Ráadás

Oscar 2019: Kik fognak és kiknek kéne nyerniük?

Hogy mit szeretnénk, és hogy mi fog történni, az két külön dolog. Éppen ezért megszavaztuk, hogy mi kiknek adnánk vasárnap az Oscarokat – és megtippeltük, kiknek adja majd az Amerikai Filmakadémia.

Aki követte a díjszezon eseményeit, az pontosan tudja, emberemlékezet óta nem volt ilyen furcsa szezon, pedig most nem is voltak olyan jellegű felhajtások, mint az #OscarSoWhite vagy a filmvilágot alapjaiban megrengető #metoo. Persze botrányok voltak (amiket jól ki is beszéltünk az utolsó podcast adásunkban), csak kisebbek – a hatásuk mégis jelentős lett.

Ahogy az élő közvetítések általában, úgy az Oscar-show közvetítései is nézőket vesztettek.

Persze ahelyett, hogy kicsit jobban a dolgok mögé néznének, fő bűnbaknak kikiáltották a populáris filmek hiányát. Tény és való, az Akadémia az utóbbi évtizedben a szokásosnál jobban elfordult a klasszikus értelemben vett közönségfilmektől – másrészről viszont a közönségfilmek nagy része is elfordult attól, hogy eredeti és újszerű legyen. Meg különben is, ma már nem csak Hollywood privilégiuma, hogy a saját produktumait eljuttassa az Oscar színe elé. A világ megváltozott…

Csillag születik

Idén ez a kavarodás határozta meg a díjszezont, ami mint mindig, most is a fesztiválokkal és a kritikusok díjaival indított. Az olyan kisebb, ám bátrabb, ambiciózusabb és jobban a mának szóló alkotások, mint A hitehagyott, az Eighth Grade, a Roma, A kedvenc, a Megbocsátasz valaha? vagy az If Beale Street Could Talk mellett bőven helyet kaptak az olyan, jobb kritikai fogadtatásban részesült közönségfilmek, mint a Csillag születik, Az első ember vagy a Fekete Párduc.

Aztán jöttek a szakmai díjak, és mintha a kritikusok meg sem történtek volna. A kis filmeket először a Színészek Céhe dobta a kukába, majd sorban a többi, hogy olyan filmekre cseréljék őket, mint a Kőgazdag ázsiaiak, a Bohém rapszódia vagy az Alelnök. Csakhogy közben az Akadémia erőteljes változásokat eszközölt a tagságban, rengeteg nem amerikai filmessel töltve fel a szavazók táborát. Így mikor kijöttek az Oscar-jelöltek, egy elég eklektikus lista tárult elénk – amiből most válogatnunk kell.

 

LEGJOBB KÉPI EFFEKTUSOK

Ha a szakmai díjakat vesszük alapul, ebben a kategóriában valószínűleg a Ready Player One és a Bosszúállók legutóbbi epizódja küzd majd meg egymással, és ebbe a versengésbe legfeljebb az Oscaron egyébként alaposan alulteljesítő Az első ember szólhat csak bele… ha tud. Persze az is igaz, hogy a világ képregényfilm-mámorát sosem ölelte keblére az Akadémia (kivéve persze a Fekete Párducot), így a díj nagy valószínűséggel Spielberg virtuális valóságába vándorol.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Ready Player One

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Ready Player One

 

LEGJOBB HANGVÁGÁS és LEGJOBB HANGKEVERÉS

Trükkös kategóriák ezek, hiszen mindenki szavazhat rájuk, de azt csak kevesen tudják, mit és hogyan csinálnak ezen szakmák mesterei a masináik mögött. Ezért szokták gúnyosan azt mondani, hogy legbiztosabb a leghangosabb produkcióra tippelni, vagy legalábbis arra, amelyikben a legnyilvánvalóbb a hang szerepe. És ilyenből aztán van bőven: a Fekete Párduc robajai legalább olyan markánsak, mint a Bohém rapszódia vagy a Csillag születik zenéi, vagy éppenséggel a Roma jelentőségteljes csendje. Hogy mi lesz? Lehet vigaszdíj, de lehet a nagyon szeretett film sokadik díja is.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: mindkét kategóriában Az első ember

…ÉS AZ OSCART KAPJA: a hangkeverést a Bohém rapszódia, a hangvágást Az első ember

 

LEGJOBB EREDETI FILMZENE és LEGJOBB BETÉTDAL

A betétdal az idei egyik legkönnyebben megtippelhető kategória, valószínűleg ezt senki nem veszi el Lady Gaga és Bradley Cooper sokat játszott duettjétől. A filmzene már érdekesebb kérdés, hiszen a Mary Poppins visszatért leszámítva mindegyik jelölt kapott már fontos díjat. Ha most tippelni kéne, azt mondanánk, nagyon megoszlanak majd a szavazatok, és célfotó dönt majd. Hogy mást ne mondjunk, nálunk is holtversennyel zárt ez a kategória.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: legjobb betétdal a Shallow, legjobb eredeti filmzene pedig holtversenyben az If Beale Street Could Talk és a Fekete Párduc.

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Fekete Párduc és a Shallow

 

LEGJOBB SMINK/MASZK

Mivel ott van a jelöltek között egy legjobb filmre jelölt, botorság lenne nem arra tippelni. Persze ez nem mindig jön be, de az Alelnökben igencsak meghatározók azok a bizonyos speciális maszkok, amelyek segítettek a szereplőknek Dick Cheney-vé vagy George Bush-sá válni.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Alelnök

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Alelnök

 

LEGJOBB KOSZTÜMTERVEZÉS és LEGJOBB LÁTVÁNYTERVEZÉS

Nem szép dolog összemosni ezt a két kategóriát, de valószínűleg ez az a két díj, ahol úgy tudják díjazni a Fekete Párducot, hogy a filmet szeretők megnyugodhatnak, viszont a filmet nem szeretők sem akadnak ki nagyon. Szép teória, amibe csak az rondíthat bele, hogy A kedvencet jobban szereti a szavazótábor. Meglátjuk…

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: mindkét kategóriában A kedvenc

…ÉS AZ OSCART KAPJA: kosztümtervezésben A kedvenc, látványtervezésben a Fekete Párduc

 

LEGJOBB VÁGÁS

Érdekes kategória, mert fontos kategória, és mind az öt jelölt a legjobb filmek közül került ki. Akárcsak a hangmérnököknél, itt is gyakran előfordul, hogy a legjobb vágás helyett a legtöbb vágás diadalmaskodik, és ez a szcenárió idén az Alelnöknek kedvez, de ne feledjük, hogy a Zöld könyv, a Csuklyások vagy akár a Bohém rapszódia is megmutathatja itt az oroszlánkarmait.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: A kedvenc

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Alelnök

 

LEGJOBB OPERATŐR

A csodálatos, és nem mellesleg háromszoros Oscar-díjas Emmanuel Lubezkitől tanulva a szakmát, Alfonso Cuarón idén minden díjat letarolt operatőrként – kivéve pont az Amerikai Operatőrök Szövetségének díját, ahol a Hidegháború ugyancsak szemet gyönyörködtető képeiért felelős Lukasz Zal győzött. Igen, a díjért így két idegen nyelvű, fekete-fehérben forgott film van versenyben. És ha lesz nagy meglepetés, az itt lesz.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Hidegháború

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Hidegháború

 

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

Kétségtelen, hogy eddig a Pókember: Irány a Pókverzum! kapta a legtöbb díjat, de ahogy korábban írtuk, az Akadémia nem szokott leborulni a szuperhősök előtt. És az sem elhanyagolható tény, hogy a Kutyák szigetével ez lenne Wes Anderson hetedik veresége. Lehet, hogy megkönyörülnek rajta?

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Kutyák szigete

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Pókember – Irány a Pókverzum!

 

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM

Közönségfilmek mindenütt, kivéve a dokumentumfilmek között, ahonnan épp a két legnagyobb közönségkedvencet, a Three Identical Strangerst és a Won’t You Be My Neighbort hagyták ki. Persze a bennmaradt alkotások igencsak minőségi munkák, így panaszra nincs ok, csak tippelni nehezebb. Az Akadémia valószínűleg majd a legjobban fogyasztható darabbal tart, ami egy igazán csodás sportteljesítményt örökít meg. Mi viszont a kisvárosi deszkással vagyunk, aki a barátaiban keresett önigazolást.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Minding the Gap

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Free Solo

 

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM

Vannak elméletek, hogy majd akik a Romára szavaznak legjobb filmként, itt a Hidegháborút fogják választani. Van benne ráció, de a preferenciális szavazással senki nem lehet biztos semmiben. Valószínűleg ez ott lebeg majd a szavazók szeme előtt, és biztosra mennek: itt biztosan ki tudják tüntetni az év toronymagasan legtöbb díjat nyert alkotását.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Roma

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Roma

 

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV

Még ha sokan nem is szeretik, Spike Lee akkor is egy legenda. S talán pont ez a „nem szeretem” állapot vezetett oda, hogy mindenhol jelölték őt és a filmjét, de nyerni sehol nem tudott. Ha az Akadémia is elengedi ezt a lehetőséget, akkor valószínűleg Barry Jenkins lesz a választás, amiért nem kell magyarázkodni – s ebbe a csörtébe csak csendes harmadikként szólhat bele az Írók Céhének díját egyébként elnyerő Megbocsátasz valaha?.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Megbocsátasz valaha?

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Csuklyások: BlacKkKlansman

 

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV

Vízválasztó kategóriához értünk, ami a legtöbb izgalmat hozhatja majd vasárnap este. Ha a Zöld könyv győzni tud itt, akkor lesz miért izgulnunk a legjobb film díjának átadásakor. Ha azonban veszít, az valószínűleg végzetes lesz a számára. Az Írók Szakszervezete mindenesetre A kedvencet választotta, ami újabb izgalmakat visz a versenybe.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Holtversenyben A hitehagyott és A kedvenc

…ÉS AZ OSCART KAPJA: A kedvenc

 

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Nincs mit mondani, Ali mindent megnyert idén, és ez ezután sem változik, 2019-ben övé lehet a legnagyobb rajt-cél győzelem.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Mahershala Ali (Zöld könyv: Útmutató az élethez)

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Mahershala Ali (Zöld könyv: Útmutató az élethez)

 

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

A hölgy mellékszereplők versenye már nem ilyen sima ügy. Először is, ott van Regina King, akit imádtak a kritikusok, és elhalmozták díjakkal. Aztán a Színészek Céhe még csak nem is jelölte őt, mint ahogy a Brit Filmakadémia sem. De az Oscaron ott van, és túlságosan tisztelik őt, hogy ne rá szavazzanak. De ha mégsem, annak vagy a Roma háziasszonya, vagy A kedvenc egyik hölgye örülhet majd.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Holtversenyben Marina De Tavira (Roma) és Emma Stone (A kedvenc)

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Regina King (If Beale Street Could Talk)

 

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Regina Kingnél rosszabbul járt Ethan Hawke, aki szintén végignyerte az összes kritikai díjat, viszont őt nemcsak a Színészek Céhe, hanem az Oscar is elfelejtette. A végül döntős ötből négyen valós személyt játszanak – és ez idén is döntő tényező lesz. Különösen Rami Malek számára, aki a leglátványosabb karaktert kapta, és élt is a lehetőséggel. Freddie Mercuryt ugyan nem ismertük meg a Bohém rapszódiából, de láttunk egy tehetséges imitátort, aki ezért Oscart fog kapni. Hacsak a Dick Cheney-imitátor Christian Bale ki nem babrál vele…

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Viggo Mortensen (Zöld könyv: Útmutató az élethez)

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Rami Malek (Bohém rapszódia)

 

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Ha az „adjunk díjat a legjobb utánzónak” az Oscar egyik legnagyobb baklövése, akkor egyértelműen a versenyszerű életműdíjazás a másik. Glenn Close évtizedek óta az amerikai filmgyártás egyik meghatározó alakja, számos csodás, és igen, Oscart érdemlő alakítással a háta mögött. Új filmjében szintén remek, csak maga az alkotás az, ami nem zavart sok vizet. És nem is az fáj, hogy ő most végre a színpadra állhat, mert szó se róla, keményen megdolgozott érte. Sokkal inkább az, hogy Olivia Colman jobb volt nála, és ha ő most hoppon marad, egyszer majd őt is meg kell vigasztalni egy díjjal – de nem akkor, amikor a legjobban megérdemelné.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Olivia Colman (A kedvenc)

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Glenn Close (A férfi mögött)

 

LEGJOBB RENDEZŐ

Lásd Mahershala Ali: Cuarón mindent, és még azon túl is mindent megnyert idén, vagyis az ő veresége lenne minden idők egyik legdurvább meglepetése. De ettől csak valami kollektív elmebaj esetén kell tartanunk.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Alfonso Cuarón (Roma)

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Alfonso Cuarón (Roma)

 

LEGJOBB FILM

Eredetileg úgy volt, hogy a Filmtekercs szerkesztőségének szavazatait is az Akadémia által használt preferenciális szavazás szabályai szerint összesítjük – csakhogy a győztes film már az első körben megszerezte az 50%+1 szavazatot, így nekünk lett egy egyértelmű nyertesünk. Az Akadémiánál ennél azért nagyobb küzdelem várható, bár ki tudja. Mindenesetre az biztos, hogy az abszolút fő esélyes Roma legnagyobb kihívója a Zöld könyv, és csak nagyon távolról harmadik A kedvenc. Hogy felül tud-e kerekedni valamelyikük? Nem tudni. De ha nem, a Roma többszörös történelmet ír, mint az első idegen nyelvű film, ami megnyerte az Oscar fődíját és az első film, amit egy streaming szolgáltató vett a szárnyai alá.

A FILMTEKERCS VÁLASZTÁSA: Roma

…ÉS AZ OSCART KAPJA: Roma vagy Zöld könyv

 

***

Nézd velünk élőben az Oscar-gálát, hiszen idén már hetedszer várjuk a filmrajongókat! Új helyszínen, a Grundon várunk mindenkit.

További részletek az alábbi Facebook eseményen.

Avatar

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya