Ráadás

Mit tud az új Berlinale? – Új fesztiváligazgatóval startol a fesztivál

Tizenkilenc év után új fesztiváligazgatókat szerződtetett le a világ egyik legnagyobb filmfesztiválja, a Berlinale. Nagy kérdés, hogy az új vezetők ki tudják-e húzni a kátyúból a fesztivált – vagy hogy egyáltalán ki akarják-e.

Dieter Kosslick 19 éven keresztül irányította a nézőszám tekintetében a világ legnagyobb fesztiválját, ami a filmek darabszámában is kiemelkedő számokkal rendelkezik. A csaknem két évtized rendkívül hosszú idő egy olyan, szélsőségesen gyorsan változó művészeti ágban, mint a filmvilág. És bár a távozó fesztiváligazgató több területen is jelentős eredményeket ért el, összességében mégis

Berlin mintha lemaradt volna Cannes és Velence mögött.

Ha megnézzük például az idei év Oscar-jelöltjeit, alig találunk olyan alkotást, amelynek világpremierjét Berlinben tartották. Ezzel szemben Cannes-ban debütált az Élősködők, a Fájdalom és dicsőség, a Nyomorultak, valamint a Volt egyszer egy… Hollywood, Velencében pedig a Joker, a Házassági történet vagy épp a Corpus Christi startolt. A tavalyi berlini győztes Synonyms ellenben aligha mond bárkinek bármit, de a többi Arany Medve-jelölt sem futott be nagy túl karriert, hazánkban például egyedül a Lótolvajok kapott országos bemutatót.

Persze egy filmfesztivált sok tényező alapján lehet megítélni, amiből a versenyprogram csak egy szempont. És azt is látni kell, hogy mennyire gyorsan változhat a helyzet: pár éve Enyedi Ildikó itt indította útjára a Testről és lélekről-t, ami egy évvel később az Oscaron a szintén Berlinben debütáló Egy fantasztikus nőtől kapott ki. Előtte pedig A Grand Budapest Hotelt még be tudta húzni Berlin – idén azonban sajnos Wes Anderson új dobása nem itt versenyzik majd.

 

Új nevek, új tervek

Dieter Kosslickot Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek váltja, előbbi Locarnóból érkezik, utóbbi pedig a német filmek promócióját felvállaló German Filmstől. A terveik egyelőre felemásak: természetesen meg szeretnék újítani a rendezvényt, azonban annak értékeit is védeni kívánják. Ez a kettős attitűd furcsa kavarodásokat is okoz. Például megtartották központnak a Potsdamer Platz környékét, azonban egy újat is kineveztek, mégpedig a város szívében található Alexanderplatzot. Valamelyest karcsúbb lett a program, de sajnos nem a szekciók számát csökkentették, hanem a benne pörgő filmekét – tehát továbbra is elég nehéz kiigazodni azon, hogy mi értelme a Forum, a Panorama, az Encounters és a Generation szekcióknak, illetve annak, hogy a Versenyprogramon belül vetítenek olyan filmeket, amelyek nem versenyeznek, illetve van egy ugyanilyen kategória a Versenyprogramon kívül is (Berlinale Special).

Ezzel szemben jó döntésnek tűnik, hogy a nyitófilm nem versenyfilm,

az ugyanis köztudottan sosem nyer más fesztiválokon sem. Idén Berlint a My Salinger Year nyitja meg, egy ír-kanadai dráma Sigourney Weaverrel, amely a híres amerikai író, J.D. Salinger örökségével foglalkozik. Hasonlóképp pozitív fogadtatása lehet annak is, hogy a fesztivált „elviszik a kerületekbe” – vagyis megpróbálják az elit vörösszőnyeges szórakoztatása és magamutogatása helyett maguknak a város lakóinak szervezni a fesztivált. Ezt egyébként a fesztiváligazgatók azzal is hangsúlyozzák, hogy hollywoodi sablondrámák helyett valódi innovációt felmutató, atipikus alkotásokat hívtak meg az eseményre. A legvitatottabb témában azonban közel sem annyira progresszív a Berlinale. Egyetlen Netflix és Amazon-film bemutató sem lesz, ugyanis továbbra is kitartanak amellett a készítők, hogy a szélesvásznat később megjáró alkotásokkal lehet csak versenyezni a fesztiválon.

My Salinger Year

Az biztos, hogy Berlin továbbra is a legpolitikusabb és a legnőibb filmfesztivál. A teljes program harmadát nő rendezte. Vagyis itt tényleg nem csak kirakatba teszik a nőket, mint ahogy Velence és Cannes szokta, ahol általában a zsűriben szoktunk nőket látni (akik minden este végigvonulnak a vörös szőnyegen) – ezzel szemben Berlinben a döntnököket Jeremy Irons vezeti. Bennem azonban továbbra is felmerül kérdésként, hogy ez a pozitív diszkrimináció nem vezet-e kontraszelekcióhoz, korábban legalább is ezt tapasztaltam.

 

A filmek

A sok hűhó ellenére inkább a kontinuitás érződik a váltás helyett. A versenyprogramban csupa visszatérő arc található, akik az utóbbi években rendre Berlinbe vitték el első filmjeiket. Ismét itt nyit Sally Potter (The Roads Not Taken), Christian Petzold (Undine) vagy épp Hong Sang-soo (The Woman Who Ran), akik visszatérő vendégként érkeznek a fesztiválra. Az amerikai alkotások ismét „csak” nemzetközi vagy európai premierek, a hazai közönség már láthatta ezeket az alkotásokat a Sundance-en vagy a Telluride-on. Ez egyaránt igaz Eliza Hittman Never Rarely Sometimes Always-ára vagy Kelly Reichardt First Cow-jára.

Ami szokatlan, hogy néhány film már most vitát generál.

Mind közül kiemelkedik a DAU. Voltaképpen már a film elkészülte botrány. 15 évvel ezelőtt az orosz Ilja Khrzhanovsky felépítette egy szovjet kutatóközpont mását, ahol gyakorlatilag egy valós idejű kísérletnek vetette alá a résztvevőket. A kísérlet keretében reprodukálták a szovjet életet 1938 és 1953 között, azon belül is a Nobel-díjas fizikus, Lev Landau világát. Tíz évvel később zárták be a helyszínt, tavaly már bemutattak egy három hetes (!) anyagot róla Párizsban, és most Jekatyerina Oertel segítségével filmet is kreáltak belőle. Rögtön kettőt: egyet az egyik résztvevőről, Natasháról (DAU. Natasha), és egy másikat az egész projektről (DAU. Degeneration) – előbbit a versenyszekcióban játékfilmként mutatják be, a másikat a Berlinale Specialben doku-sorozatként. A filmek körüli botrányt táplálják az egész koncepciót övező etikai aggályok, de emellett az is, hogy a támogató orosz állam a filmes nyersanyagok egy részét visszatartja a készítőktől.

Nem feltétlenül tűnik jó ötletnek a Hillary sem, ami egy dokumentumfilm Hillary Clintonról, aki személyesen is ellátogat a fesztiválra. Persze, ahogy említettem, politikában és dokumentumfilmekben hagyományosan erős a fesztivál, a versenyprogramba is bejutott egy műfaji képviselő, az Irradiated a kambodzsai vörös khmer rémuralmat dolgozza fel.

A botrányok viszont nem csak a filmeket érintik, hanem magát a fesztivált is.

Három hete látott napvilágot az a kellemetlen információ, hogy a Berlinale alapítója és első igazgatója, Alfred Bauer segített a náci pártnak. Pontosabban tanácsadó volt a náci propagandaszervnek 1942-től. A hír ugyan nem teljesen biztos, a fesztivál mégis felfüggesztette a Bauerről elnevezett díjat, ami csak felszíni kezelésnek tűnik. A botrány teljesen nem ült el, kérdés, mekkora visszhangja lesz a rendezvényen az incidensnek.

Mindentől függetlenül a Berlinale továbbra is az egyik legfontosabb filmfesztivál Európában, és az új fesztiváligazgatók ezzel teljes mértékben tisztában vannak. Hogy végül a 70. Berlinale mi miatt lesz emlékezetes, az nagyon rövid időn belül kiderül. Egy biztos: mi a helyszínről tudósítunk – elsősorban a filmekről.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya