inkább társadalmi-közösségi szempontokat vizsgálnak, és ritkábban a testiség változását. A Kékről álmodom az elején azonban rendesen helyreráz minket, amikor a főszereplő gimnazista lány nagy mohósággal megeszik egy aranyhalat a családi akváriumból. Ez csak az első lépés afelé, hogy felismerjük: Mia kislányból nem felnőtt nő lesz, hanem hal.

Az elsőre – és másodikra és sokadikra is – bizarrnak ható alapszituáció igazából egy másfajta megközelítés annak, amikor nem akarsz magadra ismerni. Luna Wedler fiatal színésznő bámulatosan viszi a hátán ezt a terhet; a változás okozta stressz és közösségi zavarok ugyanúgy, mint a folyamat végén való megnyugvás. A „jó helyen vagyok” érzés katarzisa igazán tud ütni a film végén. Bizonyos műfaji elemek ugyanúgy megtalálhatóak, mint más coming of age filmekben. A hatás azonban – és ezt nemcsak a jó alapszituáció, hanem az impozáns képi világ is adja – egészen más, mint korábbi társainál. (Sergő Z. András)

 

A legkirályabb ripacskodás: Chris Hemsworth mint Billy Lee (Húzós éjszaka az El Royale-ban)

Bár Drew Goddard második rendezése, a Húzós éjszaka az El Royale-ban több szempontból (túlzsúfoltság, kiszámíthatóság, szaggatottság) az év egyik csalódása volt, a színészi jelenlétre nem lehetett panasz. A többek közt Jeff Bridges, Dakota Johnson és Jon Hamm alkotta díszes társaságból is kiemelkedett Chris Hemsworth, akiről egyszerűen lehetetlen volt levenni a szemünket, akárhányszor bukkant fel a vásznon (és ez talán nem csak a női nézőkre igaz).

Persze a meztelen felsőtest és az épphogy le nem csúszó farmer sem ért volna semmit Hemsworth játéka nélkül – a színészről egyre nyilvánvalóbb, hogy kiváló komikus, ezt a képességét pedig itt is maradéktalanul kiélhette. A bizarr Charles Manson-paródiaként működő szívélyes és erőszakos szektavezér figurája legalább annyira elrajzolt, mint amennyire hidegrázós, Hemsworth jól átgondolt ripacskodása pedig látványos, eltúlzott gesztusaival és kiszámíthatatlanságával tökéletesen jeleníti meg ezt a kettősséget. A Húzós éjszaka az El Royale-ban utolsó hányadát egyértelműen Billy Lee figurája és Hemsworth uralja – és nem csak külsejében. (Gyöngyösi Lilla)

 

Legbátrabb blockbuster: Jurassic World: Bukott birodalom

Különösen fontos díj, mely egy olyan filmnek jár, melynél az alkotók nem akarták olcsón megúszni a dolgot. Manapság a dollárszázmilliókból készülő filmek általában a legnagyobb biztonsági játékok. Semmi igazán kockázatosat nem vállalnak, nehogy magukra haragítsák a nézőket. Tavaly a Logannek szántuk a díjat, ahol az ambíciókat siker koronázta: idén azonban a Jurassic World folytatása érdemelte ki ezt az elismerést.

Valóban sok a kivetnivaló a Bukott birodalomban, de az alkotók mégsem „csak” egy újabb dínós filmmel szúrták ki a szemünket, hanem sok helyen bevállalósak voltak. Megfürdették a franchise-t a horrorban, és azt tették, amivel Az utolsó Jedik is flörtölt: felégették a múltat. A Nublar-sziget ugyanis elpusztult, vele az 1993-as eredeti helyszínei és rengeteg állata. Colin Trevorrowék a Universalnál új irányba terelték a szériát, és áthozták az őslényeket a mi világunkba. Ez már önmagában merész vállalkozás, és hogy megtérül-e, a jövő kérdése marad. (Szécsényi Dániel)

 

A legtöbb vér: A bosszú

Az európai film általában jóval megengedőbb az erőszakábrázolással szemben, mint a hollywoodi, de valószínűleg előzetesen kevesen gondolták volna, hogy az év legvéresebb fináléját egy elsőfilmes francia rendezőnőnek köszönhetjük majd. A bosszú egy női fókuszú rape and revenge-sztori, ami előrevetíti az erőszakosságot, ám a film elrajzolt trancsírozása így is temérdek vicces, taszító vagy vagány megoldást szül.

A kiszáradt fán felnyársalt, majd izzó sörös dobozzal kiégetett sebű főhősnő sorra vadássza le az őt bántalmazó férfiakat, végül az események kiindulópontját jelentő sivatagi villában kezd élet-halál harcot a fő bűnössel. Coralie Fargeat rendező azt nyilatkozta, hogy a filmben annyi művért használtak fel, hogy folyamatosan a hiányával küszködtek – mindez valószínűleg a befejezésnél jelentette a legnagyobb problémát. A szó szerint vérben fürdő, csúszkáló, hiányos öltözetben kergetőző főszereplők, a padlótól a plafonig mindent vörösre festő vér megkapó és nehezen felejthető látvány, még ha a film félig parodisztikus metafizikussága ezt az egészet zárójelbe is teszi. (Gyöngyösi Lilla)

 

Legbrutálisabb halál: Az autóbaleset (Örökség) – Vigyázat, spoilert tartalmaz!

2018 erőszakos jelenetiből önmagában lehetne egy tartalmas toplistát kerekíteni. Az előbb említett A bosszú mellett több igen szaftos momentumnak is szemtanúi lehettünk. Michael Myers emberi arcból csinált töklámpást (Halloween), Nick Cage összeroppantott egy emberi fejet a puszta kezével (Mandy: A bosszú kultusza), a Netflixen láthattunk frontális kivégzéseket (Outlaw King, The Night Comes for Us, Apostle), és Lars von Trier sem spórolt a vérrel, sőt nem hittem volna, hogy valaha látok „didkó brifkót” (A ház, amit Jack épített). Hát, köszönöm az élményt, 2018 és Lars!

Az év legbrutálisabb halála azonban mégis az, ami drámailag a leghatásosabb. Az egyetlen fentiek közül, ami érzelmileg is meg tud fogni, de a gore elemek is megjelennek. Így esett a választásom Ari Aster debütáló mozijára, az Örökségre, ahol az egyik legfontosabb karakter már az első fél óra során elhalálozik. A mogyoróallergiás, meglehetősen introvertált lányt egy buliból kell elszállítani heves reakciói miatt. A levegőért kapkodó gyerek kihajol az autó ablakán, ám a volánnál bátyja kénytelen odébbrántani a kormányt. Charlie (Milly Shapiro) feje így egy oszloppal találkozik, az eredmény látványa pedig velünk marad. A legsúlyosabb azonban nem az, amikor mutatják a lány maradványait, hanem a helyzet, mikor testvére Peter (Alex Wolff) képtelen a hátsó ülésre nézni, annyira retteg tettének következményétől. Nemcsak a film, de az év egyik legerősebb jelenete. (Szécsényi Dániel)

 

***

További évértékelő cikkeinket ide kattintva találod!

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya