Nincs kategorizálva

Gyilkoló Bennet lányok a modern kor margójára – Büszkeség és balítélet meg a zombik

Seth Grahame-Smith könyvének borítója

prideandprejudiceandzombies Jane Austen csodálatos, finom és eszméletlen rajongással övezett Bennet lányai zombikat öldösnek halomra. Bizarrnak hangzik. Az is. Viszont a klasszikus regény ötvözete a ma reneszánszát élő zombi kultúrával jóval többet ad a nézőnek, mint a fegyverek, vér és estélyi ruhák különös tánca. Austen a saját korára reflektált, ahogy teszi ezt Burr Steers is.

Mind a mai napig csatát vív bennem a hű Büszkeség és balítélet rajongó – aki a BBC 1995-ös feldolgozásán kívül semmilyen adaptációt nem tart elég jónak és akinek Lizzy csak is Jennifer Ehle, Darcy pedig Colin Firth lehet –, és az a valaki, aki megért rá, hogy elengedje kislányos rajongását és más szempontokból is értékeljen egy-egy Austen újragondolást. Az első énem sikítva ellenezné még csak a gondolatát is, hogy zombikat ültessenek Pemberleybe, a másik énem azonban képes meglátni az ötletben rejlő erőt és fantáziát: azt, hogy a mai világban nagyjából minden zombikhoz kötődő alkotásnak mögöttes tartalma és fontos társadalomkritikai szerepe van. Ez alól pedig ez a film sem kivétel.

Seth Grahame-Smith 2009-ben részben paródia jelleggel írta meg a Büszkeség és balítélet meg a zombik című regényét, amelyben hellyel-közzel az alapszituációt építi tovább, az ismert történetszálakat mozgatva. A Bennet lányok fiatalok és hajadonok, azonban mind tökéletes fegyverforgató, hiszen jó ideje már, hogy a vidéket és a társasági eseményeket különös zombik járják. Itt is megvan, hogy Darcyt eleinte félreismerik Wickham történetei alapján, illetve a Jane és Bingley szálat is ugyanúgy megkapjuk. A karakterek szintén nem térnek el az eredetiben megismertektől, de a zombi tematika bevonásával egy sokkal borúsabb és komorabb hangulatú feldolgozást kapunk. Az író pedig valószínűleg nem is sejtette, hogy könyve más színezetet is nyer 2016-ra.

Seth Grahame-Smith könyvének borítója
Seth Grahame-Smith könyvének borítója

A feldolgozást az a Burr Steers rendezte és írta, a két eredeti regény nyomán, akinek jó pár éve a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című romantikus film forgatókönyvét köszönhettük, illetve rendezőként olyan filmeket készített, mint a Minden jöhet, a Megint 17 és a Charlie St. Cloud halála és élete. A sorból tehát jócskán kilóg az akciófilmes zombifilm, amely pörgős, izgalmas és mondanivalóval is bír.

A film abszolút erényei, hogy a Bennet lányok és főszereplő férfiak (Darcy, Bingley és Wickham) tényleg meglepően jól forgatják a kardot és könyörtelenül mészárolnak le zombikat minden mennyiségben. A zombik is profin össze vannak rakva: nem nevetségesek, nem lézengenek kinyújtott karral távolba révedő szemekkel, hanem gyors és veszélyes ellenfelek. Az összecsapások pedig ezekből adódóan tényleg élvezhetőek, lendületesek és meglehetősen véresek is. A képi világ komorsága megalapozza és jól átadja a hangulatot, amelyben az emberek elzárkóznak, félnek és totális bizalmatlansággal szemlélik a legközelebbi rokonaikat is. A zombikkal való harcjelenetek pedig ügyesen váltakoznak a kialakuló szerelmi szálakkal, különös dramaturgiai kettősséget adva így az alkotásnak.

pride-and-prejudice-and-zombies

Az film azonban kétség kívül legnagyobb erénye az aktuálpolitikai és társadalmi vonatkozása, melyben a Wickham vezette zombiapokalipszist párhuzamba állítja a migráns-helyzettel. Az állandó ellenszenv, bizonytalanság és megalapozatlan félelem szinte mindenkit kirekesztővé tesz. Mindenki feje felett ott lebeg a többiek által rábélyegzett kérdőjel: vajon fertőzött-e vagy sem? Félreértés ne essék, a film nem a migránsokat titulálja világot elpusztító és veszélyes zombiknak, hanem a „tiszta”, azaz nem fertőzött többség hozzájuk való hozzáállásával világít rá az évek óta tartó szituáció jócskán megkérdőjelezhető következményeire magukban az emberekben. Az pedig, hogy a filmben London köré falat húzva próbálják kint tartani a zombikat, azt hiszem senkinek sem kell magyarázni, miért köthető erőteljesen a máig megoldatlan krízishez – nekünk magyaroknak meg pláne nem.

Van viszont a zombi tematikának egy másik, jóval általánosabb vonzereje is, amely ha nincs is konkrétan megjelenítve ebben az alkotásban, mégis jelentős. Arra jó, hogy megértsük, miért is folyamodnak a mozgóképalkotók egyre nagyobb számban olyan műfajötvözésekhez, mint egy világhírű klasszikus szépirodalmi művet összeereszteni egy jócskán gyökértelenebb és sok tekintetben „alantasabb” alműfajjal. A zombik (ismételt) térnyerése a populáris kultúrában tagadhatatlan, hiszen alkotások sora (gondoljunk csak a The Walking Dead hihetetlen sikerére) veszi elő ismét az élőhalottak témakörét, hogy reflektáljon a mai technológia uralta világra. Valójában ironikus kettősségről van szó, ahogy maguk a zombik is megtestesítik, ugyanakkor ellene is fordulnak a kialakult társadalmi beidegződéseknek. Egy zombinak nincs neve, nincs kora, nincs neme, azaz teljesen szembemegy a társadalmi individualitással, de legyünk magunkkal őszinték: amikor tömegeket irányítanak a gépek, amikor az életünk elengedhetetlen részévé nőtték ki magukat a kezünk meghosszabbításaként funkcionáló okostelefonok, amikor az internet névtelenségébe burkolózva töltjük napjainkat, nem vagyunk mind bizonyos értelemben zombik?

A zombiapokalipszist vágyó tömegeket a káosz iránti kíváncsiság és a világból való kiábrándultság hajtja. Az élőhalottak változást jelentenek: valami (relatíve) új, valami más, amely felveheti a harcot az uniformizált társadalommal, amely elnyomja az individualizmust. Igen ám, de egyrészt nekimenni a mainstreamnek egy lassan világméretűvé váló populáris kultúraággal igen csak ironikus. Másrészt az individualizmusért harcolni egy olyan tömeggel, amely éppen, hogy magába olvaszt mindenkit és eggyé tesz, megint csak jócskán felemás érzetet kelt. Ez a fajta örökös vívódás és kettősség az, ami minden ellentmondása ellenére vonzó a közönségnek. Olyannyira, hogy még egy annyira sziklaszilárdan a köztudatban élő történetet, mint a Büszkeség és balítélet is össze mernek rakni vele. Az eredmény pedig mindenhonnan nézve működik.

buszkesegesbaliteletzombik

Működik, mert a harcos és talpraesett Bennet lányok tökéletesen illenek a szerencsére egyre erősődő mondjuk-hogy-feminista trendbe, miszerint minél erősebb női karaktereket építenek bele a filmekbe, sokszor főszerepet adva nekik. Azzal, hogy a zombikkal való örökös harcban legnagyobb erény a kardforgatás, nő és férfi egy szintre kerül. Már nem azon van a hangsúly, hogy „csak” lányok lévén nem örökölnek, vagy hogy társadalmi megbélyegzést jelent egy-egy rosszabb modorú és harsányabb édesanya: csak az számít, ki mennyire harcol eredményesen. Persze azt se szabad elfelejteni, hogy ez a műfajötvözés sok tekintetben éppen, hogy a férfi közönség felé is nyit, hiszen a romantikus történet egy vérbeli akcióba csap át, amelynek központi eleme a zombi apokalipszis megakadályozása, nem Lizzy és Darcy kapcsolatának fejlődése. Úgy is mondhatnánk, hogy mindenki nyer valamit.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com