Egy éven át kerestük, nem hiába. A 2011-es év nem fukarkodott a jó filmekkel, a hazai forgalmazók 238 filmet mutattak be idén a mozikban. Szerkesztőségünk ezekből választotta ki azt a tizenkettőt, amelyik a leginkább elnyerte tetszésünket. Az idei év a magyar filmek szempontjából nem volt rózsásnak nevezhető, mégis örömmel jelezzük, hogy a lista negyedik helyére egy hazai alkotás került.
12. Rubber – hazai bemutató: január 13. – Gumival vagy anélkül? (Hancsók Barnabás kritikája)
Ugyan csak éppen, de mégis sikerült felcsúsznia éves toplistánkra Quentin Dupieux (alias Mr. Oizo) szokatlan filmjének, mely a maga nemében egy méltatlanul elhanyagolt, bámulatosan egyedi alkotás. A sivatagban feléledő és pusztító hadjáratba kezdő gumiabroncs percenként kikacsintásokkal élő története egyszerre vicces és elgondolkodtató, szórakoztató és meghökkentő, mindezek mellett pedig nagyrészt értelmetlen. Persze mit is várhatnánk egy olyan filmtől, ami önmagát is az értelem nélküliség előtti tiszteletadásként definiálja?
11. Rumnapló – hazai bemutató: december 1.
Hunter S. Thompson azonos című regényének adaptációja hosszú várakozás után került végre a mozikba. Félő volt, hogy Bruce Robinson megirigyelvén Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegasbanjának kultstátuszát csak egy utánérzést készít, de szerencsére az egyébként nem túl termékeny rendező rendesen rákészült a feladatra, és az év egyik legüdítőbb vígjátékát dobta össze. Hunter S. Thompson gonzo alteregóját – ezúttal Paul Kemp néven – újra Johnny Depp alakítja, aki ismét bebizonyítja, hogy bizony nem csak Jack Sparrowként képes sírva nevetősre hangolni közönségét.
10. Csúcshatás – hazai bemutató: április 7. – Milyen áron? (Hancsók Barnabás kritikája)
A megjelenésekor hideget és meleget egyaránt kapó film a 2011-es év egyik legfelzaklatóbb alkotásává nőtte ki magát. A pörgős, sallangoktól mentes történetet remek arányérzékkel színesítették vizuális effektusokkal a készítők, így a néző könnyedén bocsáthatta meg még a pályafutása mélypontján lévő Robert De Niro esetlen csetlés-botlását is. Neil Burger tanúbizonyságot tett róla, hogy remekül érti a tömegfilm-készítés fortélyait, ám filmjének morálisan megkérdőjelezhető végkicsengése mellett szinte senki nem tudott szó nélkül elmenni. A Csúcshatás azonban így is – vagy éppen így – meghatározó moziélménnyé tudott válni.
9. A félszemű – hazai bemutató: február 17. – Kikacsintások (Hancsók Barnabás kritikája)
Még hogy a western halott! Két célra mindig is tökéletesen meg fog felelni: az egyik, hogy érdes karakterekkel kísérletezhessenek az ismert történetek és tájak kényelmes háttere előtt, a másik, hogy a nagyot alkotni kívánó rendezők műfajmegújító demonstrációkkal bizonyíthassák a képességeiket. Clint Eastwood is westernnel bizonyította be annak idején, hogy elsőrangú rendező lesz, és most a Coen fivérek is ezzel mutatták meg, hogy minden műfajban képesek alkotni. Amíg lesznek rendezők, akik egy szigorú szabályokat megkövetelő zsáner keretein belül akarnak bravúrmunkát végezni, addig a western nem hal meg.
8. Jane Eyre – hazai bemutató: október 13.
Charlotte Brontë örök klasszikus regényének már sokadik adaptációja Cary Fukunaga alkotása. Az árvaházba adott, majd onnan nevelőnőnek elszegődő Jane Eyre története ezúttal legújabb kedvencünk, az idén két filmben is látott Mia Wasikowska ártatlan tekintetében nyilvánult meg. Michael Fassbender mint Mr. Rochester pedig egyenesen zseniális. Szép képek, romantikus történet, szuper alakítások; napokig jártak bennünk. Kell ennél több az év “klasszikus mozijához”?
7. Winter’s Bone – A hallgatás törvénye – hazai bemutató: május 19. – Propp beájulna (Hancsók Barnabás kritikája)
A Winter’s Bone a kitartás története, ha a főszereplőre koncentrálunk, de a szolidáris szegénységé, ha a környzetére. Amerikában még nyomorultnak lenni is jobb: ott tényleg visz neked vacsorát a szomszéd, ha éhes vagy. Diszfunkcionális családok, középkori életkörülmények, függőség, agresszió és bűntények dacára is mély emberség uralkodik a Winter’s Bone társadalmi rétegében, és ez az emberség átszínezi a különben szomorkás filmet valami felemelővé.
6. Forráskód – hazai bemutató: április 21. – Tökéletes katona (Kiss Tamás kritikája)
Duncan Jones idei mozija nem sokban különbözik előző (és egyben első) nagyjátékfilmjétől, a Holdtól, mellyel párhuzamba állítva könnyen ráismerhetünk a “variációk egy témára”-logika mentén épülni látszó életműre. Jake Gyllenhaal által alakított főhősünket a film szinte teljes játékideje alatt a múltba dobálják vissza egy különleges gépezet segítségével, ahol minden alkalommal csupán nyolc perce van, hogy megakadályozza egy vonat fel-, és ezzel az utána következő terrorista támadássorozat kirobbantását. A film ugyan küzd néhány gyermekbetegséggel, de sci-fik terén így is az egyik legemlékezetesebb tudott maradni a műfaj éves (kissé talán vérszegény) felhozatalából.
5. Super 8 – hazai bemutató: június 16. – E.T. nyomában (Molnár Kata Orsolya kritikája)
E. T. modernesítve: a spielbergi tündérmese egy új generáció számára, amely elvárja a realizmust, a hősök földreszállását, és sokkal toleránsabb a sötétséggel szemben. A varázslat nem veszett el a kétezres évek mozijából sem, de ez a film nem esti mese gyerekeknek, hanem Grimm-mese felnőtteknek. Műfaji játék a tökéletest közelítő rendezéssel, kísérlet az áthangszerelésre.
4. Pál Adrienn – hazai bemutató: március 17. – Malkáv Tiborné (Kiss Tamás kritikája)
Kocsis Ágnes 2010-ben Cannes-ban díjazott filmje – néhány haza fesztiválszereplés után – 2011-ben végre a hazai moziforgalmazásba is eljutott. A magányos, életét egykedvűen töltő ápolónő, Piroska (Gábor Éva) végzetszerű elszántsággal keresi régi barátnőjét, Pál Adriennt, s miközben Godot-ra vár, észre sem veszi, hogyan alakul át az élete. A rendező a Friss levegő után ismét egy biztos kézzel vezetett, tökéletesen saját világot teremtve hozott nekünk filmet.
3. Melankólia – hazai bemutató: október 27. – Lélekmorzsoló apokalipszis (Kiss Tamás kritikája)
Lars von Triert vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet. A ‘Tekercs szerint nagyon szeretni lehet. Az isteni Lars, Cannes fő botrányhőse, a “Persona non grata” egy az előzőtől teljesen különböző, annak mégis párdarabjaként emlegetett filmmel tarolt idén Európában. Brilliáns színészek, óriási rendezői egyéniség. Egy film, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.
2. Blue Valentine – hazai bemutató: augusztus 18. – Kamaszkoruk „legszebb” nyara (Hancsók Barnabás kritikája)
Lehet, hogy a Drive volt idén Ryan Gosling legjobban várt filmje, de hogy a legjobb a Blue Valentine, az egyszer biztos, mert Ryanünk lehető legjobb partnere volt Michelle Williams. Kettejük egyszerű szerelmi drámája tele lenne közhellyel (Miért volt régen köztünk minden jobb? Hol rontottuk el? Hová lett az az ember, akibe beleszerettem?), ha a két főszereplő játéka nem lenne velejéig hatolóan hiteles. Kicsit mi is szerelmesek leszünk, s kicsit a mi szívünk is összetört ebben a fájdalmasan szép drámában.
1. Fekete hattyú – hazai bemutató: február 17. – A fősodor tökélye (Kiss Tamás kritikája)
Nem férhet kétség a tényhez, hogy a Filmtekercs szerkesztőségének – de talán a legtöbb embernek szerte a világon – Darren Aronofsky ars poetica jellegű new yorki balettfilmje tetszett a legjobban. “Tökéletes voltam” – mondja a film utolsó jelenetében Nina Sayers, a filmbéli balettelőadás főszereplője. Óvatosan dobálózunk nagy szavakkal, de kezdjük elhinni: a Ninát alakító Natalie Portman és maga a film is tökéletes volt.
További kedvenc filmjeink 2011-ből: Scott Pilgrim a világ ellen – X-Men: Az elsők – Az igazság ára – Fertőzés – 127 óra – A hódkóros – Barney és a nők – A bőr, amelyben élek
