Fókuszban Ráadás

Kingsman-hét: kilenc kémfilmes poén, amit értened kell, mielőtt meghalsz

kingsmanTegyük bátran nevetségessé és élvezetessé a kémfilmek sablonjait: fedjük fel együtt hőseik kilétét, s hogy miért viccesek!

Miközben a héten mozikba került Kingsman: A titkos szolgálat egyszerre próbálja nevetségessé és élvezetessé tenni a kémfilmek elhasznált sablonjait, a Filmtekercs szerkesztősége arra vállalkozott, hogy felderíti a kémvígjátékok rejtélyes működését. Kilenc különböző példát hozunk arra, hogy honnan is származhat egy ügynökkomédia humora. Mert vannak kiskorú kémek, nyugdíjas kémek, családalapító kémek, és olyan kémek is, akik nem is kémek. S akkor még nem beszéltünk arról, amikor egy világsztár saját imázsán ironizál. Látni fogjuk, hogy ez a sokoldalú alműfaj nem egyszer olyan mindennapos problémáról beszél humoros formában, amely közelebb áll az átlagemberekhez, mint az idegenségükben titokzatos ügynökökhöz. Felhőtlen románcok helyett párkapcsolati nehézségek, hazafias küldetések helyett az öregkori megbecsülés hiánya áll a középpontjukban. De persze találkozhatunk olyan alkotásokkal is, ahol a rendezők az akciódús nagytestvéreket vagy kémthrillereket veszik górcső alá. S mivel a Kingsman utóbbiak közé tartozik, kezdjük a hét nagyágyújának önreflexív humorával!

 

Önreflexív műfaji poénok – Kingsman (2015)

kingsman2

A képregény-adaptáció humorának kulcsa valószínűleg a szabályok feszegetésében keresendő. Mert Matthew Vaughn tabut sért egy exploitationbe hajló templomi vérengzéssel, kijátszik számos megkövült archetípust, szolidan pellengérre állítja az évszázadok óta a hatalom birtokosainak számító angol arisztokráciát és nem utolsó sorban önreflexív poénokkal illeti a rút kiskacsa történetek (Micsoda nő), illetve a James Bond filmek klasszikus, sokszor másolt vonalvezetését.

Listánk szempontjából a kémfilmeken csattanó „kikacsintós” poénok az érdekesek. Miért van az, hogy minden híres ügynök monogramja JB? – játszik el a kérdéssel Vaughn, hogy aztán elcsépelt mondatok (a halálosztó hősök aranyköpései) és elhasznált karakterek (a világ elpusztítására törő szupergonosz) kapják meg a magukét. A mindig elegáns brit kémek közül egy utcagyerek bizonyul a legjobbnak. De a Kingsman: A titkos szolgálat azt is bebizonyítja, hogy tévedsz, ha idillinek és romantikusnak képzeled James Bond és a nők kapcsolatát. A világmegmentést követő légyottokon zajlik a perverzió rendesen… (Kiss Tamás)

 

Önirónia és sztárimázs – Két tűz között (1994)

True-Lies-Arnold-Schwarzenegger-Jamie-Lee-Curtis-1024x661

A kémvígjátékok halmazán belül találhatunk egy nem túl sok, ám annál fontosabb elemet felvonultató részhalmazt, ahol egy nagyformátumú (akció)sztár saját hírnevére, stílusára és egyéb alakításaira reflektálva formálja át az eredeti műfajt. Bár a Bud Spencer-Terrence Hill páros Nyomás utána! című klasszikusáról sem szabad elfeledkezni, ezen humoros megközelítés kiemelkedő darabjának számít James Cameron 1994-es filmje is. A True Lies – Két tűz között tökéletesen egyesíti a látványos akciót az (ön)iróniával, s mindez annak fényében különösen szembetűnő, hogy valójában egy remake-ről beszélünk. A saját imázsát a 90-es években előszeretettel kifigurázó (Az utolsó akcióhős), későbbi kormányzó és a Terminátor-filmekkel végképp befutott rendező a Titkolt titkos ügynök című francia vígjátékot vették alapul.

Az irónia tárgya egyrészről az Arnold Schwarzenegger-jelenség: az igencsak limitált arcmimikával és sajátos akcentussal megáldott sztárt nem kell komolyan venni, hiszen karaktere a végletekig eltúlozva tartalmazza a kémek jellemvonásait és képességeit. Másrészről a néha megalomániásnak tűnő Cameron látványorgiája sem tűnik öncélúnak, ugyanis egyszerre idézi meg a kémfilmek folyamatos akcióáradatát, illetve teszi nevetség tárgyává azt. Ennek az okos önreflexiónak az eredménye a valaha készült leglátványosabb kémvígjáték, ahol az akció és a humor olyan tökéletes egységet alkot, mint Schwarzi izomkötegei és komikus vonásai. (Dunai Marcell)

 

Szerelmes kémek – Kettős játék (2009)

Film Title: Duplicity

A Bond-girlök kimagasló számából sejteni lehet, hogy a kémek életében azért időről-időre megadatik a lehetőség a boldog párkapcsolatra. Ám valószínűleg csak magas oddsokkal lehetne fogadni az örök beteljesülésre, hiszen a titkos ügynök kettős identitása komoly romboló erővel bírhat arra a bensőséges emberi viszonyra, ahol az őszinteség és a bizalom a kulcsszavak.

A kémvígjátékok több variációját is felkínálják a párkapcsolati alapokon nyugvó helyzetkomikumnak. Harcolhat két kém ugyanazért a nőért (Kémes hármas), fakadhat a humor a titokból, amikor például a szeretett kedves nincs tisztában férje valódi foglalkozásával (True Lies – Két tűz között), és persze előfordulhat ennek ellentettje is, ahol a hétköznapi leányzó szeret bele az izgalmas kalandnak ígérkező vérprofi titkos ügynökbe (Kéjjel-nappal). A kémtörténetekben (Jason Bourne-filmek) egyébként is otthonosan mozgó Tony Gilroy Kettős játéka azért emelkedhet ki az átlagból, mert mind férfi, mind pedig női főhőse kém, s kapcsolatuk stabilitását éppen az emberek megtévesztésével foglalkozó szakmájuk kezdi ki.

Tony Gilroy alkotásának szatirikus hangvétele ráadásul duplán jelentkezik. Julia Roberts és Clive Owen szerelmi vívódásának összetettségét szakmájuk nyilvánvalóan felerősíti, de valójában olyan, párkapcsolatokat általános meghatározó kezdeti nehézségekről beszél a film, mint a bizalom fokozatos kialakulása vagy az egyén valódi személyiségének teljes felfedése a társul választott illető előtt. A másik oldalon a multinacionális vállalatok rivalizálásán csattannak a szatirikus élcek. (Kiss Tamás)

 

Baba az akcióban – Két és fél kém (1993)

ketesfelkem

A kettős identitás azonban nemcsak a párkapcsolatok létrejöttét, hanem a családalapítást is megnehezítheti. Herbert Ross vasárnapi matinékhoz kiváló kémvígjátékának középpontjában egy olyan házaspár áll, ahol mindkét fél titkos ügynök, ráadásul már első kisbabájuk is megszületett. A családi mozi a sorok mögött teljesen súlytalanul mesél arról a hétköznapi változásról, hogy a gyermekvállalás miként alakíthatja át két, munkájáért rajongó felnőtt életét. Mindennek kifejezésére a rendőrszereplők folytonos lejáratása, az utcai tolvajszarka (Stanley Tucci) komikus támadásai és persze a szándékoltan vértelen ügynökmunka adják az apropót.

S hogy mégis mit lehet szeretni a Két és fél kémben? Véleményem szerint a konzervatív nemi szerepfelfogásból fakadó humort. Míg Dennis Quaid férjalakja igazi nagy gyerekként várja és élvezi az aktivizálódás lehetőségét, addig Kathleen Turner anyafigurája már jóval érettebben és megfontoltabban viselkedik a komikus bevetési helyzetekben. E munkamegosztással talán sikerül kémmé nevelni csemetéjüket. (Kiss Tamás)

 

Gyerekek a megmentők – Kémkölykök (2001)

Kémkölykök (Spy Kids) 2001

Az ezredfordulót követően Robert Rodriguez rendező egyszer csak gondolt egyet, és az Alkonyattól pirkadatig valamint a Faculty – Az invázium után egy viszonylag éles kanyarral elkészítette a Kémkölyköket. Ma már szinte hihetetlen, de akkoriban általános lelkesedés övezte az eredeti történettel nehezen vádolható vígjátékot. Minden kliséje ellenére volt benne valami üde újszerűség, amit remekül kiegészített a főszereplők atipikus származása és kinézete. Később aztán éppen ezt a frissességet ölte ki belőle Robert Rodriguez a menetrendszerűen érkező folytatásokkal. A gyors gyártást az az újszerű technika tette lehetővé, amit a mexikói direktor a Sin City-vel járatott csúcsra (majd járatott le a második résszel).

Adott volt tehát a különleges látványt lehetővé tevő technika és a kémvígjátékok hagyományos eszközrendszere. Annyi a különbség csupán, hogy a csetlést meg a botlást nem átlagember vagy nyugdíjas produkálja, hanem gyerekek, illetve, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a felnőtt ellenlábasaik (lásd még: Reszkessetek, betörők!) Az inkognitó leomlását is a gyerekek hagyományos nézőpontjából kommentálják, a kamasz lány (Alexa PanaVega) szerint „A szüleim nem lehetnek kémek, ahhoz nem elég menők!”, öccse (Daryl Sabara) pedig egyszerűen csak örül az így kezébe kerülő kütyüknek. A szülők (Antonia Banderas, Carla Gugino) kiszabadítása persze a kémfilm-hagyományok szerint párosul a világ megmentésével. Mivel pedig az iskolai közösséget is bevonják az egyébként határozottan sematikus történetbe, a gyerekek rögtön menővé válnak. A világ megmentése, az ötletes kémeszközök, a foglalkozással járó társadalmi presztízs – minden műfaji elem megtalálható a Kémkölykökben, mégsem emiatt volt igazán sikeres film akkoriban, hanem mert készítője, Robert Rodriguez egyszerűen szeretettel töltötte meg az első gyerekeknek szóló projektjét. (Tóth Nándor Tamás)

 

Korosodó kémek – Ipi-apacs (1980)

ipiapacs

A katasztrófafilmjeiről (Poszeidon-katasztrófa, Meteor) ismert Ronald Neame 1980-as kémvígjátékában egy idős titkosügynököt (Walter Matthau) tapasztalata, kiváló taktikai érzéke és független munkastílusa miatt távolít el tekintélyelvű főnöke a terepről. Válaszul a nyugdíj küszöbén álló férfi világ körüli fogócskába kezd saját ügynöktársaival, illetve a KGB-vel, s közben memoárjának kiadására készül, tele szupertitkos részletekkel.

Az Ipi-apacs Brian Garfield regényéből készült, s ahogy a Bosszúvágyban, úgy jelen kémvígjátékban is egy olyan férfi kezébe adja a megleckéztetés lehetőségét, aki már megette kenyere javát. A szokatlan életkorból is fakad aztán a film humora. Mert miközben a szkript megengedi, hogy egy-egy nem túl harsány élc csattanjon a főhős meglett korán – például egy kedves leány „lepapázza” őt –, megmosolyogtató látni, hogy a „papa” pusztán emberismerete segítségével minduntalan túljár üldözői eszén. Nem egyedülálló megoldás egy (vagy több) idős alakra alapozni egy kémvígjátékot, gondoljunk csak a két részt is megérő Redre, de az Ipi-apacs mellett szól, hogy Ronald Neame – a felemlegetett példával szemben – nem kényszeríti sztárját harsány jelenlétre vagy erőn felüli akciókra. A visszafogott humor, egy finoman felskiccelt mester-tanítvány kapcsolat és a precízen kigondolt átverés-sorozat megadja a lehetőséget Walter Matthaunak, hogy méltósággal formálja meg a figurát. Mert erről szólnak ezek a geronto-kémfilmek: szembesítenek a feleslegessé válás gondolatával küzdő nyugdíjasok méltóságuk megőrzésére irányuló vágyával. (Kiss Tamás)

 

Átlagpolgár kémhelyzetben –  Magas, szőke férfi felemás cipőben (1972)

Válasszon bárkit, egy embert a tömegből, akit senki sem ismer.” A választás egy magas, szőke férfire esett, François Perrinre (Pierre Richard), aki a szerencsés ügyetlen figurájával próbálta belopni magát a Chaplin-Keaton rajongók szívébe. Részben sikerült, hiszen a Magas, szőke férfi…-t követte fél tucat hasonló vázú történet, A magas szőke férfi visszatéren kívül ott van a Balszerencsés Alfréd, a Kétbalkezes jóakaró, a Balfácán, a Balekok és a Négybalkezes, hogy csak azokat említsem, amelyeknek már a címéből is egyértelművé válik, milyen mértékben befolyásolta Pierre Richard pályáját a Magas, szőke férfi… sikere.

A többi említett film a vígjáték műfajával megelégszik, a Magas, szőke férfi… azonban a kémfilmekből ismert kliséken keresztül próbálja a rekeszizmunkat megdolgozni. A műfaj kötelező elemei, a titkos küldetések, lehallgatások, követések, álcázott megfigyelő eszközök, üldözések, mind helyet kapnak a filmben. Lehallgatások a wc öblítő tartályán keresztül; követés egy virágszállító teherautóból, amelyből hangos nyerítések hallatszódnak; titkos küldetés – ami olyannyira titkos, hogy még az állítólagos, veszélyes titkos ügynök sem tud róla. A Magas szőke férfi… alap gegje, amely végigvonul a filmen, éppen az, hogy míg az egymás ellen megbízott titkos ügynökök tucatszámra gyilkolják egymást, addig a kétbalkezes François boldog tudatlanságban éli hétköznapjait. Az ártatlan, mindennapi események végtelenül eltúlozott félreértelmezése szolgál a nevetés alapjául. Éppen ez az, ami miatt a film a múltbéli, mintául szolgáló nagyokhoz képest kevésbé időtálló.

A Stan és Pan páros a burleszk, illetve a személyiségükből adódó komikum felől közelít, azonban túlságosan is egyszerű megoldásokkal dolgoznak, ezért az idő múlásával avíttá válnak. Chaplin vagy Tati esetében erről szó sincs: bonyolult jellemrajz, másod- és harmadjelentések rejlenek a szerencsétlen karakterek mögött, Chaplin komikája a nagy szomorúság és magány elfedése, Tati egész társadalomkritikát fogalmaz meg a Playtimeban. A Pierre Richard-filmek vígjátéki funkciója felszínességük miatt, akárcsak a kövér-sovány páros, elveszni látszik, azonban a Magas szőke férfi… éppen a kémfilmek kliséinek kifordítása miatt élvezhető alkotás még ma is. (Szin Karolina)

 

Valóság és fikció – A káprázatos (1973)

kaprazatosA káprázatos című filmben valóság és fikció áll párhuzamban, s keveredik nem túl kibogozhatatlanul össze egymással. Egy ügyefogyott regényíró (Jean-Paul Belmondo) megállás nélkül termeli a kémtörténetes ponyvákat, kötetről kötetre egzotikumot, szexet, erőszakot, humort és nem utolsósorban számtalan logikai bakit kínálva olvasóinak. Az emeletre költöző egyetemista lány (a gyönyörű Jacqueline Bisset) pedig szociológiai tanulmányt írna művei kapcsán arról, hogy miért forgatják e köteteket az olvasók, vajon mit kaphatnak tőlük? Philippe de Broca filmje egyszerre lesz a készülő ponyvaregény, illetve értekezés illusztrációja.

A rendező a Bob Saint-Clair nevű titkos ügynök fiktív kalandjainak közegét, illetve az író reális környezetét állítja egymás mellé. Mindkét világban ugyanazon színészek szerepelnek, Belmondo hol a vérprofi kémet, hol a félszeg szerzőt alakítja, a tényleg gyönyörű Bisset kisasszony egyszer a megmentésre váró, máskor az elcsábítandó szépség szerepében tűnik fel, Vittorio Caprioli pedig az albán főgonoszként vagy nőcsábász kiadóként megjelenített antagonistát formálja meg.

A fiktív kalandok igazából egy komplett kémfilm-paródiává állnak össze, s további kuriózum, hogy Philippe de Broca exploitation elemeket halmoz fel egy Belmondo filmben. Már a burleszk jelenetek is rém viccesek – gondoljunk csak a teniszütővel visszaütött kézigránát esetére – de A káprázatos akkor válik igazán szórakoztatóvá, amikor a neves francia színész körül a szétroncsolt testekből patakokban folyik a vér vagy cápa zabál fel egy tengerbe dobott telefonfülkébe szorult kémtársat. És Jacqueline Bisset olyan gyönyörű! (Kiss Tamás)

 

Kritika az egész világról – Égető bizonyíték (2008)burn after reading

Joel és Ethan Coen bizarr filmje sokkal inkább az emberi butaság általános kritikája, semmint puszta kémfilm-vígjáték, de ha már a kémfilmet választották környezetnek, hát az is megkapja a maga paródiáját. A hírszerző/elhárító ebben a filmben egomán, középszerű hivatalnok, felesége válófélben. Ellenségei piti közemberek. Mindenki azt hiszi, hogy mindenki más az ő életére tör, holott senki sem fontos ebben a szánandó játszmában: csak az ostobaság hiteti el a szereplőkkel, hogy bármi is történik.

A mozi egyik erénye a humor széles skálája, a finom kis szövegbeli poénoktól a durva morbidságokon át az átlagosabb helyzet- és jellemkomikumig” – írja kritikánk. Ez a humor Coenék nehezen kifürkészhető stílusán szűrődik át; akár a Fargónál, itt sem lehet egyértelműen rámutatni arra, mitől kacagsz, de kacagsz. A balfácánkodást (és következményeit) olyan sötét realizmussal ábrázolja a film, ami például a Leslie Nielsen-filmek tökéletes ellentéte. A színészek is mesterien élik bele magukat a feladatba (Frances McDormand, Coenék sztárja mellett John Malkovich, George Clooney, Brad Pitt és Tilda Swinton szerepel). Az Égető bizonyíték értelmezhető ugyan a poszt-9/11 világ paranoiájának paródiájaként (nem véletlenül helyezi a hétköznapi kis sztorit keretbe a keményvonalas kémthrillerektől megszokott, műholdról lezoomoló techno-animáció), de mint a Coeneknél általában, sokkal inkább az ember természetének egy oldaláról készült tanulmány, semmint társadalomkritika – ez esetben tanulmány a butaságról, az összeesküvés-elméleteknek való bedőlésről és a gátlástalan egoizmusról. (Havasmezői Gergely)

(A Kingsman: A titkos szolgálat február 12-i premierje alkalmából tematikus hetet tart a Filmtekercs a Kingsman és a kémvígjátékok témakörében. A hét folyamán olvashattok majd kritikát, toplistákat, képregény-recenziót, sőt rövidebb esszéket is Matthew Vaughn új filmjével és a kémfilmek humoros variánsaival kapcsolatban.)

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..