Mára már kultikusnak számít a Mad Max, de kevesen tudják, hogy bő 20 évig a legtöbb hasznot hozó legkisebb költségvetésű film Guinness rekordját is tartotta George Miller rendezői debütálása. De még kevesebben tudják, mi „Mad” Max családneve.
A legendák szerint az akkor még jóformán ismeretlen Mel Gibson egy kocsmai verekedés másnapján jelent meg a Mad Max szereplőválogatásán, és csak a barátját kísérte el, aki Jim Goose szerepét meg is kapta. De Gibson tekintetében ott volt valami, ami nemcsak a címszerepre, hanem a világhírnévre is alkalmassá tette: a kifürkészhetetlen, de játékos őrület, amely legemblematikusabb karaktereit máig a felejthetetlenség magasságába emelte Mad Maxtől Martin Riggsig.
A film kultstátusza azonban nemcsak neki köszönhető. 1979-ben az akkor még kezdő rendező, George Miller posztapokaliptikus környezetbe ágyazott sztorija a poros, ütött-kopott jövőképével kozmikus félelemre tapintott rá. A cselekmény a „nem túl távoli jövőben” egy olyan világot mutat be, ahol a társadalmi rend fennáll még ugyan, de egyre nagyobb réseket üt rajta az anarchia: az a rendezetlen erőszakhullám, amely az emberiség tudatalattijából tör elő, és minden erkölcsi normára fittyet hányva a féktelen tobzódás mindenhatóságát hirdeti.
Ambíciózus vállalkozás volt tehát a Mad Max: a western eszköztárát felvonultató disztópiában az országutak rendjét fenntartó rendőrségi elkapók gyakran ugyanolyan mániákusak, mint az általuk üldözött őrültek. Miller víziója is rengeteg tabut dönt meg, ártatlanok esnek áldozatul az erőszakhullámnak, köztük egy gyermek is. A kis költségvetés mellett ráadásul még a gépjárműtöréseket is hitelesen kellett megoldani. A rengeteg kihívás leküzdése és a felvállalt erőszakábrázolás viszont meghozta a hatását: bár cselekmény szinten néha akadozó, de azért erőteljes atmoszférájú, kivételes vizualitású filmtörténeti klasszikus született, amely hosszú évekre meghatározta a poszt-apokaliptikus alkotások arculatát, és epigonok sorát is kinevelte.
A film különös, modernista hangulatához hozzájárul, hogy címszereplője nem igazi hős, hosszú percekig eltűnik, gyakran csak sodródik az eseményekkel, és sorozatosan rossz döntéseket is hoz. A cselekmény hirtelen tempóváltásai kiszámíthatatlan és egyedi mozivá teszik a filmet, az üldözések idegtépő feszültsége pedig kellő muníciót ad minden jelenetnek. Miller elsőfilmesként is magabiztosabban vezényelte le az autós hajszákat, mint számos tapasztaltabb akciófilmes rendező, az általa bemutatott országúti dinamikáról ma is sokan példát vehetnek.
Miller alkotása tulajdonképpen egy bosszúsztori, amelynek végén Max Rockatanskyból Mad Max válik. Mert Maxnek valójában Rockatansky a vezetékneve. A folytatásokból ez a tény már kimarad, így végérvényesen a westernek névtelen lovasává válik, de az első felvonásban még fontos motívum. Maxnek van családneve, családja, a remény arra, hogy kiléphet az erőszakspirálból, és ami a legmegrázóbb: van pár boldog pillanata. Mindezek elvesztése jelöli ki arra a könyörtelen jövőre, amelyeket a további epizódok felvázolnak. Max a vele megtörtént tragédia hatására névtelen, gyökértelen és céltalan alakká válik, aki mindig ott bukkan fel, ahol a velejéig beteg világban valaki rászorul. Bár az is lehet, hogy nagyon más helyek nem is léteznek a Miller által felépített jövőben.
(A Mad Max: A harag útja május 21-én kerül a magyar mozikba. A várva várt film tiszteletére a Filmtekercs egy tematikus hetet tart, amelynek keretében terítékre kerülnek a széria egyes részei mellett különböző színészportrék, toplisták és a poszt-apokaliptikus sci-fikről szóló esszék is.)
