Magazin

Szupernyugdíj – Stallone és Schwarzenegger mindent vitt (Magyar Box Office október 25-27.)

SzupercellaHatalmas sikert ért el hazánkban a Szupercella, pedig hazájában, az Egyesült Államokban alig voltak kíváncsiak rá. A Carrie eredménye nem számít gyengének, hiszen a horror nagyon nem fut nálunk, viszont az Isteni műszak csalódást keltő számokat hozott.

Hiába vannak túl a hatvanon is, Magyarországon nem fog az idő rajtuk. Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone új közös filmje rögtön letaszította a megingathatatlannak tűnt Gravitációt.  Az akciósztárok hazánkban mindig is népszerűek voltak a kétezres évek elejét leszámítva. A két Feláldozhatók is remekül teljesített (a második rész még jobban, mint az első).

Most 41,6 millióval és 31 ezer nézővel indítottak, és még előttük van a hosszúhétvége. A százezer néző gond nélkül meglehet, különösen akkor, ha a közönség esetleg elkezdi terjeszteni a jó hírét. A Szupercella az egyik legjobb húzása volt a Pro Videónak.

Bár már nem első, de a negyedik héten is remek összeget, 48,3 milliót fialt a Gravitáció. Ez szinte pontosan annyi, mint két hete a filmünnep alatt, ebből is látszik, hogy még mindig nagyon fut a sci-fi. A Turbó egy kicsit sok nézőt veszített rajzfilmhez képest. Kapott ugyan műfaji konkurenciát, de a Gladiátorok gyöngye labdába se tudott rúgni mellette a 2244 nézőjével.

A Carrie csak azért nem totális kudarc, mert horror, és ez nálunk egyenértékű az érdektelenséggel. Ehhez képest azért 7,8 milliót össze tudott szedni, ami egyáltalán nem rossz, noha a Démonok között sikerétől igen messze van. Halloween talán még segíthet rajta, bár akkor jön az Insidious: A gonosz háza.

Isteni műszak
Isteni műszak

És most jön a feketeleves. Az Isteni műszak ugyanis könnyedebb műfajú magyar filmként megbukott a jegypénztáraknál első hétvégéjén. Még az ötezer néző se jött össze, pedig legalább 20 ezret illett volna bezsákolnia. Az A Company Hungary tényleg mindent megtett, 33 moziban játszatta, és kiváló marketinget nyomott mellé.

Van azért még esély, hiszen egész kedvező visszajelzések jelennek meg a moziról. Könnyen lehet, hogy a szájhagyomány győzhet, noha a témája nem éppen a legszívderítőbb, de hát anno a Kontrollnál éppen ez vált be. Minden a mostani hétvégén múlik.

Az Éjféli gyors Lisszabonba már nem fért be a top 10-be, noha erre a 9 moziból vajmi kevés esélye volt. A viszonylag átlagosnak titulált film a kasszáknál is teljesen átlagosan viselkedett, 1370 néző volt rá kíváncsi, ez 1,8 millióra volt elég. Az Anyai szív pedig a Cirko forgalmazásában 284 főt tudott megszólítani.

A következő hétvége nagyon durva lesz, hiszen a háromnapos ünnepek Magyarországon is tömegével csábítják mozikba az embereket (különösen, hogy szinte semmi más nincs nyitva az ünnepnapon). Ezt a forgalmazók is tudják, és nem kevesebb, mint hat premiert neveztek be erre a hétvégére – minden korosztálynak. Gyereknek a Derült égből fasírt 2. – A második fogás, felnőtteknek A nyár királyai, még idősebbeknek a Last Vegas, fiúknak a Metro Manila, lányoknak a Frances Ha, Halloween-mániásoknak pedig az Insidious – A gonosz háza.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com