Ráadás

Oscar 2018: kik lesznek a befutók? (2. rész)

Vajon 2018 lesz a nők éve? Vagy Christopher Nolané? Esetleg Paul Thomas Andersoné vagy Ridley Scotté? Vagy jön egy kis film, ami visz mindent… Íme a Filmtekercs nagy előrejelzése 2018-ra!

Az elmúlt években mindenki számára világossá vált, hogy az Amerikai Filmakadémia tagságában lezajlott változások nem csak látszatintézkedések voltak a közhangulat megnyugtatása érdekében. Nem: az Akadémia tényleg változni akart és tudott is változni.

Az Oscarra szavazók közül több százat nyugdíjaztak (mindenkit, aki legalább tíz éve inaktív részese a filmvilágnak), ugyanakkor ezrével érkeztek az új szavazók a világ minden részéről (például Magyarországról is néhányan). A cél, hogy a tagok összetétele jobban tükrözze a valóságot. Ez pedig nagyban befolyásolja a díjak végkimenetelét, ahol a szubjektív szempontoknak legalább olyan fontos szerepe van, mint az objektíven mérhető teljesítménynek.

A változás nem állt meg, habár az testület új elnököt választott John Bailey (a Lesz ez még így se és az Idétlen időkig operatőre) személyében, aki rögtön eloszlatta a hír hallatán szárnyra kapott kételyeket. Bailey bejelentette, hogy folytatja elődje munkáját, tovább dolgozik azon, hogy a szavazók összetétele minél sokszínűbb legyen, ráadásul más, eddig érinthetetlennek tűnő ügyekbe is bele kíván nyúlni, de ezekről majd szót ejtek a megfelelő helyen. Vágjunk is bele:

nézzük, ki mivel készül a 2018-as Oscarra!

A Filmtekercs idén is előrejelzés-sorozattal segít felkészülni az Oscarra. Figyeld az Oscar-előrejelzéseket és híreket a Filmtekercsen, és már most várunk februári nagy Oscar-bulinkba is! A cikk első része, benne a nagyobb stúdiók esélyeivel, itt olvasható.

 

A24

A Holdfénnyel tavaly hatalmas diadalt aratott miniforgalmazó most sem volt rest magához venni néhány fesztiválkedvencet. Először is ott van a már sokak által éltetett felnőtté válási történet, a Lady Bird, ami nem csak Greta Gerwig rendezőnőnek aranyozhatja be a karrierjét, de új Oscar esélyt adhat Saoirse Ronannek és Laurie Metcalfnak is – és ezt csak segíti, hogy a limitált bemutató számai rekordot döntöttek, női rendező még sosem szállított ilyen nagy mozinkénti átlagot. A másik nagy fogás Sean Baker (Tangerine) legújabb filmje, a The Florida Project, ami már a Cannes-i premier után az éllovasok közé pozicionálta Willem Dafoe-t, aki akárcsak Gary Oldman, azóta is őrzi helyét.

The Florida Poject
The Florida Poject

Ezzel még nincs vége, hisz az A24 ölében landolt James Franco meglepetéssikere, a világ egyik legrosszabb filmjének elkészültét bemutató The Disaster Artist, és a mindig különleges Jorgosz Lantimosz legújabb alkotása, az Egy szent szarvas meggyilkolása is. Bár utóbbi kettő a fő kategóriában talán nem, de sok más helyen biztosan jól értékesíthető lesz majd.

 

Netflix és Amazon

A bevezetőben említettem, hogy az Akadémia új elnöke hozzá akar nyúlni eddig érinthetetlen dolgokhoz is. Ezek közül a legfontosabb a „mozi – nem mozi” kérdésköre, ami már Cannes-ban is nagy vihart kavart.

A régi város

Kényes kérdés, amire semmi esetben sem megoldás a homokba dugott fej. Igen, Oscar, Cannes és a többi rangos filmes esemény mindig a moziról szólt, de VOD-szolgáltatók előretörése mára csöppet sem marginális jelenség; az Amazon, a Netflix, az HBO online szolgáltatása, a Hulu és sok más kisebb szolgáltató 2017-ben már százmilliók otthonában vannak jelen világszerte.

Nyilvánvaló, hogy önmagában ez még nem lenne perdöntő. Ám ezen cégek üzletpolitikája annál inkább. Egyrészt egyre több alkotót nyernek meg maguknak, köztük állandó Oscar-szereplőket: Woody Allen, David O’Russell, David Fincher, Pedro Almodóvar, Robert Redford, Martin Scorsese, Noah Baumbach csak néhány név azok közül, akiknek a legutóbbi (vagy a következő) alkotása ezen szolgáltatóknál jön majd.

Másrészt viszont amit az Amazon időről időre bevállal (például a kétszeres Oscar-nyertes A régi város esetében), arra a Netflix nem hajlandó. Konkrétan arról van szó, hogy a Netflix nem mondja azt a több millió előfizetőjének, hogy „fizessetek ugyan, de ha látni akarjátok a filmet, előbb moziban is fizetnetek kell érte” – nem, a Netflix párhuzamosan terjeszt, a film moziban és otthon is elérhetővé válik, így

mindenki dönthet, hol nézi meg az adott alkotást

(megjegyzés: itt most a díjszezonos címekről van szó, természetesen nem minden film kap ilyen lehetőséget). Ellenben az Amazon meri ezt mondani, így az ő előfizetőik csak jóval később nézhetik meg otthon ezt a néhány filmet.

Az utóbbi megoldással már megbékélt a filmvilág, az új elnök célkitűzése pedig az, hogy az előbbit se utasítsák el. Meglátjuk – mindenesetre a Netflix most egy jó felhozatallal törheti meg a jeget. Náluk van a Sundance üdvöskéje, a világháborúból hazatérő katonák és családjaik történetét bemutató Mudbound (Dee Rees rendezésében); Angelina Jolie legújabb, Kambodzsa színeiben a Legjobb idegen nyelvű film díjára is felterjesztett First They Killed My Father című filmje; Noah Baumbach Cannes-ban ugyan nem díjazott, de jól fogadott alkotása (The Meyerowitz Stories); és a Robert Redford – Jane Fonda duót több évtized után újra egyesítő Our Souls at Night, no meg hazánk Oscarra nevezett alkotása, a Testről és lélekről is.

First They Killed My Father

Az Amazon színeiben jön az új Woody Allen opusz (Wonder Wheel), melynek kapcsán Kate Winslet alakítását és az operatőri munkát dicsérik úton-útfélen. Náluk van még Todd Haynes drámája (Wonderstruck), és persze a stúdió talán legnagyobb dobása, Richard Linklater Last Flag Flying című alkotása, amelyben egy veterán apa készül eltemetni a csatatéren megölt fiát.

Normál esetben ennek a felére ráütném a „tuti befutó” címkét, így azonban bőven van rizikó a dologban. Kíváncsiak leszünk…

 

Az egyfilmes csodák

Végül, de messze nem utolsó sorban nézzük az egy-egy filmet gondozó kicsiket, akiket az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy butaság lenne leírni!

A Roadside rögtön a legjobb férfi főszereplő díjáért megy a Stronger című alkotásért, amelyben a 2013-as bostoni merénylet túlélőjének megformálásáért Jake Gyllenhaal alakít nagyot.

A Lionsgate Julia Roberts és A szobából megismert Jacob Tremblay segítségével igyekszik a szívekre hatni egy deformált arcú kisfiú történetével, aki megpróbál normális életet élni a Wonder című alkotásban.

Wonder

Az Annapurna az idáig egyetlen Oscar-díjas rendezőnő, Kathryn Bigelow Detriotjával készült, ami az 1967-es zavargások hátterét mutatja be.

Az STX vette magához a Molly’s Game jogait: ebben a forgatókönyvíró félisten, Aaron Sorkin meséli el a síelő Molly Bloom történetét, aki illegális szerencsejátékok futtatása miatt került az FBI célkeresztjébe. A címszerepben Jessica Chastain látható.

Az Open Road által forgalmazott Marshall az első fekete bíró élettörténetét mutatja be, aki bekerült a Legfelső Bíróság tagjai közé.

Neon pedig a színésznők díjaira hajt a Torontóban nagy sikerrel debütált I, Tonya című alkotással; a világhírű műkorcsolyás, Tonya Harding életének egy nehezebb időszakát felidéző film miatt Margot Robbie és a mellékszerepben játszó Allison Jenney is az esélyesek között van.

És végül a The Weinstein Company, ahol Benedict Cumberbatch és a The Current War indult volna (szerintem egyébként kevés sikerrel), de miután napvilágra került Harvey Weinstein gyalázatos múltja, ezt a filmet most gyártójával együtt küldhetjük a süllyesztőbe –

és itt jegyezném meg a Disney botrányát is, ami ugyan egy bocsánatkéréssel megoldódott, de nyomtalanul nem múlt el. Ez valójában csak az animációs mezőnyt érinti (legalábbis nem hinném, hogy a Szépség és a Szörnyeteg kosztümtervezője inná meg a levét…), ahol a 26 nevezett alkotás között jó pozícióban lévő Coco helyzete most kicsit megingott.

 

Összegzés

Hogy áll tehát a verseny ősszel, bőven a kritikusok és a szakma díjai előtt (amik azért felboríthatnak bármit)?

TUTI BEFUTÓK

The Post
Three Billboards Outside Ebbing, Missouri
Darkest Hour
Call Me By Your Name

Sally Hawkins – főszereplő (The Shape of Water)
Meryl Streep – főszereplő (The Post)
Frances McDormand – főszereplő (Three Billboards…)
Laurie Metcalf – mellékszereplő (Lady Bird)
Allison Jenney – mellékszereplő (I, Tonya)

Gary Oldman – főszereplő (Darkest Hour)
Timothee Chalamet – főszereplő (Call Me By Your Name)
Tom Hanks – főszereplő (The Post)
Willem Dafoe – mellékszereplő (The Florida Project)
Michael Stuhlbarg – mellékszereplő (Call Me By Your Name)

 

NAGYON VALÓSZÍNŰ

The Shape of Water
Dunkirk
Lady Bird

Saoirse Ronan – főszereplő (Lady Bird)
Margot Robbie – főszereplő (I, Tonya)
Holly Hunter – mellékszereplő (The Big Sick)
Melissa Leo – mellékszereplő (Novitiate)
Octavia Spencer – mellékszereplő (The Shape of Water)

Jake Gyllenhaal – főszereplő (Stronger)
Daniel Day-Lewis – főszereplő (Paul Thomas Anderson filmje)
Sam Rockwell – mellékszereplő (Three Billboards….)
Armie Hammer – mellékszereplő (Call Me by Your Name)

TALÁN

Mudbound
Fantomszál
Last Flag Flying
The Florida Project

Kate Winslet – főszereplő (Wonder Wheel)
Judi Dench – főszereplő (Viktória királynő és Abdul)
Annette Bening – főszereplő (Film Stars Don’t Die in Liverpool)
Jessica Chastain – főszereplő (Molly’s Game)
Kristin Scott Thomas – mellékszereplő (Darkest Hour)
Mary J. Bliege – mellékszereplő (Mudbound)

Denzel Washington – főszereplő (Roman Israel, Esq.)
Hugh Jackman – főszereplő (The Greatest Showman)
James Franco – főszereplő (The Disaster Artist)
Richard Jenkins – mellékszereplő (The Shape of Water)
Ben Mendelsohn – mellékszereplő (Darkest Hour)
Michael Shannon – mellékszereplő (The Shape of Water)

 

MÉG NE ÍRJUK LE!

Tűnj el!
Wonder
The Greatest Showman
Detroit

Diane Kruger – főszereplő (In the Fade)
Julia Roberts – főszereplő (Wonder)
Michelle Williams – mellékszereplő (The Greatest Showman)
Hong Chau – mellékszereplő (Downsizing)
Carrie Coon – mellékszereplő (The Post)

Chadwick Boseman – főszereplő (Marshall)
Mark Rylance – mellékszereplő (Dunkirk)
Jason Mitchell – mellékszereplő (Mudbound)
Woody Harrelson – mellékszereplő (Three Billboards…)

 

***

Figyeld az Oscar-előrejelzéseket és híreket a Filmtekercsen, és már most várunk februári nagy Oscar-bulinkba is! E cikk első részét, benne a nagyobb stúdiók esélyeivel, itt olvashatod.

Avatar

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.