Nincs kategorizálva

Tízből tíz: Cate Blanchett legjobb alakításai

Egyesek hibázásra képtelen, tökéletes dámaként látják, míg mások hisztérikának gondolják. Az idén 50 éves Cate Blanchett legjobb alakításait gyűjtöttük össze!

Az ausztrál színésznő nem csak kerek születési évfordulót ünnepelhet idén, de a Velencei Filmfesztivál zsűrielnökévé is választották, valamint a Mrs. America című minisorozat főszerepével jelentkezik be az idei Emmy-díjakra is.

Ebben azonban semmi meglepő nincs, hiszen Cate Blanchett már húsz esztendeje az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő Hollywoodban. Bár jó eséllyel hátra van még karrierje fele, már most annyira izmos életművet hozott össze, hogy öröm volt közülük válogatni. Az alábbi tíz filmünkkel sikerének okait és tehetségének mibenlétét kívánjuk feltárni.

 

10.   A gyilkosok is a mennyországba mennek (Tom Tykwer, 2002)

A lé meg a Lola és a Parfüm rendezőjének szimbolikus filmjét Krzysztof Kieslowski történetéből készítette. Philippa (Cate Blanchett) egy özvegy angoltanár, akinek férjé és diákjai halála is egy drogkartellhez köthető. A nő hiába értesíti az olasz hatóságokat, azok mit sem tesznek – eszköztelenségében pedig magához ragadja a kezdeményezést, és egy merénylet keretében próbálja el tenni láb alól az elkövetőt. Az iroda kukájában elhelyezett bomba azonban rossz kezekben robban, és ártatlan civilek, köztük gyerekek vesznek oda Philippa hibájából. Feláldozni készül magát a gonosz legyőzésének érdekében, mégis gonosszá válik.

Ez az a film, melyben Cate Blanchett egy terroristát alakít, azt a fajtát, akivel elég kevés alkalommal tudunk filmen találkozni. Az első percekben csak a cselekedetét látjuk, így se perc alatt elítéljük tetteit, melyért később is hibáztatjuk – ezzel azonban nem vagyunk egyedül, a karakter is ekézi magát emiatt. Brutális erejű az a jelenet, mikor szembesítik az ellenállás nélkül letartóztatott nőt, aki csak a büntetést várja, hogy olyat követett el, amire nincs megváltás. Később összefonódik sorsa egy fiatal rendőrrel (Giovanni Ribisi), majd szökevénnyé válik, és egy cél lebeg a szeme előtt: befejezni, amit elkezdett.

Tom Tykwer hiába volt képtelen átütő filmet készíteni ebből az alapszituációból, a gyilkosság moralitásának kérdése erős téma, de a néző képtelen lenne azonosulni vele, ha nem egy olyan meggyőző színésznőt látna a főszerepben, mint Blanchett. (Szécsényi Dániel)

 

9.   Hanna: Gyilkos természet (Joe Wright, 2011)

Cate Blanchett-et kiapadhatatlan erőt sugárzó személyisége zsánerfilmes antagonisták hiteles megformálására is alkalmassá teszi. A színésznő azonban ilyen irányú felkéréseket csak meglehetősen ritkán fogad, példaként a Thor: Ragnarök halálistennőjét, a Hamupipőke mostoháját, illetve a Hanna: Gyilkos természet saját bűneit eltusoló ügynöknőjét lehetne megemlíteni. E három karakter közös jellemzője, hogy vagy eleve mesék és mitológiák archetipikus gonoszait testesítik meg, vagy azoktól öröklik meg boszorkányszerű vonásaikat. Ez az örökség pedig Joe Wright akciófilmjében különösen izgalmasan jelenik meg.

A kosztümös filmekre (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) specializálódott rendező a Hanna: Gyilkos természet című alkotásában egy kamaszkorú szuperkatona felnövéstörténetét állította a középpontba, ám az akciófilmes sablonokat a Grimm testvérek bűnökkel és elfojtásokkal teli világával igyekezett összeházasítani. Ezért lehetséges, hogy a főhősnő életére törő ügynöknő gyűlölködő mostohaként és veszedelmes farkasként is viselkedik. Marissa Wiegler áll azon génmanipulációs kísérlet mögött, aminek a címszereplő az életét köszönheti, de nem riad vissza a nagymama-gyilkosságtól sem. A film meseparkban játszódó fináléjában pedig konkrétan egy óriásfarkas előtt vívja meg a végső párbajt Hannával. Cate Blanchett mégsem a mesebeli párhuzamok kialakításakor vérfagyasztó, hanem amikor otthona magányában fogainak kényszeres tisztításával megmutatja karaktere pszichopata vonásait. (Kiss Tamás)

 

8.   A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége (Peter Jackson, 2001)

Blanchett számára az igazi szélesebb körű ismertséget Peter Jackson monstrum méretű és sikerű trilógiája hozta meg, holott már azelőtt is játszott főbb szerepeket és háta mögött volt egy Oscar-jelölés. Galadriel, a tündekirálynő szerepében pedig olyat láthattunk, amire azóta sem volt példa tőle. A fák sűrűjében, Lothlórienben elvonultan élő halhatatlan lény A Gyűrű szövetsége című első felvonás egyik legemlékezetesebb jelenlétét nyújtotta. A viharvert csapat Mória bányáiból a túlvilági szépségű erdőbe tart. Vezetőjüket és harcostársukat elveszítve, reménytelenül menetelnek, ám Blanchett feltűnése lelket önt valamennyiükbe.

Éterien gyönyörű alakként jelenik meg Galadriel, valóban olyan, akihez képest a Napra lehet nézni. Tolkien szélsőségesen tökéletes karaktere azonban váratlan dimenziókat mutat magából: az örökéletű félistenség személyiségén ugyanis apró hajszálrepedések találhatók. Mélyen elnyomva benne is megvannak azok az emberi szintű gyarlóságok, a hatalomvágy, az önzőség – csupán úgy dönt elnyomja ezeket. Ám Frodó kap belőle egy ízelítőt, mi lenne, ha egy ilyen karizmatikus és csodás karaktert elnyel a sötétség. A libabőrös pillanat ellenére Blanchett karaktere egy mágikus tanácsadóként, egy útmutató fénycsóvaként lengi be a trilógia későbbi filmjeit is. (Szécsényi Dániel)

 

7.   Aviátor (Martin Scorsese, 2004)

Katharine Hepburn soha nem volt egy könnyű eset, ebből kifolyólag pedig eljátszani sem könnyű őt. Mert hát hiába volt minden idők egyik legünnepeltebb színésznője, és nem mellesleg legtöbb Oscar-díjasa, Hepburn nem szerette a nyilvánosságot – és ami azt illeti, a nyilvánosság sem mindig szerette őt. Ami a szívén, az a száján típusú asszony volt furcsa akcentussal. Ráadásul állandóan nadrágban, évtizedekkel azelőtt, hogy az a nők számára elterjedt viseletté vált volna. Blanchettnek egy ilyen figurából kellett dolgoznia, és ami azt illeti, első blikkre akár karikatúrának is tűnhet a játéka.

Pedig szó sincs a legendás színésznő kifigurázásáról. Mivel Hepburnről az átlag hollywoodi sztárnál kevesebb archív anyag maradt fent, amiben önmaga volt, Blanchettnek rögtönöznie kellett. A döntés nyilvánvaló volt: a közönség leginkább a vászonról ismerte a színésznőt, így neki is vissza kellett nyúlnia a filmekhez. Ám Blanchett nem egyszerűen csak leutánozta Hepburn játékstílusát, hanem annak segítségével hozta létre a magánember Hepburnt. A végeredmény pedig magáért beszél, Blanchett egyszerre tudta megszólítani azokat, akik ismerték a színésznőt és azokat, akik csak a mozivásznon látták őt. És bár az Aviátor elsősorban Howard Hughes története, ami Hepburn életéből csak egy kis szeletet mutat, egy amerikai kolléga nagyon találóan jegyezte meg, hogy Blanchett döntésének hála, a filmben mégis benne van az egész „Katharine Hepburn sztori”. (Németh Barna)

 

6.   Bábel (Alejandro G. Inárritu, 2006)

Blanchett és az erős, független karakterek a karrierjének kezdete óta megtalálják egymást. Filmográfiájában hemzsegnek az uralkodói szerepek, legyen szó I. Erzsébet angol királynő megformálásától, a tündék földöntúli ősasszonyáról, vagy éppen a halál istennőjéről. Történelmi film, fantasy vagy szuperhősfilm, Blanchettről bármikor elhisszük, hogy tekintélyes, nagyhatalmú nővel van dolgunk. A Bábel ennek az imidzsnek a bámulatos dekonstrukciója, alkalmat adva a színésznőnek, hogy egy 180 fokos fordulattal alkossa meg egy kiszolgáltatott nő alakját Iñárritu „világpuzzlejében”.

Egy amerikai házaspár, Susan és férje, Richard (Brad Pitt) együtt vakációznak Marokkóban. Bár konkrétumokat nem tudunk, érezzük, hogy a házastársak között feszültség van. Richard szeretné, ha Susan lazítani tudna, de a nő makacsul ellenáll és bizalmatlan a helyi körülmények biztonságát illetően. Hogyan is lehetne lazítani a sivatagi miliő közepén? Azután bekövetkezik a véletlen, ami turistából áldozatot farag. Két helybéli kisfiú célzási tehetségét fitogtatja és Susant eltalálja egy lövés. A vérzés nem áll el, kórház nincs a közelben, az amerikai és a marokkói diplomácia egymást tépi, halogatva a segítséget. Susan egyik pillanatról a másikra elesetté válik.

Blanchett a lehető legtöbb tartással játssza el a nőt, aki pisilni sem tud egyedül. Aki az ismeretlen, idegen nyelven beszélő emberek jóakaratának van kiszolgáltatva. Az ausztrál színésznő gesztusokban, intim közelikben adja vissza Susan alakját, hiszen sebesültként minimális mozgástérrel rendelkezik. Hidegrázós érzékenységgel teszi igazivá a kiszolgáltatott nőt, az aggódó anyát, aki talán soha ennyire nem volt rászorulva másokra. Kétségtelen, hogy Blanchett a Bábelben is erős figurát alakít, csak máshogy. Ezt a karaktert nem a hatalma teszi erőssé, hanem kitartása és szorító karjai, amik az életbe kapaszkodnak. (Farkas Boglárka Angéla)

 

5.   Elizabeth (Shekhar Kapur, 1998)

Nagy a valószínűsége annak, hogy a glóbusz majdnem összes kislánya (még ma is) arról álmodik, hogy királylány (vagy fiatal királynő) egy fényűző palotában, szép ruhákban jár, mindenki őt imádja, lesik minden kívánságát, élet és halál ura.

Nos, az ausztrál származású Cate Blanchett elsőre mázlistának gondolhatja magát, hiszen színésznőként belebújhatott egy igazán nagyhatalmú királynő bőrébe. Kétszer is. Először pályája üstökösszerű felemelkedési szakaszában, rögtön a hazai debütálás után. Másodszor már beérkezett sztárként, közel tíz évvel később, túl vagy fél tucat világsikeren, kétszer annyi különleges alakításon, és egy (beváltott) Oscar-díjon.

Shekhar Kapur grandiózus és pazar kiállítású alkotásaiban előbb az országát az anyagi és erkölcsi romlásból kiemelő félistennőt láthatjuk, aki tényleg mindent feláldoz hazája boldogulásának (értsd, a keménykezű egyeduralkodásnak) az oltárán: magánéletét és női(es)ségét is. A második részben aztán az összes külső és belső ellenséggel le kell számolnia – a szív viharjaival való hadakozásról nem is beszélve. Igazán komplex feladat eljátszani egy egyszerre érzékeny, kemény, határozott és tétova nőt, aki történetesen az egyik leghatalmasabb ország vezetője, miközben küszöbön áll egy gigászi háború a Nagy Armada ellen.

Blanchett mindkét Erzsébet-filmben kiérlelt, elmélyült alakítást nyújt, dacára annak, hogy a folytatás egyik nagy problémája épp a királynő karakterének és viszonyrendszerének agyonterheltsége, túlírtsága. Az Elizabeth: Az aranykor ellentmondásos megítélése végképp nem az ő szerepformálásán múlott. (Szabó Zsolt Szilveszter)

 

4.   Egy botrány részletei (Richard Eyre, 2006)

A 2006-os Egy botrány részletei még Cate Blanchett karrierjének korai szakaszába illeszthető be, amikor még nem volt világsztár, de a filmesek körében mindenki által ismert és elismert színész volt. Harmadik Oscar-jelöléséért nem kisebb ellenféllel, mint a manipulátor Judi Dench-csel kellett megküzdenie – szerencsére ez a küzdelem mindkettejükből a legjobbat hozta ki.

Az Egy botrány részletei egy többszörösen összetett film, amelyben Blanchetté a hálásabb mellékszerep. Egy tanárnőt alakít, aki Down-kóros gyereke nevelése miatt évekig parkolópályán volt. Amikor Sheba (Cate Blanchett) újra tanítani kezd egy középiskolában, gyorsan összebarátkozik Barbarával (Judi Dench). Az új barátnő véletlenül szemtanúja lesz Sheba szerelmi afférjének egy 15 éves diákkal. Nem sokkal később pedig kirobban a botrány, amiben Barbara folyamatosan manipulálja Shebát.

Bár a film elkészülte óta csaknem 15 év telt el, értékeit nem kezdte ki az idő, ugyanis azok elsősorban az alakításokban gyökereznek: Judi Dench és Cate Blanchett egyaránt fantasztikus ebben a csavaros pszichodrámában. Blanchett nem először (és nem is utoljára) ölti magára a tehetséges és szerencsés nő szerepét, aki egy válság hatására összeroppan – minden figura közül, akit a színésznő valaha eljátszott, talán ez a karakter áll a legjobban neki. Sokat segített kiteljesedésében Judi Dench, aki egyik pillanatban meggyötört nyugdíjas tanárnő, a másikban egy keserű és gonosz vénasszony. Kettejük együttes ereje az, ami kiemeli az átlagból a négy Oscar-díjra jelölt, de végül üres kézzel távozó Egy botrány részleteit. (Tóth Nándor Tamás)

 

 

3.   Carol (Todd Haynes, 2015)

Todd Haynes megkapó drámájában Cate Blanchett egy New York-i nagyasszonyt alakít az ötvenes években, aki beleszeret egy áruházi dolgozóba – aki történetesen lány. Blanchett valósággal ragyog: uralja a vásznat, nem lehet nem őt nézni, karizmája talán minden filmje közül ebben a filmben sugárzik a legjobban. A szerelmét alakító Rooney Mara tökéletes kontrasztja Carolnak: szépsége nem első pillanatra mutatkozik meg, hatalmas szeme azonban legalább olyan igéző, mint Blanchett egész lénye. A két karakter között megannyi ellenpontot vázolt fel a rendező: Carol arca, feje, haja sugárzó és vibráló, ruházatát viszont a pasztellszínek dominálják, a másik lány viszont rendre smink nélkül jelenik meg, amelyekhez karakteres, színes és mintás ruhákat választ. Az ellenpontok leképezik a szerelmesek szerepét a társadalomban: az egyik egy gazdag, vagyonos, előkelő dáma, a másik egy alsó rétegből származó eladólány.

Todd Haynes Carol

A Carol egy beteljesülhetetlen szerelmet mutat be – az ötvenes években a leszbikus párkapcsolatnak esélye sem volt. A filmben azonban nem a történet a fontos, hanem a hangulat. Tökéletesre komponált képsorok repítik a nézőt vissza az ötvenes évekbe, egyenesen New Yorkba. A kompozíciónak pedig elengedhetetlen része Cate Blanchett maga is, és bár úgy tűnik, hogy a Carolban inkább a szépsége, mint a színészi tehetsége áll a középpontban, valójában nem a szépsége, hanem a karizmája – szép bárki lehet, karizmatikus viszont nem. (Tóth Nándor Tamás)

 

2.   Blue Jasmine (Woody Allen, 2013)

Woody Allen 2013-as drámájában Cate Blanchett egy olyan nagyvilági nőt alakít, akinek összeomlik az élete, miután a férjéről kiderül, hogy fehérgalléros bűnöző, a börtönben pedig felakasztja magát. Jasmine-nek nincs más választása, mint fényűző New York-i életéből átlépni San Franciscóba a húgához, akit a háta közepére kíván. Egyébként Xanaxon él, magában beszél – jobbára halott férjéhez, és egyetlen célja, hogy találjon egy férfit, akinek a hátán újra felkapaszkodhat a társadalmi ranglétrán.

Ez a rém egyszerű történet mintha a színésznőnek íródott volna. Blanchett egyébként is olyan, mint egy igazi dáma, de ennek az egykor volt nagyasszonynak a szenvedését olyan egyszerű eszközökkel mutatja meg, mint egy félmondat, egy-egy zavart félrenézés vagy semmibe merengés. Ahogy ebből a rendkívül okos forgatókönyvből kihozza azt, amire a néző valóban kíváncsi egy emberből, az pazar. Amikor valóban elhiszi, hogy egy használt Louis Vuitton táska kukába való, és amiatt kesereg, hogy rémes ennivalót szolgálnak fel a repülőn az első osztályon, miközben egy vasa sincs… Vagy ahogy a húga fiainak meséli a házassága részleteit, közben pedig vedeli a vodka-martinit, és bizton állítja, hogy egyébként ő felelős felnőtt, és bátran rá lehet bízni gyerekeket. Nevetnénk, de valójában csak sajnáljuk. Felsorolhatnám a film szinte teljes játékidejét, mert minden perc egy nagyjelenet Blanchett számára. (Moldován Tünde)

 

1.   I’m Not There – Bob Dylan életei (Todd Haynes, 2007)

Cate Blanchett a 2000-es évek elején meglehetősen sűrű, munkával és szakmai kihívásokkal teli időszakot élt át. Rögtön a második Elizabeth-film bemutatása után egy kockázatos projektbe szállt be: Bob Dylan, a blues-folk legenda életét, művészi és emberi sokoldalúságát egyedi eszközökkel bemutató alkotásba. Pontosabban azt a megfoghatatlan, hosszan fejtegethető fogalomkört (ti. haladó gondolkodás, ellenkultúra, a kortárs popzene origója, stb.), amit Bob Dylan jelent az angolszász, kiváltképp az amerikai populáris kultúrának.

Todd Haynes, a film rendezője sosem arról volt híres, hogy a munka könnyebbik végét fogja meg. Magyarul, mindig is szerette megnehezíteni alkotótársai és a saját maga dolgát. Egy felülmúlhatatlanul nívós szereplőgárdát állít most is igen komoly szakmai kihívásokkal szembe. Az ikont darabokra szedi, és egy látomásos, fragmentált (értsd: sok-sok apró szilánkból végül tökéletesen összeálló!) műben a zenész minden egyes, lényegesnek, jellemzőnek vélt vonatkozását időben és térben egymástól távol létező karakterekkel kelt(et)i életre.

E csapat élharcosa pedig Cate Blanchett, nemcsak azért, mert ő személyesíti meg a filmben leghangsúlyosabban jelenlévő karaktert. Azért is, mert talán az ő feladata a legösszetettebb és a leginkább színészt (művészt) próbáló. Azért is, mert ízig-vérig nőként egy androgün vonásokkal felruházott férfi rockert kellett eljátszania. Keresem a szót, ami kifejezné, vagy felfejthetné azt a jelenséget, amit a vásznon látunk, mikor Cate Blanchett alakítja Bob Dylan lényének egy részét. Átlényegülés, eggyé válás, feloldódás? Nem. Egyik szó sem fejezi ki pontosan, a fogalom összes magyar szinonimája talán igen. (Szabó Zsolt Szilveszter)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.