Magazin

Ugródeszka – Alkonyat – Hajnalhasadás I. filmzene

November elején a filmmel párhuzamosan megjelent az Alkonyat – Hajnalhasadás I.  című film zenéje is. A soundtrack messze jobban teljesít, mint a film maga: szuper kis keserédes válogatás, ami önmagában is megáll a lábán.

Az  albumon olyan előadók dalai hallhatók, mint a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes Bruno Mars, Christina Perri, a The Joy Formidable, a The Belle Brigade, az Iron & Wine, Theophilus London, és a filmben Carmen Denaliként fel is tűnő Mia Maestro. Az előadók számára egy-egy dallal szerepelni egy ilyen szuperprodukcióban igazi mérföldkövet jelenthet. A The Joy Formidable Ritzy Bryan-ja így nyilatkozott, amikor megtudta, hogy számukat beválogatták a filmzenében: „Azt hiszem, most végre elérjük azokat az embereket, akik sosem hallottak a rólunk.” De hasonló áttörtést jelentett ez az Imprial Mammoth duó és Christina Perry életében is. Valamennyi film zenéjét Alexandra Patsavas tette össze, aki már a forgatás megkezdése előtt elkezdte kiválogatni a dalokat a rendező, Bill Condon instrukciói alapján. A music supervisor rendkívül fontosnak tartja, hogy új tehetségek számára is bemutatkozási lehetőséget biztosítson az albumon. Természetesen nem csak a feltörekvő zenészek, hanem olyan szupersztárok is helyet kaptak az összeállításon, mint Bruno Mars. Egy biztos – legyen kezdő vagy régi motoros valaki, a sagával saját karrierjét is szeretné megtámogatni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy négy klip is napvilágot látott a film premierjének környékén.

A Twilight-saga filmzenéinek megjelenését nem kisebb várakozás előzi meg, mint a filmeket magukét. Már az első, 2008. novemberében megjelent rész első helyen nyitott a Billboard 200  listán. A második rész zenéje 2009-ben megismételte ezt a bravúrt. Az eddig megjelent 3 Twilight  filmzene összesen több mint 7,5 millió példányban kelt el világszerte. A Hajnalhasadás első részének a zenéjére is megérte várakozni. Igazán ütős válogatás, amely romantikussága ellenére sosem csap át giccsbe, és ami nem csak a Alkonyat sorozat rajongóinak lejátszóiban szól jól.

The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 1 Original Motion Picture Soundtrack (Summit Entertainment/Chop Shop/Atlantic)

1. The Joy Formidable – Endtapes
2. Angus & Julia Stone – Love Will Take You
3. Bruno Mars – It Will Rain
4. Sleeping At Last –Turning Page
5. The features – From Now On
6. Christina Perri – Thousand Years
7. Theophilus London – Neighbors
8. The Belle Brigade – I Didn’t Mean It
9. Noisettes – Sister Rosetta (2011 Version)
10. Cider Sky – Northern Lights
11. Iron & Wine – Flightless Bird, American Mouth (Wedding Version)
12. Imperial Mammoth – Requiem On Water
13. Aqualung & Lucy Schwartz – Cold
14. Mia Maestro – Llovera
15. Carter Burwell – Love Death Birth

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com