Akár megnyeri az Oscart, akár nem a Tűnj el!-nek már a jelölése sem mindennapi. Ennek kapcsán megnéztük, hogy miként viszonyul az Oscar a horror műfajához és milyen szemléletváltásról árulkodik Peele – és filmjének – jelölése.
Hogy a horror az akadémikusi, filmesztéta körökben leginkább lenézett filmes műfaj, már szinte közhelyszámba menő állítás. Ám mégis, ha megnézzük az Oscar-díj (vagy a többi, nem pusztán zsánerfilmekre szakosodott, nevesebb díjátadó/filmfesztivál) jelöltjeit, akkor mégis csak azt tapasztaljuk, hogy a horror műfaj nagyon ritkán képviselteti magát köztük, és akkor is főleg csak a „másodlagos” technikai kategóriákban találkozunk vele.
Az utolsó – részben – horrornak is tekinthető film, ami részt vet a Legjobb filmnek járó aranyszobrocskáért zajló küzdelemben a 2010-es Fekete hattyú volt. Az pedig, hogy egy horror haza is vigye a fődíjat, eddig kétszer fordult elő. Ám arról már megoszlanak a vélemények, hogy az 1940-es Manderley ház asszonya vagy az 1992-es évi díjátadót megnyerő A bárányok hallgatnak egyáltalán horrornak számít-e. Utóbbira noha sok rajongó simán rámondja, hogy horror, az írója már nem tartja annak.
A műfaj rajongói épp ezért is örülnek annyira a Tűnj el! jelöléseinek, ami (kvázi)horrorként versenyez Hollywood legrangosabb filmes elismerésért.
Tovább árnyalja a képet, hogy a Tűnj el! jelölése pedig nemcsak műfaja, de az alkotója személye miatt is egészen szokatlan. Hiszen nemcsak horrort nem szokás jelölni a legjobb film díjára, de fekete illetve az elsőfilmes rendezők művei sem gyakoriak. Előbbi kategóriát tekintve Peele mindössze az ötödik direktor, akinek kijárt ez a megtiszteltetés. Épp ezek miatt a Tűnj el! jelölése nemcsak izgalmas, de számos kérdést is megvilágít: tényleg utálja az akadémia a horror filmeket? Ha igen, akkor a Tűnj el! minek köszönheti a jelölését? Vajon ezzel lebomlott végre az Akadémia „horror embargója”, és a jövőben elárasztják a szörnyek a díjátadókat?
B-film-e a horror?
Noha a horror az egyik legősibb filmes műfaj, amelynek gyökerei egészen az 1910-es évekig nyúlnak vissza, mégis – különösen a díjátadók világában – a mai napig felemás a megítélése. Ennek az elsődleges oka az, hogy az Akadémia tagjai nem pusztán a horrort, de magukat a műfaji filmeket sem tartják (tartották eddig?) túlságosan nagyra. Hiszen fantasy, sci-fi, színtiszta akció- vagy éppen szuperhős-filmekkel is csak kicsivel találkozunk gyakrabban az Oscar-jelöltek között, mint Freddy Krueger kollégáival. Az Oscar-díjakat megszavazók mindig is előnyben részesítették a nagyszabású „presztízs” filmeket (pl.: a történelmi és életrajzi drámákat) az egyszerű zsáner darabokkal szemben.
Ez főleg abból a hagyományból fakad, hogy az olyan műfaji filmek, mint a western, a film noir vagy éppen a horror sokáig kizárólag a B-kategóriában léteztek. És itt most a B-kategória eredeti, jelentésére gondolok: azaz arra, hogy a ’40-es és ’50-es években úgy próbálták vonzóvá tenni a mozit, hogy a főprodukciónak szánt A-kategóriás film mellett levetítettek egy sokkal olcsóbb B-filmet. A ’30-as évek aranykora után a műfaj iránt megcsappant érdeklődésnek illetve a Hays-kódex néven elhíresült, a hollywoodi öncenzúráért felelő szabálygyűjteménynek köszönhetően a horror olcsó, trashfilmes műfaja vált, ebből a skatulyából pedig csupán a hatvanas évek végén tudott kitörni.
Noha ma már elvitathatatlan, hogy az Universal stúdió korai monstrumfilmjei vagy éppen a King Kong nagyon sokat tettek hozzá a mozgókép önálló nyelvének és eszköztárának kialakításához, anno ezt még nem sokan látták.
Ugyancsak hiába reflektáltak már a kezdetektől a horrorfilmek készítésük korának társadalmi feszültségeire és szorongására, a B-kategóriás külsőségek és a horror profán jegyei (az olcsó kivitelezés, az erőszak ábrázolása, a gyakorta szabad szexualitása) miatt az Amerikai Film Akadémia tagjai és a kritikusok nem fordítottak rájuk komolyabb figyelmet.
A ’60-as évek második felétől aztán, a klasszikus hollywoodi stúdiórendszer összeomlása és a Hays-szabályok hatályon kívülre kerülése után tömegével jelentek meg a műfaj határait meghaladó, annak szabályaival tudatosan kísérletező alkotások. Ám az Akadémia filmtérképére nem az olyan újszerű, bátor, társadalomtudatos és formabontó darabok tették fel a műfajt, mint Az élőhalottak éjszakája vagy A texasi láncfűrészes mészárlás, hanem azok a nagyköltségvetésű filmek, amelyek beemelték a horrort az A-kategóriás blockbusterek világába.
A blockbusterek világában
Noha nem a Rosemary gyermeke és Az ördögűző voltak az első Oscarra jelölt horrorfilmek, mégis ezek tettek a legtöbbet azért, hogy az Akadémia képes legyen meghaladni az előítéleteit. Elismert rendezők, sok pénzből és sztárokkal készített, kritikailag és pénzügyileg egyaránt elismert irodalmi adaptációiról van ott szó. Ezeknek a filmeknek megvoltak azok a presztízstényezői, amik egy Akadémia szavazó számára is elfogadhatóvá tették a horrort. Ha pedig végignézzük a főbb kategóriákban ezelőtt és ezután jelölt horrorfilmeket, akkor azt tapasztaljuk, hogy csak olyan művek jutottak a jelölésig, amikre igazak a fenti presztízstényezők. Noha a ’70-es évek óta már több horror talál utat az Oscar mezőnyig, a többségük – híján az ilyen tényezőknek – csak a technikai kategóriákba versenyezhet. (Szemben például az előbb említett fantasy/sci-fi filmekkel, amelyeknek sokkal jobban sikerült kitörni a B kategória kereteiből.)
Azonban a Tűnj el! jelölése éppen azért izgalmas, mert első ránézésre híján van azoknak a presztízs tényezőknek, amelyeknek A Manderley-ház asszonyától kezdve A bárányok hallgatnakig kulcsszerepe volt abban, hogy az Akadémia is hajlandó legyen elfogadni a horrorfilmeket. Az egyedüli, amit a fenti elemek közül Peele rendezése is magáénak tudhat az a váratlanul nagy bevétel.
Ám nem a Tűnj el! volt idén az egyetlen kiemelten nyereséges horrorfilm, így továbbra is él a kérdés, hogy miért pont ezt jelölték. Mert ez volt az egyetlen, ami totálisan telibe találta a korhangulatot? Persze a Tűnj el! önmagában is egy remek film; Peele mesterien forgatja ki, és helyezi új megvilágításba az ismert horror/thriller toposzokat, miközben nagyszerű színészek segítik a munkáját. Ám, ne legyünk naivak: azért, hogy valami kiváló, még nem jár automatikusan Oscar jelölés.
A modern horror
A tavalyi év nagyon érdekes volt a horrort tekintve: megjelent egy új trend, az úgy nevezett poszt-horror. Ezt a jelzőt először a The Guardian újságírója használta, aki két film, az It Comes at Night és az A Ghost Story példáján mutatta be, hogy mit is ért az új műfaj alatt. Szerinte ezek azért képesek túlhaladni a „szimpla horror” keretein, mert klasszikus értelemben vett szerzői művek, amelyek merészen kísérleteznek a műfaj bevett toposzaival, miközben komoly társadalmi és pszichológiai témákról értekeznek. Csakhogy ez messze nem olyan új dolog, mint ahogyan azt a szerző véli.
Ahogyan Huber Zoltán fogalmaz A horrorfilm című tanulmány kötetben: „A horror története kollektív rémálmaink változását követi”. Emiatt pedig mindközül a horror az a műfaj, amelynek a leggyorsabb ütemben kell fejlődnie ahhoz, hogy képes legyen az újabb generációknak is átadni azt az élményt, amit az előttük lévők éltek meg a moziterem sötétjében. A horror mindig is – noha gyakorta nem szándékoltan – egy társadalmilag tudatos műfaj volt, ami érzékletesen tükrözte vissza az adott kor szorongásait és félelmeit.
Ahogyan pedig az akciófilmet sem a leggagyibb, direct-to-DVD Steven Seagal-film alapján ítéljük meg és a vígjátéknak sem az Adam Sandler-életmű a mércéje, így a horrort sem szabadna a legolcsóbb, legfantáziátlanabb filmjeivel azonosítani. A „poszt-horror” és az ehhez hasonló jelzők, csupán azt állítják, hogy a szerzőnek tetszett egy horrorfilm, de szeretné megőriznie az „intellektuális ízlését”, hiszen a „horrorfilm az valami gagyi”. Vagy ahogy Eli Roth rendező mondta: ha egy (horror)film túl sikeres, túl jó, túl elismert, akkor hirtelen már nem horrorként tekintenek rá. És ez igaz az összes eddigi Oscar jelölt horrora is. Mindegyiket próbálták eltávolítani a horror műfajától, hogy az valójában nem is horror, hanem pszichológiai thriller, poszt-horror vagy a Tűnj el! esetében társadalmi szatíra. (De részben épp ezért is jelölhették Oscarra, mert Peele olyan jól keveri a műfaji jegyeket, hogy könnyű elvonatkoztatni a történet horror lényegétől.)
Stephen King szerint a horrorfilmek 10-20 évenkénti előtérbe kerülése mindig egybe esik a nagyobb társadalmi válságok idejével. És épp ez a kulcs, ahhoz, hogy megértsük a „poszt-horror” illetve a Tűnj el! sikerét.
Peele rendezése legyen akármilyen kiváló is, pár éve valószínűleg nem jutott volna el idáig, mert nagyon kívül esik az átlagos akadémiai szavazó látáskörén. (Mi sem szemlélteti, mint hogy több régi iskolás Oscar szavazó nem hajlandó megnézni Peele filmjét, mert „nem Oscar-film”, azok közül meg, aki mégis megnézte, volt, olyan, aki bár szerette, azért nem szavazott rá, mert egy „B-film, amibe túl sokat akarnak belelátni”.)
Ám az elmúlt évek botrányai: az #oscarsowhite, a #blacklivesmatter illetve a #metoo mozgalmak hatására az Amerika Filmakadémia is kénytelen volt reformokat bevezetni. A legfontosabb ilyen reform az volt, hogy jelentősen átszabták a tagság kritériumait és rengeteg új fiatal (nő, fekete illetve más etnikumból származó) tagot vettek fel. A sokszínűbb szavazóbázis pedig változatosabb jelölteket eredményezett.
Donald Trump Amerikája egy meglehetősen nyugtalan Amerika, így a horrorfilmekre is nagyobb figyelem irányul. Ezért jelenik meg a poszt-horror, mint műfaji megjelölés, mert olyanok is elkezdtek a horror iránt érdeklődni, akik eddig azt csak egy sematikus vérpornónak értelmezték. A Tűnj el! pedig a tökénél ragadja meg a zeitgeistet és brutális őszinteséggel és hiteleséggel mesél a korának etnikai feszültségeiről. Ráadásul nem is a rengetegszer feldogozott, nyílt rasszizmusról, hanem annak a sokkal finomabb, a való életben sokszor fel sem tűnő változatairól.
A Tűnj el! azt mutatja, hogy ha lassan is, de az Oscar elkezdett nyitni a műfaji darabok felé.
Ám a szimpla műfaji kiválóság nem feltétlenül elég, hiszen a Tűnj el! is a műfaji jellemzői ellenére, a sikere és a társadalmi tudatossága miatt kaphatott jelölést. Persze nincs azzal baj, hogy a szavazók a jó és általuk fontosnak tartott filmeket preferálják – a probléma ebből akkor válhat, amikor a feldolgozott téma juttat be egy középszerű darabot. És, hogy mit jelent mindez az elkövetkező horrorok Oscar esélyeire nézve? Azt, hogy talán valamivel több esélyük van, mint eddig, de azért ne nagyon számítsunk arra, hogy a díjátadót ellepik a Démonok között franchise tagjai. Arra azonban számíthatunk, hogy egy-egy aktuális és sikeres darab időről időre bekerülhet a legjobbak közé.
***
Van-e még méltatlanabbul mellőzött műfaj? A sci-fi és fantasy műfaj elemzését itt olvashatod.
***
A Filmtekercs idén is Oscar-hetet tart: írunk és beszélgetünk, elemzünk és drukkolunk. Kövesd az Oscart a Filmtekerccsel!
És szurkolj velünk a Testről és lélekről Oscarjának március 4-én az Anker’tben!