Magazin

Tízből tíz – Schwarzenegger legjobb golyózáporai

arnold-schwarzenegger-total-recall-book„Ahoj, poplacek!” – szólt a legendássá vált szállóige az akkor már régen legendává vált Schwarzenegger szájából a Terminator 2. végén – szlovák szinkronban. A poén, amelyen a ’90-es években röhögtünk, persze nem igaz, de a legendák már csak ilyenek. A kormányzó úron nem fog az idő vasfoga, így frissen bemutatott akciómozija apropóján összeszedtük kedvenceinket. Tízből tíz Arnie-val, kollektíven szubjektív.

10. Menekülő ember (1987)

Régen minden sokkal egyszerűbb volt. Számtalanszor betettem a TV3-ról felvett Menekülő ember kazettát a videóba, ami mindig elrepített a jövőbe, ahol foglyok robbanó nyakörveket viseltek, és az emberek legkedvesebb szórakozása A menekülő ember nevű műsor volt, amiben idétlen ruhákba öltöztetett bűnözőkre idétlen ruhákba öltöztetett üldözők vadásztak, mindegyikük a saját, spéci fegyverével. Aztán jött Schwarzenegger, és mindenkit elintézett. A műsor egy valóságshow volt, ezt persze akkor még nem tudtam, itthon nem volt még ilyesmi. Azán egyszer csak Big Brother, Való Világ, Megasztár, Alekosz feleséget keres, A Stáb a tanyán. Ki tudja mi jön még. A film legfontosabb mondanivalóján – az állam befolyásolása (vagy általánosabban bármilyen manipuláció) a média által, illetve a reality show-k természete – még ma is érdemes elgondolkozni. A téma és az alapszituáció persze nem A menekülő ember érdeme, korábban (A tizedik áldozat, Rollerball) és később (Battle Royale, Gamer, Éhezők viadala) is készültek hasonló alkotások. Ami még ezt a komoly kritikai hangvételt is élvezhető és könnyű filmmé tudja varázsolni ebben a camp határán egyensúlyozó akció sci-fiben, az az, hogy A menekülő ember egy klasszikus Schwarzenegger-film: megállíthatatlan hős, vicces egysorosok, kemény összecsapások, (eredeti nyelven) erős akcentus, a világ megmentése (ráadásul itt párhuzamosan a nő elnyerése is egyszerre). De ez egyáltalán nem baj. Én minden alkalommal remekül szórakoztam. (Horváth Balázs)

menekuloember

9. Kommandó (1985)

Sorolhatjuk toplistánk elejére Arnold Schwarzenegger gigászi költségvetésű, az egykori testépítőt már karrierista érdekemberként foglalkoztató filmjeit, hiszen kimunkáltság tekintetében valóban a Terminátor 2. vagy a Két tűz között lehet a nyerő. Az érme másik oldaláról azonban nem szabad elfeledkezni, mert tény, hogy az Osztrák Tölgy emblematikus szerepeit az izzadtságszagú 80-as években találhatjuk meg. A Kommandó – mint Mark L. Lester (Tűzgyújtó, Leszámolás Kis-Tokióban) csiszolatlan féldrágaköve – utóbbi kategória jellegzetes darabja. Tetterős monstrumunk a kislányával éldegél arcpirító idillben a hegyekben – hol Bambit simogat, hol fagyit nyomnak az orrába, olykor még egy bölcselő megjegyzést is megenged magának Boy George-ról. Aztán egyetlen csemetéjét elrabolják, s mint a kővé dermedt troll, aki végre felébredt álmából, pusztító megtorlásba torkolló mentőakcióba fog. Ezúttal 81 ember bánhatja, hogy kikezdett Arnold Schwarzeneggerrel; az ellenfelek 90%-át ráadásul a fináléban éri a halál. Mert ez volt a ’80-as évek, s ezt szerettük. Ha elrabolták a lányodat, nem a követelést teljesítetted, hanem a tettesek után nyargaltál, s lesújtottál. Erőnek erejével. (Kiss Tamás)

kommando

8. Ragadozó (1987)

1987-ben a korszak regnáló akcióistene, valamint az ugyanezt a címet éppen a Ragadozóval kiérdemlő, majd a Die Harddal tovább erősítő John McTiernan rendező csodálatos egymásra találása igazi filmtörténeti zsánerklasszist eredményezett. A közép-amerikai dzsungelben az eredetileg Jean-Claude van Damme által megtestesített ismeretlen pusztító ellen síkra szálló olajozott testű macsók képében a hardbody akciófilm vegytiszta darabját láthatjuk, ahol leplezetlen erőszak, óriási tűzerő, kőkemény izmok és még keményebb egysorosok ágyaznak meg az azóta szerteágazó Predator-mitológiának. Egy évvel később pedig kis híján újra összeállt a McTiernan-Schwarzenegger duó, azonban a díszes névsor (Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Burt Reynolds, Richard Gere) ellenére Bruce Willis lett egy életre elválaszthatatlan John McClane szerepétől. De feltehetőleg Schwarzie a Nakatomi toronyban sem esett volna kétségbe. (Rókus Ákos)

predator-1987-03-g

7. Conan, a barbár (1982)

Conan a populáris műfajok egyik alaptípusa: ő _a_ barbár. Khal Drogóig bezárólag minden fajtársa róla veszi a mintát, akár szándékosan, akár muszájból, mert Conan tökéletes. Már Robert E. Howard véres-kaszabolós novelláiban is az, de az 1982-es film szilárdította meg a státuszát végleg. A szerepet, akárcsak a Terminátorét, egyenesen Schwarzeneggerre is írhatták volna: az ő fizikumára, darabos játékára, idegenségére. A film elindította a karrierjét és végig is kísérte; szerepelt George W. Bush kampányában mint „Conan the Republican”, kaliforniai kormányzósága alatt az irodájában tartotta a kardját, és gyakran illesztette a beszédeibe a barbár ritka, de annál ütősebb mondatait. Kevés irodalmi alaptípusnak jut ilyen megtestesülés (talán Ian McKellen Gandalf mágusa hasonlóan tökéletes); nem véletlen, hogy az ember, a tünde, az ork és a varázsló mellett a barbár vált az ötödik nagy kaszttá a fantasyban – és hogy ha az ember elképzeli a barbárt, Arnie jelenik meg előtte. (Havasmezői Gergely) 

Conan-The-Barbarian-__5

5. Hull a pelyhes (1996) és Vörös Szonja (1985) holtversenyben

A Hull a pelyhes ugyan nem jó film, nem is vicces, nem is akciódús, de legalább karácsonykor játszódik, szerető apát játszik benne az éppen ügyeletes hollywoodi sztár, és úgy általában tele van közhellyel. Mégis listára való, mert ebben a filmben lehet akciós Turboman babát kapni. Schwarzenegger életútjának vannak fajsúlyosabb (Asta la vista, baby!) és kevésbé komolyan vehető pillanatai. A tény azonban, hogy a Turbomanről majd két évtized távlatából is mindenkinek ugyanaz jut eszébe, időtlenné teszi a filmet, és listánk közepére röpíti. (Sergő Z. András)

Arnie egy jó darabig nem volt hajlandó mást viselni, csak a Conan, a barbárból rámaradt gúnyáját, hiszen a Conan, a pusztító után a Vörös Szonjában is elsütik a bejáratott harcias öltözéket – ám ezúttal egy rangban hozzáillő, női-Conané (Brigitte Nielsen) a főszerep. Ifjú leányként nem csak az kápráztatott el, hogy Szonja hogy képes egy akkora kardot egyáltalán megemelni, hanem az is, hogy csakis mi hölgyek tudjuk megfogni a halált hozó zöld gömböt. Még ma is páratlan szórakozást nyújt az emlékezetes díszletekkel telezsúfolt kalandos történet, Arnold pedig sokadjára is jól hozza a szűkszavú, izmozós barbár legényt. (Piller Mónika)

235091_galeria_voros_szonja_05

 4. True Lies – Két tűz között (1994)

A True Lies nem csak egy Arnie listán kap előkelő helyet, de személyes kedvenceim között is ott van. Minden idők egyik legklasszabb akcióvígjátéka nemcsak Schwarzi, de a komolyabb témákon edzett James Cameron humoros oldalát is felvillantja. Persze jelen esetben a jó poénokat nemcsak a rendező-forgatókönyvírónak köszönhetjük, hiszen sokat átemelt Claude Zidi 1991-es Titkolt titkos ügynökéből. Nem kisebbíti azonban ez sem érdemeit, hiszen a film tele van idézhető idézetekkel, látványos akciókkal és jóféle humorral. Arnie zseniális játszótársakat kapott, Jamie Lee Curtis alakításáért Golden Globe-díjat kapott, de még ő sem tudja felvenni a versenyt Bill Paxtonnal, aki önmaga paródiájaként egyszerűen élete legnagyobb alakítását hozza a szánalmas kis autókereskedő szerepében. (Molnár Kata Orsolya)

3. Az utolsó akcióhős (1993)

A Ház az erdő mélyén kritikai és közönségsikeréből kiindulva biztosnak tűnik, hogy Az utolsó akcióhős a metafilmes és önironikus darabokat felvonultató kortárs zsánerfilmes irányzatok kiemelkedő darabja lehetne. John McTiernan és Schwarzie második együttműködése azonban óriásit hasalt a pénztáraknál, és a kritikusok sem rajongtak érte. Talán azért, mert jócskán megelőzte korát: a Sikoly előtt három, a Feláldozhatók előtt pedig tizenhét évvel egy konzervatív akció-vígjátékkal próbáltak egy jellegzetesen maszkulin zsáner előtt tisztelegni. És bár Az utolsó akcióhős hibrid műfaji filmként is remekül működik, az önreflexív kiszólások, a klisék ironikus kezelése, a fikció és valóság közötti átjárhatósággal való kísérletezés igazi modernista jegyekre emlékeztetnek, és rendkívül szórakoztató meta-akciófilmet hoznak létre. De külön figyelemre méltó az a zseniális kamuelőzetes is, amelyben Arnie Hamletként söpri ki a szemetet Dániából.  (Rókus Ákos)

last-action-hero-1993-03-g

2. Total Recall – Az emlékmás (1990)

Könnyen lehet, hogy ha összejön Verhoevenék első elképzelése, és három évvel Az emlékmás előtt Schwarzenegger megkapta volna a Robotzsaru címszerepét, a listánk második helyén ez utóbbi alkotás állna, nem pedig az egyébként zseniális Philip K. Dick-adaptáció. De az is érdekes lett volna, ha Az emlékmás-projekttel sokat dolgozó David Cronenbergnek sikerül leforgatnia a filmet. Tény, hogy a végül a direktori székbe ülő Paul Verhoeven erőszakban tocsogó, bizarr világa tökéletesen illeszkedik a valóság kérdésével foglalkozó alaptörténethez, de az sem mellékes, hogy Az emlékmás 2012-es feldolgozásával szemben a groteszk látásmód ellenére is sikerült az első változatnak azokat a Dickre jellemző problémákat felvázolnia (realitás és képzelet összemosódása, az identitás kérdése), amelyeket Len Wiseman és stábja tavaly messziről elkerült. Schwarzenegger szebb jövőért vívott harca sokkal látványosabb, emlékezetesebb, erőteljesebb, mint Colin Farrellé, Paul Verhoeven filmje pedig sokkal markánsabb, intelligensebb és érettebb, mint Len Wisemané.  (Rókus Ákos)

total-recall-1990-movie-poster

1. Terminátor 2  Az ítélet napja (1991)

James Cameron mesterműve Schwarzenegger újabb testreszabott szerepét jelentette. Sokak szerint – szerintem is – a T2 a legjobb akciófilm ever, és ehhez nagyban hozzájárul a gyilkológépből parancsra „lelkiismeretes” masinává váló T-800. (Látszólagos ultraerőszakossága ellenére a T2-ben alig halnak emberek.) A legenda szerint a teljes stábból egyedül Arnie volt képes megemelni az ikonikus golyószórót; az biztos, hogy más nem tudta volna elvinni magát a szerepet. Nem így. Nem jelentene ennyit az az alászállás a végén. S miután a film és univerzuma egyébként is kult-alapanyag, és James „A világ ura” Cameron legjobb praktikáit sűríti magába, természetes, hogy Arnold Schwarzenegger filmjei közül is ez emelkedik a legmagasabbra: amikor a színészt nem csak az ideális szerep találja meg, hanem egy rendezőgéniusz is, akkor születik olyasmi, mint a T2. (Havasmezői Gergely)

terminator-five-r-rating

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com