Ráadás

Kell egy csapat! – Minden idők 10+1 legjobb focis filmje

Hamarosan új világbajnokot avatnak Oroszországban! Azonban miután véget ér a vébé, 4 évig a sportvilág legnagyobb showjának fájó hiányával a szívünkben kell tengetni mindennapjainkat. Ebben lehetne a kedves olvasó segítségére az alábbi 10+1 film!

Vasárnap hosszú idő után másodszor Franciaország vagy történetében először Horvátország a világ csúcsára ül, de addig is a hátralévő meccsek közti üresjáratokban szintúgy érdemes maximumra kapcsolni a futball-lázat! Erre a fifázás mellett a legalkalmasabb médium talán a film. Ha azonban focis filmet keres az ember, hamar rájön, hogy a választék meglehetősen gyér.

Üsd, vágd, focizzál!

Ennek okait elsősorban abban érdemes keresni, hogy a glóbusz első számú filmgyártó nemzete, az Egyesült Államok nem szereti a focit. Nem csak azért, mert hatalmas meglepetésre, az amerikai nemzeti csapat nem kvalifikálta magát az idei vébére; az amerikai szellemiségbe egyszerűen nem fér bele, hogy a világ legnépszerűbb sportágában mérettesse meg magát. Éppen ezért három nemzeti sportágat is kisajátított magának, melyben monopolhelyzetet élvez. Ennél fogva számtalan nagyszerű filmek készültek amerikai fociról (Pénzcsináló, Minden héten háború), baseballról (Baseball álmok, Jerry Maguire, A szív bajnokai), kosárlabdáról (Carter edző, A játék ördöge), de még a hokiról is (Csoda a jégen). Nem is beszélve az Oscar kedvenc sportágáról a bokszról, hiszen az Akadémia kétszer is odaítélte a legjobb film díjat boksz tematikájú filmnek (Rocky, Millió dolláros bébi) és több ikonikus bokszolós mozi szerzett díjakat és jelöléseket a legfontosabb kategóriákban (A harcos, Hurrikán, Dühöngő bika, A bajnok).

Ennek ellenére a labdarúgás szerelmeseinek sem kell elkeseredniük, ugyanis, ha nem is számtalan, de több emlékezetes film született a fociról. A futball a világ közös szenvedélye, így számos filmest mozgatott a kérdés: mi az, ami ezt a sportot olyan különössé teszi?

Az alábbi tíz plusz egy filmnek sikerült a leginkább ütős választ adnia a kérdésre.

 

10 + 1 Góóól! (Danny Cannon, 2005) és Góóól! 2. (Jaume Collet-Serra, 2007) 

Az underdog sztori minden sportfilm legismertebb kliséje. Ami a Csoda a jégén a hokinak, a Rocky a boksznak, az Santiago Munez (Kuno Becker) története a labdarúgásnak. A Góóól! filmek az alulról jött, nehéz sorból származó hős unalomig ismételt mítoszát éneklik újra, ám minden valószerűtlen, elnagyolt fordulat ellenére szerethető alkotások.

A történet kiszámítható és középszerű, a focimeccsek pedig olyan extrém módon vannak ábrázolva, ahogy valószínűleg Amerikában fantáziálnak a sportágról – a filmek valahogy mégis működnek. A közhelyes karakterek szerethetők, a valószerűtlen hős felemelkedését pedig századszor is éppolyan bűnös élvezettel izgulhatjuk végig úgy, hogy közben pontosan tudjuk, a dicsőség egy percig sem volt kérdéses. A két film a mexikói Munezt követi nyomon a profi futballistává válás útján: a csodacsatár az első részben a Newcastle Unitedhez szerződik, majd a folytatásban leigazolja a Real Madrid.

A Góóól!-filmek igazi csemegék a futballőrültek számára, hiszen a 2000-es évek olyan ikonikus sztárfocistái bukkannak fel a cselekmény során, mint Iker Casillas, David Beckham, Thierry Henry, Steven Gerrard, Raúl vagy Alan Shearer.

9. Csavard be, mint Beckham! (Gurinder Chadha, 2002)

A futballról értekező filmeket általában nem követi nagy siker az amerikai díjátadókon, mégis Keira Knightley egyik korai munkája, a Csavard be, mint Beckham! legjobb vígjáték jelölést szerzett a Golden Globe-on. A film két futballtehetség útját mutatja be: Jess (Parminder Nagra) és Jules (Knightley) két teljesen különböző családi háttérből érkező fiatal lány. Míg előbbi tradicionális indiai, addig utóbbi jómódú angol család gyermeke, akik a címben foglalt klasszishoz hasonlóan tudják megtekerni a játékszert a futballpályán. Életük váratlan fordulatot vesz, amikor mindketten gyengéd érzelmeket kezdenek táplálni edzőjük (Jonathan Rhys-Meyers) iránt.

Ha az indiai származású rendezőnő filmje (akit ezért a munkájáért a legígéretesebb brit tehetségnek járó BAFTA-ra is jelöltek) ma született volna meg, sokkal könnyebben válhatott volna kurzusfilmmé, mint durván húsz évvel ezelőtt. A nők szerepe egy férfiak uralta sportágban, a rasszalapú hátrányok, a tradíciók béklyói álmaink elérésében manapság állandó tematikái a gender uralta mainstream filmgyártásnak. Ennek ellenére Chadha nem akarja mindenáron nevelni a közönségét, csupán egy szórakoztató romantikus sportfilmet szeretett volna készíteni, ami bármelyik Richard Curtis-féle feel good movie méltó kihívója lehet egy álmos szombat délutánra. Amikor épp nincs meccs, természetesen.

 

8. Pelé (Michael Zimbalist & Jeff Zimbalist, 2016)

Pelé sokak szerint minden idők legjobb képességű focistája, a brazil ginga stílus úttörője. Kalandos életútja a favellák világától a vébédöntőig számtalan nehéz sorsú brazil fiú számára inspiráló példa, melyet azóta is sokak jártak be az évek során. A futball a kitörés lehetősége nemcsak Brazília, de szinte a világ összes országának nincstelen, fiatal álmodozói számára.

A Pelé életrajzi film ezt az univerzális érvényű utat vitte a mozivászonra. A virtuóz brazil csillag korai éveire koncentráló alkotás az 1958-as vébédöntőig követi nyomon a pokolian tehetséges fiatal életét – ugyanis a 17 éves csatár (Kevin de Paula) góljával lett világbajnok Brazília.

A filmet egy ízig-vérig nemzetközi alkotógárda hozta össze amerikai és brazil finanszírozásból, és teljes egészében eredeti helyszíneken forgatták Rióban, melynek vibráló színvilága kitörő atmoszférát kölcsönöz. Rió a futball fővárosa, amely együtt pulzál a focival, így valahol az sem véletlen, hogy a sportág legkultikusabb alakja is ebből a városból küzdötte fel magát a csúcsra.

Végső soron pedig a film Pelé tehetségének mikéntjét is származásával magyarázza, hiszen improvizatív, virtuóz játékával egy személyben definiálta a brazil foci identitását. Pelé játéka maga a brazil foci, melybe azóta generációk szerettek bele Ronaldinhónak vagy épp Neymarnak köszönhetően.

 

7. The Workers Cup (Adam Sobel, 2017)

A lista legaktuálisabb darabja egy megvilágító erejű dokumentumfilm a modernkori rabszolgaságról. A film a 2022-ben rendezendő katari vébé vendégmunkásait követi nyomon, akik a világ legszegényebb országaiból (legtöbben Indiából, Pakisztánból, Bangladesből és a fekete Afrikából) érkezetek a Föld leggazdagabb országába a stadionokon és az infrastruktúrán dolgozni.

Sobel első dokumentumfilmje a dolgozók perspektívájából világít rá a katari vébé sötét oldalára. A hét minden napján 12 órás munkaidőben robotoló munkások a külvárosi börtönszerű Umm Salal táborba vannak száműzve. A The Workers Cup legnagyobb erénye az, hogy humanizálja a napról napra kilátástalan nyomorban dolgozó munkásokat, és a film végére közel kerülünk ezekhez az emberekhez. Sobel bemutat mindent, ami a hírek száraz hasábjairól lemarad: hogy a számok embereket jelölnek.

Sokkoló, hogy egyetlen futballszövetség sem tett lépéseket a Katarban zajló rabszolgamunka megszüntetéséért, és amennyiben valóban az arab ország rendezi meg a világbajnokságot négy év múlva, minden idők legvéresebb tornájává válik: szerény becslések szerint nagyjából 4,000 vendégmunkás halhat meg a kezdőrúgásig.                                                                                              

6. Menekülés a győzelembe (John Huston, 1981)

Habár a legendás rendező, John Huston filmje gyakorlatilag Fábri Két félidő a pokolban című munkájának egy nem hivatalos amerikai remake-je – amiből minden hiányzik, amiért a magyar filmért rajongani lehet –, mégis megkerülhetetlen alkotás, amikor az ember a legjobb focis filmekről írt listát. A Michael Caine, Sylvester Stallone, Max von Sydow és Pelé nevével fémjelzett sportfilmet Budapesten forgatták, ahol a filmen a meccsek koreográfusaként is közreműködő Pelé a hazai MTK stadionban vezényelhette a statisztákat.

A történet Fábri filmjéhez hasonlóan a II. világháború derekán játszódik egy náci fogolytáborban, ahol a raboknak lehetősége nyílik megmérkőzni egy barátságos meccsen a német válogatottal – ez pedig egy soha vissza nem térő alkalom a szökésre. Huston egy ízig-vérig hollywoodi produkciót készített, ami tartalmazza a tengerentúli álomgyár grandiózus díszleteit, nagy volumenű dramaturgiai fordulatait és bugyutaságát egyaránt.

A Menekülés a győzelembe mai napig az egyetlen olyan nagyköltségvetésű hollywoodi film, ami az európai focira van kihegyezve, melynek szinergiája talán nem véletlenül hat enyhén bizarrnak.

 

5. The Other Final (Johan Kramer, 2003)

A film címe akár lehetett volna: Mivel üsse el az idejét a holland focidrukker, mikor az Oranje nem jut ki a vébére? Matthijs de Jongh például barátságos futballmérkőzést rendezett a FIFA akkori két legalacsonyabban rangsorolt csapata között a 2002-es vébé döntő napján.

A „másik döntő” néven elhíresült esemény bájos történetét meséli el ez a holland dokumentumfilm, melynek naiv szépsége tartalmazza a futball esszenciáját. A szimpatikus vesztesek képében ezúttal a hajdani két leggyengébb futballnáció tűnik fel: a Himalájától keletre fekvő ázsiai Bhután és a CONCACAF futballrégióhoz tartozó, kis karibi-sziget Montserrat. A 2002-es világbajnokság idején a FIFA ranglistán utolsó előtti Bhután egyetlen győztes meccset sem jegyzett, míg a tökutolsó Montserrat is csak kettőt. 1950 óta…

A két nemzeti csapat között megrendezett FIFA által is jegyzett barátságos meccs minden pillanata aranyat ér, mindemellett pedig tartalmazza a tömény a futballt, melynek lényege végső soron az, hogy összehozza az embereket és közösséget kovácsoljon. Mellesleg az azóta eltelt 16 év során a 206 tagországot tartalmazó FIFA ranglistán Montserratnak a 204., míg Bhutánnak egészen a 183. helyig sikerült felküzdeni magát.

 

4. Maradona – Kusturica filmje (Emir Kusturica, 2008)

Diego Maradona az idei vébé legemlékezetesebb argentin játékosa volt, ami nem túl nagy dicséret a nyolcaddöntőben búcsúzó argentin válogatott tagjaira nézve. A hajdani legenda nigériai szurkolóval táncolgatott a díszpáholyban, gondtalanul szivarozott, gólmámorban bemutatott a fél világnak, egyszer pedig úgy kikattant a kólától, hogy járni nem bírt.

2008-ban a filmvilág legjobb értelemben vett proli rendezője, a kétszeres Arany Pálmás Emir Kusturica (A cigányok ideje, Underground) készített dokumentumfilmet az ikonról. Személyiségének árnyalatait a politikai szerepétől kezdve, a sportágban betöltött meghatározó teljesítményén át a családi életéig megvilágítja a szerb rendező, aki nem véletlenül választotta portréfilmje alanyának a kétszeres vébégyőztes csatárt. Maradona jelenléte a futball világban ugyanis érezhető rokonságot mutat Kusturica filmjeivel. Mindkettőt ugyanaz a megzabolázhatatlan erő táplálja, s ha bármelyikből hiányozna az a bumfordi balkáni mentalitás, valahol éppen a lényegétől fosztanák meg.

 

3. Régi idők focija (Sándor Pál, 1973)

Ki ne ismerné a magyar filmművészet burleszk szatírájának szállóigévé vált egy sorát? Mert kell egy csapat, kell! Minarik Ede mosodás a ’20-as évek Budapestjének megszállott futballőrültje. A hajdani válogatott játékos egyetlen célja, hogy az első osztályig verekedje magát csapatával, a Csabagyöngyével. A Garas Dezső által megformált figura gyönyörűen tükrözi a szenvedély sokszor felemelő, de legtöbbször lélekőrlő természetét. Mint minden jó komédiának, úgy a Régi idők focijának a mélyén is nagyon komoly dráma húzódik meg, melynek a fő kérdése, hol a helye a modern idők üzlet uralta sportágában az olyan szent bolondoknak, mint amilyen Garas Edéje?

A Mándy Iván A pálya szélén című novellájából készült komédia stílusa és struktúrája az amerikai némafilm aranykorát idézi. A Buster Keatont idéző burleszk fizikai humor teszi igazán szórakoztatóvá a megszállott és különc edző hiábavaló harcát, melynek allegorikus áthallásai egy sokkal mélyebb társadalmi értelmezést is felkínálnak a nézőnek, mint azt elsőre hinnénk.

A pantomimes stílusban vászonra vitt futballszatíra olyannyira eredeti, hogy csodabogár figuráival és kirobbanó stílusával vagy a képernyő elé szegez vagy kikerget a világból.

 

2. Az elátkozott Leeds United (Tom Hooper, 2009)

Mielőtt Tom Hooper A király beszéde című filmjéért kapott Oscarját elhelyezte volna a vitrinbe, vászonra vitte a szebb napokat is megélt Leeds United történetének egyik ellentmondásos időszakát. A „fehérek” jelenleg az angol másodosztályban játszanak, ám az angol klub több ízben hódította el a Premier League-et, valamint a ’70-es években a Bajnokok Ligája elődjének számító BEK döntőig is elmenetelt. Hooper filmje azonban nem a klub aranykorára fókuszál.

A film a legendás menedzser, Don Revie (Colm Meaney) klubnál töltött tizenhárom éve után veszi fel a fonalat, amikor a ’70-es évek sikerkorszaka utána leköszönő edző helyét az a Brian Clough (Michael Sheen) veszi át, aki sosem rejtette véka alá, hogy utálja Revie-t. A kiemelkedő szakmai tudású, ám végletekig öntörvényű és nehéz természetű menedzser kinevezése a klub történetének egyik legvitatottabb döntése volt.

Hooper már a mainstreambe való betörése előtt is szeretett meg nem értett történelmi karakterekről filmet készíteni. Főhősei jellemzően szenvednek a környezetük szabta szűk keretek, konvenciók alatt, így a bennük rejlő potenciált tragikus módon sosem tudják teljesen megélni. A Frost/Nixonból is ismert Michael Sheen tökéletesen formálja meg Clough durva, szigorú figuráját. Sheen és kollégái játékában már ott van a csírája Hooper kimagasló színészvezetési zsenijének.

A David Peace regényéből készült sportfilm megtalálja az emberi drámát Clough történetében: végső soron szerethető antihőssé avatja a Leeds legrosszabb rajtját produkáló menedzsert, aki mindössze 44 dicstelen napot töltött a klub élén.

 

1. Két félidő a pokolban (Fábri Zoltán, 1961)

Minden idők talán legmegrázóbb futballfilmjét Fábri Zoltán készítette el a ’60-as évek elején. Fábri a mai napig a legünnepeltebb magyar rendező, mégis első sorban a Körhinta, az Isten hozta, őrnagy úr! vagy Az ötödik pecsét miatt szokás fejet hajtani alkotói nagysága előtt. A Két félidő a pokolban azonban egyike a rendezői filmográfia legnagyszerűbb alkotásainak, ami megrendítő erővel mutatja be a fasizmus lélektanát és emel kalapot a futball közösségteremtő, falakat döntő ereje előtt.

A film 1944-ben játszódik egy ukrán munkatáborban, ahol egy magyar munkaszolgálatos csapat barátságos meccset játszhat német katonákkal a Führer születésnapján. Fábri mindenféle szentimentalizmust nélkülözve alkot lélekrajzokat – a kiváló Sinkovits Imrével a főszerepben. A filmben felvonultatott karakterek nem valamiféle túlnagyolt hősei a történetnek, csupán egyszerű emberek, akik az életükért lépnek pályára. A Két félidő a pokolban egy óda a labdarúgáshoz: hiszen végső soron a focipálya egy olyan hely, ahol mind a 22 játékos egyenlő.

Egy mágikus egalitárius tér, ahol bármi megtörténhet.

Fábri erkölcsi tanmeséje mindent tartalmaz, amiért a futballért rajongani lehet. Egy csiszolatlan klasszikus abból a korból, amikor a magyar film és a magyar foci is világszínvonalú volt.

Papp Atilla

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..