Nincs kategorizálva

Oscar 2020: Az év felfedezettjei és nagy visszatérői

Kik lesznek azok, akik idén (szinte) a semmiből törnek majd a csúcsra? Kik lesznek azok a régi motorosok, akiknek idén végre sikerülhet? Megmutatjuk…

Nyakunkon a díjszezon, pár héten belül kritikuscsoportok és szakmai szervezetek tucatjai kezdik el közzétenni éves toplistáikat és persze a nyerteseik névsorát, amely folyamat aztán majd a február elején esedékes Oscar-gálában csúcsosodik ki.

Mint minden évben, idén is találkozhatunk majd olyan alkotókkal, akik ezidáig viszonylag ismeretlenek voltak a szélesebb közönség számára. És persze lesznek olyanok, akik már évek, sőt, évtizedek óta szemeznek az Oscarral – vagy más díjakkal –, de eddig mindig alulmaradtak a versenyben. Lehet, hogy ez lesz ő évük?

Rövidesen kiderül, az azonban biztos, hogy ebben a szezonban négy olyan színész is akad, akik eddig csak veszíteni jártak az Oscar díjátadó ceremóniájára.

 

A hölgyek között most Annette Bening térhet vissza, mint negatív rekorder. A színésznő 1990-ben kapta első jelölését a Stephen Frears rendezte Svindlerek szélhámosnőjeként, majd ez követte az Amerikai szépség, melynek díjesőjéből éppen csak neki nem jutott, mikor az Oscarra került a sor. Öt évvel később mindenki biztosra vette, hogy Szabó István Csodálatos Júliájának főszereplőjeként Bening állhat majd a dobogóra, de az Amerikai Filmakadémia akkor inkább Hilary Swankből csinált kétszeres Oscar-díjas színésznőt – Beningből pedig háromszoros vesztest, amit aztán A gyerekek jól vannak című mozival négyre tornázott 2010-ben. Bening idén ötödször futhat neki a megmérettetésnek a The Report szenátornőjeként, olyan partnerek oldalán, mint Adam Driver és Jon Hamm. Az Amazon égisze alatt készült, igaz történetet feldolgozó filmalkotás a 9/11 utáni kihallgatások jogtalanságait feltáró emberek története, vagyis egy kényes történet – ami az Oscar esetében kétélű fegyver lehet.

Willem Dafoe

Nem csak a színésznők, hanem a színészek között is újra játékban van egy négyszeres vesztes, méghozzá Willem Dafoe, aki még Beningnél is régebben, már az 1986-os A szakasz óta várja, hogy végre megajándékozzák egy aranyszoborral. De ez a 2001-es A vámpír árnyéka című mozival sem sikerült. Ezután egy hosszabb szünet következett, ám a 2010-es évek vége meghozta a színész másodvirágzását: 2018-ban a Floridai álom házmestereként, 2019-ben pedig Vincent van Gogh megformálásáért kapott jelölést, idén pedig A világítótorony alkoholista vén tengerészeként ünnepli őt a kritika, és ez a szerep könnyen megszerezheti a színész ötödik Oscar-jelölését.

Igaz, Bening és Dafoe első jelölése idején még meg sem született, Saoirse Ronan jövőre könnyen behúzhatja negyedik Oscar nominációját Louisa May Alcott klasszikus regényének adaptációjáért. A Kisasszonyok az amerikai polgárháború utáni időkben játszódik és négy nővér felnőtté válásának történetét mutatja be egy igencsak illusztris színészgárda segítségével: Meryl Streep, Emma Watson, Timothée Chalamet, Laura Dern – közülük kell kitűnnie Ronannek, hogy a Vágy és vezeklés, a Brooklyn és a Lady Bird után újra az Oscarral kacérkodjon.

Joaquin Phoenix

Ugyancsak negyedik jelölését várhatja Joaquin Phoenix, természetesen az egyik, ha nem a leghíresebb képregényes gonosz, Joker megformálásáért Todd Phillips egyesek által piedesztálra emelt, mások által viszont a pokolba kívánt művével. Természetesen a film körül dúló indulatok sokat árthatnak Phoenix esélyeinek, de abban biztosan nem akadályozza meg az Akadémia színészeit, hogy legalább egy jelöléssel méltassák Phoenix újabb kiváló alakítását.

Ezen a ponton kellene megemlíteni Brad Pittet is Quentin Tarantino mozijáért, de ezt csak azért nem tesszük, mert ugyan színészként ő mindig hoppon maradt eddig, de producerként már van egy Oscar-díja a 12 év rabszolgaságért.

 

És akkor jöjjenek az elsőbálozók.

Kezdjük rögtön a világsztárokkal, akiknek a nevét hosszú-hosszú évek óta ismerik a Föld minden pontján, de Oscar-jelölést még nem sikerült szerezniük. Az első a sorban Antonio Banderas, aki Pedro Almodóvar karrierösszegző mesterművéért, a Fájdalom és dicsőségért már elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál színészi díját és szakmai körökben azóta is arról beszélnek, hogy a jövőre hatvanéves színész ezzel megkaparinthatja első Oscar-jelölését is. Különösen szép gesztus lenne ez az Akadémiától, hisz ebben a filmben nemcsak Almodóvar, de Banderas története is alaposan benne van.

Scarlett Johansson

Világsztárság ide vagy oda, Scarlett Johansson a következő, aki most járulhat először Oscar színe elé. Sőt, Johanssonnak arra is jó esélye van, hogy két filmje (Jojo Nyuszi és a Házassági történet) is bekerül a legjobbak közé, de színészként mindenképpen Noah Baumbach filmjében nyújtott alakításával juthat be a legjobb női főszereplők mezőnyébe.

A női mellékszereplők versenyébe pedig Jennifer Lopez nyújtotta be jelentkezését A Wall Street pillangói című filmmel. Ez első blikkre okozhat némi megrökönyödést mindazok előtt, akik ismerik az énekesnő eddigi színészi karrierjét, ám ha megnézzük az éltető kritikákat, mindjárt egészen más a gyerek fekvése. Meg különben is, az Akadémia szereti a „tékozló gyerek hazatér” narratívát, pont annyira, mint az „életműdíjazást”.

Constance Wu és Jennifer Lopez A Wall Street pillangóiban

És ha már életmű Oscar, erre a címre idén egyértelműen Jonathan Pryce a legesélyesebb, aki egy igencsak pazar karriert tudhat maga mögött, az Oscar ezidáig mégis elkerülte. Idén fordulhat a kocka, hisz a Fernando Meirelles rendezte A két pápa főszereplőjeként nagyon sokan a végső ötbe várják a színészt, amin az is segít, hogy az általa megformált Ferenc pápa a nem katolikusok körében is népszerű.

 

És végül az igazi újoncok…

Marielle Heller pályája alig négy éve kezdődött A tinilány naplójával, de Heller már ezzel a debütálással feltette magát a térképre. A filmet díjazták Berlinben és megnyerte az Independent Spirit Awards elsőfilmes trófeáját. Ezután jött a Megbocsátasz valaha?, ami ugyancsak beverekedte magát a tavalyi díjszezonba – bár elsősorban a színészei miatt. Heller új filmje, az A Beautiful Day in the Neighborhood nem csak a színészeinek – közülük is elsősorban Tom Hanksnek – hozhat aranyesőt, hanem Hellernek is, akinek még arra is van esélye, hogy a legjobb rendezők közé kerüljön.

Ugyanerre a címre pályázik Lulu Wang is a Sundance Filmfesztiválon feltűnt The Farewell rendezőnője is, s vele együtt a négy nyelven (angol, mandarin, japán és olasz) megszólaló film két sztárja, az idős kora ellenére is első szerepét maga mögött tudó Shuzhen Zhao és a Kőgazdag ázsiaiakkal berobbant Awkwafina is. A hol tragikus, hol komikus családi összejövetel krónikáját sokan már most az év nagy felfedezettjeként méltatják, amiből gond nélkül válhat a „kis film, aminek sikerül.”

Awkwafina

Ugyanez igaz lehet a Harriet című történelmi alkotásra, amely a címszereplő Harriet Tubman legendás történetét meséli el, hogy hogyan lett egy szökött rabszolgából Amerika egyik legnagyobb hőse. A főszereplőt játszó Cynthia Erivo már begyűjtötte ezért az alakításáért a Hollywood Film Awards elismerését, és nem kizárt, hogy a színésznő az Oscarig is eljut majd, ha a forgalmazója felszínen tudja tartani az alkotást az elkövetkező hónapokban.

Végül, de nem utolsó sorban Sterling K. Brown, a Rólunk szól és az American Crime Story Emmy- és Golden Globe-díjas sztárja, aki ugyan már túl van néhány nagyobb mozis szerepen, de a nagy kiugrást a szintén remek kritikákkal elrajtolt Waves hozhatja meg a számára. Trey Edward Shults alkotása egy floridai afroamerikai család tragédiákkal és veszteségekkel teli története, de a szerelemről és a felnőtté válásról is mesél.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com