Fókuszban Ráadás

Éves mérleg 2018: A legrosszabb filmek

A legnagyobb leszámoláshoz is elérkeztünk. Idén is volt miből kiválogatni a tíz legrosszabb filmet.

Ahogy már olvashattátok a legjobb filmeket tömbösítő listáinkban, rengeteg szuper film tarkította a 2018-as esztendőt, és szerencsére a legrosszabb filmek frontján nem volt ekkora tolakodás a top 10-es listára. Azért így sem volt nehéz összeállítani, hogy mely műveket tartjuk a legkevesebbre idén – a horrorfilm műfaja szorgos volt például. Legyen egy film idegesítő, fárasztó, béna, unalmas vagy csalódáskeltő; mi nem hátráltunk meg előle – de most ki kell írnunk magunkból fájdalmainkat.

Csemegézzetek hát a tíz legrosszabb filmet összesítő listából!

 

10.   A diótörő és a négy birodalom

Nyilván a hollywoodi stúdiók működése nem egy monopol piac, de ennek kialakítására a legerősebb versenyző egyértelműen a Disney lehetne. Nála van és ő is szedi be a legtöbb pénzt, így amit az erősebb kutya csinál, példává válik a stúdiófilmesek előtt. A Disney pedig mit tesz ezzel a hatalommal: mindent feldolgoz, amihez hozzáér. Most egy klasszikus történetet vettek elő, E.T.A. Hoffman meséjét és Csajkovszkij balettjét egyszerre adaptálták, majd keverték össze a blockbuster kalandfilmekre jellemző történetvezetéssel.

Dicsérhetjük a CGI-t, mert ha valakik igazán dolgoztak ezen a filmen, azok az animátorok voltak, de mindhiába, ha Tim Burton Alice Csodaországban feldolgozásának másolatát láthatjuk. Ahol a főszereplő kislány – a kor elvárásainak megfelelően – egy ifjú zseni, de vezetőnek sem utolsó. Ahol a mellékszereplők tankönyvszerűen viselkednek comic relief karakterként, de humoros dolgokat nem írtak nekik. És ahol megkaphatjuk századszorra is tanulságnak, hogy csak a szívünkre hallgassunk, vagy mi a szösz. Keira Knightley vattacukorhaja tökéletesen jellemzi az élményt. Hatalmasnak tűnik, színesnek és édesnek, de mikor megeszed, hamar elolvad a szádban és jóllakni nem tudsz vele. (Szécsényi Dániel)

 

9.   Sötét folyosók

Ha valaki az idei év legrosszabb színészi alakításait keresi, a Sötét folyosókban jó párat megtalál belőlük. Azonban míg a tinédzserkorú színésznőket nem igazságos ezért ekézni, Uma Thurman borzalmas ripacskodására nehéz magyarázatot találni. Ő alakítja az ódon kúriában berendezett magániskola igazgatóját, és úgy játssza a szerepet, mintha egy amatőr színjátszókör előadását látnánk, amiben egy tizenkét éves próbál kamuakcentussal eljátszani egy szigorú, idős nagysasszonyt. Maga a történet egy teljesen sablonos kísértethistóriaként indul, majd kiderül, hogy van benne egy érdekes gondolat – csak minek? A következő bekezdésben spoileresen folytatom, mert máshogy nem tudom érzékeltetni, miért nem sikerült a Sötét folyosóknak kiaknázni a benne rejlő potenciált.

A film egyik pontján kiderül, hogy az iskola tanulói azért kezdenek furcsán viselkedni (van, akiből matekzseni, másból virtuóz zongorista lesz), mert az iskola vezetősége egyfajta eszköznek használja fel őket az elhunyt zsenik számára, akik az élőkön keresztül így tovább tudnak alkotni. Bár első hallásra gagyi csavarnak tűnik – és a filmben az is marad – a lecsúszott fiatalok kizsákmányolásáról, illetve a tudomány/művészet és az emberi élet mérlegre helyezéséről szóló kérdésekből egy egészen elgondolkodtató alkotást is ki lehetett volna hozni. Sajnos a Sötét folyosók nemcsak buta és cseppet sem félelmetes horror, még elvesztegetett lehetőség is. (Rácz Viktória)

 

8.   Felelsz vagy mersz

A kortárs amerikai horror aranytojást tojó tyúkja, a Blumhouse stúdió megannyi sikeres franchise-t (Parajelenségek, Insidious, A megtisztulás éjszakája) indított már útjára. A Felelsz vagy mersz esetében azonban csak a gazdasági haszonnak (3,5 millió dolláros büdzséből 41 millió dolláros amerikai bevétel) lehetett örülni, a kritikai fogadtatásnak semmiképpen. Jeff Wadlow filmjének legnagyobb bűne, hogy pont azt teszi meg a tinikkel, amit épeszű felnőtt sosem: kamaszkorú célközönségének megértésére vállalkozik, majd egy döntő fordulattal leminősíti őket.

Démoni erő hatására egy maroknyi fiatal a címadó játék életveszélyes verziójában találja magát: hazugságnak vagy megtagadott küldetésnek természetesen halál a jutalma. A Felelsz vagy mersz könnyedén válhatott volna napjaink Végső állomásává, halálnemei azonban korántsem annyira részletgazdagok és izgalmasak. A játék során elhangzó kérdések és a végrehajtandó feladatok egyetlen tekintetben érdekesek: elfojtásokat, traumákat, gyengeségeket hoznak felszínre. A Felelsz vagy mersz komplexebb karakterekkel egy szorongásra hajlamos generáció félelmeit is letapogathatta volna. Érzékeny horror helyett azonban csapongó slashert kaptunk, amely végül ártatlan final girljét is önzőnek mutatja, problémafelvetését pedig az internet démonizálására, és a Kék Bálna-jelenség bulvárszintű kritikájára herdálja el. (Kiss Tamás)

 

7.   Amikor lehunyod a szemed

Az alvási bénultság pontosan olyan jelenség, mintha egy horrorfilm alapötlete lenne, pedig nagyon is valós: rengeteg ember éli át, rögtön az ébredés pillanatában, amikor a szemükön kívül semmi mást nem tudnak mozgatni. Ilyenkor gyakori az őket figyelő rémalakok hallucinálása is, amitől csak még vérfagyasztóbb lesz az élmény. Egy horrorfilm hatásfokának növeléséhez jó módszer a valós élmények felhasználása, azonban az Amikor lehunyod a szemed készítői csak az ütős alapötletig jutottak.

A filmben ehhez a nagyon is valós jelenséghez kitaláltak egy gyilkos démont, Marát, aki az áldozatait először álmaikban kísérti, majd szépen lassan átveszi az uralmat az ébrenlét felett is. A végső stádiumban csak egy módja van a démon kivédésének: nem szabad elaludni. Akit elnyom az álom, az többé nem kel fel, ugyanis Mara megfojtja őket alvás közben. Az egykori Bond-lány, Olga Kurylenko alakítja a kriminálpszichológus Kate Fullert, aki egy különleges gyilkossági ügy miatt kerül Mara hatáskörébe: egy feleséget letartóztatnak a férje meggyilkolásáért, de ő azt állítja, hogy egy démon követte el a bűntettet.

Kate először nem hiszi el a feleség történetét, de néhány furcsa haláleset után ő is elkezd gyanakodni, azután pedig a saját bőrén tapasztalja meg az alvási bénultságot és az azt okozó démont. Nemcsak azért került fel erre a listára az Amikor lehunyod a szemed, mert ékegyszerű története és papírízű dialógusai vannak, hanem mert a horrorfilmek legalapvetőbb elvárását sem tudja teljesíteni. Nincs egy ténylegesen ijesztő pillanata, és egy percig sem tud feszültséget teremteni a nézőben, pedig ahogy fent írtam, az alvási bénultságnál aligha létezik félelmetesebb jelenség. Maradjunk annyiban, hogy Mara nem egy Freddy Krueger. (Rácz Viktória)

 

6.   Az apáca

Nem vagyok nagy rajongója James Wan Démonok közöttjének, létjogosultságát azonban két erény miatt feltétlenül elismerem. Egyrészt hozzá tudott járulni a gazdasági válság keltette társadalmi feszültségek levezetéséhez – a kísértethorrorban az idegenkezűség a kulcsszó: a múlt hibáira építő démonok pontosan úgy teszik rá a kezüket a családi házakra, ahogy a hiteleket behajtani vágyó bankok. Másrészt tendenciát indított el egy elfeledett ténnyel: a kiváló karakterszínészek (Lili Taylor, Vera Farmiga) szerepeltetése új színekkel képes gazdagítani a mostohán kezelt zsánert.

Csakhogy James Wan stábja spin-off epizódok forgatásával univerzumot épített a Démonok között köré. Az apáca a franchise ötödik darabja, s ahogy a sokadik részekre jellemző, cselekményében igen, de erényeiben már nem igazán kötődik a mintaadó első részhez. A helyszínt egy romániai kolostorra, az időt az 1950-es évekre cserélték. Egy rejtélyes öngyilkosság körülményeit három karakter igyekszik felderíteni: egy felszentelés előtt álló apácanövendék, egy démonűzés emlékétől szenvedő pap és egy francia-kanadai mindenes. Hogy ő miképpen kerül ide, az sokáig kérdés, de egyben kiválóan bizonyítja, mennyire buta is a forgatókönyv. Az apáca ráadásul elszakad az eredeti film realista törekvéseitől, teljesen lemond a hitelesség látszatából fakadó félelemről, de a két világ határán álló Erdély vagy a középkori kolostor misztikus hangulatát sem képes megragadni.

A másodvonalbeli színészek (pl. Demián Bichir) pedig nem tudják menteni a menthetőt, így végül egyetlen tényező miatt tudok csak emlékezni Az apácára: újabb érzékletes példa lesz arra, hogy a tengerentúlon mennyire képtelenek egy tehetséges európai rendezőt tisztességes munkára motiválni. Mert a The Hallow-t jegyző Corin Hardytól nem az év legunalmasabb horrorfilmjét vártam. (Kiss Tamás)

 

5.   Briliáns válás

Michele Laroque romantikus vígjátéka a címével ellentétben egyáltalán nem briliáns, sokkal inkább együgyű és idegesítő. Biztosan akadtak rosszabb filmek idén, mint a francia Briliáns válás, de ennyire bosszantó alkotás csak nagyon kevés született. Már csak azért is bosszantó, mert a franciák köztudottan nagyon is értik a móka mikéntjét, a romantika is a vérükben van, és rendkívül szomorú, ha a kettőt nem sikerül szinkronba hozni, és valamelyik (vagy mindkettő) túl van tolva. Jelen esetben ez történt: a főszereplő (Michele Laroque) életképtelensége, ami hirtelen jött válása miatt kerül felszínre már-már hihetetlen, és az ember nagyon ritkán tud nevetni valamin, ami elvileg komolyan van véve (egy család felbomlása), de mégis viccesen adják elő.

Pedig egy válás utáni újrakezdés remek téma, és mint a legnagyobb tragédiákat, végül is ezt is csak röhögve lehet túlélni, de sajnos a Briliáns válás szinte minden szereplője vagy pojáca, ütődött, esetleg szívtelen hárpia. Az érzékletesség nyoma sincs a filmben, de van cserébe teljesen inkompetens pszichoterapeuta (Kad Merad), aki jobbára csak ront a páciensei helyzetén dilettantizmusával; van egy addig álomvilágban élő asszony, akinek az a legfőbb baja, hogy karácsonykor hagyja el a férje egy másik nőért, de azért amikor az elhazudja, hogy „még mindig őt szereti”, simán elhiszi neki. Végül is kiderül, hogy az ő egymásra találásuk a cél, de úgy bukdácsolnak ők ketten végig a filmen, hogy ember legyen a talpán, aki ezt jó szívvel képes nézni. Slusszpoénként jelen van mellékszereplőként az infantilis barátnő, a rideg anya, akik mintha csak azért kerültek volna bele a műbe, hogy a forgatókönyv ne tízoldalas legyen, hanem harminc. Még a főszereplő lánya és újdonsült barátja se igen menti meg a helyzetet. És ez a legidegesítőbb a filmben: ha visszább vettek volna az idiótaságfaktorból, és értelmesebb forgatókönyvet írtak volna hozzá (szintén Michele Laroque jegyzi), akkor kifejezetten élvezetes lenne, de minimum szórakoztató. Így meg csak szimplán rossz. (Moldován Tünde)

 

4.   A szabadság ötven árnyalata

Már tavalyi listánkra is felkerült az Ötven árnyalat-franchise második darabja, nem volt kérdés, hogy a lejtmenet aljára érő trilógia utolsó koporsószöge is „elnyeri tetszésünket”. Arra azonban nem számítottam, hogy a bűnös élvezetként induló széria a második, érdektelen rész után tökéletes nihilbe fordul a végére. A sötét ötven árnyalatából még csak a sztori hiányzott, A szabadság ötven árnyalatából már minden más is: a 105 perces Audi- és fehérneműreklám egy tömény unalom, konkrétan semmi nem történik benne, amiért egy másodpercre is felhúznánk a szemöldökünket.

A legnagyobb csalódást azt okozta, hogy a trailer az olcsó romantikázás mellé thrillert is ígért – ehelyett E.L. James, a film eredetijéül szolgáló könyv szerzőjének férje, a trilógia előtt korábban tévés produkciókon edződött Niall Leonard a film forgatókönyvírójaként összedobott pár szappanoperarészt. „Ha valamit elértek nálam az alkotók, az az, hogy felébredt bennem a másodlagos szégyenérzet. Na, nem pont azért, amire ők számítottak – a perverzió (hiánya) nem piszkálta fel a bűntudatom, de az igénytelenség ilyen fokánál már bizony én kérek elnézést” – írtam a kritikában és tartom most is. Annyira megnyugtató, hogy nincs több folytatás… (Molnár Kata Orsolya)

 

3.   Paraziták a Paradicsomban

Egy pár állapotos női tagja panaszkodik a tervei fölött dolgozó építész barátjának, hogy nem figyel rá eléggé. A férfi tovább folytatja a munkáját, mire a nő üvöltözik vele, felvágja a karját, összevérezi és -gyűri a rajzokat. Később ilyesmi dolgok történnek: köpködés, érzelmi zsarolás, egy utcazenész napi betevőjének szétrúgása, macska halálra taposása, szexuális zaklatás, kínos homoszexuális félreértés, moslék-arcpakolás és egy terhes nő elgázolása. Többek közt.

Az év egyik legidegesítőbb filmje sajnos kis hazánk terméke. Meg is szakadna a szívünk, ha nem tudná az itthoni piac ellensúlyozni ezt igazán remek alkotásokkal. Mitől is olyan élvezhetetlen a Paraziták a Paradicsomban? Talán mert ennyire gyűlöletes szereplőkkel ritkán találkozhatunk filmen, és a történetet összetartó koherencia elég lagymatag. Bárcsak humorforrásnak használnák a fent felsorolt, minden korrektséget mellőző jeleneteket, mert legalább a film sötét világa nem ülné meg ennyire az ember gyomrát. Sajnos a készítők azonban komolyan vették az eseményeket, ezért az abszurd sem üt úgy, ahogy kéne, az azonosulás ezekkel a pszichopatákkal pedig elképzelhetetlen. Amennyiben mégis meghoztam a kedved a megnézéshez, érdemes egyeztetned kezelőorvosoddal, gyógyszerészeddel. (Szécsényi Dániel)

 

2.   Slender Man: Az ismeretlen rém

A creepypasták interneten terjedő, rövid és (jó esetben) hátborzongató horrorszösszenetek, amelyek valamilyen paranormális jelenséget ölelnek fel. E tekintélyes gyalogságot számláló seregnek az egyik leghírhedtebb zászlóvivője Slender Man, az arctalan fantom. Botrányos előélete (ti. 2014-ben két tizenéves megkéselte osztálytársukat a hatása alatt) és mibenlétének eddigi kiaknázatlansága rengeteg potenciált tartogatott a nagyvásznon való feldolgozásához.

Kong az éjféli harangszó, ágyukból felemelkednek a Sony kreatív emberei és Slender Man által megbabonázva papírra vetik lázálmukat. Pocsék színészi munkával, kínosan egyértelmű jump-scare-elhelyezésekkel, temérdek dramaturgiai űrrel, valamint teljes üzenet- és történetnélküliséggel egészítik ki a félelmetes alap ideát. Majd leforgatják az év egyik legrosszabb valamijét. Vagy az év legtudatosabb filmjét?

A Slender Man: Az ismeretlen rém az internetes mítosz eddig nem taglalt részleteiből adódó alkotói szabadság lehetőségeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, és kizárólag a legklisésebb elemeire építkezett. Ezzel a Sony tető alá hozta a filmtörténet első nagyjátékfilmes, az értelemmel bíró horror kedvelőinek nyomasztására tökéletes, másfél órás creepypastáját. (Gyenes Dániel)

 

1.   Szupercella 2. – Hades

Megszoktuk, hogy mindenféle filmnek van folytatása. Jónak, rossznak, közepesnek. De tényleg volt valaki, aki az asztalt verve követelte, hogy a jó szívvel is csak elfogadhatónak titulálható 2013-as Szupercella folytatást kapjon? Ráadásul olyat, amiben már nincs meg az első rész húzóerejének számító Stallone-Schwarzenegger páros? A C kategóriás akciófilmeket futószalagon gyártó Steven C. Miller mégis magára vállalta ezt a feladatot. Mindannyian jobban jártunk volna, ha Amerikához és a világ többi országához hasonlóan nálunk is csak dévédén jelenik meg, de a nosztalgiafaktort citrommódra facsaró forgalmazók nem kegyelmeztek meg.

Ezt a mozgóképes szörnyszülöttet csak az különbözteti meg az elmúlt 15 év összes Steven Seagal filmjétől, hogy kicsit több pénzbe kerül és látványosabb celofánba van csomagolva. De ettől még minden egyes aspektusa horribilis: a történet sablonos, csapongó és zavaros, Stallone és Dave Bautista mellékszereplő szintre vannak degradálva, az akciók követhetetlenek, a megvalósítás pedig annyira olcsó szagú és műanyag, hogy attól már szabályosan hányingert kap a néző.

A Szupercella 2. – Hades minden egyes perce nagybetűs gyötrelem, ami még a bűnös élvezet vagy az „annyira-rossz-hogy-már-jó” kategóriát se üti meg. Az egész olyan, mint amikor az iskola udvarán gyerekként próbáltuk eljátszani Rambót meg a Terminátort, csak ha azt valaki filmre vette volna, az még mindig kevésbé lenne kínos, mint ez a rettenet. (Szabó Kristóf)

 

***

2018-as évösszegzésünk még nem ért véget. Nézz körül további cikkekért!

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..