Fókuszban Ráadás

Több mint faszagyerek(?) – Jason Statham portré

Hosszasan lehetne vitatkozni azon, hogy a Hobbs és Shaw című Halálos iramban spin-off Shaw-ját megformáló Jason Statham tehetsége vajon meghaladja-e egy középszerű akciószínészét, de nem biztos, hogy érdemes. Főleg azért, mert tipikusan az a kaliber, akitől nem várunk Oscart vagy királydrámákban való brillírozást, de láttunk már tőle elég klassz filmet ahhoz, hogy bátran kijelentsük, valahol félúton van a faszagyerek és egy meg nem értett zseni között. Portrénkban megkíséreljük kibogozni a szoborarcú, műugróból lett akcióhős titkát.

A brit műugró válogatott tagjaként még részt vett az 1992-es vizes vébén (12. lett!), visszavonulása után pedig modellkedni kezdett a maga kis 178 centijével. Itt figyelt fel rá Guy Ritchie, és elhívta A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998) című legendájának castingjára. Innen pedig már nem volt megállás: a piti csencselő Bacon karaktere megnyitotta számára a filmvilág kapuit. Az persze már más kérdés, ő mit kezdett ezzel a lehetőséggel. Az kiderült (és később többször is bizonyította), hogy kiváló humora van, és kifejezetten jól áll neki az önreflexív, ironikus szerep. Tipikus helyi menő gyerek, aki tudja a frankót, és meg is mondja, de azért nem tenyérbe mászó a stílusa. És ezt még akkor is tudja hozni, ha nem ő a főszereplő, kevesebb játékidőben is tud villantani. A Ravasz…-ban kifejezetten emlékezetes pillanatai vannak egy-egy beszólással, mikor tanúbizonyságot tesz a kültelki suttyó agyafúrtságáról.

Ritchie aztán megkínálta a Blöff (2000) Törökének karakterével, ami már igazi főszerepnek számított. Ő meséli el a sztorit, a többiek történetszála végérvényben az Ő sorsának alakulását segíti vagy veti vissza. Itt már nem csak villanásokat mutat a kisstílű félig gengszter, félig jófiú stílusból. Megtestesíti azt, ami igazán vonzó tud lenni egy emberben: élelmes (kereskedik), igyekszik minél kevésbé keresztbe tenni másoknak (csak végső esetben folyamodik csaláshoz), de helyén van az esze, és kemény gyerek, szóval kisember mivolta ellenére is bizonyos tisztelet övezi.

A Blöff összeszedett cselekményvezetése kifejezetten sokat segített Stathamnek abban, hogy mutasson valamit ebből a valóságtól nem túlzottan elrugaszkodott szerepből.

Sajnos e két filmtörténeti mérföldkő után már csak a sokkal szétesőbb és keszekusza Revolver című drámában alkalmazta Ritchie hősünket, és itt bizony már csikorgott a gépezet. A film egyébként is súlyosabb mondanivalójú és sötétebb hangulatú, mint a Blöff vagy A Ravasz…, nem is jutott el a nagyközönséghez. Pedig Statham ebben a moziban mutatta meg pályafutása alatt talán legvilágosabban, hogy több mint kung-fuzó faszacsávó. Erről a művészi irányú útról tért le, amikor tömegével kezdte elvállalni a Crank és A szállító kaliberű filmeket. Nem állítom, hogy a Revolver a filmművészet csúcsa, mert állítólag sem Ritchie, sem Statham nem szerették a filmet, de talán ha akkor az sikeresebb, ma már másként vélekednénk utóbbi tehetségéről és munkásságáról.

A szállító 2.

Fokozatosan áttért az akcióhős vonalra, és ebben az is kapóra jöhetett neki, hogy az ügyeletes világmegmentő, Bruce Willis kezdett megöregedni, így nagyobb szeletet hasíthatott az akciómozik tortájából. Ráadásul legtöbb filmje földhöz ragadt és „európai” hangulatú. Kivéve, mikor a szuperautójával röpköd a parkolóházak között (A szállító 2.), de az ember így is hajlamos elhinni, hogy Statham a külvárosi fizimiskájával megmenti – ha nem is a világot, de legalább a rá eső részét. És már csak egyszer tért vissza oda, amibe belekóstolt a Revolverrel.

Ritchie-vel is elengedték egymást, így a vagányan könnyed szövegeit sem hallhatjuk már, amiket annak idején a rendező írt neki.

Hogy tudatos volt-e a váltás? A könnyebbik utat választotta? Vagy csak azt gondolta, ha egyszer nem jött be a komolyabb hangvétel, akkor neki nem is való a rendes színészkedés? Tény, hogy A szállító, a Halálos iramban vagy a The Expendables filmek jövedelmezőbbek, és nem ő a filmtörténelemben az első, aki aprópénzre váltja a tehetségét. A kérdés csak az, volt-e egyáltalán színészi tehetsége.

The Expendables: A feláldozhatók

Amikor végérvényesen átnyergelt az amerikai filmgyártásra, ahol a nézőt egyébként is óvodás szellemi színvonalon tartja a készítők zöme, borítékolható volt, hogy az üresfejű puskaropogtató szerepét fogja eljátszani újra és újra. Hiába próbáltak mélyenszántó háttérsztorikat kreálni a filmjeihez (legtöbbször sebzett szívű exkatona, bérgyilkos stb.), mindnek az lett a vége, hogy halomra bunyózta a rosszfiúkat. És hiába nem akarta komolyan venni magát – mert az a képessége mai napig megmaradt, hogy ne a befeszülős világmegmentő szerepében akarjon tetszelegni –, ha Amerikában jobbára agy nélkül készítik a filmeket, és a legfőbb cél a vetítés (Halálos iramban).

Statham nem kiváló színész, de minimum szórakoztató, és baromira bírható figura.

Ráadásul amit elvárnak tőle, azt biztonságosan hozza is, és a szórakoztatásnak mindig van létjogosultsága. Néha megvillantja a mosolyát, ami emlékezteti a nézőt arra, hogy egykor készültek a főszereplésével jó filmek, és láthattuk mellékszereplőként kifejezetten nézhető mozikban. Abban a korban, mikor annyi kultúrhulladék készül, mint napjainkban, ritkaság, ha van egy-két olyan színész, akinek a filmjeit jó szívvel nézhetjük. Ami viszont fájó, ha ez a színész belecsúszik a kultúrhulladék kategóriába.

Meg: Az őscápa

Hogy mást ne mondjak: Meg – Az őscápa. Jonas Taylor (Statham) háttértörténete annyiból áll, hogy sört vedel. Persze lehet, hogy Statham ma már meg sem próbálja megerőltetni magát, mert belőle ennyi is elég. Vagy ő is csak egy tégla a falban, aki bármikor feláldozható. Talán nem véletlenül találta meg Sylvester Stallone őt az egyik főszerepre, elvégre nagyjából ugyanabban a cipőben járnak, leszámítva azt, hogy Sly többször juthatott hozzá értelmes szerephez (sőt, kultikushoz). Végtelenül ironikus és szomorú, hogy a The Expendablesben a katonák pont ugyanúgy kicserélhetőek, mint a színészek, akiket összegyűjtöttek hozzá – az élen Stathammel.

Pedig látott egykor szebb napokat. Néha megtalálják önironikus szerepekkel, mint például a Melissa McCarthy főszereplésével készült A kém mellékszerepével, amelyben nagyjából az összes jelenetben azt ecseteli, mennyire kemény gyerek ő, hogy még a saját lábát is vissza tudja varrni. Bátor húzás volt épp egy ilyen szerepet elvállalnia, de bőven megérte. Apró gyöngyszem ez közelmúlt-béli kínos teljesítményei között. Ezt a sort még 2006-ban kezdte a Crank – Felpörögve című agymenéssel, amiben annyira nem veszi komolyan magát, hogy egy stadionnyi ember előtt dugja meg a nőjét, csak hogy ne essen le a pulzusa, és ne álljon meg a beépített szíve. Meg persze még egy helikopterzuhanást is túlél. Mert annyira faszagyerek, hogy a világot is hatfelé szedi. Ez a marhaság annyira bejött a közönségnek, hogy még folytatás is készült belőle. Hogy mennyire kínos, mikor saját magát bikázza be egy ember…? Elég csak végiggondolni. De nem akkor, mikor Statham csinálja, hiszen ő túléli. Ha van olyan, hogy trash-akció, akkor ez az iskolapéldája. És mégis működik.

Ráadásul újabb filmjei hiába nézhetetlenek, ő még mindig hiteles.

Még mindig elhisszük neki, hogy ugrik, bukfencezik, kúszik-mászik, közben legyőzni a fél várost, pedig már annyiszor eladta a közönségnek, ahányszor nem szégyellte. Vélhetően amíg bírja szuflával, eladja még jó párszor, de meglehet, már sosem derül ki, ott van-e az isteni szikra Jason Stathamben. Manapság jobbára már csak annyit csinál, hogy néha vicces akcióhős, aki saját maga csinálja a kaszkadőrjeleneteket. Igaz, ebben igazán kivételes, mert ilyen jellegű szerepléseket rajta kívül nagyjából csak Tom Cruise vállal – azzal a különbséggel, hogy ő legalább megválogatja a szerepeit. A Kolibri-kódot leszámítva, amiben még egyszer visszakanyarodott a drámához, kizárólag a még mindig keményre dolgozott testéből és harcművészeti mutatványaiból él. És az is már 2013-ban volt.

Blöff

Talán egyszer visszatalál Guy Ritchie-hez, és talán a rendezőnek lesz még egy eredeti ötlete. Találgatás csak minden, hiszen egy nagyszerűnek ígérkező pályát váltott le kaszkadőrös vásári mutatványozássá. Talán ha maradt volna a kisstílű zsivány szerepénél, amit legalább jól hozott mindig, vagy többet vállalt volna a már emlegetett önironikus szerepekből, és nem a kifizetődőbb utat választja… Talán egyszer még összeállnak a csillagok Statham számára, és megadatik neki, hogy bebizonyítsa – nem is a közönségnek, inkább magának –, ő több mint csak egy faszagyerek.

Moldován Tünde

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..