Magazin

Tíz dolog, amit nem tudtál a Coen fivérekről

No-Country-for-Old-Men-bMivel egy rendezőnek általában akkor az egója, hogy csak nehezen fér be tőle a díszletbe, nem túl gyakori, hogy valaki osztozik a dicsőségen másokkal. Nem így van ez a Coen testvérek esetében, akik már a kezdetektől együttműködnek, és nem csak a rendezés terhét cipelik ketten, de közösen írják a forgatókönyveiket is. Nevük hallatán elsőként talán mindenkinek a valóban nagyszerű Fargo ugrik be, de ezen kívül is számtalan remek mozit csináltak, így mindenképpen érdemesek arra, hogy többet foglalkozzunk velük – annál is inkább, mert szombaton a Budapest Secret Cinema jóvoltából a Jameson Film Clubban meg is nézhettek egyet a legjobb filmjeik közül. Ennek apropóján összeszedtünk tíz olyan dolgot, amit még az sem tud feltétlenül, aki imádja a Coen fivéreket.

10. Bár Tarantino arra tanított minket, hogy nem kell feltétlenül a klasszikus műveltség ahhoz, hogy filmeket csináljunk, jobb, ha tudjuk, hogy Ethan Coen a Princeton Egyetemen szerzett filozófia diplomát.

9. A fivérek több filmjében (pl. Fargo, Égető bizonyíték) is játszik Frances McDormand, aki Joel Coen felesége.

8. Joel Coen az egyetlen rendező, akinek a filmjében nyújtott alakításért a felesége Oscart nyert. Úgy bizony, Frances McDormand a Fargo című moziban frenetikusan hozta a várandós rendőrnőt, olyannyira, hogy elnyerte érte a szobrocskát.

fargo

7. „A kétfejű rendező” – mondják rájuk, mert tökéletesen egy hullámhosszon vannak.

6. Vannak színészek, akikkel különösen szívesen dolgoznak együtt Coenék. George Clooney, Jeff Bridges és John Turturro is több filmjükben feltűnik. A Turturro által rendezett Románc és cigaretta című egészen egyedi zenés filmnek ráadásul ők a producerei. Mint egy nagy család…

5. George Clooney hetekig gyakorolta az éneklést az Ó, testvér, merre visz az utad? miatt, ám végül a country blues énekes Dan Tyminski hangját hallhatjuk a filmben a színészé helyett…

o-brother-where-art-thou1

4. És akkor néhány tény A nagy Lebowskiról. Jeff Bridges a legtöbbször a saját ruháit hordja a filmben, többek között a retinánkba égett műanyag szandál is az övé. A filmben 147-szer hangzik el a „man” szó, vagyis nagyjából másfél percenként. Donny-nak azért mondja mindig mindenki, hogy fogja be, mert a Fargóban megállás nélkül pofázott a karaktere. Habár sok szó esik a bowlingról, és a jelenetek némelyike is a bowling pályán vagy annak a közelében zajlik, Tökit sosem látjuk bowlingozni.

the big lebowski

3. Javier Bardem az első spanyol színész, aki Oscart nyert (a Nem vénnek való vidékkel, amelyben a pszichopata Anton Chigurh-t alakította).

2. George Clooney egy lila, ék alakú matracot hurcol magával az Égető bizonyíték című filmben. Bizonyára sokaknak voltak álmatlan éjszakái emiatt. Most lerántjuk a leplet a rejtélyről: a lila párna nem más, mint egy sokféleképpen használható szexuális segédeszköz. Komolyan.

burn after reading

1. A Coen testvérek állítják, hogy habár az Odüsszeián alapul az Ó, testvér, merre visz az utad? című filmjük, soha életükben nem olvasták a klasszikust, csak adaptációkból és hallomásból ismerik azt.

 

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com