Magazin

Retro rövidfilm – C.R.A.S.H-961

Őszi versenyünk óta szívügyünk a magyar rövidfilm, ezért is örültünk meg olvasónk javaslatának. A C.R.A.S.H-961 egy 26 perces kisfilm, egy salgótarjáni amatőr csapat munkája: 2008 és 2011 között kevesebb, mint ezer eurónyi költségvetéssel forgatták le a Szalkai Péter saját ötletéből írt forgatókönyvet. Az eredmény vegyes. Néhány szempontból nagyszerű munka a film, más (tipikusan magyar) hibák viszont sokat rontanak rajta.

„A film a 70-es évekbe repíti a nézőt. Egy napsütötte nyári délutánon, egy hangulatos, mediterrán repülőtér teraszán, egy teljesen hétköznapi szerelmi perpatvar van kialakulóban” – mondja a kísérőszöveg. Első jó pont: a 70-es évek megvan. A kisfilm a szépiabarnítástól a fókuszelvételen át a szándékos képhibákig erőteljes retro-kezelést kapott, meglehetősen jó érzékkel, és ezek az eszközök nagyban hozzájárulnak a C.R.A.S.H-961 egyedi hangulatához. Második jó pont: a szerelmi perpatvar. A tágabb sztori egy ügyes ötlet korrekt kivitelezése. Harmadik jó pont: a technikai színvonal.

A vágás és az operatőri munka nagyfilmesen kifogástalan. És igaz ugyan, hogy a blueboxra vetített háttér észrevehetően mesterséges, viszont nagyszerű, ahogyan a 12 négyzetméternyi hasznos felületre rádolgoztak ugyanennyi hektár részletes, épületekkel és látványelemekkel teli, igen szépen kidolgozott virtuális környezetet; ha én filmstúdió lennék, csak ezért felvenném az alkotókat.

Ezen a képen a főszereplőkön kívül minden virtuális háttér.

Zavaróbb problémát jelent a színpadias hangzó szöveg, az amatőr, rettenetes hangsúlyozás. (Ugyanakkor a színészekről szólva azt is muszáj figyelembe venni, hogy a 96 nap effektív forgatás jelenetről jelenetre sima összképpé áll össze: a színészek instruálása ebből a szempontból remek.) Ami viszont valójában a film gyengéje, az az írásszínvonal. Életszerűtlen párbeszédek, túl sok töltelékmondat, kínos mesterkéltség: emberek nem beszélnek úgy, ahogy itt azt elképzelik róluk (és sok-sok más amatőr, sőt idehaza profi filmben is). A főszereplők a saját típusaiknak karikatúra-szerűen eltúlzott változatai; nem szándékosan, hanem a túlírt szöveg és az abszurd viselkedés miatt. Ugyanez az életszerűtlenség végig is vonul a filmen: a valóságban például nem áll fel egy vendéglőterasz komplett közönsége egy ütemre, hogy hanyatt-homlok rohanjon el, teljesen egyedül hagyva a főszereplőket.

A C.R.A.S.H-961 példamutató értekű munka abban, hogy kreatív elszántsággal (és némi támogatással) micsoda technikai színvonalat el lehet érni amatőr körülmények között is. Szegény filmet a magyar filmgyártás két általános rákfenéje, a rossz írás és a kizárólag színpadra való színészi játék rontja el. Egyedi hangulata miatt mégis érdemes adni neki egy esélyt.

 

 

 

Értékelés: 6/10.

 

C.R.A.S.H-961

magyar független rövidfilm, 26 perc, 2012

Rendezte: Szalkai Péter
Írta: Szalkai Péter
Operatőr: Várady Balázs
Asszisztensek: Tóth Réka és Daruka Mihály
Zene: Praznovszky Tamás, George Smoog

Szereplők: Ferik Zsuzsa, Égeni Nikolett, Bori Viktor, Kálócz László, Klacsán Csaba, Sereglei András, Sereglei Lola Borbála, Kardos János, Molnár Péter, Gayer Zoltán.

Systron Digital Pictures

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com