Magazin

Smaug harmadszor – A régebben bemutatott filmeket választották az amerikai nézők a premierek helyett (Box Office december 27-29.)

47 ronin
47 ronin

A hobbit: Smaug pusztaságaAz év utolsó hetében öt (!) új mozgókép versenyzett a nézők kegyeiért, a közönség mégis inkább a korábban bemutatott filmek mellett döntött, harmadik alkalommal elsőséget adva A hobbitnak. Az újoncok közül a Scorsese-DiCaprio páros teljesített a legjobban, a 47 ronin viszont várhatóan az év legnagyobb bukása lesz.

Az év utolsó víkendjén is tömegek álltak sorba a jegypénztáraknál (angolul: box office), a jegyeladásokból származó bevételek 13%-kal magasabbak voltak e hétvégén a tavalyinál. Az első helyen álló A hobbit – Smaug pusztasága tovább folytatja útját a várható 250 millióig, jelenleg 190,3 milliónál tart. A második helyre visszaugró Jégvarázs (Frozen, magyar bemutató: december 5.) óriási bővülést mutatott fel, bevétele múlt héthez képest 46,9%-ot növekedett, és egészen elképesztő módon 28,8 milliót gyűjtött be bemutatása után het (!) héttel. Látszik, hogy az amerikai családok a Banks úr megmentése és a Dinoszauruszok, a Föld urai helyett a Jégvarázst választották, ami így még akár sikeresebb is lehet a Szörny Egyetemnél. Ezáltal először a box office történelem során a Disney meséje több pénzt hozhat, mint leányvállalatának, a Pixarnak az animációja.

Harmadik helyen áll az Anchorman 2: The Legend Continues, és vélhetően még az új év beköszönte előtt felülkerekedik az első rész sikerén (tehát szinte biztosan készül Ron Burgundy történetéből még egy folytatás). A tét nem is ez volt, hiszen az azóta sztárokká vált színészekkel (Will Ferrel mellett Steve Carrel, Paul Rudd és David Koechner) kibélelt vígjátéknál a 85,3 millió a minimum volt, a kérdés valójában a 150 millió. A jelenlegi adatok alapján várhatóan eléri ezt az értékhatárt.

Szinte pontosan ugyanannyi bevételt hozott a konyhára az Amerikai botrány (is), mint múlt héten, a karácsonyi bevételekkel pedig már 60 millió felett jár a hetvenes években játszódó csalókról szóló mozi – a 100 millió innentől nem kérdés. Rengeteget javított a múlt héthez képest a Banks úr megmentése, a súlyos mezőnyben is 50%-ot javított múlt heti teljesítményéhez képest, és 25-26-ával kiegészülve több mint 25 milliós bevételre tett szert néhány nap alatt, teljesen megmentve a filmet a bukástól. Bejött a Disney számítása, a Jégvarázst már unó szülők erre vettek jegyet az ünnepek alatt.

A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street)
A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street)

Az első premier a listán Martin Scorsese új dobása, A Wall Street Farkasa (The Wolf of Wall Street, magyar bemutató: december 26.). Az inkább vígjátékként értékelhető mozit eredetileg november második hétvégéjén tervezték volna bemutatni, de a rendezőóriás egészen egyszerűen nem végzett a vágással addig. A forgalmazó bizonyára nem örült, hogy még a határidő elcsúsztatásával sem sikerült 3 óra alá férkőzni a játékidővel, de azt a producereknek is be kell látni, hogy ezzel a megoldással a szakma többsége elégedett. Nem úgy a nézők, legalábbis erről tanúskodik a Cinemascore-on látható ’C’ értékítélet.

Az biztos, hogy már csak a negatív vélemények enyhítése miatt is szükség lenne a két múlva nyilvánossá váló, de már valószínűsíthető Oscar-jelölésekre – legalábbis box office szempontból. Bemutatásának öt napja alatt 34,3 milliót gyűjtött be, ami a 100 milliós gyártási költséghez viszonyítva egyáltalán nem ad okot az elégedettségre (máskülönben viszont ez remek eredmény lenne egy háromórás mozitól). Bizakodásra ad okot, hogy A Wall Street Farkasa nézőinek 90%-a 25 év feletti, ez a korosztály pedig nem érzi szükségesnek, hogy már az első hétvégén megnézze az érdeklődésére számon tartott filmeket. Probléma lehet a konkurencia, sok ítész például az Amerikai botrányt ajánlja olvasóinak a tőzsdés komédia helyett. Összességében én 100 milliós végeredményt tartok realizálhatónak.

Pont annyi kéne Ben Stillernek is, hogy új vígjátéka rentábilis legyen. Ezzel a közönség is jól járna, mert a Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty, magyar bemutató: december 26.) a nézők és a kritikusok véleménye szerint sokkal jobb a színész átlagos filmjeinél, bár még mindig találni kivetnivalót benne. Sajnos a pénz azt mondja majd Stillernek, hogy hanyagolja a szakmai útkeresést, és térjen vissza a kaptafájához, vagyis az Éjszaka a múzeumbanhoz hasonló habkönnyű szórakoztatáshoz.

Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty)
Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty)

A Walter Mitty titkos életének első hétvégi bevétele az ezúttal a rendezői széket is elfoglaló Stiller szokásos munkáinak a töredéke. A 13 millióban az egyetlen pozitívum, hogy több, mint a tavaly nyári Kertvárosi kommandó nyitánya, noha az éppenséggel a csúfos bukása miatt vált hírhedtté. De hol van ez az összeg a négy évvel ezelőtti Éjszaka a múzeumban 2. 54,2 milliós startjához képest?

Nehéz megmondani, hogy hol csúszott félre a Walter Mitty-projekt. Az biztosan sokat rontott helyzetén, hogy az azonos korosztályt megcélzó és a vártnál több komikummal operáló A Wall Street farkasa novemberről átkerült karácsonyra. Bárhogy is, Ben Stiller csillaga egyértelműen leáldozóban van, és ezt bizonyára saját pénztárcáján is megérzi majd, hiszen a részben általa finanszírozott Walter Mitty titkos élete biztosan nem termeli vissza 90 milliós gyártási költségeit hazájában, végeredménye valahol 70 millió körül várható, amin a szájról szájra terjedő pozitív megítélése is csak 5-10 milliót javíthat.

Az év utolsó hétvégéjén érkezett meg az esztendő várható legnagyobb bukása, a 47 ronin (magyar bemutató: december 26.). Az önmagában komoly kérdéseket vet fel a Universal stúdió működésével kapcsolatban, hogy mégis hogyan adhattak 200 millió dollárt egy japán történetre, miközben köztudomású az amerikai nézők távolságtartása a más népek történelméhez köthető filmekkel kapcsolatosan. Az aggályok valójában már tavaly jelentkeztek, hiszen eredetileg 2012 novemberére időzítették a bemutatót. A csúsztatás sosem jelentett jót Hollywoodban, és bár vannak ritka kivételek (pl. A nagy Gatsby), de a legtöbb esetben a halogatás hátterében komoly minőségi prolémák állnak.

47 ronin
47 ronin

A 47 ronin ennek tökéletes példája, a kritikusi vélemények szerint a mozi lapos és unalmas gyenge karakterekkel, a történet hiányosságain pedig a látvány sem segít. A közönség ennél valamivel elnézőbb, de a kudarc előjelei még több nézőt tartottak távol. Ezt tükrözi a 9,9 milliós első hétvégi bevétel (20,6 millió a szerda-csütörtöki adatokkal), ami egészen lesújtó az óriási büdzsé tükrében. Végeredménye ilyen körülmények között 50 millió dollár körül várható, és az első hírek szerint a nemzetközi piacokról sem érkezik ehhez komolyabb kiegészítés.

Még a top tízbe sem fért be a Robert De Niro és Sylvester Stallone neveivel fémjelzett A pofon egyszerű (Grudge Match, magyar bemutató: március 27.). A Dühöngő bika és a Rocky-sorozat sikereinek meglovagolása tehát nem működött, pedig Stallone mostanában, ha mással nem is, az akciós múltjára emlékeztető dobásaival újra sikereket tudott elérni. A gyártó Warner Brothers valószínűleg a közönség nosztalgikus érzéseire akart rájátszani, úgy tűnik, eredménytelenül.

Pedig a nézők szerint nem rossz a film, bár a kritikusok elég sokat panaszkodnak azon, hogy a sztárok néhány olcsó poén kedvéért elvállalták a szerepet. Az idei év egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a rossz mozik megbuknak a jegypénztáraknál, A pofon egyszerű esetében is bebizonyosodott, az információáramlás soha nem látott gyorsasága miatt felértékelődött a véleményvezérek szerepe, akik ítéletükkel mind több nézőt képesek távol tartani egy-egy premiertől.

A kiütés
A kiütés (The Grudge Match)

A 40 millióra rúgó gyártási költségek megtérítésére mutatkozik némi esély, de 2013 decemberben egyszerűen annyi filmet mutattak be, hogy már a multiplexekben is komoly gondot jelent a vetítések megszervezése. Óhatatlanul selejtezniük kell tehát a következő hetekben a moziknak, és ennek egyik áldozata valószínűleg éppen A pofon egyszerű lesz. Rosszkor jön ez az újra rivaldafényre vágyó Stalloné-nak, Robert De Niro esetében viszont már gyakorlatilag nem számít a kudarc, a színész annyi szerepet vállal el, hogy ember legyen a talpán, aki még követni tudja pályafutását.

Nem is Weinsteinnek hívnák a Mandela: Long Walk to Freedom producereit, ha nem próbálnák meg meglovagolni a modern világ egyik legnagyobb hatású politikusának halálhírét. Már az is meglepő, hogy a kópiabővítéssel vártak néhány hetet. Karácsonyra mindenesetre csaknem ezerre bővítették a vetítőtermek számát, ezzel pedig egy csapásra megduplázták az életrajzi film bevételeit.

Hasonló mértékű terjesztéssel indult a Justin Bieber amerikai tinisztárról szóló új koncertfilm, a Believe. A zenész elmúlt éveit feldolgozó történet a korábbi, szintén hozzá köthető Never Say Neverhöz képest igen keveseket érdekelt, bár a rendkívül alacsony gyártási költség (5 millió dollár) megtérítéséhez ez is elég. A kritikusok gyakorlatilag ignorálták a mozit, ami érthető, hiszen a célcsoport elég keveset ad a véleményükre. Sok időt mi sem szánunk rá, végeredménye 10 millió körül várható, ami bár nagyon alacsony még a saját műfajában is, de kellemes karácsonyi ajándék a napokban épp visszavonulót fújt Justin Bieber számára.

Believe
Believe

A szűkebb körben forgalmazott alkotások között a Philomena – Határtalan szeretet (Philomena, magyar bemutató: december 26.) teljesítet a legjobban, amelynek éppen ilyen méretű lökésre volt szüksége, a 20 milliós bevétel így már nem okozhat gondot. A nő (Her, magyar bemutató: február 6.) 41 újabb vásznat kapott, a termenkénti átlaga a régebben bemutatott filmek közül a legmagasabb.

Öt filmszínházban mutatták be a díjesélyesek közül utolsóként megméretkező Augusztus Oklahomábant (August: Osage County, magyar bemutató: január 16.). Igazi sztárparádét szerződtettek le a drámához: Meryl Streep, Dermot Mulroney, Abigail Breslin, Ewan McGregor, Juliett Lewis, Julia Roberts, Chris Cooper és Benedict Cumberbath is játszik benne, közülük Streep és Roberts alakítását dicsérik a leginkább.

Augusztus Oklahomában (August: Osage County)
Augusztus Oklahomában (August: Osage County)

A probléma az, hogy mást nem nagyon dicsérnek rajtuk kívül. Meglehetősen vegyes az Augusztus Oklahomában megítélése (azért inkább pozitív), az biztos, hogy ez komoly kihívást jelent majd a szélesebb forgalmazásnál. Az eredeti színdarab ismertsége és sikere, valamint a premier idején tapasztalt fokozott érdeklődés némi bizakodásra ad okot, de itt is, mint minden szűk körű bemutatásnál a kópiaszám-bővüléskor lehet csak releváns becslésre vállalkozni.

Míg az Augusztus Oklahomában szeptemberben még a díjszezon egyik nagy esélyesének tűnt, addig A túlélő (Lone Survivor, magyar bemutató: február 6.) esetében ez pont fordítva történt. Peter Berg rendezőtől a tavalyi Csatahajó gigantikus lebőgése után senki sem számított sok jóra, ezzel szemben új filmjének novemberi sajtóvetítéseiről minden kritikus lelkesen távozott, és a későbbiekben is többször álló taps zárta a bemutatókat.

A túlélő (Lone Survivor) Mark Walhberg
A túlélő (Lone Survivor)

A túlélő egy könyvadaptáció, amely egy amerikai tengerészgyalogos osztag megtörtént eseményeit dolgozza fel. Igazi férfifilmről beszélünk, melyben olyan sztárok játszanak, mint Mark Wahlberg, Taylor Kitsch, Emile Hirsch, Eric Bana és Ben Foster. Maszkulin vonása miatt a kritikusok közül is inkább a férfiak méltatták, kérdés, hogy ez mennyit segít/árt az egyre egalitáriusabb Hollywoodban.

A várható bevételeiről a jelenlegi két mozi alapján keveset lehet mondani. A széleskörű forgalmazás januárban kezdődik, és mivel hasonló jellegű filmet rég láthattunk az Egyesült Államokban, addig nem bocsátkoznék igazi jóslatokba A túlélő kapcsán.

A következő héten a decemberi dömpingből kifolyólag csak egyetlen új premier érkezik, a Paranormal Acitivity ötödik bőrét húzzák le, ami már a januári horrorszezon első darabja. Egy kis nyugalom valószínűleg mindenkire ráfér, ehhez pedig előre is boldog új évet kívánok minden olvasónak!

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com