A 75 éves korában elhunyt holland színészre, Rutger Hauerre emlékszünk tíz legjobb szerepével.
Rutger Hauer idén hagyott itt minket, maga mögött pedig egy hektikus életművet. Munkássága során szerepelt stúdiófilmekben, európai művészmozikban, örökzöld kultfilmekben és a VHS-polcokat megtöltő buta B-filmekben. Ezekben csupán egy közös volt: Hauer állandó színészi minősége.
Karrierjét Hollandiában kezdte, főleg Paul Verhoeven keze alatt, majd a ’80-as években Hollywoodba is betört. Munkásságára árnyak vetültek, mikor a ’90-es években több gyengébb minőségű B-filmben is szerepet vállalt. Élete utolsó húsz évében azonban sikerült – bár többnyire mellékszerepekben – visszakapaszkodnia az igényes produkciókhoz. Hauer karizmája és odaadása viszont ugyanúgy érzékelhető volt az ostoba akciófilmjeiben, mint a szerzőibb alkotásaiban.
Íme a tíz alakítás, mely miatt nagyra tartjuk őt!
10. Vak végzet (Phillip Noyce, 1989)
Hauer sokáig volt a B-kategóriás filmek foglya, de még itt se adta alább a színészi munkát. Így lehet, hogy még egy olyan kellemesen bugyuta filmet is el tud vinni a vállán, mint a Vak végzet. A Férfias játékokat is rendező Phillip Noyce akcióvígjátékában egy megvakult vietnámi veteránt játszik, akit azonban a helyiek kiképeznek egy látássérült szamurájjá. A férfi halálosabb fegyverré válik, mint azelőtt a seregben, és igazán mulatságos nézni, ahogy hendikepjét előnyére fordítva bánik el a különféle ’80-as években őshonos rosszfiúval.
A vak harcos Nick Parker egy optimista, szinte folyton mosolygó figura, akire az ember simán rábízna az életét. Hauer pedig ritkán tudta kiélni magát ennyire vígjátékban, és eszköztárának nagy része a fizikai performansz. Kifogástalanul játssza a vak hőst, és az akciójeleneteknél, kisebb verekedéseknél is jól alkalmazza a slapsticket, a humoros mozdulatokat. Így avatta Nick Parkert a VHS-polcok egyik legmókásabb és legszokatlanabb akcióhősévé. (Szécsényi Dániel)
9. The Legend of the Holy Drinker (Ermanno Olmi, 1988)
Egy teljesen elfedett olasz-francia művészfilmben Hauer egy lepusztult alkoholistát játszhatott, aki a sors csodája folytán esélyt kap a megváltásra. Ermanno Olmi lassan csepegteti a történetet, mely egyre erősebben érződik szimbolikusnak a játékidő folyamán. Nem lehet különbséget tenni a valóság és az illuminált állapot okozta víziók közt. Olmi eljátszik a gondolattal, mi történne, ha egy lecsúszott figura ajándékot kap: vajon sikerülne-e megváltania magát? Kétszáz frank üti a Hauer alakította Andreas markát, de a jutalom hamar átvált próbatétellé.
Hauer meggyőzően játssza a szinte folyton részeges Andreast. A sminkesek is megtették, amit tudtak, hogy kellően fáradtnak és meggyötörtnek tűnjön, de vizenyős, homályos tekintetét már a színész kölcsönözte a figurának. Egy igazán gyenge embert látunk, aki mindig a legkisebb ellenállás irányába sodródik – és miközben igyekszik tisztes ember maradni, végül ez okozza a vesztét is. (Szécsényi Dániel)
8. Sólyomasszony (Richard Donner, 1985)
A ’80-as, ’90-es években virágzott a középkori fantasy kalandfilmek műfajkeveréke, mai szemmel azonban kevés darab akad fenn a rostán. Richard Donner filmje, a Sólyomasszony azonban egyértelműen az élvonalban van – nem kis részben Rutger Hauer figurájának köszönhetően. A színésznek először az egyik negatív szerepet ajánlottak fel, őt azonban csak a főhős érdekelte – a bizalmat pedig maximálisan meghálálta, hiszen az ő Navarre kapitányának is köszönhetően lett a Sólyomasszony a műfaj egyik legkiemelkedőbb és legkedvesebb példája.
Navarre személyében Hauer igazi romantikus-kalandfilmes főszerepet kapott, az elátkozott, fekete lovag lő, lovagol, kardozik és verekszik, miközben szétveti a düh és a szenvedély. Hauer nemes és daliás, ugratja Matthew Brodericket, epekedik Michelle Pfeiffer iránt és szétver mindenkit, aki megérdemli – akiben van egy cseppnyi romantikus lélek, az ebben a szerepben biztosan belezúgott egy kicsit a színészbe. (Gyöngyösi Lilla)
7. Hús és vér (Paul Verhoeven, 1985)
A Hús és vér a romantikus szemléletű történelmi filmek ellenpontja, így megtekintése egy dolgot mindenképpen garantál: a múltba vágyó néző messziről el akarja majd kerülni a XVI. századi Nyugat-Európát. Paul Verhoeven alkotása vallás-, egyház-, és társadalomkritikai állításokat fogalmaz meg, emellett revízió alá veszi a kalandtörténetek klasszikus archetípusait, például kéjvágyó ribancot farag a megmentésre váró hölgyből. De az is sokat elárul a film negatív világképéről, hogy a Hús és vérben konkrétan egyetlen makulátlan karakter sincs.
A középpontban egy nem éppen egyenes gerincű antihős áll: a Martin nevű katona egy martalóchad élén igyekszik bosszút állni az őket kisemmiző bárón. A sokrétű karaktert pedig Verhoeven szinte valamennyi provokatív gondolata formálja. A nemi szerepeket is kiforgató rendező merész nőképe például hol a szerelem fojtogató őrületébe taszítja a főhőst, hol olyan, férfiasságát vesztő bosszúállónak láttatja, akin tulajdonképpen egy szűzlány tesz erőszakot. Társadalmi szempontból pedig azt illusztrálja a szereplő, hogy a jó szándékú kisembert is megrészegítheti az önzés és a hatalom – rövidesen a martalócok diktátorává válik. Sőt ha figyelembe vesszük, hogy Paul Verhoeven a Hús és vérrel első angol nyelvű filmjét készítette el, a kalandvágyó zsoldos alakját rendezői alteregónak is tekinthetjük.
Martin tehát tézisek sokaságát testesíti meg, mégsem száraz karakter, mert Rutger Hauer erőt és érzékenységet egyszerre sugárzó karizmája rokonszenvessé varázsolja őt. (Kiss Tamás)
6. Koldus puskával (Jason Eisener, 2011)
Robert Rodriguez és Quentin Tarantino Grindhouse-filmjének idején bukkant fel egy kellemes kamuelőzetes a Hobo with a Shotgun című filmhez. A szélsőségesen erőszakos bűnszervezetek, korrupt rendőrök és pedofil mikulások ellen sörétessel fellépő hajléktalan ötlete kellően agyatlan B-filmes alapanyag volt – el is készült belőle az egész estés verzió. Ami sajnos jóval rosszabb lett, mint aminek mindenki várta: ízléstelenebb, szétesőbb, talán még provokatívabb, de kevésbé járta át a vicc és a komolytalanság a filmet, mint amennyire elsőre gondoltuk volna. A Koldus puskával című VHS-pozitív akciófilmnek azonban volt egy olyan ütőkártyája, mely az egész projektet kihúzta a posványból: ez volt Rutger Hauer.
A melankolikus, olykor roppant ideges és a társadalomból teljesen kiábrándult csöves szerepében Hauer igazán lehozta a Földre ezt az elvadult sztorit. Átélhető karaktere egy olyan érzelmi gócpontot adott a filmnek, mely a legtöbb bosszúfilmnél elengedhetetlen. Épp ezért szomorú, hogy Jason Eisener rendező ennyire elbarmolta a produkciót körülötte. Hauer érzékeny, fájdalmas alakítása sokkal jobb támogatást érdemelt volna. (Szécsényi Dániel)
5. Az országút fantomja (Robert Harmon, 1986)
Rutger Hauer karrierre nem szűkölködik az emlékezetes szerepekben, de ezek közül is talán a legkultikusabb John Ryder, Az országút fantomjának démoni stopposa, aki hátborzongatóan demonstrálja, milyen az, amikor egymásra talál a jéghideg intelligencia és a szadisztikus brutalitás. A fiatal Jim Halsey (C. Thomas Howell) még csak nem is sejti, miféle embert vesz fel a tomboló éjszakai esőben, Ryder viszont alig tíz perc után elmeséli, hogyan ölte meg és darabolta fel azt a családot, akik legutóbb felvették…és hogy Jimnek is ezt a sorsot szánja. A fiú megpróbál gyorsan megszabadulni tőle, de csak ekkor válik élete egy államokon keresztül zajló pokoli hajszává. Ryder vérebként hajszolja, ahol jár, pusztulást hagy maga után, egy kiutat hagyva a fiúnak: megölsz vagy meghalsz.
Eric Red erősen ponyvaszagú forgatókönyvét Robert Harmon igényes, értő rendezése és Hauer karizmatikus, ördögi alakítása emeli az átlagos B filmek fölé és teszi egy különleges, máshoz nem is hasonlítható mozivá. Akció, western és horror találkozik egy robbanékony koktélban, amit nyaktörő üldözések, robbanások és szétszakadó testek tarkítanak, két vérfagyasztó csavar között. A mindnight movie tökéletes mintapéldánya, műfajokon átívelő, nihilista remeklés. (Szabó Kristóf)
4. Török gyümölcs (Paul Verhoeven, 1973)
1969-ben kezdődött el Paul Verhoeven rendező és az akkor még teljesen ismeretlen színész, Rutger Oelsen Hauer, a későbbiekben mindkettejüket világhírnévig juttató közös története egy tizenkét részből álló, méregdrága holland tévésorozattal, ami egy helyi jellegű Robin Hood-történet volt. Egy szoros és gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét, amely néhány év múlva megszülte a Török gyümölcsöt, ezt az erotikától túlfűtött, flashbackekben elmesélt szerelmi történetet, amelyet 1999-ben, a Holland Filmfesztiválon megválasztottak a huszadik század legjobb holland filmjévé.
Sajnos hivatalosan Magyarországra sosem jutott el, pedig a francia újhullám megoldásait használó film igencsak fontos állomása az európai mozinak – és legalább ugyanilyen fontos mérföldkő Hauer karrierjében. A szabados életű, ugyanakkor mégis törékeny „Don Juan” szobrász karakter hosszú-hosszú évtizedekre meghatározta a szerepajánlatokat, amelyekkel a színészt megkínálta a filmvilág. (Németh Barna)
3. Malom és kereszt (Lech Majewski, 2011)
Rutger Hauer pályája nagy részében akcióhősöket és gonosztevőket alakított, így akár meglepőnek is tűnhetett, amikor a 2011-es Malom és keresztben az egyik legnagyobb flamand festőművész, idősebb Pieter Bruegel szerepében bukkant fel. Lech Majewski élőképszerű művészeti kísérletében a hetven felé közeledő Hauer a testi adottságai helyett a karizmájára kellett, hogy alapozzon – ő pedig ebben a szerepben is helyt állt.
Majewski víziójában Az út a kálváriára című festmény elevenedik meg, miközben a Mester feltárja a kép és a művészete titkait a környezete, egyszersmind a néző előtt. Hauer bölcs távolságtartással és ravasz beavatottsággal tevékenykedik a forrongó németalföldi tájkép előterében – egy sokat látott és sokat megélt művész kinyilatkoztatása ez. Így a Malom és kereszt akár utolsó filmnek is szép gesztus lett volna – de így is az egyik utolsó nagy szerep a termékeny színész életművében. (Gyöngyösi Lilla)
2. Futás az életért (Paul Verhoeven, 1977)
Erik Hazelhoff Roelfzema önéletrajzi ihletésű háborús regénye nyomán készült film újabb fontos pontja Verhoeven és Hauer karrierjének (amikor a Török gyümölcsöt megválasztották a legjobb holland filmnek, ez az alkotás lett a második), pedig a Futás az életért több ponton is kilóg abból a sorból, amit ettől a párostól megszokhattunk.
Hauer játssza Eriket, a leideni diákot, aki a második világháború idején az ellenállókhoz csatlakozik. Erik egy aktív hős, aki cikázva rohan át a háború káoszán, miközben a történelem is cikázik körülötte. Hazafiság, árulás, megalkuvás, szerelem és barátság – összefonódik történelem és magánélet, és ez az, amivel Eriknek szembe kell néznie. Így lesz ez a figura egy újabb markáns, megalkuvás nélküli karaktere Hauer életművének. (Németh Barna)
1. Szárnyas fejvadász (Ridley Scott, 1982)
„Én láttam olyan dolgokat, amiket ti emberek el sem hinnétek. Lángoló csatahajókat az Orion peremén. Gyilkos sugarakat a Tannhauser Kapunál” – mondja a haldokló replikáns a Szárnyas fejvadász nagyjelenetében. A jelenet tétje az egész film értelme: sikerül-e az egészen eddig öldöklő, torz robotnak tartott replikánst humanizálni, és még annál is tovább: nemcsak emberré tenni, de emberfelettivé; lelket varázsolni bele két perc alatt – meghaladni vele önmagunkat?
Rutger Hauer a filmtörténet egyik legnagyobb fordulatát szállította ebben a jelenetben. És teljesen az ő alkotása. Ő maga írta át a saját párbeszédét; improvizált és nem kért engedélyt hozzá. Ő adta elő úgy, hogy az a szöveg meglelkesíti a gépet, és értelmet nyer általa a replikáns végső, nagylelkű gesztusa. Ez a jelenet könnyen válhatott volna akár szentimentálissá, akár hiteltelenné, és akkor elvész rajta a film, de Rutger Hauer tökéletesen tervezte meg és adta elő élete nagy alakítását. (Havasmezői Gergely)
