Ráadás

Oscar 2016: A technika szupersztárjai – A látvány és hangzás díjai 1.

A Mad Max tűzvihara, A visszatérő hosszú látképei, a Star Wars űrcsatái: a technikai Oscar-díjak a legkreatívabb (és korábban elképzelhetetlennek tartott) erőfeszítéseket jutalmazzák. Íme az esélyesek!

A látványt és a hangzást jutalmazó díjakról sosem esik annyi szó, mint a színészi és rendezői Oscarról: ez érthető, ha a reklámértéket nézzük (mindenki tudja, ki Leonardo DiCaprio, de igen kevesen, ki Roger Deakins), higgadtabban szemlélve azonban igazságtalan – a látvány és a hangzás megteremtése nem kisebb művészet, mint eljátszani egy szerepet. Lássuk, a technika ismeretlen szupersztárjai közül kit kellene tisztelnünk idén – és kinek drukkolhatunk azoknál a díjaknál, amit a többiek átbeszélgetnek!

 

  1. Legjobb operatőr

A „cinematography”, tehát az operatőri munka díja az egyik legismeretlenebb, ugyanis laikusként csaknem képtelenség megítélni. Könnyű azt mondani, „tetszett” egy film látványa, de igen kevesen ismerik a kameramozgás, a látószögek, a fókusz technikáit eléggé ahhoz, hogy ítéletet formáljanak. A 2015-ös filmmezőny azonban szerencsés módon produkált néhány olyan teljesítményt, amivel elég jól bemutatható a „cinematography” jelentősége.

revenant1

A legtisztább eset A visszatérő. Iñárritu filmjében a látványnak óriási szerepe van, és szokatlanul szabad kezet adott hozzá Emmanuel Lubezki vezető operatőrnek. Lubezki kizárólag természetes fényt használt a forgatáshoz: ez a teljesítmény a digitális kamerák kora előtt elérhetetlen lett volna (a film nyersanyagnak óriási a fényigénye), és e megkötés miatt jócskán el is húzódott a forgatás (és elszálltak a költségek), mivel a világ távoli tájain – Kanadában, Patagóniában – csak napi néhány órát forgathattak. Lubezki emellett ismét végrehajtott egyet a lassan védjegyévé váló vágás nélküli hosszú felvételekből a filmkezdő csatajelenetnél: a jelenet immerzív ereje óriási, csakúgy, mint a Gravitáció és a Birdman esetében. Az eredmény lenyűgöző; bár a képek fényereje tipikusan alacsonyabb a vásznon, mint normál filmek esetén, a látvány az utóbbi évek egyik legemlékezetesebbje. „Az erős vizualitás a film legnagyobb értéke, Emmanuel Lubezki korunk egyik legnagyobb zsenije” – írta duplakritikánk második része.

Lubezki két Oscar-díjat nyert – tavaly és tavalyelőtt, a Gravitációért a Birdmanért. Vajon nyerhet-e idén zsinórban harmadszor is? Legerősebb kihívója Roger Deakins lehet, a Sicario operatőre.

sicario_1

A film fényképezése önmagában is emlékezetessé tenné a Sicariót” – írtuk. Ez Deakins, a most tizenharmadszor Oscar-jelölt (!) operatőr érdeme. A félelmetesen koreografált akciójeleneteket bámulatos képek vezetik: az egyik lassú képben a katonák sziluettje a vörös-kék égbolt ellenfényében olvad bele lassan a talajba – az alászállás motívuma ott, éppen akkor tökéletes. Deakins erős színekkel és fényekkel (és kontrasztokkal) dolgozik, olykor hipnotikus erejű képei a cselekménnyel egyenrangúan, egymást erősítve festik meg a kilátástalan drogháború tónusát. Külön említést érdemel a valódi infraképes, bravúros felvételsor a film végén. Mivel tizenhárom jelölése eddig egy árva győzelmet sem hozott, Deakins az operatőr-világ DiCapriója: idén tehát elvileg minden eddiginél esélyesebb a győzelme – hacsak Lubezki hiperlátványos A visszatérője meg nem veri.

Másfelől, persze, látványosságban senki sem múlta felül idén a Mad Max 4-et. John Seale állandóan mozgásban lévő, a távolságokat kreatívan használó kamerája nélkül a legbámulatosabb autós üldözés sem mutatott volna olyan felülmúlhatatlan erőszak- és szépség-kavalkádot, mint amit George Miller rendező a vászonra álmodott. „A Mad Max – A harag útja kiváló »véredény« lesz az agyonrángatott kézikamerától és kiöregedett sztároktól elpuhult, hollywoodi akciófilm számára” – írtuk, és ez különösen illik az akciófilmes képi világ újraértelmezésére. A Mad Max ugyanus különös hangsúlyt fektetett két, a kortárs akciófilmben általában elhanyagolt szempontra. Az egyik, hogy az egyedi látványvilágot hozzá illő kamerakezeléssel párosítsa: a folyamatosan mozgó kamera olykor a karakterek extrém közeli arcképeit mutatja, aztán rögvest a teljes jelenetet madártávlatból, és az akciójeleneteket minden szögből tisztán megmutatja – semmilyen vizuális részlet vagy szempont nem marad rejtve. A másik, és még fontosabb, hogy a jelenetek tisztán érthetők maradnak. Semmi kézikamerás rángatás, semmi kivehetetlen részlet-homály: Seale megmutatja, ami történik, nem pedig elrejti. Ez a hozzáállás egymagában is leiskolázza a kortárs akciófilmeket.

madmaxfuryroad3

Az eddigi három filmben a látványvilág a filmet eladó, sok dicséretet kapott tényezők egyike volt. A következő kettő azonban jóval visszafogottabban használja a kamerakezelés technikáit. Tarantino új filmje, Az aljas nyolcas szuperszéles Ultra-Panavision 70mm-es film-nyersanyagra forgott: a döntés nem csak Tarantino kreatív kattanásainak egyike, de nagyon is funkcióval bír a filmben, ugyanis érzékelteti a külső terek méretét, és megnöveli – külön világgá változtatja – a film második felét uraló épületbelsőt. Robert Richardson operatőr mesterien használja a széles kompozíciót a méretek és távolságok érzékeltetéséhez, ami azonban Oscart hozhat neki, az a belső terek fényképezése. „A klausztrofób, zárt szituációban megmutatkozik a szereplők igazi arca” – írtuk, ezt pedig a kamera finom kis trükkökkel segíti elő: nem csak mutatja vagy pásztázza a jókora szobát, de mozgásával különálló tereket hoz létre, a szereplők közötti távolság használatával intrikus viszonyokat hangsúlyoz.

aljasnyolcas8

A Carol a legkevésbé látványcentrikus a versenyzők közül. „A színek összeállítására és láttatására különösen nagy hangsúlyt fektethetett a rendező” – írtuk, ám a kamerahasználat ennél jóval finomabb apróságokban nyilvánul meg: Ed Lachman operatőr a kamerát érzelemkifejezésre használja. Szinte fetisiszta közeliket és váll fölötti nézőpontokat használ – írja a NoFilmSchool összefoglalója; a lencse távolsága és helyzete olykor olyan érzéseket kelt a beszélgetések alatt, mintha mi, közönség épp csak áthallgatóznánk messziről, máskor a kézre fókuszálva azt mutatja, mivel is törődik igazán a szereplő. Ez a finom munka nemigen látványos a szó mad maxi vagy sicariói értelmében, azonban a film maga is érzésekről szól – és ezt a kamerakezelés elsőrangúan kelti fel.

A Fandor.com által összeállított videóban (hang nélkül) remekül szemügyre vehetjük a jelöltek vizuális kvalitásait:

https://vimeo.com/153484691

Tippünk: a Legjobb operatőr Oscarja Lubezki és Deakins, azaz A visszatérő és a Sicario között dől el. Amit viszont szeretnénk, az egy díj a Mad Maxnek: az előbbi két film technikában és esztétikában is előrébb vitte ugyan az ipart, azonban egyik műfajnak sincs szüksége akkora kreatív megújulásra, mint a Mad Max műfajának, az akciónak – és éppen a látványkezelés terén.

 

  1. Legjobb vizuális effektek

2015 igen erős esztendő volt a vizuális effektek terén. Mind az öt versenyző körülbelül egyforma eséllyel számíthat a győzelemre (nos, kivéve talán az Ex Machinát), és a különböző lapok is más-mást látnak „abszolút esélyesnek”, ami persze a legjobb jele a kiegyenlített versenynek.

A Star Wars: Az ébredő erő a legnyilvánvalóbb jelölt. Az eredeti trilógia mindhárom filmje megkapja a Legjobb vizuális effektek díját (az előzménytrilógia egyik darabja sem, de ezen nem is szokás csodálkozni). És ha már Az ébredő erő szépen lefénymásolta az Egy új reményt, talán ezt a díjat is elviszi. Meg is érdemelné: bármit is mondtunk a primitívségig leegyszerűsített, a hetvenes évekhez méltó világépítéséről és retró sci-fi felfogásáról, vizualitása igenis előre mutató – sikerrel egyesíti a mai vásznon megszokott és az olykor szándékosan kopottas eredeti filmekben már előképet nyert realizmust (ami olyannyira hiányzott az előzménytrilógiából) a csillogással: a lézerkardok fényével, a sci-fi tájakkal, a különleges lényekkel. „Az előzménytrilógia CGI-fesztiváljával szemben itt minden valódi, inkább modellekkel és miniatűrökkel dolgoztak, semmint effektekkel, és nagy súlyt helyeztek a kopottas, piszkos, az eredeti filmeket megidéző megjelenésre” – írtuk. A film ezzel eléri, amire igen-igen kevés sci-fi képes: effektjei nem lógnak le a vászonról, tökéletesen beleillenek a fiktív univerzum látványába. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy ráadásul hűnek kellett maradniuk az eredeti filmekből elvárt látványhoz – egy lézerkard, egy fénysebesség-effekt nem nézhet ki radikálisan másképp –, máris értékelhetjük az új Star Wars alkotóinak remek munkáját.

star_wars_ebredo_ero_2

De aztán, ha nagyköltségvetésű sci-fi blockbuster, ott van még A marsi is. Ridley Scott filmjének nagy előnye, hogy a célja a tökéletes realizmus volt, tehát effektjei viszonylag könnyen megítélhetők: valóságosnak néznek ki vagy sem? Mert míg a Star Wars lényeinek és az Ex Machina robotjának a valóságostól való igen nagy eltérést is elnézünk referencia híján, egy porvihar, egy hatkerekű terepjáró, egy rakéta vagy egy irányítóközpont már sokkal evilágibb élmény a szemünk számára.

A Budapesten forgatott A marsi szerencsére felnő az elvárásokhoz. Egyetlen hibája, hogy a grandiózus látványt néhol túlerőlteti: „mégiscsak túlzás, hogy Watney bárhová is megy azon a poros, vörös bolygón, mindenhol hihetetlenül nagy és baromira látványos, csipkés sziklák meg hegyek meg kráterek meg szakadékok kísérik” – írja kritikánk.

Mentőexpedíció – A marsi

A realizmustól való kellemes elrugaszkodást az Ex Machina teszi lehetővé. Nem csoda, hogy a filmet mindenütt Alicia Vikander arcával reklámozták: az emberarcú robot a film vizuális csúcsteljesítménye, kategóriájának eddigi leglenyűgözőbb példánya a vásznon, emberi forma és mozgás, és robot-test és robot-alkatrészek tökéletes fúziója. „Az effektek és a fényképezés nagyszerűek. Ava android (nos, gynoid) figurája hihető és még szép is” – írja kritikánk, és kétségtelen: Ava, a robot, emberi esztétika szerint is gyönyörű.

Ez okozza azonban a film hátrányát is: Ava olyannyira dominálja a filmet, hogy annak maradék vizualitása – és van ám még benne kreativitás jócskán – eltörpül mellette, így az Ex Machina, érdemtelenül bár, de egymutatványos látványosságnak hat: egy szem robotra pedig nem adnak Oscart.

ex_machina_3

Ugyanígy egymutatványos látványosságnak hat A visszatérő is, csak épp Alicia Vikander helyett egy medvébe szerelmesedhet bele a néző, ha épp vevő az effektekre. Mackó úrhölgy kétségtelenül tökéletes. Alig hihető, még ha tudjuk is, hogy nem valódi grizzlit látunk a vásznon. (Az azért hozzáadna Leo Oscar-esélyeihez rendesen.) Csak hát a film a maga természetközeli látványvilágával, szigorúan természetes fényeivel, visszafogott trükkhasználatával egyszerűen nem kelti egy effektekkel teli mozi benyomását – ami kétségkívül bók, hiszen az az effekt a tökéletes, amiről nem vesszük észre, hogy ott van, de mégis, a díjazás esélyét talán csökkenti. És talán nem – a 12 jelölés záporából az Akadémia megszórhatja épp a filmet egy effekt-Oscarral is. (Alkalmasint kárpótlásul.)

És ha már díjesőnél tartunk: egyetlen idei jelölt sem akkora esélyes a vizuális díjakra, mint a Mad Max: A harag útja. Mindössze öt filmet jelöltek valaha is egyszerre mind a hét technikai díjra, a Mad Max 4 az egyik (egyébként A visszatérő a másik). Így hát igazán meglepő lenne, ha ez a vizuális akcióorgia, ez az évtizedenként egyszer megadatott csemege éppen a legjobb effekt díját nem vinné el. Ugyanakkor viszont: a film látványáért leginkább a kamera felelt a maga kreatív, örökmozgó lendületével, kevésbé az utómunka; a filmet talán épp vizuális kiválóságának fő letéteményese, az operatőr foszthatja meg az effektek díjazásától.

posztapokalipszis_mad_max_4

Tippünk: Vagy a Star Wars, vagy a Mad Max fog nyerni, de igazából egyik jelölt győzelmén sem csodálkoznánk nagyon. Mindkét esélyes film egyik fő vonzerejét a látványvilág adja, és mindkét film sokat tett hozzá a technika és az esztétika fejlődéséhez – a Mad Max összességében többet, de erről inkább a kamera tehet; a Star Wars összességében talán kevesebbet, de az viszont mind effekt.

 

  1. Legjobb vágás

Első jelölések uralják a mezőnyt (Steven Mirrione kivételével), és a hagyományosan férfi dominanciájú versenyben ezúttal három hölgy is szerepel. A vágás díja korrelál a Legjobb filmével: 33 éven át (1981-2013) minden film, ami megnyerte a Legjobb filmet, nevezést kapott a Legjobb vágásra is, és kétharmaduk meg is nyerte. Ez alátámasztja ennek a kevéssé rajongott technikai díjnak a fontosságát: a vágás olyan eszköz a filmkészítők kezében, ami a nyersanyagból kész filmet gyártva mind a ritmusért, mind a vizuális hangsúlyokért, mind a figyelem fenntartásáért alapvetően felel.

Hank Corwin művészete esszenciális volt, A nagy dobás befogadhatósága ugyanis a maga kaotikus szálaival és narratív eszközeivel erősen függ a vágástól. Corwin célja a feszültség érzékeltetése volt – néha közelik egymásutánjával, hogy fenntartsa az intenzitást, néha a karakterek közötti különbségek hangsúlyozásával az oda-vissza vágás révén.  „Attól [jól film A nagy dobás], hogy száraz témája ellenére képes kiváltani az emberből szorongást és izgalmat” – írtuk; ezért a hatásért Hank Corwin nagy dicséretet érdemel – és talán Oscart is.

nagy dobas

Margaret Sixel, George Miller felesége a Mad Max – A harag útja ritmusáért felelt. (Már a Babe és a Táncoló talpak kapcsán is együtt dolgoztak.) Sixel megnyerte a BAFTA díját a legjobb vágásért, és az Oscarra is esélyes (ismét mondjuk: a film egyike annak a mindössze ötnek, ami egyszerre mind a hét technikai kategóriában jelölést gyűjtött). Bár a folyamatosan mozgó kamera az operatőr John Seale csúcsteljesítménye, a felvételek válogatása és összeillesztése természetesen Sixel műve: ő éri el, hogy az akciófilmek között példamutató módon a jelenetek tisztán érthetők maradnak, mivel minden szögből megmutatja őket, ügyelve ugyanakkor a helyszín, a földrajz világosan tartására, és ő teremti meg a film állandó mozgást érzékeltető, különleges ritmusát is. A Mad Max vágása a mezőny leglátványosabb darabja a maga megszállott dinamikájával – és ez a film viseli vizualitását a legbüszkébben, diadalként.

Stephen Mirrione A visszatérő vágásáért harmadszor számíthat az Oscar-díjra. Egyszer meg is nyerte már: Soderbergh Trafficjáért, 2002-ben. Ötször dolgozott már Iñárrituval, második jelölése is ebből származik (Bábel, 2006). A visszatérő vágásának nehézsége onnan származik, hogy gyakran kellett nagy látószögű, hosszadalmas panorámaképekkel dolgoznia, ezeket pedig nehéz zökkenőmentesen egymásra illeszteni. (Van olyan vélemény is, miszerint a hosszú, elmélázó tájképeket kissé túlzásba is vitte Mirrione.) De ő felel azért is, hogy Leonardo DiCaprio teljesítménye kellő hangsúlyt kapjon a vásznon. A visszatérő első ránézésre azért még mindig esélyesebb az operatőri díjra – Lubezki természetes fényű hosszú felvételei máris híresebb teljesítménynek számítanak bármelyik idei jelölténél –, de azért ezek a felvételek csak a kellően pontos vágással együtt érvényesülhetnek.

a-visszatero-the-revenant-leo-with-gun-1024x576

Tom McArdle a Spotlight – Egy nyomozás részletei vágója. A karakter- és dialógusvezérelt drámák állandó veszélye, hogy elveszítik a néző érdeklődését (szobabelsőket vitatkozó emberekkel nehéz sokáig nézni), ennek elkerülésére pedig kulcsfontosságú a vágás – McArdle hibátlanul oldotta meg a feladatot és varázsolta feszes tempójúvá a zsurnaliszta nyomozást. A feladat hasonló A nagy dobáséhoz, és szerepe is ugyanakkora a film sikerében. „A film minden pillanata feszült és izgalmas” – írtuk; és hadd másoljam A nagy dobás bekezdését: ezért a hatásért Tom McArdle nagy dicséretet érdemel. És talán Oscart is.

Két hölgy, Maryann Brandon és Mary Jo Markey felelt a Star Wars – Az ébredő erő vágásáért. A film könnyen válhatott volna effekt-fesztivállá vagy önmagáért való látványok unalmas egymásutánjává – a karakterek, arckifejezések, érzelmek hangsúlyaiért, tehát az új Star Wars lelkéért a vágás is felelt. Bizonyára csábító volt még több lényt, tájat és effektet beilleszteni, de a duó visszafogott maradt, nem változtatta a filmet effekt-karnevállá, és főképp nem redukálta a szereplőket az univerzum alárendeltjeivé. A két hölgynek abban annyival könnyebb dolga volt, hogy már régóta együtt dolgoznak J.J. Abramsszel, így tehát számíthattak a direktor kézjegyeinek ismeretére. Ezzel együtt a Star Warsnál is elmondható: másik vizuális jelölése, az effekteké sokkal esélyesebb, mivel meggyőzőbben járul hozzá a film sikeréhez.

star_wars_ebredo_ero_3

Tippünk: A Mad Max a legerősebb esélyes, de mind A nagy dobás, mind a Spotlight befogadhatósága olyannyira függött a vágástól, hogy esélyük van még egy ilyen vizuális forradalmat hozó csoda mellett is.

A cikk következő részét a Legjobb hangvágás és a Legjobb hangkeverés díjával itt olvashatod.

[author_bio author=”havasmezoi”]

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya