Nem telik el év, hogy a filmesek ne örvendeztetnének meg minket egy aszfaltperzselő autós mozival: nyáron a végelláthatatlannak tűnő Halálos iramban-széria kapott spin-offot a Hobbs és Shaw formájában, novemberben pedig a máris minden idők egyik legjobb autós filmjének kikiáltott Az aszfalt királyai révén ismerhettük meg a Ford és a Ferrari legendás összecsapását az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen. A nagy népszerűség kapcsán gondolkodtunk el – vajon mi lehet a titka a legmenőbb autós filmeknek?
Egy jó verda
Mindenekelőtt kell egy jó verda – kocsi nélkül ugyanis nem is beszélhetünk autós filmről. Az autó az idők kezdete óta status quót jelent. Stílust ad és reprezentál, kompenzál és kihangsúlyoz. És most persze nem a gyűrött tarkójú, sötétített üveges bömös-tulajdonosokra utalunk…
Gondoljunk csak bele, minden idők legelegánsabb, legbritebb fenegyerekét, James Bondot, vajon ekként (vagy egyáltalán) ismernénk, ha Aston Martinja helyett egy kopottszürke kombival szelné az utakat? Korántsem. És talán az sem véletlen, hogy a Kém, aki szeretett engem Lotus Esprit S1-je most Elon Musk tulajdona. És lehetne vajon KITT a ’80-as évek szimbóluma, ha egy lepukkant nyugatnémet verda lenne? Aligha. Mire menne Batman a négykerekű támaszpontja nélkül? Hát, valószínűleg ugyanúgy agyonverné az ellent, de ha már nincs szuperereje, akkor legyen már csecse a közértbe menet. Persze nem kell ahhoz high-technek lenni, hogy egy kocsi tekintélyt érdemeljen. Clint Eastwood hiába tapossa a kilencvenediket, meghűl a vér az ember ereiben, amint Gran Torinója leparkol a házunk előtt. A filmtörténet tucatnyi ikonikus járgányt adott már a mindenkori popkultúrának, és bár külsőségnek hat – és az is –, mégsem elhanyagolható tényező egy menő akciófilmből. Ezen az oldalon például számos olyan kiegészítő található, amelyet akár a filmesek is felhasználhattak volna a filmjeikhez.
Külön érdekesség, hogy az autóipar fejlődése párhuzamosan zajlott a film fejlődésével – amíg a korai film hajnalán a vasút begördülése jelentette a legnagyobb szenzációt, az 1927-ben készült The First Auto arról mesélt, mit jelent egy családnak az átállás a lóról az automobilra. S bár Dokitól tudjuk, hogy a jövőben utakra semmi szükség nem lesz, megnyugtató tudni, hogy egy DMC DeLoreanra ott is számíthatunk.
Egy mindent eldöntő verseny
Ahol van egy jó verda, ott hamarosan megjelenik még egy. Ahol pedig már van két járgány – nem is kell jónak lenniük –, ott előbb-utóbb verseny is lesz. Méghozzá nem is akármilyen.
A világ egyik leghíresebb motorsportszériája a NASCAR, a legékesebb koronája pedig a Daytona 500. Tom Cruise nem kisebb betonfalba vágta a sebváltóját, mint megnyerni ezt a futamot Tony Scott Mint a villámjában. Ellenségből lett barátság támogatja, csapattársból lett ellenség nehezíti meg dolgát, de végül csúcsra ér az utolsó, mindent eldöntő kör legvégén. Európa NASCAR-ja, a már említett „száguldó cirkusz” számtalanszor szolgáltatott alapot a filmeseknek. A Rush – Hajsza a győzelemért az 1976-os szezont és a két nemezis csatározását, Niki Lauda és James Hunt heroikus párbaját eleveníti fel. Ron Howard egy szentimentalista biopic formájában mutatja meg a Forma-1-tagadóknak, hogy miként lehet 70 környi cirkulálást csordultig tölteni izgalommal. Ezt a bajtársiasságot hivatott lefordítani gyermeknyelvre a Pixar Verdák című animációja. A legendás színész-versenyző Steve McQueen büszke lenne, ha láthatná, hogy öröksége a róla elnevezett Villámban él tovább, aki közvetlenül a cél előtt torpan meg, hogy betolja a finisbe a The King névre keresztelt, összeroncsolódott Plymouth-t. Persze nem kell mindent olyan komolyan venni. Erre világít rá Burt Reynolds és eszement társulata az 1981-es Ágyúgolyó futamban. Ez a film minden jelenséget kimerít, amit a paródia címszó alatt értünk. Van itt James Bondot karikírozó Roger Moore, aki az említett Aston Martin DB5-tel versenyez. Jackie Chan kipattan Subarujából csak azért, hogy kiosszon egy-két sallert és pörgőrúgást, az Amerikát átszelő versenyt pedig futva nyeri meg egy Káoszkapitány nevű szerelő.
Egy izgalmas végső verseny tehát olyan egy a motorsporttal csak minimálisan is foglalkozó filmnek, mint a Star Warsnak a fénykardpárbaj. Amiről hazudhatjuk, hogy nem érdekel, mert nem több puszta látványnál. Csak nincs értelme. Az emberi sorsok, amik mindenképp keresztezik egymást. A riválisok csatája, ami egy jó film esetében nem a jó és a rossz között, hanem az egyenértékű ellenfelek között zajlik. Mindegy, hogy vígjáték, animáció vagy biopic, a cselekménynek a tető-, a drámának a mélypontja. A végelszámolás, amikor mindünk izgul, ki ennek, ki annak, és amikor könny fakad szemünkből, akár meghatódottságunkban, akár nevetésünkben.
Egy izgalmas autósüldözés
A versenyeknél egyetlen izgalmasabb dolog történhet két autóval – egy király kis autósüldözés! Olyannyira igaz ez, hogy ez a jellegzetes akciószekvencia gyakran megjelenik a legkülönfélébb zsánerű filmekben – hogyan felejthetnénk a Csupasz pisztoly vagy a 22 Jump Street – A túlkoros osztag kacagtató hajszáit vagy a Mátrix – Újratöltve látványos képsorait, ahogy Neóék kiszabadítják a Kulcskészítőt a Merovingi fogságából?
Az autós filmek történetében az autósüdözések terén az 1968-as Bullitt hozott fordulatot. A film csúcspontjául egy több mint 10 perces üldözés szolgált, amit a film rendezője, az egykori profi autóversenyző Peter Yates koreografált. A felvételek nagy részében maga Steve McQueen vezetett, aki hetekig készült rá, hogy kétszázzal tudjon döngetni Ford Mustangjával San Francisco utcáin. Hasonlóan bravúros üldözési szekvenciát látunk az 1971-es A francia kapcsolatban is, ahol a rendező fogta a kamerát a hátsó ülésen a szinte teljes egészében improvizált, valódi forgalomban felvett, totálisan illegális jelenetben, ami méretes fityiszt mutat napjaink színes-szagos akcióorgiáinak, élükön a verejtékben úszó Need for Speeddel.
Ezek a filmek az autósüldözések reneszánszát indították el, a következő évtizedben sorra jöttek az olyan filmek, mint a pszichológiai hadviseléssel is felérő Párbaj, a heist filmmel kacérkodó Az olasz meló vagy a vígjátéki köntöst öltő Smokey és a bandita. A témát 1974-ben a Tolvajtempó maxolta ki, ami szinte egyetlen nagy autósüldözés volt – a film végén konkrétan egy negyvenperces jelenettel. A téma úgy tűnik, örökzöld: nem véletlen, hogy a Tolvajtempó 2000-ben, Az olasz meló pedig három évvel később kapott remake-t.
A cél mindig egyre és egyre lélegzetelállítóbb autós kunsztokat mutatni – a kérdés csak az, kell-e, hogy hihetően hasson, amit látunk. A realizmusra szavazott 1998-ban John Frankenheimer a Ronin és Doug Liman 2002-ben A Bourne-rejtély Párizs utcáin zajló autósüldözéseinek forgatásakor, de 2017-ben Edgar Wright is arra törekedett, hogy a Nyomd, Bébi, nyomd manőverei valódiak legyenek. Ezzel szemben, a Michael Bay-i ideológián nevelkedett Taxi-, a Halálos iramban– vagy a Mission Impossible-sorozatok egyenesen fittyet hánynak a fizika törvényeire – az autóknak szárnya nő, a szakadékba tartanak, vagy felperzselik maguk alatt a földet.
Egy út
Ha van egy autó, azzal bizony nem ritka, hogy hosszú utakat járnak be a főhősök. A road movie irodalmi előzményekkel bír, egészen a Odüsszeiáig nyúlnak vissza gyökerei. A filmben a harmincas években jelentek meg az első prototípusok: olyan klasszikusok, mint a Hatosfogat vagy az Óz, a csodák csodája voltak az első darabok – természetesen még nélkülözve a mi szempontunkból legfontosabb összetevőt, az automobilt. Arra se kellett persze sokat várni, a Steinbeck regényéből készült, 1940-es Érik a gyümölcsben a szereplők egy agyonhasznált Hudson sedannal vágnak neki az ígéret földjének. A hatvanas években aztán megérkeztek a zsáner alapművei: a Szelíd motorosok, a Bonnie és Clyde, a Sivár vidék és a Száguldás a semmibe már felpörgette a motorokat. Az új-hollywoodi hangnemet folytatták aztán a posztreagani alkotók is, amikor olyan modernkori klasszikusokban indították útnak hőseiket, mint az Otthonom, Idaho, Thelma és Louise és a Született gyilkosok.
Hol a szabadságvágy, hol önmaguk keresése, hol egy beteljesítendő feladat indítja útnak a hősöket, akik a történet végére rendszerint személyiségfejlődésen mennek keresztül. Emlékezzünk csak vissza, mivé válik az Esőember önző Charlie Babbittja (Tom Cruise) autista testvére, Raymond (Dustin Hoffman) mellett Amerikát átszelő közös autózás során! Az utazás lehetőség rá, hogy az utastársak megismerjék – és nem ritkán megszeressék egymást. A Család kicsi kincsében a Hoover família egy Volkswagen T2 mikrobusszal, a Priscilla – A sivatag királynőjében drag királynői pedig egy turnébusszal szelték át az országot, hogy végigjárják „az” utat és megtanulják, mi az igazán fontos az életben. Ha jó a film, jó esetben a néző is velük tart az úton.
És egy kis plusz lóerő
Egy autó üres karosszéria csupán, ha nincs benne motor. Egy autós film pedig a déli csúcs közepén fullad le kínos, takargatni való füsttől övezve, ha nem elég nagy benne a szufla. És lehet bármennyi pimpelt alkatrésze, lehet pupillatikkasztóan látványos, durroghat dobhártya szaggatón, ha nincs szíve. Szerencsére minden márkának megvan a maga szelídebb szériája. Vagyis van, hogy egy autós filmben nem a cselekmény irányítja a kocsit, hanem éppen fordítva.
A Locke – Nincs visszaút Tom Hardy magánéleti krízisét, családi kálváriáját mutatja be az utastérbe zárva, kisajtolva mindent, amit ki lehet az alig két négyzetméternyi mozgástérből. Tarantino egy Halálbiztos anyósülésbe helyezi az őrület stációit, ami egy kiégett kaszkadőr (Kurt Russell) ámokfutásán keresztül ismerszik meg. A Drive – Gázt! szótlan sofőrje (Ryan Gosling) Jason Statham Szállítójának merevségével és a Ansel Elgort Bébijének lazaságával mered ellentmondást nem tűrően a szélvédőre, várva a furikázandó bűnözőket. Ezekben az emberekben egy valami közös: a volán, ami mögött ülnek. Ami elválasztja őket a külvilágtól, kizárva így a bajt, ám elvágva őket a menekülési úttól.
Szinte minden jó autós filmben van egy kis csavar, amitől még dögösebb lesz az összhatás, de az igazán sikeres, akár több folytatást és franchise-osítást is megélt filmekben még ennél is több a sufnituning: helyezkedjen akár a posztapokaliptikus jövőbe, mint a Mad Max-filmek, helyezze piedesztálra a családot, mint a Halálos iramban-széria, utazzon az időben, mint a Vissza a jövőbe-trilógia darabjai vagy operáljon vég nélkül poénokkal, mint a Taxi-filmek, ahhoz, hogy több körre is elvihesse a nézőt, szükség van még egy kis extrára.
Cikkünk felkérésre készült.