Ráadás

Oscar 2017: A technika szupersztárjai 2.: Legjobb effekt

Tudtad, hogy Mark Wahlberget csakugyan meggyújtották egy valódi, lángoló olajfúró-torony közepén? A vizuális effektek Oscarjának idei esélyesei nem szórakoztak sokat számítógépekkel: inkább megépítették, megreptették, felgyújtották és összetörték a valóságot.

A látványt és a hangzást jutalmazó díjakról sosem esik annyi szó, mint a színészi és rendezői Oscarról: ez érthető, ha a reklámértéket nézzük (mindenki tudja, ki Viggo Mortensen, de igen kevesen, ki Emmanuel Lubezki), higgadtabban szemlélve azonban igazságtalan – a látvány és a hangzás megteremtése nem kisebb művészet, mint eljátszani egy szerepet.

Ahogy a képi világot megteremtő operatőröknél is írtuk: ez az év jóval unalmasabb volt, mint a tavalyi. Híre-hamva sincs egy akkora látvány-forradalomnak, mint a Mad Max (amit vasárnap ismét megnézhetsz a Filmtekercs Oscar-buliján!), se a természetes bevilágítás őrült és roppant sikeres kísérletének (A visszatérő). A Legjobb vizuális effekt díjáért idén versenyző Mélytengeri pokol, Doktor Strange, A dzsungel könyve, Kubo és a varázshúrok és Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet mind az eddigi technikák finomítását mutatta csak be.

Igaz ugyan, mindegyik bitang látványos – és mindegyik másképp. A Mélytengeri pokol felépített és lángba borított egy egész olajfúró platformot, a Zsivány Egyes óriás ledfalakat és mozgó díszleteket épített (és egy digitális Tarkin nagymoffot). A Doktor Strange az Eredet álomszerű látványvilágát próbálta meg összeházasítani a szuperhős-filmekkel. A dzsungel könyve az állat- és növényanimáció eddig csúcsa, a Kubo a stop-motion technikáé.

Lássuk, a technika szupersztárjai közül kinek drukkolhatunk idén! (Tavalyi cikkeinket a témában itt találod. A „cinematography” kategória idei elemzését pedig itt.)

 

Mélytengeri pokol

El lehet játszani számítógépes trükkökkel, de az igazi keményfiúk felépítenek egy olajfúró platformot és aztán porig égetik a valóságban. És beledobják Mark Wahlberget. A Mélytengeri pokol effektjeinél realisztikusabbat el sem lehet képzelni: háromszáz ember nyolc hónapig dolgozott a Deepwater Horizon platform 85%-os skálájú másolatán, egy hétmillió literes medencében – amikor elkészült, jogilag már nem is díszletnek számított, hanem épületnek, valamennyi törvényes biztonsági feltételével együtt.

Aztán felgyújtották. Lángba borították a belső díszletet, az egész épületet, alatta a vizet, és kaszkadőrök helyett magát Mark Wahlberget.

Mind a díszlet, mind pusztulása a leglátványosabb mozis eredmények közé tartozik az évben, a szuperhős-filmek és sci-fik elbújhatnak mellette. A filmet az olajfekete és a tűz-vörös-narancssárga esztétikája uralja, és a technikai bonyodalmak, a csőlabirintus, a fém nyersesége teszik átérezhetővé az ember esendőségét – írja kritikánk. Torokszorító, emberközpontú film nagy érzelmi erővel, de ezt az erőt a látvány segít megteremteni. És látványban nem jutsz közelebb az őszinteséghez egy IRL lángoló olajfúró platformnál.

 

Doktor Strange

„Ilyennek kellett volna lennie az Eredetnek” – írja kritikánk; ennél nagyobb bókot nehezen kaphat egy film látványvilága. A változatos dimenziókban (beleértve az időt) görbülő és sokszorozódó környezet mellett a digitális színészek, az asztráltestek, a mágikus erők és fegyverek, sőt még a doktor köpenye is figyelmet érdemel – „a köpenyt önálló karakterként rendeztük” – mondta Mark Wilson, az egyik VFX Supervisor. A nagy kihívás az volt, hogy a mágiát kézzelfoghatóvá tegyék – a portálok valósnak tűnő szikrákból állnak, amelyek azonban furcsán viselkednek; az épületek is ismert anyagból állnak, ám szintén furcsán viselkednek – magyarázta a film mögött álló valódi varázsló, a francia Stephane Ceretti (szintén VFX Supervisor).

Ugyanakkor azt is írtuk: „az intenzív, gyors és minden négyzetcentimétert uraló vizuális orgia helyenként már feldolgozhatatlan, ráadásul sokszor már egyértelműen nincs dramaturgiai funkciója, pusztán a CGI-részleg, illetve annak vezetőinek élvezkedéséről van szó.” A film Oscar-esélyeit jelentősen rontja, hogy az effektek inkább vásári látványosságként szolgálnak, semmint egy komolyabb esztétika megalapozására (mint a Mélytengeri pokol esetében).

 

A dzsungel könyve

A Kipling-adaptáció a Mélytengeri pokol ellenlábasa ebben a listában: a film teljes egészében egy stúdióban forgott Los Angelesben, és a Mauglit játszó Neel Sethin kívül szinte semmi sem valódi benne. „A dzsungel szebben él és lélegzik mint az Avatarban, az állatszereplőket meg nem lehetne megkülönböztetni az igazi állatoktól” – írja kritikánk, ami a fentiek tükrében szép tanúsága az alkotók mesterségbeli tudásának és művészetének.

A dzsungel könyve

Virtuális az operatőri munka, a világítás, az ég, a föld; ezerszámra színezték, fényelték, textúrázták az egyes növényeket, mígnem a látvány úgy megközelítette a valóságost, hogy tudnod kell, hogy géppel készült – különben nem vennéd észre. Rontja azonban a film Oscar-esélyeit, hogy „ami ezeken kívül van, hát, az elég satnya” (írtuk). Az effektek nyilván kevésbé öncélúak, mint a Doktor Strange-ben – akkor már az egész film „öncélú” lenne –, de nem is egy filmtörténeti fontosságú műhöz járulnak hozzá. Technikatörténetihez, esetleg.

 

Kubo és a varázshúrok

Ha már technikatörténet: a Laika stúdió alkotása, a Kubo és a varázshúrok hiába tradicionális stop-motion animációs bábfilm, méltán verseng az élőszereplős mezőnyben, mert ritka látványosságot kínál.

A stúdió új szintre emelte a stop-motion technikát: arckifejezések és mozdulatok tízezreit gyártják le (a Kubo-bábu 11007 módon formálja a száját, 4429-féle módon tudja ráncolni a szemöldökét, 23187-féle arcot kapott; mindezek variációból több mint 48 millió arckifejezés rakható össze), aztán ötvözik ezt a számítógépes animációval (hogy elmossák az átmenetet a fázisok között), emellé pedig olyan komplex díszleteket építenek, amiket csak a repülőgép-szimulátorokhoz lehet hasonlítani (a Kubo óriás csontváza például a valaha épített legnagyobb animált bábfigura) – írtuk kritikánkban. Technikailag a Kubo a stop-motion animáció eddigi legnagyobb teljesítménye, a leghosszabb és legkomplexebb a filmtörténetben. (Még sok érdekességet olvashatsz ebben a háttér-cikkben is.)

És a Kubo mindezt egy értékes (mi több: bölcs), gazdagon megírt történet szolgálatába állítja. Valamennyi versengő mű között ez a film adja a legtöbbet a nézőnek; az effektek itt szolgálják a legszebb célt. A Kubo mindenfajta szépségben felette áll a 2016-ig megvalósított legjobb számítógépes animációs technikáknak is, olyannyira, hogy utána a komputeranimációs rajzfilmek látványa kifejezetten sterilnek tűnik.

 

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

A hírekben leginkább Tarkin nagymoff digitális életre keltése szerepelt a film kapcsán: a 1994-ben elhunyt Peter Cushing számítógépes újraélesztése a fotórealisztikus emberi arcanimáció eddigi legtökéletesebb mintája – még ha voltak is, akik furának tartották, vagy észrevettek benne egy-egy nem egészen természetes pillanatot (számomra például nem tűnt fel, hogy az arc nem valódi, de valami enyhe kényelmetlen érzés mindig előkerült, amikor megláttam a vásznon).

De a Zsivány Egyes valójában meglepően kevés digitális effektust használt. És meglepően sok olyan való-világ-beli effektet, amiről azt hinné az ember, nincs elég pénz rá az univerzumban. Néhány díszletet mozgó állványra építettek, köréjük 360 fokban tizenöt méteres LED-falak vetítették a környezetet. Más díszleteket kamerástul-színészestül felfüggesztettek és drótkötélen megreptettek a levegőben. Amikor pedig előkerült a számítógép, ott is elkötelezetten aprólékos munkát végeztek – a Halálcsillagot például az eredeti filmhez hűen, minden képkockát, nyersanyagot, modellt és referenciát átvizsgálva-újraalkotva teremtették meg.

A Zsivány Egyes leglátványosabb pillanatai technikailag a Gravitáció úttörő effektjeinek leszármazottai lehetnek, ám a skála tízszeres. Az ipari teljesítmény összevethető az olajfúró platformot építő Mélytengeri pokollal, ám sci-fi jellegénél fogva az eredmény még annál is szemkápráztatóbb.

 

Tippünk

Technikailag a Zsivány Egyes érdemelné meg a díjat leginkább, ambiciózusságban a Mélytengeri pokol, szívből azonban a Kubónak adnánk. Mivel idén egyik versengő alkotás sem törtét új utakat, hanem a meglévő technikákat csiszolgatták inkább tökéletességig, nem lehet egyetlen világos esélyest kijelölni – a díj erősen ízlés függvénye lesz. Te kinek drukkolnál?

***

A Filmtekercs Oscar-hetet tart: mielőtt megnyílik az év legizgalmasabb estje, háttér-elemzésekkel, kategória-bemutatókkal, kritikákkal és sok más cikkel készülünk fel. Ünnepeld velünk együtt a mozit és drukkolj velünk a Mindenkinek február 26. vasárnap este az Ankertben!

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya