Ráadás

Érkezés hét: Tízből tíz – Kedvenc inváziós sci-fijeink

arrival-megerkeztek-az-idegenek_ffdw-640Honnan jönnek az idegenek? Az eget kell kémlelnünk? Vagy a mélytengereket? Vagy netán már itt élnek köztünk sok-sok éve? Az Arrival kapcsán sorba vettük kedvenc inváziós sci-fijeinket, hogy Te is felkészülhess a földönkívüliek érkezésére.

 

 

10. Galaktikus támadás (David Twohy, 1996)

David Twothy a jegypénztárakban halkan muzsikáló, de a kritikusok által kedvelt, méltatlanul elhanyagolt filmjében az idegenek egy igencsak kimunkált összeesküvéssel igyekeznek észrevétlenül átvenni a bolygót az emberektől – még szerencse, hogy a Charlie Sheen alakította rádiócsillagász, Zane Zaminsky résen van, és leleplezi az ördögi tervet.

A Galaktikus támadás legszimpatikusabb tulajdonsága, hogy a látványosságok helyett – amelyek fölött kétségkívül el is járt az idő – az okos építkezésre fekteti a hangsúlyt, remekül vegyítve a sci-fik és a nyomozós filmek legjobb tulajdonságait. Miközben a néző végigizgulja a filmet, komoly leckét is kap az emberiség felelősségéről a globális felmelegedésben. Egy elgondolkodtató, mégis kalandos sci-fi – mi többet kívánhatna a műfaj rajongója? (Molnár Kata Orsolya)

 

9. A testrablók támadása (Don Siegel, 1956)

Bár az 1950-es évek Amerikáján végigsöprő, a kommunizmus elleni félelem és a McCarthy-éra túlkapásai inspirálták, allegorikussága és hatásossága a mai napig érvényes. Ez pedig tökéletesen magyarázza, mitől vált A testrablók támadása a sci-fi műfaj egyik örökérvényű klasszikusává, ami az elmúlt 60 évben négy újabb feldolgozást kapott (lásd listánk hatodik helyezettjét). Az emberi porhüvely fölött a hatalmat átvevő, bármiféle érzelemtől vagy emberi tulajdonságtól mentes idegenek koncepciójával a legzsigeribb félelmeket használja ki. Nem tudod, kiben bízhatsz, nem tudod, ki ember, ki testrabló, egyre erősebb az elidegenedés, egyre fojtogatóbb a tudat, hogy körbe vagy véve olyanokkal, akik csak ránézésre emberek, és belőled is csak egy lélek nélküli hústömeget kívánnak formálni.

A  történet persze csak egyik oka annak, miért hatásos mai napig, a film rengeteget profitál Don Siegel feszes, pörgős cselekményvezetéséből, a remek színészi játékból és a feszültséget egyre csak növelő ügyes ötletekből (elég csak arra gondolni, hogy hőseinknek nem szabad elaludniuk, különben ők is idegenek lesznek). A testrablók inváziója méltó hírnevéhez, hiszen míg a kor többi sci-fijén mai szemmel inkább csak mosolygunk, itt még most is garantált a borzongás.  (Szabó Kristóf)

 

8. A függetlenség napja (Roland Emmerich, 1996)

Minden idők leghíresebb (és legtöbbet szidott) idegenes-inváziós filmje forradalmat jelentett a maga idejében és máig is élvezhető maradt szórakoztató története, remek látványvilága, könnyed hangvétele miatt. A First Lady halála, az elnök híres harci szónoklata, a „célpont sértetlen” pillanat a nukleáris csapás után, az első kontakt a jelzőfényes helikopterekkel mind olyan jelenet, ami kiszámított hatásvadászatával remekül eléri a felkelteni kívánt érzést – őszinte bánatot, lelkesedést, kétségbeesést, ijedelmet. Roland Emmerich stílusa nem a visszafogottság, de ha már valaki nyíltan manipulatív, ennél jobban aligha lehet csinálni.

Hátrányos öröksége is akad. A függetlenség napja elhitette húsz évnyi akciórendezővel, hogy ha elég látványosan rombolnak le pár nagyvárost, az elég is lesz „katasztrófának”; a giga-apokalipszisek egészen a 2010-es évek szuperhős-újhullámáig megmaradtak a felrobbanó-összedőlő felhőkarcolók vizuális kliséjénél, kevés film mert ennél mélyebb vagy kreatívabb armageddonnal kísérletezni. Pláne kevés próbált meg skálájában emberi érzéseket varázsolni mögéjük: ténylegesen törődni az apokalipszisbe ragadt emberekkel, elevenként kezelni őket díszlet helyett. 2016-os szemmel nézve A függetlenség napja egy azóta egész alműfajjá vált, egyszerű koncepció prototípusa.

De a film pompás szórakozás. Még Ebert is ezt írta róla (és ő nem szereti meg könnyen a rossz filmeket). Sok nyári óriásfilm merül el a mozitörténet homályába, de A függetlenség napját újra és újra megnézi az ember. (Havasmezői Gergely)

 

7. A mélység titka (James Cameron, 1989)

A mélység titka James Cameron egyik kevésbé legendás filmje, de így is lenyűgöző. Kicsit ugyan eljárt fölötte az idő; valahogy benne ragadt a nyolcvanas évek végében, még épp a technikai forradalom előtt. Ám sci-fi koncepcióként időtlen: az idegenek a mélyből jönnek, egy pszichológiailag igényes, roppant ambiciózus drámával körítve a filmtörténet egyik legnagyobb szabású vízalatti filmjét.

abyss melyseg titka

Gyerekkoromban láttam először, és egyike azoknak a filmeknek, amiket sose felejtek el. Néhány jelenetére százhúsz éves öregkoromig emlékezni fogok, esküszöm, akár a szenilitás szélén is. A hangulatára. A vízicsápra. És a végére, te jó ég, amit csak Cameron merészelhetett: hogy hülyét csináljon en bloc az emberiségből.

Ez egy bivalyerős film, mert amire Cameronnál azt mondom, „másodvonal”, azért a legtöbb rendezőnek még mindig jó üzlet lenne eladnia a lelkét. (Havasmezői Gergely)

 

6. A testablók támadása (Philip Kaufman,1978)

Philip Kaufman 1978-as A testrablók támadása remake-je nem halványul el az eredeti mellett. Az embereket álmukban érzelmek nélküli, kiüresedett bábokkal lecserélő földönkívüliek inváziótörténetét az ’50-es évekbeli, idilli kaliforniai kertvárosból San Francisco személytelenségbe burkolódzó metropoliszába helyezte át. Az elidegenedett városi társadalomban elsősorban nem az a nyugtalanító, ha legközelebbi szeretteink egy nap elhidegülnek tőlünk, hanem az, ha egy nap észrevesszük, hogy idegenek felismerik egymást, csoportokba gyűlnek, mintha összeesküdnének – a szokottnál nagyobb mértékű emberi érintkezés gyanút ébreszt.

A film a kor általános társadalmi feszültségét és nyugtalanságát jeleníti meg, amelyben a pop-pszichológia fénykorát élte. (Leonard Nimoy önsegítőkönyv-szerzőként jelenik meg a filmben.) Míg Don Siegel fekete-fehér, noir-inspirált látványvilágú eredetije nem támaszkodott speciális effektekre, addig a remake groteszk body horrorral és rémálomszerű jelenetekkel fokozza a fojtogatóan paranoid történet borzalmait. Az eredeti kötelező happy endjével szemben ez a film nem kínál megnyugvást, és az utolsó jelenet egész biztosan az emlékezetünkbe ég. (Dancsi Ágnes)

 

5. Cloverfield Lane 10 (Dan Trachtenberg, 2016) és Cloverfield (Matt Reeves, 2008)

Mindkét Cloverfield szokatlan jelenség az inváziós alzsánerben. A 2008-as Cloverfield a kézikamerás esztétikai vonulatot hozta be a sci-fibe, annak minden kellékével: az utcai nézőponttal, a túlélésre való koncentrációval, a káosz erős hangulatával. Nyolc évvel később a Cloverfield Lane 10 ismét megbolondította a receptet: kamara-horrort feszített az invázió fenyegetése elé, és csak az érdekelte, hogyan viselkednek az emberek a pincében akkor, ha legalább egyikük szentül hiszi, hogy körülöttük összeomlott a világ.

cloverfield_lane_10_4

A Cloverfieldek tehát az utcai közember inváziós sci-fijei, még annál is inkább, mint a Spielberg-féle 2005-ös Világok harca. Szándékosan sötétben hagyják a globális eseményeket – nem is érdekli őket, hogyan áll a háború, mi zajlik a nagyvilágban, honnan jött a fenyegetés, és mit kezdünk vele. Ha történészek írnának egy invázióról (feltéve, hogy maradtak), akkor esetleg A függetlenség napja, az Érkezés, A holnap határa, a Kapcsolat eseményeit írnák le; ha nagyapa-nagymama mesélne otthon, az ő meséje valamelyik Cloverfield lenne. Jó mese lenne: izgalmas, erős, ijesztő, felemelő. (Havasmezői Gergely)

 

4. A holnap határa (Doug Liman, 2014)

A film papíron nem nézett ki egy tizenkettő egy tucat agyrágóguminál többnek, de a nem éppen emlékezetes marketing mögött az utóbbi évek legszórakoztatóbb és legötletesebb sci-fi blockbustere lapult. Doug Liman és Christopher McQuarrie okosan aknázzák ki az időhurokba keveredő Tom Cruise harci kálváriájában rejlő lehetőségeket, olyan nyaktörő tempóban adagolva az eseményeket, hogy még a lehetséges paradoxonokon sem lesz időnk gondolkodni. A holnap határa viszont nem csak ettől jó. Kiegyensúlyozottan találkozik benne az inváziós sci-fik apokaliptikussága az Idétlen idők abszurd, intelligens humorával, a háborús filmek látványával, némi egzisztencializmussal, pazar effektekkel, dinamikus akciókkal és emlékezetes karakterekkel. Kell ennél jobb recept két óra kikapcsolódáshoz? Szerintem nem. (Szabó Kristóf)

 

3. A dolog (John Carpenter, 1982)

Minden idők egyik legjobb horrorfilmje mintha az Alien – A nyolcadik utas a halál adaptációja lenne az Antarktiszon. Az amerikai kutatóállomáson két ellenséggel kell megküzdeniük az ott élőknek. Az egyik a világűrből érkezik először egy malamut kutya formájában, amint norvégok elől menekül, aztán beveszi magát az amerikai falak mögé. A címadó dologról igazából nem derül ki, hogy micsoda, csak annyi biztos, hogy metamorfózisra és hipnotizálásra egyaránt képes, és hogy az űrből jött.

thing-3

A másik ellenség maga a félelem és a paranoia – és ettől igazán jó film A dolog. A féléves sötétséggel és élhetetlen időjárási viszonyokkal járó tél épp akkor veszi kezdetét, amikor megjelenik a lény. Nem lehet tudni, a kutatók elméje mitől billen meg: a bezártságtól, a paranoiától vagy magától az idegentől. És ismét kiderül: az emberre a legnagyobb veszélyt önmaga jelenti. (Tóth Nándor Tamás)

 

2. Kapcsolat (Robert Zemeckis, 1997)

Kilóg a sorból, mert invázió, az épp nincsen benne, mégis nagyon sok kapcsolatot mutat a film az Érkezéssel. Akad egy erős női főszereplő, aki ráadásul tudós is, az bizony nagyon is – Jodie Foster emlékezetesen alakítja az asztrofizikusnőt, aki megszállottan keresi az idegenek jeleit. És – mint sok jó sci-fiben – van benne erős filozófiai-spirituális vonal is. Plusz görbe tükör társadalmunk felé.

Bár az idegenek épp nem leigázni próbálnak minket, hanem valami fura módon felemelni, és kapcsolatot teremteni, ezt persze a vezetők egyből katonai oldalról közelítik meg… Mások meg vallási oldalról (a teológus elnöki tanácsadót Matthew McConaughey alakítja) – főhősnőnk pedig a tudományos oldal mellett harcol. Mindenki másképp reagál tehát az idegenek jeleire, és ennek bemutatása még ma is aktuális és frissnek hat, még ha a Kapcsolat fölött bizonyos vonatkozásokban el is repült már az idő. Mindenesetre az biztos, hogy a XX. század végének egyik – ha nem a legjobb – sci-fije Zemeckis remeke, amit Carl Sagan azonos című regénye alapján forgatott. (Pásztor Balázs)

 

1. District 9 (Neill Blomkamp, 2009)

A Dél-afrikai Köztársaságban Johannesburg felett egy hatalmas űrhajó lebeg három hónapig, mígnem végül az emberek behatolnak és felfedezik a járműben hemzsegő, kiéhezett, két lábon járó, rákszerű élőlényeket. Ideiglenesen a város egy külső részében, a District 9-ban helyezik el őket. Az idegen lények lepusztult nyomortelepe azonban egyre szűkösebbé válik, és – a valós élet beszivárgásaként – maffiabandák is felvirágoznak benne. Húsz év elteltével a kormány a kialakult tarthatatlan állapot és a lakosság egyre növekvő tiltakozása miatt a szomszédos koncentrációs táborba kezdi átköltöztetni a jövevényeket.

A dél-afrikai születésű rendező, Neill Blomkamp filmje a földönkívüliek és Johannesburg lakóinak együttéléséről szarkasztikus humorral átszőtt történetben szól az idegengyűlölet e bevett formájáról a régióban. Az ál-dokumentumfilmekkel és híradórészletekkel feldúsított sci-fi ugyanakkor részvétet ébreszt a békés, helyzetüket elfogadó, érzékeny lelkű idegenek iránt és kipellengérezi az egymást ellenségnek tekintő, de az idegenek felbukkanásával ellenük egycsapásra összeszövetkező helyi fehér és fekete lakosokat. A kormányerők idegenellenes buzgalma is sok mulatságos, ám egyben elszomorító helyzetet produkál. A film legfőbb érdeme, hogy a dél-afrikai apartheid-rendszer működését idegenek elleni küzdelemmé átformálva, képes új nézőpontból bemutatni világunk abszurditását. (Argejó Éva)

 

***

Az Érkezés tiszteletére sci-fi hetet tart a Filmtekercs: olvasd el írásainkat az inváziós sci-fi filmekről, Ted Chiangról és az Érkezésről itt!

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya