Mindenkit sokként ért, hogy A Lego kaland nem kapott jelölést az 87. Oscar legjobb egészestés animáció kategóriájában. Most mi összegyűjtöttük a nagy hiányzókat az idei gáláról, akiket megfosztott az Akadémia a jól megérdemelt jelölésétől. Ők már biztos nem nyernek hétfő hajnalban.
Mint minden évben, természetes idén is vannak kisebb-nagyobb hiányzók, amelyekről valami folytán elfeledkezett az Akadémia az Oscar-jelöltek kihirdetésekor. Néhány kimaradó valóságos közfelháborodást keltett, mások távolléte politikai vitákat szült, de vannak olyanok is, amelyeket mindössze néhány szerkesztőnk hiányolt nagyon. Egy lista keretében összegyűjtöttünk a 2015-ös Oscar nagy kimaradóit.
A Lego kaland – legjobb egészestés animáció film
Nem csak nekünk fájó pont, ha a jelöltek felsorolásakor újra és újra szembeötlik A Lego kaland hiánya. A több nemzedék gyerekkorának emblematikus részévé váló építőjáték, amely sokunkban fejlesztette ki a kreativitást, megérdemelten kapott több mint másfél órát a mozivásznon. Az egészestés animáció kategória legjobbjainak bejelentésekor egy emberként hördült fel az egész internetes társadalom. Mert A Lego kaland nem csak technikailag zseniális alkotás, de fantasztikus forgatókönyvvel, szerethető és összetett karakterekkel, kifinomult humorral, rengeteg filmes utalással és mindemellett mély mondanivalóval rendelkezik. Ezek együttesen teszik élvezhetővé a kisgyerekek és az idősek számára, ráadásul még azoknak is szerethetővé válik, akik esetleg sosem játszottak ezzel a játékkal.
Az előzetes félelmek teljesen alaptalannak bizonyultak: nem egy túlmarketingelt reklámfilm, amivel csak még inkább növelni akarták a játékgyártó – amúgy sem kicsi – bevételét (bár kétségtelen, hogy ez sem az utolsó szempontnak számított). Viszont sikerült egy utólag hihetetlennek tűnő piaci rést érzelmekkel és mondanivalóval feltölteni. Az egyetlen, szinte vigaszdíjnak számító jelölést (legjobb betétdal) azért még talán (?) megnyerheti az Everything is Awesome. (Nardai Dorina)
Jake Gyllenhaal (Éjjeli féreg) – legjobb férfi főszereplő
Dan Gilroy idén elkészítette az elmúlt 20 év legkreatívabb és legkeményebb média- és társadalomkritikáját, ami mintha a Született gyilkosok 21. századi megfelelője lenne. A film önmagában is zseniális (remélem, az Akadémia legalább a legjobb eredeti forgatókönyv díját neki ítéli majd), azonban Jake Gyllenhaal játéka kellett ahhoz, hogy ez a nyugtalanító alkotás még sokáig kísértsen minket. A színész tavaly szintén élete egyik legjobbját nyújtotta a Fogságban című thrillerben, azonban Loki nyomozó megformálásáért is teljesen mellőzték. Az Éjjeli féregben még ezt az alakítását is sikerül felülmúlnia. Az általa megformált Lou egy modernkori ragadozó, egy igencsak sajátos 21. századi „self-made-man”, aki az internet tudásanyagát felhasználva, mindenféle morális aggályt félretéve csak azért dolgozik, hogy szakmájában ő legyen a legjobb.
Gyllenhaal már kinézetében is félelmetes: kidülledt, állandóan vizsgáló tekintetével, mintha folyamatosan préda után kutatna. Szerepe kedvéért 13 kilót fogyott, annak érdekében, hogy mindig „éhesnek” nézzen ki. Elképesztő alakításával egy olyan gerinctelen, simulékony, intellektuálisnak tűnő, gazdasági megfontolásait előtérbe helyező gyilkost kelt életre, mely párját ritkítja. Ebből kifolyólag is érthetetlen, hogy miért Bradley Coopert jelölték a díjra, Gyllenhaal helyett. (Dunai Marcell)
Symphony No. 42 – legjobb animációs rövidfilm
Ez az a film, amit a leginkább szívből sajnálhatunk. Azért is, mert magyar – éljen a csoport-öntudat –, de azért is, mert vakmerően, káprázatosan bátor, és kevés ilyet díjaz a természetében konzervatív Akadémia. Bucsi Réka pályája üstökösszerűen emelkedett fel egyetlen év alatt. A Symphony No 42. szürrealitása mögött rendszer van, és ezt felismerték Berlintől Hirosimáig számos helyen. „Szorítok, hogy a döntő zsűrijében már Bunuel és Dalí is ott üljön” – írta a kritikánk; az Oscar-válogatás zsűrijében egyikük sem ült ott.
Hogy az üstökösből állócsillag válik-e, meglátjuk majd. Fiatalos pofátlanságával Bucsi Réka filmje épp félúton van aközött, amit egy kiemelkedően kreatív egyetemista összeállít, és aközött, ami vitathatatlan művészet. Sok nagy alkotó kezdte ugyanígy a pályáját. (Havasmezői Gergely)
David Oyelowo (Selma) – legjobb férfi főszereplő
Az idei Oscar különösen fehérre sikerült (az #OscarSoWhite jelenségről korábban írtunk). Az egyetlen „fekete film”, a Selma is mindössze a legjobb film és a legjobb betétdal kategóriában kapott jelölést. Pedig a Martin Luther King Jr. életéből egy epizódot feldolgozó alkotás több egy szimpla „fehér bűntudat” jelölésnél. Nagyszerű forgatókönyve van, ráadásul Ava DuVernay maga írta újra az összes MLK-beszédet, mivel az eredeti szövegek jogilag védettek voltak; kiválóan van megrendezve; a színészi játékok terén pedig szintén csupa remek teljesítménnyel találkozunk. Hogy Tom Wilkinson nem kapott jelölést Lyndon B. Johnson amerikai elnök megformálásért, még talán elfogadható; hogy a Coretta Scott Kinget játszó Carmen Ejogót nem jelölték alakításáért lenyelhető; de David Oyelowo megfosztása a nominációtól, amikor a filmtörténelem legemlékezetesebb Martin Luther Kingjét hozza, egyenesen felháborító.
És hogy miért történhetett mindez? Úgy szól a fáma, hogy a Paramount nem küldött ki időben megtekintőket a Selmához az Akadémia tagjainak. Bárhogy is legyen, David Oyelowo személyében egy nagy esélyes hullott el az előválogatáson. (Dobi Ferenc)
Still Alice – legjobb film
Bár Julianne Moore érdemeit nem lehet és nem is szabad vitatni a Still Alice méltányolásakor, önmagában egy tökéletes színészi játék nem tesz ennyire jóvá egy filmet. Minden alakítás mögött ott áll egy rendező, egy operatőr, egy vágó és egy forgatókönyvíró, csak hogy a legalapabbakat vegyük. Ez az alkotás egy ízig-vérig megmozgató dráma, mely képes arra, hogy a szóban forgó betegség (Alzheimer-kór) első jeleinél kényelmetlenül érezzük magunkat, hogy aztán egyre nehezebben tartsuk vissza a könnyeinket. Végül pedig már ez sem sikerül. És ez így van jól.
Attól hibátlan film a Still Alice, hogy minden giccs, erőltetettség vagy szájbarágás nélkül szembesít minket egy ennyire borzalmas kór minden nehézségével és fájdalmával. A percek csak telnek, a jelenetek súlya egyre nehezebbé válik, mi pedig nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy milyen lenne, ha velünk játszódna le mindez. Ha mi kelnénk fel minden reggel a telefonunk után nyúlva, hogy ellenőrizzük, tudjuk-e még a lányunk keresztnevét. Minden emberi vonása, a hibátlan színészi játékok, az események dramaturgiailag hatásos, de nem hatásvadász felépítése miatt érzem azt, hogy a Still Alicenek igen is a legjobb filmek között a helye. Sőt! Ha az számít, hogy mennyire érint meg egy mű, mennyire gondolkodtat el, és mennyire pontosan éri el a célját, akkor nálam ez a film kétség kívül veri a kategória többi alkotását, méghozzá toronymagasan. (Kajdi Júlia)
Rene Russo (Éjjeli féreg) – legjobb női mellékszereplő
A legjobb női mellékszereplő kategória idén különösen gyengécskére sikerült. Hogy Keira Knightley például mire kapott jelölést, az számomra mai napig rejtély: rossz ugyan nem volt a Kódjátszmában, de semmi különlegeset nem csinált. Aki sokkal érdekesebb volt idén, az Rene Russo az Éjjeli féregben. Ugyanis nem csak Jake fentebb említett csótány-szerepe volt emlékezetes, hanem az ő női prédájáé is: Rene Russo egy konfidens hírszerkesztőnőt alakít, Ninát, akinek az önbecsülését graduálisan bontja le Jake féreg-karaktere. És bár Dan Gilroy egy egyszerű áldozat-figurának írta meg a karaktert, Rene Russo életet lehel Ninába, mélységet ad neki.
Jóllehet a színésznő 61 éves (!), a filmben maximum negyvennek néz ki. Úgy is alakít, mintha karrierje csúcspontján lenne épp. Hogy miért nem kapott jelölést? Nos, mint tudjuk, az Akadémia nem nagyon szívleli a humoros filmeket. Márpedig, bár az Éjjeli féreg rendkívül mély társadalomkritika, végső soron mégis csak egy fekete komédia. (Dobi Ferenc)
Ralph Fiennes (A Grand Budapest Hotel) – legjobb férfi főszereplő
Amikor megkaptam feladatul, írjam meg, miért számít kimaradónak Ralph Fiennes mint M. Gustave, nagyjából nem is értettem a kérdést. Hát miért ne volna odavaló? Egy igazán ihletett és emlékezetes alkotás minden bizonnyal rendező és színész közös munkája. Wes Anderson korábbi filmjeiben is bebizonyította, hogy mind felnőtt sztárokkal, mind gyerekszínészekkel úgy tud bánni, hogy kihozza belőlük a legtöbbet. Fiennes esetében azonban egy olyan alakításáról van szó, ami hatással van a hotel történetének egész stílusára; talán nem túlzás azt állítani, hogy a kosztüm és design, mint a film meghatározó eleme után az ő semmi másra nem hasonlítható, már-már groteszk, mégis teljesen természetes alakítása adja a legtöbbet a film fantasztikumához, ami a legjobb film kategória jelöltjei közé is röpítette. Megannyi világhírű színész és színésznő szerepel a filmben, de az eddig még csak két jelölésig jutó (Schindler listája, Az angol beteg) Fiennes-t senki és semmi nem pótolhatta volna. (Sergő Z. András)
