Nincs kategorizálva

Tízből tíz: Harrison Ford legjobb alakításai

Francis Ford Coppola és George Lucas felbérelt ácsaként került közel filmtörténeti jelentőségű alkotásokhoz, majd az egyik legnagyobb A-listás sztárrá avanzsált. Harrison Ford legjobb alakításait összegeztük!

A vadon hívó szava című kalandfilm újból főszerepbe helyezte a 77 éves Harrison Fordot. A sztár a ’70-es években tűnt fel, majd a ’80-as években pedig már önálló fénnyel rendelkező csillag lett. Filmjei több mint 5 milliárd dollárt hoztak világszerte – ezzel az egyik olyan színésszé vált, akire a leginkább kíváncsi a közönség. De miért van ez? Ford manapság már inkább marcona, öreguras figuráiról ismert, de korábban ez nem volt jellemző rá.

A vadon hívó szava

Laza volt, sármos és megnyerő – tulajdonságai így tökéletes választássá tették őt a hollywoodi férfi főszerepekre. Annak ellenére, hogy pályája során rengeteg nagynevű rendezővel dolgozott együtt, sokan pár ikonikus szerepe miatt ismerik. Volt, amikor sikerült ezt levetkőznie, máskor meg épp a jellegzetes karaktereinél ismerős jellemvonások emelték magasba egyéb szerepeit.

Íme, a 10 alakítása, melyet a legtöbbre tartunk!

 

10.   Dolgozó lány (Mike Nichols, 1988)

1988-ban Harrison Ford üldözött már androidokat, megmentette párszor az univerzumot, rátalált az elveszett frigyládára –  nem tett hát rossz lóra, aki azt állította, Harrison Ford lesz Hollywood első számú szuperhőse. A sci-fik, thrillerek, kalandfilmek után azonban Ford egy romantikus komédiában vállalt szerepet – ráadásul olyanban, ahol csak másodhegedűs lehetett. Mi történhetett? A színész Melanie Griffith, Sigourney Weaver és a Nem félünk a farkastól, a Diploma előtt és A 22-es csapdája rendezője, Mike Nichols vezetésével evezett új vizekre, ráadásul a beskatulyázás elleni lázadásnak is látható döntése jó befektetésnek bizonyult: a filmet Oscarra-jelölték, Nichols pedig három évvel később egy igazi karakterdrámában, a Csak egy lövésben adott Fordnak jutalomjátéknak is beillő főszerepet.

A történet középpontjában Tess, a keményen dolgozó irodista (Melanie Griffith) áll, akinek azonban főnöke, Katharine (Sigourney Weaver) lenyúlja az ötletét. A lányt nem olyan fából faragták, hogy hagyná magát kisemmizni, és Katharine fiújával, az üzletben szintén érdekelt Jackkel (Ford) az oldalán egy ügyes trükkel visszavág. 

Ford, bár elvileg ő a férfi főszereplő, a játékidőt elnézve sokkal inkább tekinthető mellékszereplőnek. Keveset van a vásznon – akkor azonban minden pillanatban imádnivaló. Alázatosan asszisztál Griffith-nek, miközben a Star Warsból már ismerős dörzsölt és melegszívű karaktert. Ford nem egyszerűen helytállt, de ez a film végérvényesen bebizonyította – amit a színész korábbi filmjei egyébként már sejtettek –, hogy ideális romantikus hős, amit később olyan filmekben kamatoztatott, mint a Hat nap, hét éjszaka, az Adaline varázslatos élete vagy személyes kedvencem, a zseniális Sabrina. (Molnár Kata Orsolya)

 

9.   Ártatlanságra ítélve (Alan J. Pakula, 1990)

Nem az első ügyvédszerep a listán, ám Harrison Ford esetében nem meglepő, hogy kisujjból kiráz egy karizmatikus jogászt. Itt most egy olyan ügyészt játszik, aki maga is a jog célkeresztjébe kerül. Gyönyörű kolléganőjét (Greta Scacchi), akivel viszonya is volt, ugyanis gyilkosság áldozata lett. A fejesek egyből a Ford által játszott Rusty-t bízzák meg az üggyel, miközben az egyre gyűlő bizonyítékok mind hősünk irányába mutatnak. Valaki be akarja mártani, vagy tényleg hidegvérrel ölt a házasságtörő főszereplő?

Miközben szorul a hurok Rusty körül, az eset egyre kétségbeesettebbre fordul. Ford arca pedig fájdalommal és keserűséggel teli – olyan érzéseket fojt le, melyeknél elkerülhetetlen, hogy egyszer feltörjenek. A visszaemlékezésekből megismert háttértörténetben megismerjük, milyen volt számára újra rátalálni a szerelemre (történetesen a feleségén kívül), majd milyen csalódásokkal és érzelmi megrázkódtatásokkal járt ez. Ezzel párhuzamosan pedig a jogi procedúra nyomorúságai is kínozzák lelkét. De egy olyan ember, aki hisz a törvényben, akkor sem mond le elveiről, mikor rajta csattan az ostor. Vagy mégis?

Az igazság olykor különbözik az igazságostól, a film végén található csattanó pedig alapos próba elé állítja a Harrison Ford által érzett karakter moralitását. Végül Arany János balladái juthatnak eszünkbe, ugyanis a büntetés olykor elmarad, de a bűnhődés akár holtáig kísérti az ember lelkét. (Szécsényi Dániel)

 

8.   A kis szemtanú (Peter Weir, 1985)

Peter Weir első amerikai rendezésében (1985) Harrison Ford két tűz közé kerül: John Book rendőrnyomozónak fel kell derítenie egy rendőrgyilkosságot, és meg kell óvnia a szemtanút is, egy amish kisfiút, aki a philadelphiai vasútállomás mosdójában figyeli ki a történteket. Mindeközben a rendőrnek meg kell küzdenie az amish közösség rosszallásával (egy sebesülés miatt kényszerül náluk maradni) és saját választásaival is: maradjon a kisfiú anyjával, aki elkápráztatja egyszerű őszinteségével vagy térjen vissza a városba rosszfiúkat püfölni, ahová való.

Nem épp szokványos sztori, és a készítők nemigen tudták eldönteni, krimit akarnak forgatni vagy romantikus filmet, avagy szociodrámát, Ford mindenesetre egyértelműen a romantika mellett tette le a voksát, legalábbis ezek a legerősebb jelenetek a filmben. A nem túl idegtépő moziban Ford eljátszhatta a magányos, ám belül érző szívű hőst, aki eleinte nem lát ki egoizmusa mögül, de végül megmutatja, őt is le lehet venni a lábáról. Egy hétköznapi Han Solót, akinek még az ácstudományából is kapunk ízelítőt (madáretetőt, pajtát, gyerekjátékot épít), szép reflexió ez Ford másik mesterségére – aminek ugye élete szerepét köszönhette, itt most visszaköszön. (Moldován Tünde)

 

7.   A szökevény (Andrew Davis, 1993)

Mi olyan jó egy tucatszámra gyártott üldözős filmben? Hisz úgyis elkapják a rosszfiút – vagy épp felmentik a tévesen üldözött jófiút, helyzete válogatja. Ez utóbbi merítésbe esik A szökevény is, mégis hét Oscarra jelölte az Akadémia, s ennek tetejébe kritikai és közönségsikert is aratott bemutatója idején. Sőt, ha hozzávesszük, hogy mindez majd’ 30 éve történt, hírneve és elismertsége mégsem kopott egy porhüvelynyit sem. Mégis mi a fene lehet a titka?

A felállás pofonegyszerű: szökött halálraítélt kontra zsenizsaruk. A premisszája méginkább: a látszat néha csal. Morális alapértéke pedig az igazság. A technikai bravúrokat most figyelmen kívül hagyva, a titok nyitja is épp ily puritán: a kémia. Az a rezgés, ami akkor lendül mozgásba, mikor Tommy Lee Jones Harrison Ford szemébe néz a vízi gát csatornájában, s amely pillanatnak Ford kilátástalan ugrása vet véget.

Tommy Lee szobrot kapott az Akadémiától a sherlocki Gerald rendőrbíró szerepében, s valóban övé a show, aminek viszont Ford kemény munkája alapoz meg. Dr. Richard Kimble minden, ami nem Han Solo, Indiana Jones vagy Rick Deckard. Riadt, üldözött és bizonytalan. A tekintet és a mosoly, melyek mintegy védjegyévé váltak a veterán színészlegendának, nyomtalanul tűnnek el már az első percekben. Laza egysorosok helyett csak a mentegetőzés jut neki, miszerint nem ő ölte meg a feleségét. Mi pedig elhisszük neki, fenntartás nélkül, hiszen ez a pasas megmenti egy gyerek életét még úgy is, hogy egész Chicago a nyomában van.

Ford legendává érő, jóságot rejtő csibész karaktereinek árnyékában ott lapul A szökevény Kimble-je, a jóságban rejlő csibészség, ahogyan mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár. Mi pedig szurkolunk és hiszünk neki, mert akarunk. És, hogy miért? Nos, hogy Tommy Lee-t idézzem: „Nem érdekel”. (Gyenes Dániel)

 

6.   Szárnyas fejvadász (Ridley Scott, 1982)

Harrison Ford, saját elmondása szerint Az elveszett frigyláda fosztogatói után fajsúlyosabb, drámaibb szerepre vágyott. Spielberg segítségét kérte, aki beajánlotta őt Ridley Scottnál a Szárnyas fejvadászra. A cyberpunk egyik őspéldányaként tisztelt film az 1982-es bemutatása óta eltelt évtizedek alatt kultikus státuszba emelkedett. Főszereplője, Rick Deckard, a kiégett rendőrnyomozó egykor a génmódosítás útján előállított humanoidokat, a replikánsokat megsemmisítő speciális Blade Runner osztag tagja volt. A múltja utoléri, és kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot: négy szökött replikánst kell levadásznia.

Deckard összetett figurájának életre keltése komoly szakmai kihívás volt Harrison Ford számára. Scott műve egyszerre éjsötét neo-noir és bibliai szimbolikát használó, sci-fi köntösbe bújtatott példázat. Főhőse nem nevezhető klasszikus értelemben vett hérosznak: a fejvadász karaktere egy vívódó, bizonytalan, passzív alak. A küzdelmek során nem kezdeményez, csak védekezik, és a végső ütközetben sem ő tartja kezében az eseményeket. Egyedül a replikáns Rachellel (Sean Young) szárba szökkenő románcában nevezhető dominánsnak. A végzet asszonyából a valóság fájdalmas felismerése után gyámolításra szoruló gyenge nővé vedlő lánnyal szemben erőt sugároz: aktív, támogató, védelmező partner.

Ford – és vele az elkopott zsaru alakja – Scott mesterművének kései, Szárnyas fejvadász 2049 című folytatásában is szerepet kap. A nagy hajsza után 30 évvel a vénülő fejvadász a kataklizma utáni Las Vegas romjai között éli remeteéletét kutyájával, míg be nem toppan hozzá K, az ifjú „pengefutár”. Denis Villeneuve mozijában Ford karaktere a veterán színész rutinjának köszönhetően atomerős aurával bír, ám pusztán a film cselekményének továbblendítője. (Szabó Zsolt Szilveszter)

 

5.   Csak egy lövés (Mike Nichols, 1991)

Mike Nichols filmje nyakig van a ’80-as és ’90-es évekre jellemző, betegségeket, fogyatékokat és különböző rendellenességeket széles tömegeknek elmagyarázó filmek stílusában. Az Esőember, Ébredések, A bal lábam és hasonló filmek után a Csak egy lövés is egy olyan alkotás, ami széles tömegek számára befogadható és megható – narratív elemeit már kilométerekről látjuk előre, de többnyire kellemesen optimista alkotás. A film dobogó szíve pedig Harrison Ford, aki karrierje egyik legnehezebb szerepét játssza el.

Henry Turner igazi gátlástalan törvényszéki ragadozóként kezdi a játékidőt, és amennyire kíméletlen a tárgyalóteremben, olyan hideg a családjával is. Egy alkalommal azonban tetten ér egy kisbolti rablót, aki fejbe lövi őt. Rosszkor volt rossz helyen, ám a legnagyobb pechje valójában egy olyan pályára tereli őt, melyben esély nyílik arra, hogy megmentse az életét. Henry lassú felépülése amnéziával, beszédképtelenséggel és motorikus zavarokkal jár. Mindent elölről kell megtanulnia, ennek folyamatain siet végig J.J. Abrams forgatókönyve.

Ford hatalmas utat jár be a film során: egy ellenszenves törtető szemétládából egy elesett, jámbor figurává válik – gyakorlatilag egy új emberré. Aprólékosan kigondolt és átadott gesztusvilága erősíti az amúgy kedélyes film hitelességét. Henry változása, lassú fejlődése és Ford meglepően esendő kitárulkozása miatt térül meg a néző számára az amúgy tanmeseszerű hollywoodi mozi. (Szécsényi Dániel)

 

4.   Őrület (Roman Polanski, 1988)

Roman Polanski hitchcocki ihletésű thrillerében egy jóravaló házaspár egy kémjátszma közepébe csöppen. Az amerikai orvos felesége nyomtalanul eltűnik a párizsi szállodából, a férjnek pedig modern kori Orfeuszként kell alámerülnie a francia alvilágba, hogy felderítse a nő hollétét. S bár az emberrablás oka, és a köré épülő kémtörténet ma már meglehetősen avíttnak tűnik, a hétköznapiság és az idegenség hangsúlya még mindig élvezhető alkotássá teszi az Őrületet.

A férjet alakító Harrison Ford visszafogottságában erőteljes játéka nagyszerűen támogatja meg a rendezői koncepciót. A színész kalandori vénáját teljesen elnyomva formálja meg az értelmiségi átlagembert, aki francia nyelvtudás híján épp olyan nehezen boldogul a rendőrségi adminisztrációval, ahogy a nagyvárosi bűnözéssel. A burokban élő orvos idegen terepen mozog, és egyetlen pillanat erejéig sem válik veretes akcióhőssé. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben például úgy botorkál végig mezítláb egy párizsi háztetőn, hogy közben még a legfőbb bizonyítékot is széttöri. Polanski azt a fajta sebezhetőséget adja meg Harrison Forddal a thrillernek, amit (szintén 1988-ban) John McTiernan fog Bruce Willis-szel az akciófilmnek. Ford alakításában ráadásul az ikonikus Hitchcock-színész James Stewart is újjáéled. (Kiss Tamás)

 

3.   Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Steven Spielberg, 1989)

Ha bárkitől azt kérnénk, nevezzen meg egy Harrison Ford-szerepet, Indiana Jones a leggyakoribb válaszok között lenne. És jó okkal. Persze, Fordot Han Solo segítette a nagy karrierhez, de Indy-vel betonozta be igazán a helyét a kasszarobbantó sztárok között. A kalandor régészprofesszor menthetetlenül a popkultúra része lett, amihez nagyban hozzájárult Ford csibészes kiállása is. Öt alkalommal húzta fejébe a fedorát (igen, Az ifjú Indiana Jones kalandjaiban is szerepelt), és a hírek szerint még legalább egyszer így tesz.

Az Indiana Jones-széria harmadik felvonása is az a fajta klasszikus kalandfilm, amelyből sok manapság nem készül – már-már maga is régészeti lelet, még ha időtálló is. Két film után a Ford által életre keltett kalandor egy új oldalát ismerjük meg: a vagány nőcsábász mellett a magára hagyott fiú is megjelenik. Persze, nem ez Ford életének legfőbb drámai szerepe, de az adok-kapokja Sean Connery-vel messze szórakoztatóbb, mint akár Karen Allennel, akár Kate Capshaw-val.

Valljuk be, a jonesi figurát Ford a kisujjából kirázza, az efféle élelmes zsiványok jól állnak neki. Tudtátok, hogy a színész kitüntetett cserkész volt gyerekkorában? Az utolsó kereszteslovag nyitójelenetében így találkozik a valóság a fikcióval – a River Phoenix alakította fiatal Indy is emiatt lett cserkész. Harrison Ford és Indiana Jones tényleg egybeforrt, ez a két alak örökre elválaszthatatlan marad. (Vida László)

 

2.   Csillagok háborúja (George Lucas, 1977)

A közel négy és fél évtizede indult Star Wars saga egyik kulcskarakterének megszemélyesítésével kapta Harrison Ford pályája az első igazán nagy kezdőlökést. Sőt, némi malíciával azt is mondhatjuk, hogy a melegszívű, de simlis űrkalóz figurája rakta le az alapjait az összes olyan kalandor hősszerepnek, melyek a nyolcvanhoz közelítő színész gazdag karrierjének legnagyobb sikerei lettek.

A cinikus fűszercsempészből a lázadók tábornokává avanzsáló Han Solo a Csillagok háborúja őstrilógiájának az egyik legösszetettebb, legárnyaltabb és legnagyobb utat bejáró szereplője. Kezdetben megalkuvást nem tűrő, magának való, elköteleződni képtelen, a magasztos eszmék iránt közömbös. Ugyanakkor komoly ellentétek feszítik. A legmeghatározóbb ezek közül a tiszta, nyílt szív parancsának (Leia iránt érzett szerelme) és az sunyi ügyeskedésnek (felnőtté válását és érvényesülését biztosító életmódja) kettős kényszere.

Ford sosem volt a teátrális színjátszás híve, és alkatilag sem igazán képes a nagyívű alakításokra. Han Solová történő átlényegülése is számos apró, finom eszközökkel létrehozott pillanatból épül fel. Ilyen egy-egy parányi szemöldökráncolás, egy felemelt mutatóujj, vagy időnként egy haragos pillantás. A két leginkább rá jellemző, a teljes karrierjét végigkísérő – és Lucasnál kialakított – védjegyszerű stíluseszköze a hamiskás, csibészes mosolya és a karcos, kissé keserű humora. (Szabó Zsolt Szilveszter)

 

1.   A Moszkító-part (Peter Weir, 1986)

Karrierje során Peter Weir már többször (Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán, A kis szemtanú) megdöbbentett azzal, hogy egy szemmel láthatóan rétegtémájú produkcióra is meg tudja nyerni Hollywood támogatását. A prímet azonban még úgyis egyértelműen A Moszkító-part viszi, hogy egyébként Paul Theroux sikerkönyvén alapul. Elvégre nem sok olyan „kalandfilmmel” találkozunk, amelyben egy öntörvényű zseni a közép-amerikai dzsungel kellős közepén igyekszik létrehozni egy jéggyárat.

A Moszkító-part azonban nemcsak groteszk témája miatt döbbenetes produkció, hanem azért is, mert az Allie Fox névre hallgató kalandor Harrison Ford karrierjének leginkább atipikus főszerepe. A színész, aki szó nélkül lövi le a kardjával hadonászó ellenfelét, aki egyetlen „Tudom!”-mal nyugtázza kedvese szerelmi vallomását, lényegében végigbeszéli az egész filmet.

Az Egyesült Államokból kiábrándult, flúgos feltaláló ugyanis egy új Újvilágot igyekszik megteremteni Közép-Amerikában, és a civilizáció egyedüli hordozójaként folyamatosan prédikál – hol a családjának, hol a mélyszegénységben élő indiánoknak. Ford pedig hihetetlen átéléssel formálja meg a kínosan optimista ezermesterből közveszélyes őrültté váló figurát, szemmel láthatóan lubickol a véget nem érő monológok tengerében. Nem érdemes tehát csodálkozni azon, hogy a színész kedvenc munkái között szereti emlegetni A Moszkító-partot, mert érzésem szerint a reagani Amerika meghasonlásáról szóló példabeszédben engedték őt leginkább kiteljesedni. (Kiss Tamás)