Nincs kategorizálva

Akik macskát fogtak – A magyar animáció örökzöldjei

A magyar filmgyártás igazi legendái, a Pannónia Filmstúdió rajzfilmjei generációk egész sorát bűvölték el. Ezek a mi kedvenceink a sok-sok remekmű közül.

Most, hogy újra mozikba került a Vízipók-csodapók egészestés változata, és elkészült a Szaffi-ház is, úgy gondoltuk, mi is felülünk kicsit a Pannónia Filmstúdió nosztalgiavonatára. A majdnem két tucat alkotás közül nem egyszerű dolog legjobbakat választani, mert hát lássuk be, majdnem mindegyiknek helye volna a listán. Mi most mégis kiválogattuk azt számunkra legkedvesebb tíz alkotást, amelyek húsz, harminc vagy akár negyven éve szórakoztatnak kicsiket és nagyokat – és amelyek még évtizedek múlva is ugyanilyen szerethetők és tanulságosak lesznek a jövő generációi számára.

 

Lúdas Matyi (Dargay Attila, 1977)

„Ispááán!” – ha elhangzik eme mérges kiáltás, gondolom a legtöbben tudják, miről van szó. Fazekas Mihály eredeti történetének már készült ezelőtt filmes feldolgozása Soós Imrével, de az igazi mindenképpen Dargay Atilla 1977-es rajzfilmje kell, hogy legyen. Hogy miért? Talán mert olyan koponyák nyúltak a forgatókönyvhöz Dargay mellett, mint a Macskafogóért is felelős Nepp József vagy Romhányi József. Három a magyar igazság, három a géniusz, és háromszor veri vissza kendnek Lúdas Matyi. A huszonöt botütés megtorlása egy óda az igazságossághoz, és még embert se kellett ölni miatta – így az erkölcsi tévelygésnek sincs semmi keresnivalója a történetben. Marad a józan paraszti ész a legnemesebb értelemben, és egy közönségbarát mese arról, hogy nyeri el a rossz méltó büntetését.

Dargay Attila: Lúdas Matyi

Mindez napjainkra már teljesen közhelyes és banális lehetne, ha nem lenne az a csodálatos szkript, melyen annyit dolgoztak – kilencszer írták át. Az alapul szolgáló regét feldúsították humorosabbnál humorosabb szófordulatokkal és egy tonna vizuális geggel. Egyenesen a rajzfilmhez írt figurákkal is találkozhatunk, mint a már említett szerencsétlenkedő Ispán, vagy vajákos Piri néne, kinek „ura se vót, az is meghótt”. A szegénylegény és a nagyságos úr hierarchikus szembenállása példázatszerűen leképződik Dargayék kezében, Fazekas Mihály történetét pedig időállóvá teszik – mellékesen pedig megszületett ezzel a filmvilág egyik legszórakoztatóbb bosszúfilmje is. (Szécsényi Dániel)

 

Vuk (Dargay Attila, 1981)

Ha Fekete István 1965-ös regényklasszikusa nem lett volna eléggé nagy befolyással a gyermekek lelki fejlődésére (de volt), akkor Dargay Attila besegített neki, és 1981-ben elkészítette a Vuk egészestés filmváltozatát. Az okos kis róka felnövés-története minden korban aktuális, megkerülhetetlen darabja a magyar irodalom- és filmtörténelemnek.

A rajzfilm többek között attól nagyszerű, hogy ha valaki nem olvasta esetleg a regényt, a filmből is mindent megtudhat, ami fontos a felnőtté váláshoz. Mindezt úgy, hogy a hangok örökké belevésődtek néző emlékezetébe: Csákányi László Karakja vagy Szabó Sándor Vahúrja például felejthetetlen. A grafika páratlan: Vuk egész egyszerűen cukorfalat, ahogy bólogatva kapkodja az apró lábait, vakarja nagy lapát füleit. A zenét természetesen mindenki ismeri, a hétéves Wolf Kati által énekelt főcímdalon az utóbbi évtizedek gyerekei nevelkednek.

Ami a legfontosabb a rajzfilmben, az a tanulási folyamat. A hirtelen árván maradó gyermek úgy nő fel, hogy mindent meg kell figyelnie nevelője által. Az egész mese egy merő oktatás, mégis imádjuk, mert elképesztően szellemes, vicces stílusban van előadva minden; az összes mellékszereplőnek jut egy-két zseniális jelenet vagy mondat (gondoljunk csak a részeges libákra). Felejthetetlen szólások és bölcsességek, amelyeket bármikor visszaidézhetünk – ez a Vuk. Hisz tudjuk, ahogy Karak mondja: „nem vagy buta, csak még keveset tudsz”. (Moldován Tünde)

 

Fehérlófia (Jankovics Marcell, 1981)

Jankovics Marcell 1981-es Fehérlófia című animációja ugyanúgy hungarikum, mint a Macskafogó – ha nem még annál is jobban. Jankovics Marcell a Fehérlófiában ugyanis a népmesék világát dolgozta fel, ami nemcsak szövegként (Arany László feldolgozásában) van jelen a magyar kultúrában, de motívumaiban, gondolkodásában is. Az anyatejjel szívtuk magunkba 7 éven keresztül a fehér lóból. S ha belegondolok, a film első bemutatója születésem előtti időpontra esik, így felidézni sem tudom, hogy hány éves koromban találkoztam először a Hétszűnyű Kapanyányimonyókkal. Az idén 38 éves rajzfilm pedig a Pannónia Filmstúdió egyik legendásabb darabjává ért az évek alatt, jelentősége napjainkban sem csorbult.

A Fehérlófia animáció Arany László szövegét kitágítva a hun, avar és magyar mondavilágból is merít, legalábbis motívum szinten, például a világfa megjelenítésével. A történet főhőse Fehérlófia, a különlegesen erős fiú, aki anyja halála után útra kerekedik, hogy legyőzze a sárkányokat és feleséget találjon magának. Az animáció azonban a történeten túl összetett szimbólum-rendszerrel dolgozik. A három sárkány például három történelmi korszakot elevenít meg: a kőkorszaki, kőeszközt használó ember, a világháborúban, háborúkban élő ember és a modern, nagyvárosi ember korát. S egyéb hármasok sora vonul végig kezdve a háromszor hét évnyi felnövekedés időszakától, át a három barát kalandjain, akiknek arca a három napszakot tükrözik, végül a három királylány alakjáig. Ezeknek köszönhetően a konkrét dolgokra utaláson túl a folyamatosan lüktető, át- és átalakuló képsorok az idő és a tér ismétlődő természetéről, az élet ciklikusságáról regélnek, melynek a népmesei forma tökéletes keretet ad. Jankovics Marcell bátor és innovatív alkotása pedig hatalmas vizuális erejének köszönhetően ma is különleges élmény. (Keller Mirella)

 

Az idő urai (René Laloux, 1982)

Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb filmélménye volt a francia-magyar koprodukcióban, 1982-ben készült Az idő urai. A filmet Stefan Wul A Perdide bolygó árvája című kultikus regényéből Jean Giraud írta és René Laloux rendezte. A történet, mely Pielt, a Perdide bolygón balesetet szenvedő kisfiút követi nyomon, egy különös időparadoxonról szól és már önmagában rendkívül érdekfeszítő. Ez azonban talán még nem lett volna elég, hogy a film kultikus státuszt nyerjen – Az idő urai látványterveit Moebius készítette, a Pannónia Filmstúdió művészei pedig fantasztikus lényekkel, elképesztő kreatúrákkal népesítették be azt. A magyarok nagy mértékben hozzájárultak a film sikeréhez, Moebiust, a hagyományos francia-belga képregény egyik legnagyobb alakját, teljesen lenyűgözte a hazai animátorok munkája.

Egészen különleges – igen, igen, néhol kifejezetten torokszorító – hangulata, remek zenéje, elgondolkodtató története és valóban felejthetetlen világa emeli az elévülhetetlen klasszikusok közé. Nem csoda, hogy már készítésekor nagy elismerést vívott ki – a Fantafestivalon a legjobb gyermekfilm, a CINANIMA, Nemzetközi Animációsfilm-fesztiválon pedig a legjobb egészestés film díját nyerte el –, de mind a mai napig megállja a helyét a legjobb animációs filmek között. (Molnár Kata Orsolya)

 

Hófehér (Nepp József, 1984)

Nepp József zseniális és legendás meseszatírája időtálló gyöngyszem. Az inkább a felnőtt közönségnek szóló rajzfilm az egyik legjobb Hófehérke-paródia, amelyet valaha vászonra vittek. A mese igazi erőssége a groteszk képi és szóbeli humor, majdnem minden jelenetre jut egy ikonikus és idézhető mondat. A kellemesen fárasztó és a fájdalmas viccek újból és újból meg tudják nevettetni a nézőket. A morbid és abszurd poénok áradatában mégis olyan értéket képvisel a film, amelyet a mai alkotások hírből sem ismernek, miközben görbe tükröt mutatott az akkori társadalomnak. A fergeteges karakterábrázolásokat tovább színesíti, hogy több szereplőt törpeként is viszontláthatunk az erdőben, még jobban kifigurázva személyiségüket.

Ráadásul zseniális színészek hangján szólalnak meg. Az ironikus hangvételt és a fekete humort cseppet sem megvető történet erőset csavart az alapanyagon, Hófehér egy bűnronda debella, még a törpék se kedvelik, de ne szaladjunk ennyire előre. A meglehetősen frigid Frizsider királyné nem volt hajlandó szülni, így rendelt egy királyi kisdedet az udvari professzortól. A lombikban született, trampli Hófehér hamar nemkívánatos személlyé vált a palotában, főleg, hogy gyorsan új mostohára tett szert. Atyját, a rozoga és tyúkmániás Utolsó (Oroszlánszagú) Leó királyt ugyanis orvul elcsábította Arrogancia, a megboldogult királyné ármánykodó udvarhölgye. Ha ennyi furcsa figura nem győzött volna meg, akkor érdemes megemlíteni még a perverz vadászt, a zsémbes és az italt rosszul bíró törpéket, valamint az erősen rövidlátó herceget. Mit mondhatnék még? Kötelező darab. (Szádeczky-Kardoss Klára)

 

Szaffi (Dargay Attila, 1985)

Jókai Mór 1885-ben megjelent, A cigánybáró című regényéből pontosan száz évvel később Dargay Attila kultikus rajzfilmet készített, mely már elkészítésekor több díjat bezsebelt: 1985-ben Giffoniban Aranydíjat, majd 1986-ban idehaza a 18. Játékfilmszemle Közönségdíját nyerte el. Dargay saját, Nepp Józseffel és Romhányi Józseffel közös forgatókönyvéből készített Szaffi a mai napig friss és rendkívül szórakoztató – nem csoda, hogy tavaly a film felújított változata még a hazai mozikat is megjárta a kicsit és nagyok legnagyobb örömére.

A romantikus kalandfilm a gyerekkorukban egymástól elsodródott, de már akkor egymásnak szánt Sophie-nak, Ahmed pasa lányának és Jónásnak, a magyar várúr fiának csodálatos egymásra találását beszéli el egy izgalmas, csavaros cselekménnyel. Talán Romhányi jelenlétének a szerzők között köszönhető a film csodás humora – megannyi idézhető idézettel –, ami a parádés szereposztásban csak még inkább él. Olyan neveket olvashatunk a stáblistán, mint Kern Andrásé, Pogány Judité, Gobbi Hildáé, Bárdy Györgyé, Zenthe Ferencé, Hernádi Judité, Csákányi Lászlóé vagy Gálvölgyi Jánosé – már csak az ő kedvükért is érdemes megnézni ezt a megunhatatlan klasszikust. (Molnár Kata Orsolya)

 

Macskafogó (Ternovszky Béla, 1986)

Azt már megállapítottuk, hogy a Macskafogó hungarikum, mert hát mi más volna, amiből kis hazánk apraja-nagyja tud idézni legalább egyet? Bizony az, egy igazi európai popkult-ikon, amelyről a hatvanas, a hetvenes vagy a nyolcvanas évek szülöttei ugyanúgy le tudnak hántani egy-egy réteget, mint a rendszerváltás után születettek – és bizony a mai néző is megláthat benne némi aktualitást, míg örökbecsű poénjai rég túlmutatnak a Kárpát-medence ilyen-olyan határain.

Ez benne a szép. Ha akarom, politikus, ha akarom, a korszak nyugati akciófilmjeinek helyi ízlés szerint fűszerezett változata. És ha akarjuk, ha nem, egy tökéletesen megírt vígjáték rólunk, akik Spartacus helyett mind Grabowskik vagyunk. Grabowskik, akik szalonnával, sok-sok szalonnával szeretik a valami könnyűt, akiknek nem szokása megsebesülni, akik nem hisznek a civilizációs csecsebecsékben és akik ha nem tudják pokióul, nagyon hangosan mondják hogy bumm.

Igen, ez vagyunk mi, miközben mások megnyomják azt a bizonyos piros gombot. (Németh Barna)

 

Az erdő kapitánya (Dargay Attila, 1988)

Küzdenem kellett, hogy a VHS-korszak óta eltelt hosszú-hosszú évek nyomán, ne csupán Macskafogó-utánérzésként emlékezzek gyermekkorom egyik legnagyobb hatású rajzfilmjére, Az erdő kapitányára. A hasonlóság tagadhatatlan, hiszen a bűnöző macska és a bűnüldöző egérke mindkét filmben központi szerepet töltenek be, mégis kár lenne a nagy előd árnyékának tekinteni. Humoros, ötletes, csupa szív a Kapitány, Ede és Zéró kutya-macska-egér fogócskája, amiben az érintetlen természet, a Kerek Erdő a tét.

Dargay Attila filmje a legfogékonyabb életszakaszban ért el engem. Amikor már vágytam rá, hogy kicsit felnőttként kezeljen a környezetem, és az erdő, s vele az összes kis állat elpusztítása épp egy ilyen komoly téma, de közben azért persze önfeledten kacarásztam a Góliát nevű pöttöm bolha részeg nyomozásán vagy éppen Pimpikén, az önmagát a boldogság kék madarának képzelő farkason. Az erdő kapitánya egy krimibe burkolt mese az igazságosságról, a csapatszellemről, de ami a legfontosabb, a barátságról. (Gyenes Dániel)

 

A hercegnő és a kobold (Gémes József, 1991)

Mi más is kellhetne még egy igazán jó meséhez? Akad itt varázslatos rejtélyeket tartogató kastély, kíváncsi hercegnő, értetlen várbéliek, leleményes bányászfiú, a bosszúszomjas, csúf, de mégis végtelenül mulatságos koboldok és mindennek a tetejében egy aranyos cica is. A hercegnő és a kobold felsorakoztatta mindazt, amely gyermekként számomra izgalmas lehetett. A koboldok cseppkőbarlangból készült városa felfrissítette a „váras-hercegnős” alapfelállást, és szabadjára engedte a képzeletet, hogy mi minden rejtőzhet még a mélyben. A középkori tündérmese-hangulatot pedig csak megkoronázta Lerch István betétdala, amelyet napokig képtelen voltam kiverni a fejemből.

A Gémes József rendezésében készült, koprodukciós rajzfilm felnőtt fejjel már nem olyan lenyűgözően izgalmas, mint az emlékeimben, de még mindig magával tud ragadni. A felnőtt szereplők gyengébb karakterábrázolását kárpótolja a koboldok sokrétű hebehurgyasága. Varangy herceg sápítozása és a koboldkirály teszetoszasága szórakoztató ellentétben áll a dirigáló anyakirályné ravaszságával. Érdekes, hogy mind a föld alatt és mind a fenti világban találunk erős női karaktert: a kőfejű koboldtársadalmat igazából egy nő vezeti, a várban pedig gyakran Angelika hercegnő kedvére történnek a dolgok. Egyedül Kófic, a bányászfiú kezeli másként a két nagyon eltérő hölgyeményt. Azonban, míg a hercegnőnek imponál a fiú bátorsága, addig a koboldkirálynő dühét a „fénylakókkal” szemben – akik száműzték a bárdolatlan koboldnépséget a föld alá –, csak növeli. (Szádeczky-Kardoss Klára)

 

Ének a csodaszarvasról (Jankovics Marcell, 2002)

A ’90-es évek elején születettek egészen biztosan Arany János Rege a csodaszarvasról című versére és Jankovics Marcell Ének a csodaszarvasról című rajzfilmjére gondolnak, ha a szarvas mint a magyar mitológia és eredettörténet szimbóluma szóba kerül. Az előbbi egy irodalomtörténeti, míg az utóbbi egy mozgóképes kincs, amely egyébként szépen merít is az előbbiből. És még megannyi mondakörből, vizuális ábrázolásból és írásos emlékből.

Jankovics 2002-es alkotása egy hihetetlenül színes, sokszor álomszerű forgatag, amely minden pozitívuma ellenére sem feltétlen gyerekeknek való – így felnőtt fejjel újranézve. Ahogy egyébként sok más Pannónia-rajzfilm sem. De talán épp ezért hat ennyire erősen: gyerekként megfog a történelem izgalma, a váltakozó figurák, a színek és a jól ismert szinkronhangok mesélő, megnyugtató felcsendülése. Felnőttként pedig ehhez jön a meglepő mennyiségű képi humor, a különböző történelmi források és más nemzetek eredettörténetének felismerése, valamint az örökösen váltakozó animációs stílusok tánca.

Mindez megkoronázva Szörényi Levente zenéjével: a dallamok és dalok sokszor visszahozzák az István, a király lendületét (több betét konkrétan át van emelve), amitől tovább nő az emberben a nosztalgia érzete. Valahogy így kell demagógiamentes és mindenki számára – kicsiktől nagyokig – élvezhető animációs ódát írni a magyar nemzethez és a Honfoglaláshoz. (Kajdi Júlia)

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com