Ráadás

Oscar 2017: A technika szupersztárjai 2.: Legjobb effekt

Tudtad, hogy Mark Wahlberget csakugyan meggyújtották egy valódi, lángoló olajfúró-torony közepén? A vizuális effektek Oscarjának idei esélyesei nem szórakoztak sokat számítógépekkel: inkább megépítették, megreptették, felgyújtották és összetörték a valóságot.

A látványt és a hangzást jutalmazó díjakról sosem esik annyi szó, mint a színészi és rendezői Oscarról: ez érthető, ha a reklámértéket nézzük (mindenki tudja, ki Viggo Mortensen, de igen kevesen, ki Emmanuel Lubezki), higgadtabban szemlélve azonban igazságtalan – a látvány és a hangzás megteremtése nem kisebb művészet, mint eljátszani egy szerepet.

Ahogy a képi világot megteremtő operatőröknél is írtuk: ez az év jóval unalmasabb volt, mint a tavalyi. Híre-hamva sincs egy akkora látvány-forradalomnak, mint a Mad Max (amit vasárnap ismét megnézhetsz a Filmtekercs Oscar-buliján!), se a természetes bevilágítás őrült és roppant sikeres kísérletének (A visszatérő). A Legjobb vizuális effekt díjáért idén versenyző Mélytengeri pokol, Doktor Strange, A dzsungel könyve, Kubo és a varázshúrok és Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet mind az eddigi technikák finomítását mutatta csak be.

Igaz ugyan, mindegyik bitang látványos – és mindegyik másképp. A Mélytengeri pokol felépített és lángba borított egy egész olajfúró platformot, a Zsivány Egyes óriás ledfalakat és mozgó díszleteket épített (és egy digitális Tarkin nagymoffot). A Doktor Strange az Eredet álomszerű látványvilágát próbálta meg összeházasítani a szuperhős-filmekkel. A dzsungel könyve az állat- és növényanimáció eddig csúcsa, a Kubo a stop-motion technikáé.

Lássuk, a technika szupersztárjai közül kinek drukkolhatunk idén! (Tavalyi cikkeinket a témában itt találod. A „cinematography” kategória idei elemzését pedig itt.)

 

Mélytengeri pokol

El lehet játszani számítógépes trükkökkel, de az igazi keményfiúk felépítenek egy olajfúró platformot és aztán porig égetik a valóságban. És beledobják Mark Wahlberget. A Mélytengeri pokol effektjeinél realisztikusabbat el sem lehet képzelni: háromszáz ember nyolc hónapig dolgozott a Deepwater Horizon platform 85%-os skálájú másolatán, egy hétmillió literes medencében – amikor elkészült, jogilag már nem is díszletnek számított, hanem épületnek, valamennyi törvényes biztonsági feltételével együtt.

Aztán felgyújtották. Lángba borították a belső díszletet, az egész épületet, alatta a vizet, és kaszkadőrök helyett magát Mark Wahlberget.

Mind a díszlet, mind pusztulása a leglátványosabb mozis eredmények közé tartozik az évben, a szuperhős-filmek és sci-fik elbújhatnak mellette. A filmet az olajfekete és a tűz-vörös-narancssárga esztétikája uralja, és a technikai bonyodalmak, a csőlabirintus, a fém nyersesége teszik átérezhetővé az ember esendőségét – írja kritikánk. Torokszorító, emberközpontú film nagy érzelmi erővel, de ezt az erőt a látvány segít megteremteni. És látványban nem jutsz közelebb az őszinteséghez egy IRL lángoló olajfúró platformnál.

 

Doktor Strange

„Ilyennek kellett volna lennie az Eredetnek” – írja kritikánk; ennél nagyobb bókot nehezen kaphat egy film látványvilága. A változatos dimenziókban (beleértve az időt) görbülő és sokszorozódó környezet mellett a digitális színészek, az asztráltestek, a mágikus erők és fegyverek, sőt még a doktor köpenye is figyelmet érdemel – „a köpenyt önálló karakterként rendeztük” – mondta Mark Wilson, az egyik VFX Supervisor. A nagy kihívás az volt, hogy a mágiát kézzelfoghatóvá tegyék – a portálok valósnak tűnő szikrákból állnak, amelyek azonban furcsán viselkednek; az épületek is ismert anyagból állnak, ám szintén furcsán viselkednek – magyarázta a film mögött álló valódi varázsló, a francia Stephane Ceretti (szintén VFX Supervisor).

Ugyanakkor azt is írtuk: „az intenzív, gyors és minden négyzetcentimétert uraló vizuális orgia helyenként már feldolgozhatatlan, ráadásul sokszor már egyértelműen nincs dramaturgiai funkciója, pusztán a CGI-részleg, illetve annak vezetőinek élvezkedéséről van szó.” A film Oscar-esélyeit jelentősen rontja, hogy az effektek inkább vásári látványosságként szolgálnak, semmint egy komolyabb esztétika megalapozására (mint a Mélytengeri pokol esetében).

 

A dzsungel könyve

A Kipling-adaptáció a Mélytengeri pokol ellenlábasa ebben a listában: a film teljes egészében egy stúdióban forgott Los Angelesben, és a Mauglit játszó Neel Sethin kívül szinte semmi sem valódi benne. „A dzsungel szebben él és lélegzik mint az Avatarban, az állatszereplőket meg nem lehetne megkülönböztetni az igazi állatoktól” – írja kritikánk, ami a fentiek tükrében szép tanúsága az alkotók mesterségbeli tudásának és művészetének.

A dzsungel könyve

Virtuális az operatőri munka, a világítás, az ég, a föld; ezerszámra színezték, fényelték, textúrázták az egyes növényeket, mígnem a látvány úgy megközelítette a valóságost, hogy tudnod kell, hogy géppel készült – különben nem vennéd észre. Rontja azonban a film Oscar-esélyeit, hogy „ami ezeken kívül van, hát, az elég satnya” (írtuk). Az effektek nyilván kevésbé öncélúak, mint a Doktor Strange-ben – akkor már az egész film „öncélú” lenne –, de nem is egy filmtörténeti fontosságú műhöz járulnak hozzá. Technikatörténetihez, esetleg.

 

Kubo és a varázshúrok

Ha már technikatörténet: a Laika stúdió alkotása, a Kubo és a varázshúrok hiába tradicionális stop-motion animációs bábfilm, méltán verseng az élőszereplős mezőnyben, mert ritka látványosságot kínál.

A stúdió új szintre emelte a stop-motion technikát: arckifejezések és mozdulatok tízezreit gyártják le (a Kubo-bábu 11007 módon formálja a száját, 4429-féle módon tudja ráncolni a szemöldökét, 23187-féle arcot kapott; mindezek variációból több mint 48 millió arckifejezés rakható össze), aztán ötvözik ezt a számítógépes animációval (hogy elmossák az átmenetet a fázisok között), emellé pedig olyan komplex díszleteket építenek, amiket csak a repülőgép-szimulátorokhoz lehet hasonlítani (a Kubo óriás csontváza például a valaha épített legnagyobb animált bábfigura) – írtuk kritikánkban. Technikailag a Kubo a stop-motion animáció eddigi legnagyobb teljesítménye, a leghosszabb és legkomplexebb a filmtörténetben. (Még sok érdekességet olvashatsz ebben a háttér-cikkben is.)

És a Kubo mindezt egy értékes (mi több: bölcs), gazdagon megírt történet szolgálatába állítja. Valamennyi versengő mű között ez a film adja a legtöbbet a nézőnek; az effektek itt szolgálják a legszebb célt. A Kubo mindenfajta szépségben felette áll a 2016-ig megvalósított legjobb számítógépes animációs technikáknak is, olyannyira, hogy utána a komputeranimációs rajzfilmek látványa kifejezetten sterilnek tűnik.

 

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

A hírekben leginkább Tarkin nagymoff digitális életre keltése szerepelt a film kapcsán: a 1994-ben elhunyt Peter Cushing számítógépes újraélesztése a fotórealisztikus emberi arcanimáció eddigi legtökéletesebb mintája – még ha voltak is, akik furának tartották, vagy észrevettek benne egy-egy nem egészen természetes pillanatot (számomra például nem tűnt fel, hogy az arc nem valódi, de valami enyhe kényelmetlen érzés mindig előkerült, amikor megláttam a vásznon).

De a Zsivány Egyes valójában meglepően kevés digitális effektust használt. És meglepően sok olyan való-világ-beli effektet, amiről azt hinné az ember, nincs elég pénz rá az univerzumban. Néhány díszletet mozgó állványra építettek, köréjük 360 fokban tizenöt méteres LED-falak vetítették a környezetet. Más díszleteket kamerástul-színészestül felfüggesztettek és drótkötélen megreptettek a levegőben. Amikor pedig előkerült a számítógép, ott is elkötelezetten aprólékos munkát végeztek – a Halálcsillagot például az eredeti filmhez hűen, minden képkockát, nyersanyagot, modellt és referenciát átvizsgálva-újraalkotva teremtették meg.

A Zsivány Egyes leglátványosabb pillanatai technikailag a Gravitáció úttörő effektjeinek leszármazottai lehetnek, ám a skála tízszeres. Az ipari teljesítmény összevethető az olajfúró platformot építő Mélytengeri pokollal, ám sci-fi jellegénél fogva az eredmény még annál is szemkápráztatóbb.

 

Tippünk

Technikailag a Zsivány Egyes érdemelné meg a díjat leginkább, ambiciózusságban a Mélytengeri pokol, szívből azonban a Kubónak adnánk. Mivel idén egyik versengő alkotás sem törtét új utakat, hanem a meglévő technikákat csiszolgatták inkább tökéletességig, nem lehet egyetlen világos esélyest kijelölni – a díj erősen ízlés függvénye lesz. Te kinek drukkolnál?

***

A Filmtekercs Oscar-hetet tart: mielőtt megnyílik az év legizgalmasabb estje, háttér-elemzésekkel, kategória-bemutatókkal, kritikákkal és sok más cikkel készülünk fel. Ünnepeld velünk együtt a mozit és drukkolj velünk a Mindenkinek február 26. vasárnap este az Ankertben!

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya