Valószínűleg nem sok elemző meri megkockáztatni, hogy ne egy totális Kaliforniai álom tarolást prognosztizáljon a hétvégén esedékes Oscar-díjátadóra. Ezzel persze még akkor sem érdemes teljes mellszélességgel szembemenni, ha tudjuk, ezek egy része a filmet forgalmazó stúdió publicistáinak köszönhető hype, amit a két legnagyobb rivális (Holdfény, A régi város) nem engedhet meg magának, egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni: nagy botrány után vagyunk, és a nagy botrány után az Akadémia mindig rendet akar tenni…
Kisebb-nagyobb sárdobálás mindig akad, de ez egy díjátadó esetében teljesen normális, hisz úgysem lesz olyan, hogy a végeredmény mindenki ízlését tükrözze. Hogy is lehetne, mikor az Oscar felépítése csak a legjobb film kategóriában támaszkodik az abszolút többségi szavazatra, ott is csak néhány éve, a preferenciális szavazás bevezetése óta? Ennek értelmében csak ebben a kategóriában érvényesül a populáris szavazat ereje, csak itt kell teljesíteni az 50%+1 szavazatot, a többi kategóriában elég az egyszerű többség, azaz öt jelölt esetén a 20%+1 voks. Az ízlés kérdése tehát más lapra tartozik, a szubjektíven megkérdőjelezett döntéseknél jóval nagyobb horderejű változásokat hoznak az egy időpontra koncentrált, össznépi támadások, amelyekből a huszonegyedik században eddig három volt.
Az első az ominózus Ütközések vs Brokeback Mountain – Túl a barátságon eset volt, ami az óceán mindkét partján megmozgatta a sajtót és közönséget egyaránt. Ang Lee western-románca megnyerte az összes kritikai díjat, az Amerikai Filmintézet fődíját, legjobb filmnek kiáltotta ki a BAFTA, a Golden Globe és az Independent Spirit Awards, de vitte a Rendezők- (DGA), a Producerek- (PGA) és a Forgatókönyvírók Céhének (WGA) legnagyobb elismerését is, hogy aztán az Oscart elveszítse a kritikusoknál 70% alatt álló Ütközések ellen, amelynél egyébként nem csak a Brokeback Mountain, de az összes többi jelölt jobban teljesített. Kerekedett is világraszóló botrány, a homofóbia vádja mellett természetesen előjött a szokásos „az Oscart fehér öregemberek ítélik oda, akik húsz év lemaradásban vannak” mantra is, mire az Akadémia visszavonulót fújt.
A hatás vitathatatlan, amely már a következő évben éreztette hatását. A Dreamgirls egy igazán nagyszabású hollywoodi produkcióként jelentkezett, a stúdiója milliókat ölt a kampányba, és a film hozta is az elvártat. Vitte a Golden Globe-ot, a Színészek Céhe (SAG) két díjat is odaítélt neki, de az összes fontos szakszervezeti díjnál megkapta a maga jelölését. Ami normál körülmények között gond nélkül váltható legjobb film jelöléssel az Oscaron, de a kritikusoknál csak félgőzzel teljesítő musical esetében ez most elmaradt: habár nyolc nominációt adtak neki, a fő kategória közelébe sem engedték. Sőt, a botrány után olyan biztosra mentek, hogy a mindenki kedvence A család kicsi kincse győzelmét is megakadályozták, pedig az megnyerte az SAG színészgárda-díját, ezen kívül a PGA és a WGA is ezt a vígjátékot hozta ki az év legjobbjának. Akárcsak a Dreamgirls esetében, egy átlagos évben ez perdöntő lett volna, ám az Akadémia valószínűleg nem merte megkockáztatni, hogy újra kitoljon Martin Scorsese-vel, így a két legfontosabb elismerés A tégla vitrinjében landolt.
A botrány megbolygatta az állóvizet, de nemcsak a soron következő évben, hanem azóta is érezni hatását. Az Ütközések előtt gond nélkül Oscart nyerhetett a kritikusok összesített, éves listáján (a Metacritic és a Rotten Tomatoes adatai alapján) 27. helyen álló Chicago, a 71. vagy a 47. helyen végzett Egy csodálatos elme és Gladiátor, de azóta ilyen luxust nem engedtek meg maguknak a szavazók. Az Ütközés óta eltelt tíz évben mindössze egy alkalommal fordult elő (Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje), hogy a kritikusok TOP10-es listáján kívülről választottak volna győztest, de az az egy kivétel sem volt távol tőle.
A következő nagy felfordulás Christopher Nolan nevéhez köthető, illetve ahhoz a felháborodás-hullámhoz, amely A sötét lovag mellőzése váltott ki. A megoldás látványos volt: a legjobb filmek számát megemelték tízre, majd maximum tízre, hogy a kevésbé elit, ugyanakkor populáris filmeknek is helyet szorítsanak. Meg is lett a végeredménye, a következő évben ott sorakozott a milliárd dolláros Avatar, a szintén népszerű District 9, a mindenki kedvence Fel! és még a népszerű, de a kritikusok által lesajnált A szív bajnokainak is jutott hely. És hogy ne érje szó a ház elejét, a fődíjat odaadták a kritikusok kedvencének (A bombák földjén), amely lépéssel megszületett az első női nyertes a legjobb rendezők között. Persze hosszú távon bebizonyosodott, hogy ugyan a legfeljebb tíz versenyzőre duzzasztott kategóriának is megvan a maga haszna, de a zsánerfilmek elismeréséhez elég lett volna némi nyitottság is, amiben nem volt hiány, így a Gravitáció, a Mad Max: A harag útja, a Fekete hattyú vagy idén az Érkezés gond nélkül befért volna egy ötös listára is.
Ezzel el is érkeztünk az idei versenyhez, ami a 2016-ban kirobbant, „az Oscar túl fehér” botrány utózöngéinek jegyében telik majd, amelyet az Amerikai Filmakadémia vezetése nagyon szépen és okosan orvosolt. Nem az történt, hogy gyorsan bedobtak volna néhány nem fehér szavazót, vagy hogy a többieket győzködték volna világnézeti kérdésekről, hanem nekiláttak alapjaiban átalakítani a szervezet összetételét – aminek, lássuk be, bőven itt volt az ideje. Már csak azért is, mert a szavazók összetétele olyan messze áll a való világtól, hogy afelett nem lehet szemet hunyni. Az Egyesült Államok lakosságának 51%-a nő, ezzel szemben az AMPAS tagságának 75%-a férfi. A lakosság átlagéletkora nagyjából 35 év, míg az Akadémia szavazóinak 62. Egy 2010-es felmérés szerint az USA lakosságának nagyjából 72%-a fehér (de ebben benne vannak a fehér latinók is), míg az Oscar-szavazók között nagyjából 4% körül mozog a feketék és a latinók aránya.
A vezetőség ennek a torz képnek a helyreállítását tűzte ki célul, amely a tervek szerint majd több lépcsőben, 2020-ig valósul meg, de már 2017-ben is alaposan felforgatta az eddig érintetlen status quót: az egyik új szabály értelmében az idős, évek óta visszavonultan élő, a filmszakmában inaktív tagok ugyan továbbra is élvezhetik az Akadémia kínálta lehetőségeket, de a szavazásban ezentúl nem vehetnek részt, ami azt jelenti, hogy a tavalyi szavazás óta elhunytakkal együtt nagyjából 400 fővel csökkent a voksolásra jogosultak száma. Ezzel együtt megkezdődött a demográfiai emancipáció is, a rekord mennyiségben felvett, közel 700 új tag zöme nő és/vagy külföldi és/vagy nem fehér.
jelen esetben senki nem tudja igazán megjósolni, hogyan viselkednek
Ez viszont azt jelenti, hogy már idén vagy ezernél is több fős változás, ami bizony perdöntő lehet, és jelen esetben senki nem tudja igazán megjósolni, hogyan viselkednek majd. Elég csak végigtekinteni a jelöltek mezőnyén, már ott látszik a változás szele és itt most nemcsak azt kell észrevenni, hogy tényleg jelentősen megugrott a fekete jelöltek száma, hanem az apróbb finomságokat is, mint például a méregdrága, látvány- és hangorgiát kínáló blockbusterek szerényebb jelenléte a technikai kategóriákban, de a képi effektusok díjára jelölt animációs film (Kubo és a varázshúrok) sem nevezhető hagyományos döntésnek, mint ahogy azt sem, hogy a kosztümtervezők versenyében ötből négy huszadik századi jelmezekkel indul, míg a látványtervezés kategóriából olyan egyértelműnek tűnő esélyesek maradtak ki, mint az Éjszakai ragadozók vagy a Zsivány Egyes.
Ám hogy a díjakra milyen hatással lesz ez az egész, arra csak néhány nap múlva kapunk választ. Valószínűleg tarol majd a Kaliforniai álom, de arra is megvan az esély, hogy akárcsak néhány napja a BAFTA, úgy az amerikai szakma is a mindenkinek adunk egy kicsit elve mellett dönt. Így vagy úgy, de mindenki készüljön fel a meglepetésekre!
***
A Filmtekercs Oscar-hetet tart: mielőtt megnyílik az év legizgalmasabb estje, háttér-elemzésekkel, kategória-bemutatókkal, kritikákkal és sok más cikkel készülünk fel. Ünnepeld velünk együtt a mozit és drukkolj velünk a Mindenkinek február 26. vasárnap este az Ankertben!
