Nem tudod, hányadik részt mutatják be idén a Halálos iramból? Vagy hogy hol tart épp a Transformers? Nos, előbbi a nyolcadik résznél tart, utóbbiból jövőre jön a hatodik. Az más kérdés, hogy mindegyikből elég lett volna két-három epizód. És hol tart most a franchise-ok tekintetében Hollywood?
A franchise egy jogi-gazdasági konstrukció, jelentése: „egy értékkel bíró név, általában bejegyzett védjegy, valamint egy hozzá tartozó, értékkel bíró üzletviteli tapasztalat használati jogának átadása”[1]. Ezt filmekre használni a művészet megcsúfítása lenne. És mégis használják, a folytatások ugyanis néha az előbbi fogalom elvont értelmezése mentén működnek. Az angolszász szaksajtó változatos kifejezéseket használ a különböző kreatív lehetőségekre: folytatás (sequel), előzmény (prequel), mellékszálak önálló történetté alakítása (spinoff), új lendületet adó film (reboot), stb. A cél azonban mindig ugyanaz: a nézőben maradt, feltámadt vagy kielégítetlenül hagyott érdeklődés kiszolgálása. Ez a stúdiók nyelvén pénzt jelent.
De hiába mutogatunk Hollywoodra vagy a pénzéhes producerekre, az az igazság, hogy ezt mi, a közönség implikáltuk. Tesszük mindezt két irányból. Egyrészt tömegesen megyünk moziba, ha a címben szerepel, a Jurassic, a Star Wars vagy épp az Underworld kifejezés. Másrészt pedig nem váltunk jegyet szinte semmire – vagy csak nagyon óvatosan – ami valami új és eredeti. Pontosabban évente egyszer-kétszer megtesszük, aztán abból lesz az új Mátrix, Halálos iramban vagy Karib-tenger kalózai.
Egy ideig mindenki – még a finnyás kritikusok csapata is – örül a következő résznek, aztán egyszer csak az egész szinte önmaga paródiájává válik. A szériát túltolják. Ennek talán legegyértelműbb jele, amikor már nem is sorszámozzák az adott epizódot – ciki lenne bevallani, hányadik bőrt húzzák le ugyanarról.
Már régen túltolták
Sokan, köztük én is azt érzem, hogy a filmművészet éppen a folytatások miatt fonnyad, de hiba lenne azt gondolni, hogy régen minden jobb volt. A Dilibogyókból anno három részt préseltek ki, a Rendőrakadémiából tíz év alatt hetet. Herbie-ről is több történet készült a kelleténél kezdve A kicsi kocsi kalandjaitól (1969) A kicsi kocsi legújabb kalandjaiig (1980). Arról már ne is beszéljünk, hogy még Hitchcock Psychójához is képesek voltak folytatást készíteni, mégpedig kettőt is, 1983-ban és 1986-ban.
Azt se szabad állítanunk, hogy csak az amerikaiak képesek ilyen gátlástalanságra – és most nem a Bridget Jones-ra (három rész) vagy az Asterixre (négy film) gondolok. A múltban is követtek el művészetellenes bűnöket a franciák, A rózsaszín párducból már 1978-ra készült hat (utána még ötöt forgattak), Louis de Funés pedig összesen hatszor bohóckodott csendőrként (1964 és 1982 között). A britek pedig egy rossz szót sem szólhatnak, hiszen a James Bond gyakorlatilag a leginkább túltolt franchise a filmtörténelemben. Ráadásul az ő hatására készült el a rengeteg akció- és kémsorozat: a Mission Impossible, a Jack Ryan–, a Jason Bourne–, a Die Hard– és legújabban az Elrabolva– és Jack Reacher–filmek.
Külön érdemes megemlíteni A majmok bolygóját. Az 1968-tól 1973-ig készült öt rész a pofátlan szinonimája lehetne. A majmok bolygója II. végén ugyanis eredetileg elpusztult volna maga a bolygó, ami Charlton Heston szándékos ötlete volt, nehogy folytathassák. De addigra a producerek már kitalálták, hogy folytatni fogják, így végül csak kisebb robbanás lett belőle (köszönet az infóért Dancsi Ágnes kollégámnak).
Újrakezdők
A majmok bolygójára, pontosabban annak ötödik részére már szinte senki nem volt kíváncsi, éppen ezért volt különösen bátor húzás újraindítani a szériát 2014-ben (nézőpont kérdése, hogy különösen bátor vagy különösen kétségbeesett). Megújulással próbálkozik sikeresen a Muppets is, amikor 12 év szünet után újra egészestés film készült a bábokról 2011-ben. De ugyanígy újrakezdési kísérlet volt A függetlenség napja: Feltámadás (aminek már készül a harmadik része) és a Jurassic World (aminek szintén készül a folytatása).
Biztos vagyok benne, hogy nagyobb bevétel esetén az iméntiek sorsára jutott volna a Szellemirtók, tehát már készülne is a következő rész. A visszafogott siker még így is jobb, mint az olyan katasztrófák, mint ami a Fantasztikus négyessel történt, ami mind a jegypénztárnál, mint a kritikai és a moziba járó közönségnél egyaránt megbukott. 2015 különösen izgalmas volt e tekintetben, hiszen azon a nyáron a két már említett film (Jurassic World, Fantasztikus négyes) mellett három másik újrázás is műsorra került. A Vakáció arra emlékeztetett, hogy régen vígjátékok is működhettek franchise-ként – újrázásként ez mára igazán csak televízióban képzelhető el (Halálos fegyver tévésorozat). A Terminator: Genisys szomorú eset, hiszen a kultikus eredetijének nevét alaposan lejáratta. Nem sokkal előtte érkezett viszont a Mad Max – A harag útja, amely ezzel szemben minden idők egyik legjobb mozijaként írta be magát a filmtörténelemkönyvekbe. A Mad Max teljesen egyedi a folytatások világában: a rebootot az eredeti rendezője vitte vászonra, és az a sorozat minden korábbi darabjánál jobban sikerült.
Trilógiák tusája
Érdekes módon főleg a sci-fi az a műfaj, ahol talán a legtöbbször kezdtek újra. A második vagy épp a most futó Star Wars-trilógiát is tekinthetjük egy újrázásnak. Hasonló eset a tavaly véget ért Star Trek-hármas, amely sikerrel helyezte ismét az érdeklődés középpontjába a félévszázados történetű sorozatot. Azonos pont, hogy mindegyikben már az elejétől trilógiaként gondolkodtak a készítők, bár ez már a tyúk és a tojás esete – azért lett trilógia, hogy több pénz tudjanak kisajtolni, vagy azért érdekli mindhárom rész a közönséget, mert a három film egységet alkot.
Bárhogy is, ez a trilógiában való gondolkodás manapság egyre gyakoribb – olyannyira, hogy ez már az (ponyva)irodalom piacán is megjelent. A szürke ötven árnyalata-szériát vagy Az éhezők viadalát egyaránt három könyvre írták. Utóbbinál A kiválasztottat a gyártó stúdió döntése alapján adaptálták két filmre, ami mindenki szerint megmagyarázhatatlan döntés volt – de láttuk ezt már az utolsó Alkonyat vagy Harry Potter esetében is.
Ilyen volt A hobbit is, a pár száz oldalas regényt Peter Jackson ugyanúgy három filmre vitte fel, mint A Gyűrűk Ura ezerötszáz oldalát. Pedig Tolkien mesterműve csaknem teljesen egyedülálló esete a folytatások világnak: itt a trilógiáról szóló döntés már a forgatás kezdete előtt megszületett, a bevételek és a nézőszámok eredményétől függetlenül szavazták meg a büdzsét a stúdió fejesei. Ez a kilencvenes évek végén óriási vállalkozás volt hatalmas rizikófaktorral. Az eredmény minden idők egyik legjobb filmtrilógiája lett, ennek ellenére ekkora kockázatvállalást azóta sem mernek bevállalni a stúdiók. Pontosabban csak egyszer, de talán nem kellett volna – az volt A hobbit.
A folytatások legalja: a horrorok világa
Egyetlen más műfaj sem képes annyira túltolni és ezzel lejáratni egy címet, mint a horrorok. Itt a stúdiók gátlástalanságának semmi sem szab határt. A Rémálom az Elm utcában-ból 9 rész, a Péntek 13-ból 12, a Halloweenból 11, a Texasi láncfűrészesből 7 film készült. És ez az utóbbi években még rosszabb lett. Paranormal Activityből hat év alatt 6 született, Fűrészből 2004 és 2010 között összesen 7, Underworldből 5 – az utolsót éppen ebben a hónapban mutatták be.
És el is jutottunk A kaptárhoz, a legújabbat ezen a héten tűzték műsorra. És mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire túltolták, mint az, hogy igazán már senki sem tudja, hányadik résznél járunk. Tippeket várunk a kommentekben, a helyes megfejtők között kisorsoljuk a Blair Witch Project legújabb részét!
De miért van ez? Azért, mert a horrorok olcsók, egyszerűek és jellemzően nem védi őket szerző. Ebben a műfajban a többihez képest fillérekből készülnek a filmek: nincsenek benne látványos tömegjelenetek, nem kell kifizetni magas (és egyre emelkedő) sztárgázsikat, vizuális effektek sem kellenek hozzá. Az új részekbe nem térnek vissza a régiek (nagy kivétel ebből a szempontból a Sikoly-széria), mert meghaltak, ráadásul mindig fiatal, kezdő, tehát olcsó színészeket lehet foglalkoztatni (nem véletlen, hogy számos nagy nevű színész ebben a műfajban kezdte pályáját). Fontos szempont az is, hogy a horrorok nem véges számú könyvekből vagy képregényekből készülnek. Általában egy nagyon egyszerű sémából építkeznek, amit egyetlen mozdulattal újjá lehet varázsolni (erre tökéletes példa a Végső állomás-sorozat).
Mit hoz a jövő?
Churchill híres mondatát átírva: nem ígérhetek semmit, csak sequelt, prequelt, rebootot és spinoffot. Robert Zemeckis azt jósolta a Vissza jövőbe 2-ben, hogy 2015-re elkészül a Cápa 19. része, és bár nem lett igaza, de a kilencedik Star Wars, a tizennegyedik Marvel vagy épp a kilencedik Harry Potter rész idején nehéz azt egyértelműen kijelenteni, hogy túl nagyot tévedett volna.
Mégsem egyszerűen a folytatásoké lesz az új irány, hanem az univerzumoké. Ezt az utat a Marvel taposta ki, és azt próbálja másolni (és nem követni) néhány éve a DC. Pár hónapja lépett erre az útra a Csillagok háborúja (Zsivány Egyes) és a Harry Potter (Legendás állatok és megfigyelésük) – mindegyik anyagi értelemben sikerrel. Kevésbé feltűnően, de ebbe az irányba fejlődött a Rocky (Creed – Apollo fia), a Hannibal (Hannibal ébredése) vagy a Terminator (Genisys). A trend már az animációk világában is megfigyelhető, gondoljunk csak a Minyonokra, a Madagaszkárra vagy épp a soron következő Lego-kalandra, a Lego Batmanre.
Új világok helyett tehát a producerek a meglévőket bővítik, fejlesztik, tökéletesítik. Azaz még kevesebb könyv- vagy képregényadaptáció készül majd, mert már az is túl kockázatosnak számít. A mellékszálak korszaka jön, az előzményfilmeké, majd azok összekapcsolása. Jó példa erre az idei Kong: Koponya-sziget, ami valójában a 2020-as nagy Godzilla-King Kong meccs előkészítése. De voltaképpen ilyen lesz az új Jumanji-film is: a társasjáték univerzumában bontakozik ki egy újabb kaland. A legokosabban a Cloverfield építkezik, amely izgalmas, különleges történeteket szállít egy posztapokaliptikus világból. A korszakváltás tehát épp a napjainkban zajlik – az izgalmas kérdés, hogy mi következik utána.
A cikk elkészítésében nagyon sokat segített a The Numbers.
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Franchise
[author_bio author=”tothnandor”]
