Ráadás

Oscar 2017: A technika szupersztárjai 3.: Legjobb vágás

Ahogy az Érkezés bánik az idővel, a Holdfény a főszereplő szempontjával, A fegyvertelen katona az akcióval, az nem mindennapi – a vágás során formálódik a film véglegessé, és bárki nyerje el idén az Oscar-díjat, az nagy teljesítménynek szól majd.

A látványt és a hangzást jutalmazó díjakról sosem esik annyi szó, mint a színészi és rendezői Oscarról: ez érthető, ha a reklámértéket nézzük (mindenki tudja, ki Viggo Mortensen, de igen kevesen, ki Emmanuel Lubezki), higgadtabban szemlélve azonban igazságtalan – a látvány és a hangzás megteremtése nem kisebb művészet, mint eljátszani egy szerepet.

A Legjobb vágás díja korrelál a Legjobb filmével: 33 éven át (1981-2013) minden film, ami megnyerte a Legjobb filmet, nevezést kapott a Legjobb vágás díjára is, és kétharmaduk meg is kapta. Ez alátámasztja ennek a kevéssé rajongott technikai díjnak a fontosságát: a vágás olyan eszköz a filmkészítők kezében, ami a nyersanyagból kész filmet formálva mind a ritmusért, mind a vizuális hangsúlyokért, mind a figyelem fenntartásáért alapvetően felel.

Idén, ha a papírforma teljesül, a Kaliforniai álom söpörheti be ezt a technikai díjat a Legjobb filmével együtt. De a mezőny szoros: a Holdfény két vágója ügyesen mutatta be a főszereplő szemszögét, az Érkezés az idővel játszott igen érdekesen, a Hell or High Water mintha két filmet vágott volna egy harmonikus alkotássá, A fegyvertelen katona pedig a híresen nehéz háborús jeleneteket oldotta meg parádésan.

Lássuk, a technika szupersztárjai közül kinek drukkolhatunk idén! Tavalyi cikkünket a témában itt találod; az idei operatőri díjkategóriáról itt írtunk elemzést, a vizuális effektekhez pedig ide kattints.

 

Érkezés

Joe Walker együtt dolgozott a rendező Dennis Villeneuve-vel a Sicarión, az Érkezésen és – legutóbb, Budapesten – a Szárnyas fejvadász folytatásán is. „A vágó szuperképessége az idővel való játék” – írta Walker. – „Felgyorsíthatsz dolgokat, vagy lelassíthatod őket, hogy egy pillanat apró részleteit megvizsgálhasd. Ez tükrözi azt, ahogy az életet megtapasztaljuk (…)” És mivel az egész filmnek a nem-lineáris időkezelés áll a középpontjában, a vágó ezzel igen izgalmas feladatot kapott.

Olyannyira trükkös volt érzékeltetni – beláttatni a nézővel –, hogyan is történnek valójában az események a film időrendjében, hogy többször is tesztvetítéssel kellett megbizonyosodni arról, hogy a közönség valóban érti-e az eseményeket. A film megkapó narratívája sokkal inkább a vágószobában, semmint a forgatáson teljesedett ki. Olyannyira, hogy végül több fontos narratív szálat is csak az utómunka során, a vágással fejlesztettek ki meglévő, véletlenszerű vagy eredetileg egész másképp és más célra rögzített felvételekből.

A film másik kulcsszava az ütemezés. Az Érkezést nézve sok mindenre kell rájönnie a nézőnek egyedül, a film a szokásosnál erősebben hagyatkozik a néző gondolkodására: és mindezt olyan tempóban kellett ütemezni, hogy ne árassza el egyszerre a nézőt, de ne is váljon túl lassúvá.

 

A fegyvertelen katona

John Gilbert A Gyűrű Szövetsége vágásáért egyszer már elnyert egy Oscar-nevezést, díjat azonban még nem. A háborús film vágására Mel Gibson rendezővel együtt tíz hetet szántak. A vágó meglepődött, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült is a munka: a háborús jeleneteket híresen nehézen befogadhatóvá varázsolni a vásznon.

Márpedig a háborús jelenetek teszik ki A fegyvertelen katona legalább felét. Tele vannak gyors vágással, nehezen érzékeltethető akcióval, és persze nagy mennyiségű nyersanyagból kell kiválasztani, mi működik és mi nem. Gilbert és Gibson sokat játszott az egyes vágások sebességével, a képkocka trimmelésével is – bár az interjú nem említi, de a sorok között úgy tűnik, Mel Gibson igen erőteljesen részt vett a végleges vágás kialakításában.

A film első felét Gilbert a tervezettnél rövidebbre vágta (véleménye szerint a forgatókönyv túlmagyarázott bizonyos dolgokat). Arra törekedett, hogy ne minden jelenetnek legyen azonnal megoldása – a közönségben hadd maradjanak kérdések –, ám eléggé kifejtse a karaktereket ahhoz, hogy a háborús részre már érzelmi viszony alakuljon ki velük. „Sikerült szerethetővé tennie figuráit” – írja kritikánk a filmről; küldetés teljesítve.

 

Hell or High Water

Jake Roberts vágó a versengő ritmusokat és térbeli viszonyokat emelte ki, amikor a film szerkesztéséről beszélt. Mivel időrendi sorrendben kellett felvenniük a filmet (a főszereplő Chris Pine rövid ideig volt csak szabad), először a bankrabló testvérek, azután az üldözők jeleneteit forgatták le – olyan volt, mintha két külön filmet kellett volna eggyé szerkesztenie, mesélte a vágó.

Mind a „rabló”, mind a „pandúr” páros szimpatikus a filmben: erre „a szokatlan helyzetre pedig még rá is játszik a film szép párhuzamok felállításával – így felváltva szurkolunk a rablóknak és a pandúroknak” – írja kritikánk. Ez bizony a vágás teljesítménye is: Roberts azt nyilatkozta, arra a legbüszkébb, hogy sikerült megtartani a film kulcsfontosságú ütemezését – még az utolsónak szánt vágás után is töröltek hét percet, hogy a ritmus tökéletes legyen.

Azért is kihívás volt ez, mert a nagyon is komoly film sok mulatságos pillanatot is tartogat. Óvatosan kellett navigálni a nehézkesség és a könnyedség közötti finom határt. És törekedtek arra is, hogy míg egy mainstream thrillert forgatnak, mégis meghagyják a közönségnek a lassúságot és a csöndet ott, ahol szükség van rá. Roberts azt is elmondta: imádja a digitális forgatás nyújtotta lehetőségeket: a gyorsabb forgatást, a korlátlan „nyersanyagot”.

 

Kaliforniai álom

Amikor Tom Cross először dolgozott együtt Damien Chazelle rendezővel (Whiplash), az eredmény egy Oscar-díj lett a vágásért. Természetes volt tehát, hogy együtt készítik el a La La Landet is. „A Whiplash a vágást egyfajta brutalitás eléréséhez használta; a Kaliforniai álom egészen más, és sokkal ambiciózusabb” – nyilatkozta a vágó.

A film hangnemét alapvetően természetesnek akarták megtartani („naturalistic”), miközben átszövik a filmet az álomszerű jelenetek – ezekhez Cross szorosan együttműködött Linus Sandgren operatőrrel, hogy elérjék azt a különös, régi filmekre hajazó látványvilágot, ami a musicalt emlékezetessé teszi. A rendező kissé e világon kívülre akarta helyezni a filmet, ehhez pedig olyan technikát használtak, ami a régi filmekből ismerős: sok montázst, fade-int és fade-outot például.

Kaliforniai álom

A szerelembe esést akarták szimulálni a film vizuális nyelvével is. A film elején tehát sok az egészalakos, lassú, romantikus felvétel, míg utóbb gyors vágások, hogy a közönség is úgy érezze, levették a lábáról – aztán a vége felé sok olyan eszköztelen, szigorú vizuális megoldás, ami csöppet sem jellemző a musicalekre. A bonyolult vágás csaknem egy évig tartott (a Whiplashé csak pár hónapot vett igénybe), részben azért is, mert Cross sokat egyeztetett a zeneszerző Justin Hurwitz-cel annak érdekében, hogy a vágás bizonyos pontokon összhangban legyen a zenével.

 

Holdfény

Nat Sanders és Joi McMillon vágók (utóbbi az első afroamerikai hölgy a jelöltek között) felosztották egymás között a filmet: Sanders a főszereplő gyermek- és kamaszkoráról szóló részeket vágta, McMillon pedig a felnőttkori jeleneteket. Miután a rendező levetítette az első vágást a producereknek, az vált a legfontosabb szemponttá, hogy minél inkább a főszereplő szemszögéből láttassák az eseményeket; ez vezérelte a végső vágást.

Az egyik legnehezebb résznek Chiron és Kevin érzelmes újratalálkozása bizonyult: a szűk térben zajló, erős feszültséggel teli jelenethez nagy szükség volt az operatőri teljesítményre is. Egy másik kulcsjelenet Chiron és anyja találkozása a harmadik felvonásban: ezt a jelenetet a vágók kérésére mozgatták későbbre a filmben, hogy érzelmi hatása nagyobb legyen.

Csakúgy, mint tavaly Hank Corwin művészete A nagy dobásnál, a vágók képessége itt is kulcsfontosságúnak bizonyult a nézői figyelem fenntartásában. A lassabb folyású, kevés fordulatot tartogató történetek dinamikáját éppen a vágás vizuális eszközével lehet feldobni. És ahogy az operatőri Oscar-jelölés, talán a vágói is a visszafogott, szépséget teremtő hozzáállást jutalmazza idén.

 

Tippünk

Bár valamennyi jelölt művészete mellett erős érvek szólnak, az Érkezés időkezelése olyan kreatív vágói teljesítmény, ami valódi újdonságot jelent a narratíva megtámogatásában. Egyedül ennél a filmnél érezni, hogy kiteljesíti és egyúttal meg is haladja azt, ami idáig a vágószobában elérhető volt, ezért hát idén Joe Walkert és az Érkezést illeti a Legjobb vágás díja. Félő azonban, hogy mégis a Kaliforniai álom nyeri el a Legjobb film díja mellett várható aratás részeként – vagy akár azért, hogy kárpótolják, ha a Legjobb filmet mégsem nyeri el.

 

***

A Filmtekercs Oscar-hetet tart: mielőtt megnyílik az év legizgalmasabb estje, háttér-elemzésekkel, kategória-bemutatókkal, kritikákkal és sok más cikkel készülünk fel. Ünnepeld velünk együtt a mozit és drukkolj velünk a Mindenkinek február 26. vasárnap este az Ankertben!

Avatar

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya