Magazin

Őrült kavalkád – Rubber filmzene

A zenei berkekben Mr. Oizoként ismert Quentin Dupieux igazi érett művészhez méltóan állt hozzá legutóbbi filmjéhez, és az ahhoz készült hanganyaghoz egyaránt: nem zsákmányolta ki a film médiumát, hogy az csupán illusztrációként funkcionáljon legújabb albuma számára, ugyanakkor nem hazudtolta meg önmagát, illetve saját zenei stílusát sem. Az eredmény, egy sokszínű elektronikus kavalkád, mely amellett, hogy méltó aláfestése a Rubber című filmnek, önálló albumként is megállja a helyét.

Egy house-techno vonalon mozgó lemezlovastól egyáltalán nem meglepő, hogy filmzenéjének két alappillérét az igazán mély basszusok, és a változatos szintetizátorzene jelenti. Ennek ellenére mindössze két olyan számot találhatunk a lemezen (Rubber, Tricycle Express), melyek szinte kizárólag ezekre az alapokra támaszkodnak, és amelyek leginkább hajaznak a DJ korábbi munkásságának legnagyobb és legismertebb slágerére, a Flat Beatre.

A jól bejáratott hangzásvilágot kiegészíti egyrészt a társszerző, a Justice nevű formációból ismert Gaspard Auge zenei ízlése, másrészt az elsőre talán kissé meglepő, főként fúvósokat imitáló, ám szintén elektronikusan előállított szimfonikus zene. Ezek az elemek teszik rendkívül színessé és igazán filmzenéssé ezt a mindössze 31 perces anyagot.

Ha egységekre próbálnánk felbontani ezt a nyugodt szívvel örömzenének nevezhető attrakciót, akkor azt mondhatnánk, hogy ahogy a szimfonikus zene keveredik az elektronikussal, úgy váltakoznak egymással a fantasztikus- és az akcióelemek. Ezek a váltások azonban nem csak egyik számról a másikra mennek végbe – noha az egyes trackeknek megvannak a maguk meghatározó alaphangzásaik –, hanem a számokon belül is igen érdekes átkötésekre figyelhetünk fel (pl. a Room 16 című track).

A sokféle hangzás egységesítésére, és egyben az album további színesítésére szolgál a rengeteg effekt, melyeknek köszönhetően még a kezdetben tiszta dallamok is sokszor zajzenei hatásokkal ruházódnak fel, hogy aztán újra letisztulhassanak, illetve újabb ütemre válthassanak. Ez az állandóan meglepetéseket tartogató kavalkád-jelleg biztosítja a korong hallgatása közben a film hangulatvilágának felidéződését, és kedvenc jeleneteink képzeletben történő újrajátszásának lehetőségét.

 

1. Symph08
2. Rubber
3. Crows and Guts
4. Tricycle Express
5. Everything Is Fake
6. Room 16
7. Bellyball Road
8. No Reason
9. Sheila
10. Racket
11. Le Caoutchouc
12. Polocaust
13. Dump
14. Sunsetire

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com