Ráadás

Végy egy kutyát – Filmek az ember legjobb barátjáról

Amikor az egyik legelcsépeltebb filmes közhely kerül szóba, miszerint sikeres filmhez vegyél egy kutyát vagy gyereket (esetleg mindkettőt), az összefoglalja többszáz oldalnyi tanulmány lényegét. Az Egy kutya négy útja apropóján utánajártunk, miért szeretjük annyira a kutyás filmeket.

Persze pufogtathatnám, amit mindenki tud, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de ez kevés. Egy kutya több annál. Hiányzik belőle mindaz, amiért embertársainkat elviselhetetlennek gondoljuk; szeret, mert szeretnivalónak gondol; tisztel, mert az ő szemében tiszteletre méltó vagy. Vár, mert neki te vagy a mindene; az ő világa a tiedből fakad. És nem egyszerűen cuki vagy hűséges; ő mindenestől a tied: az élete, a mindennapjai. És ez egyedülálló. Mert a gyereked egyszer felnő, és nem lesz rád szüksége; a felnőttek pedig legtöbbször érdekből közelednek egymáshoz.

Egy kutya négy útja

A kutyák viszont az emberi lélek megszépítői; ha valami elromlik, ők garantáltan meg tudják javítani. A filmművészet is felfedezte az emberekre tett hatását, szóval számolatlanul készülnek a kutyás filmek. Hiszen ki ne imádná Beethovent, a szeleburdi bernáthegyit vagy Lassie-t, aki bárhonnan hazatalál a gazdájához?

A kutyákról szóló filmek alapvetően a kutyák végtelen hűségére és gazdájuk iránti szeretetére apellálnak.

Ez pedig egyetemesen megindító élmény. Persze az sem mindegy, milyen állapotban éri utol a nézőt egy-egy film. Egész más hangsúlyt kaphat egy kutyákról szóló alkotás, ha az ember kutyatulajdonos. A Marley meg én című bűbájos – egyébként igaz történeten alapuló – film például sokkal szórakoztatóbb, ha az ember már maga is megküzdött azzal a folyamattal, hogy lett egy nevelni való szeretetgombóca. Megérkezik, meg kell neki tanítani neki az alapvető viselkedési formákat, majd az ember beletörődik, mint John Grogan (Owen Wilson), hogy „legjobb barátjának” is van önálló akarata, autonóm lény. Mindaddig, míg az ember nem válik egy kutya gazdájává, a film csupán egy cukorfalat labrador és családja kalandjait jelenti számára, és elhiszi, hogy Marley „a világ legrosszabb kutyája”, ahogy a főhős is jellemzi. Pedig nem.

Marley meg én

Az ember magára ismer. Rájön, hogy nem Marley a világ legrosszabb kutyája, hanem John a világ legrosszabb gazdája. A Marley meg én például amellett, hogy szórakoztató, sokat elmond az önismeret fontosságáról. John maga sem meri bevallani, hogy a kutyája azért olyan, amilyen, mert ő nem elég erélyes – inkább elkönyveli rossznak. A néző pedig elkönyvelheti magában, hogy John Grogan is csak egy újabb ember, aki nem ért az állatok lelki- és gondolatvilágához. Ráadásul John elköveti azt az ordas hibát is, hogy eltávolítja Marley-t otthonról ahelyett, hogy magába nézne, és megtanulná, hogyan kell fegyelmezni egy örökmozgó és állandó figyelemre vágyó ebet. De belátja, hogy mindez nem a jószág hibája, és egy idő múlva Marley elmúlik rossz kutyának lenni.

Hiszen olyan ő, mint egy kisgyerek: szertelen és ártatlan; hiába rág meg minden papucsot, nem lehet rá haragudni.

Mint ahogy Parker Wilson (Richard Gere) sem egy mintagazdi a Hacsi, a leghűségesebb barát (2009) című filmben, amely szintén igaz történet feldolgozása. Hacsikó szobra Tokióban, a sibujai vasútállomás mellett áll, és a hűséget példázza. A kutya minden egyes nap kikísérte gazdáját a vonathoz, és annak halála után is ott várta – állítólag hosszú évekig kijárt szeretett gazdája elé még akkor is, mikor az már nem tudott megérkezni.

Hacsi, a leghűségesebb barát

Lasse Hallström filmje Amerikába helyezi át a sztorit, de megmarad a japán vonalnál: Hacsi egy akita, akit egy egyetemi professzor ment meg a vasútállomáson, és befogadja. Fogalma sincs róla, mit kellene kezdenie egy ilyen öntudatos jószággal, aki hiába minden professzori próbálkozás, például egy eldobott labdát sem visz neki vissza. Mert egy kutya sem csak hajbókoló szolga, vannak saját gondolatai, Wilsonnak meg kell nyernie Hacsi hűségét, bizalmát és tiszteletét. De néhány hónap alatt kiváló gazdává válik, Hacsi pedig meghálálja. Nagyszerű barátja lesz, és jobb emberré teszi gazdáját. És mint ahogy egy gazdi sem tudja elengedni a kutyáját annak törvényszerű halálakor,

a kocka fordultával itt a kutyáról is kiderül, hogy gazdája elvesztését ő sem tudja feldolgozni.

És mivel az ő világa szerves része az emberének, így nem is tud elszakadni korábbi szokásától.

Szerencsére vannak ennél vidámabb sztorik is kutyákról. A Kutyám, Jerry Lee (1989) James Belushi főszereplésével és egy tündéri németjuhász hathatós közreműködésével az egész ’90-es éveket lefoglalta magának imádnivaló akcióvígjáték kategóriában. Két folytatás is készült: 1999-ben és 2002-ben. Egy különös buddy movie ez, ahol ember és állat kénytelen összeszokni. Dooley nem éppen társasági lény, senki nem hajlandó vele dolgozni, így Jerry Lee nyomozókutyát kapja társul, hogy leleplezzék a drogmaffia hálózatát.

Természetesen a kalandok összehozzák a férfit és a kutyát, míg végül elválaszthatatlanok lesznek. És mit tesz egy kutya a filmben? Akcióvígjáték, de az ember szemébe könnyeket csal, ahogy végleg baráttá válik a két főszereplő. Nehezen tudnánk ezt az érzést elképzelni mondjuk a Tango és Cash vagy a Halálos fegyver esetében. Mert bár Dooley nemigen boldogul az emberek világában, egy nagyon karakán és hozzá hasonlóan „antiszociális” kutya megmutatja neki, hogy kell neki egy társ. Akkor is, ha az éppen négylábú. És eleinte nem túl engedelmes, viszont igazán bátor és jó rendőrkutya lévén iszonyúan okos.

Kutyám, Jerry Lee

Sőt, rendőrkutyákra egész sorozatot lehet építeni. Elég csak Rex felügyelőre vagy a híres magyar ebre, Kántorra gondolni. Igaz, Kántorról, a nyomkövetőről „csak” minisorozat készült 1975-ben, de méltó emlék ez így is Magyarország legeredményesebb rendőrkutyájáról. Rex felügyelő pedig 1994 és 2004 között nyomozott Bécsben Moser (Tobias Moretti) majd Brandtner (Gedeon Burkhard) társaságában. Majd 2008-tól átköltöztették a szériát Rómába, hogy még néhány évig ott is nyomozhasson Rex. Eléggé valószínű, hogy az eb nélkül nem lett volna ekkora sikere a sorozatnak, a nézők döntő többsége miatta ült a tévé elé – csak hogy láthassa, mennyire intelligens tud lenni egy állat. Merthogy az epizódok java részében Rex oldja meg a nagy rejtélyeket, és nem egyszer menti meg gazdája életét rendkívüli leleményességével és éberségével. Persze embercsapat is áll a nyomozók mögött, de aki mindig segíti a munkájukat, valamint kiteljesíti az életüket, az Rex. Ő nemcsak egy mellékszereplő; valódi feladatai vannak, de ami a legfontosabb, a gazdája mindig számíthat rá.

Persze különleges képességű kutyákat látott már a történelem.

Elég csak Baltóra gondolni, akinek vezetésével az 1925-ös diftéria járvány alkalmával egy szánhúzó kutyacsapat szérumot juttatott el Nome városába. 674 mérföldet tettek meg az orvossággal 1271 óra alatt, csak hogy megmeneküljön a város lakossága. A kitartás és meg nem alkuvás történetét 1995-ben rajzfilmben dolgozták fel (Balto). Igaz, itt egy egész csapatról van szó, Balto volt a vezérkutya, bár termetét tekintve nem gondolná ezt róla az ember. Viszont akármilyen kimerültek is voltak, mindig tettre készen indultak el újra és újra, alig pihenve, mert szükség volt rájuk. És egy kutya nem mond nemet, nem akadékoskodik; sose halljuk tőle, hogy „most nincs kedvem”. Így egy egész városnyi ember menekült meg.

Balto

És ha már rajzfilm: kihagyhatatlan az Oscar-díjas Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény (2005), melyben a kutya bizony okosabb, mint szórakozott gazdája. Nick Park stop motion technikával készült gyurmafilmje gyönyörűen fordítja meg a szerepeket, és a kutya lesz, aki irányítja a mindennapokat, a fura feltaláló pedig a nevelésre váró habókos figura. És Gromit határtalan szeretete minden nehézségen át is segíti Wallace-t. Képes diétára fogni, amikor Wallace-on már feszülnek a ruhák, vagy éppen vigyáz rá, mikor valami elmeháborodott ötletét készül kipróbálni. Gromit egészen emberi tulajdonságokkal bír, és jobb, mint a környezete, elbűvölő a személyisége, a társasága többet ér, mint egyes embereknek. De azért mindig megmarad négy lábon járó beagle-nek.

Hősies küzdelemben menti meg gazdája életét, hogy boldogan élhessenek tovább együtt.

A sor nem teljes. Ez csak néhány villanás arról, hogy mennyit jelenthet kutya és ember egymásnak. Hogy ki tudják hozni az emberből a legtöbbet, a legjobbat. Hogy a társaságunkban ráébredhetünk, mennyivel jobban is viselkedhetnénk, mint ahogyan azt a mindennapokban tesszük. Hogy velük valódi élményeket lehet szerezni. És érzi ezt egy filmes is. Nem csak azért, mert a kutyák aranyosak, vagy mert egy kölyökkutya cuki. Hanem mert a maguk egyszerű és szótlan módján teszik teljessé az ember életét.

Moldován Tünde

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..