Fókuszban Ráadás

Velence 2019: Ők nem nyerhetnek, de mi igen – Csemegék a versenyprogramon kívül

Versenyen kívül mutatkoznak be a világnak, mégis magukhoz ragadhatják a reflektorfényt! Az elmúlt években a Csillag születik, A fegyvertelen katona, a Spotlight vagy a Gravitáció sem szállt ringbe Velencében, mégis hamar az Oscaron találta magát. Lássuk, idén kinek sikerülhet ez!

Seberg

Jean Seberget a legtöbben valószínűleg csak a Kifulladásig női főszereplőjeként ismerik, pedig a színésznő élete a kultikus film után is mozgalmas és tragédiákkal teli volt. Rossz házasságok, egy újszülött elvesztése és nem utolsó sorban a közéleti szerepvállalása – amit ez a film is feldolgoz – szomorú és tanulságos élettörténetet eredményezett, ezek összessége vezetett oda, hogy Seberg végül negyvenévesen tisztázatlan körülmények között meghalt.

Seberg a ’60-as években háborúellenes megnyilvánulásairól és a Fekete Párducokhoz fűződő kapcsolatáról volt híres, amire az FBI is felfigyelt. Erről szól az elsősorban színházi rendezőként ismert Benedict Andrews filmje, nem kisebb névvel a főszerepben, mint Kristen Stewart. A politikai thrillerben olyan feltörekvő tehetségek is helyet kapnak, mint Margaret Qualley és Zazie Beetz, az idősebb generációt pedig Vince Vaughn, Anthony Mackie és Colm Meaney képviselik. Az utóbbi időben Stewart biztos kézzel választ filmeket, így a Seberg várhatóan érdemes lesz a világ figyelmére. (Gyöngyösi Lilla)

 

Visszafordíthatatlan – vágatlan verzió

Gaspar Noé 2002-es gonoszkodása a Visszafordíthatatlan, ami felhelyezte az argentin provokátort a térképre és amióta mindenkinek összerándul a gyomra, ha a mester új filmmel jelentkezik. A kendőzetlenül arcunkba tolt erőszakkal és szexualitással terhelt filmjeit áthatja egy leginkább bad triphez hasonló, nyomasztó, pszichedelikus minőség, ami Gaspar Noé rémálmaiban rendre felbukkanó droghasználattal szervesül a cselekményben.

Velencében egy eddig sosem látott, vágatlan verziója érkezik az anno Cannes-ban kísértő audiovizuális lidércnyomásnak, hogy megmérje, 16 évvel a bemutató után is képes-e a nézők bőre alá költözni. Különösen vészjósló pont a Visszafordíthatatlan címe mögött olvasni a „vágatlan” jelzőt, mivel a film épp a gusztustalanul felkavaró képsorai végett vált hírhedtté, melyekhez a vetítéseket elhagyó tömegek és a tarkókon csattanó hányások asszisztáltak. Mondjuk kétlem, hogy a tíz perces erőszakjelenetnél bármi is a vágóasztalon maradt volna, de mindenképpen érdemes lehet betévedni azoknak a középhaladó önsanyargatóknak, akik a poroltóval arcleoperálós betétnél még pár percig szívesen merengenének a fej helyén elnyúló húsmasszán. (Papp Atilla)

 

The Burnt Orange Heresy

Erotikus neo-noir thriller Mick Jaggerrel és Donald Sutherlanddel – írtuk korábban a The Burnt Orange Heresyről, és ez nem vicc! A Charles Willeford regényén alapuló olasz film tényleg ez, és remélhetőleg még ennél is több. A nagy öregek mellett a két főszerepet Claes Bang (aki végre visszatér a művészvilágba A négyzet után) és Elizabeth Debicki alakítja, a cselekmény pedig egy ritka festmény ellopása körül bonyolódik. A szerelmespárból tolvajjá váló Bang és Debicki rájön, hogy semmi sem az ebben a tervben, aminek látszik, és megbízójuk nem riad vissza az erőszaktól, gyújtogatástól és gyilkosságtól sem, hogy elérje a célját.

Claes Bang és Elizabeth Debiki (The Burnt Orange Heresy, 2019)

A csavaros történet tehát adja magát, a kérdés csupán az, hogy a kevésbé tapasztalt olasz rendező, Giuseppe Capotondi képes-e felnőni a feladathoz, és egy izgalmas zárófilmmel megajándékozni a velencei közönséget. (Gyöngyösi Lilla)

 

ZeroZeroZero

A főleg angol nyelven forgott olasz sorozat, a ZeroZeroZero első két epizódja lesz látható a fesztiválon, így nagyjából százperces ízelítőt kapunk a Sky Italia, a Canal+ és az Amazon összesen nyolc részes programjából. A szériát a meglepően színvonalas A.C.A.B. – Minden zsaru rohadék, a közönségkedvenc Gomorra-sorozat és a hallatlanul középszerű Sicario folytatás rendezője, Stefano Sollima készíti olyan nemzetközi sztárokkal a soraiban, mint Andrea Riseborough és Dane DeHaan.

A sorozat a Gomorrát is jegyző Roberto Saviano regénye nyomán készült, amely az országhatárokon átívelő, nemzetközi drogkereskedelmi hálózat működését mutatja be. A rendező úgy nyilatkozott Saviano első sorban informatív célú regénye csupán a történet kiindulópontja volt. „Ami igazán megfogott az a könyv lényege, hogy a kokain kereskedelmet egy teljesen szokatlan perspektívából járja körbe…úgy beszél a kábítószerről, mint bármilyen másik kereskedelmi árucikkről” – mondta Sollima.

A kokaincsempészet politikai és gazdasági hatásait tárgyaló széria igazi nagyívű, interkontinentális produkció, ami eredeti helyszíneken forgott Európában, Közép-és Észak-Amerikában, valamint Afrikában. (Papp Atilla)

 

The New Pope

A ZeroZeroZero mellett a fesztivál másik figyelemre méltó tévés projektje, a The New Pope, vagyis Az új pápa, amely az Oscar-díjas olasz filmrendező, Paolo Sorrentino Az ifjú pápa címen készített sorozatának cselekményét bontja tovább. A Jude Law főszereplésével készült eredeti széria 2016-ban szintúgy Velencében mutatta meg magát elsőként nagyvilágnak, ezúttal az HBO programjának első és hetedik epizódjára szédülhetnek be a Sorrentino-fanok és a megfáradt városnézők. Az Ifjúság és A nagy szépség ünnepelt alkotója gyakori írótársával, Umberto Contarellóval és Stefano Bisesszel jegyzi az új sorozat forgatókönyvét, ami ismét a modern pápaság intézményét és annak viszontagságait boncolgatja.

A főszerepre visszatérő Law mellett a stáb olyan húzónevekkel egészül ki, mint John Malkovich, Stefano Accorsi, Cécile De France, Javier Camara, Ludivine Sagnier, Sharon Stone és mit ad isten, Marilyn Manson. Habár a The New Pope egy nemzetközi piacra pozicionált sorozat, a produkciónak számtalan olasz kötődése van, ráadásul a sorozat egyes részei Velencében forogtak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a The New Pope mikor válik elérhetővé a szélesebb közönség számára, várhatóan idehaza a világpremierrel szinkronban, valamikor az évforduló környékén bukkan fel az HBO műsorában és az HBO Go streaming platformon. (Papp Atilla)

 

Adults in the Room

A politikai thriller műfajának egyik megalkotója, Costa-Gavras 86 évesen sem pihen: olyan remekművek után, mint a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája vagy az Eltűntnek nyilvánítva az utóbbi évtizedekben sem hagyott alább a lendülete, és sorra dolgozza fel az aktuális politikai-közéleti kérdéseket megalkuvásmentesen és elevenbe vágóan.

Costa-Gavras látványos baloldali elfogultsággal, establishment-ellenességgel, ámde sosem szemellenzősen közelíti meg a témáit, így a banki világ belső működésének leleplezése (Bennfentes játék) után várhatóan a szülőhazájába visszalátogató Adults in the Room is hasonló alapállással dolgozza majd fel a görög válság 2015-ös megoldási kísérletét a kormány részéről. Különösen bennfentessé teszi a filmet, hogy a forgatókönyv alapját Jánisz Varufákisz görög közgazdász és korábbi pénzügyminiszter könyve képzi, így remélhetőleg – Costa-Gavras filmjeire jellemzően – mezei nézőként is a politikai gazdaságtan mélyére láthatunk. (Gyöngyösi Lilla)

 

Sodrásban 

Az európai filmfesztiválok közönségét idén új filmek helyett ráncfelvarráson átesett magyar klasszikusokkal kényeztetjük, így láthatta a Berlinale publikuma az Örökbefogadást, a cannes-i A tanút, az Annecy-i Animációs Filmfesztivál pedig a Macskafogó és a János vitéz digitálisan felturbózott verziójának adott otthont. A sormintát nem Velence töri meg: ugyanis a fesztivál egyetlen hazai szereplője a Gaál István rendezte 1963-as Sodrásban, amely egy vadonatúj, 4K-felbontású köntösben lesz látható a Lidón. A magyar újhullám egyik zászlóshajójának teljes körű restaurálása a Filmalap digitalizációs programjának részeként készülhetett el, a hazai Filmarchívum és a Filmlabor munkatársainak közreműködésével.

Gaál az évtized első kitörő nemzetközi magyar sikerét vezényelte le, amely a Karlovy Vary fődíja mellett a világhírű olasz rendező, Pasolini főhajtását is elnyerte. A formabontó vizualitással elmesélt történet a rendező kamaszkori élményei nyomán született meg: a vakáció utolsó napjaiban egy fiatal társaság a Tiszában fürödve idővel ráeszmél, hogy egy társuk nem jött fel merülés után. (Papp Atilla)

 

The King

Shakespeare-t adaptálni megunhatatlan, ám nem mindegy, melyik drámáját veszik elő milliomodszorra is a filmesek. David Michod és Joel Edgerton pedig a kevésbé előtérben lévő, ám annál nagyszerűbb IV. és V. Henrik mellett döntött. Ezek a pozitív végkicsengésű királydrámák azért nagyszerűek, mert azt mutatják be, hogyan lehet valakiből jó király, milyen döntések és tettek kellenek ahhoz, hogy bohém fiatalból elismert uralkodóvá nőjön valaki.

Az önreflexiós lehetőségekben bővelkedő történet – amit például Kenneth Branagh adaptációja jól ki is használt – ezúttal Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Lily-Rose Depp, Ben Mendelsohn és Joel Edgerton főszereplésével kel életre az Animal Kingdom, az Országúti bosszú és a War Machine rendezőjének filmjében. Hűha! Külön öröm, hogy a The King részben Magyarországon forgott, így néhány hazai szakember és statiszta mégiscsak beszivárgott Velencébe annak ellenére, hogy hivatalosan nincs magyar film a fesztiválon. (Gyöngyösi Lilla)

 

45 Seconds of Laughter

Tim Robbins újra rendez! Jóformán ennyit lehet tudni a 45 Seconds of Laughter című dokumentumfilmről. Sok kutatással azonban kiderül, hogy a film az általa 1981-ben alapított Actors’ Gang nevű avantgárd művészeti csoportosulásról szól. A társulat többek közt azon dolgozik, hogy megelőzze a fiatalok bűnözővé válását és a visszaesést, így többek között börtönökben is rendszeresen tartanak színházi kurzust.

A 45 Seconds of Laughter éppen ezt, a 2006 óta működő Prison Projectet dolgozza fel, amelynek célja, hogy az elítéltek a színjátszás segítségével megtaláljanak magukban olyan értékeket, amelyek segítik a reintegrációjukat a társadalomba, és így nem kerülnek vissza a börtönbe (ami Kaliforniában 10-ből 6 bebörtönzöttel megtörténik). Robbins szívügye tehát már filmes feldolgozást is kap, és az olyan hozzá kötődő börtönfilmek után, mint A remény rabjai vagy a Ments meg, Uram! érdemes lesz a figyelmünkre az új dokumentumfilmje is. (Gyöngyösi Lilla)

 

American Skin

Fordulatokban gazdag utat járt be Nate Parker előző filmje és egyben rendezői debütálása. Az Államok egyik legvéresebb rabszolga felkelését feldolgozó Egy nemzet születése mesébe illő rajtot vett a Sundance filmfesztiválon, ahol a közönség és a zsűri fődíját is megkaparintotta. A győzelem különös pikantériája volt, hogy mialatt a 2016-os Oscar épp a #OscarSoWhite kampánytól volt hangos, a függetlenfilmesek egy friss, új hangon megszólaló afroamerikai rendezőt ünnepeltek. Már ki is volt kövezve az út a következőévi Oscar-gáláig (melyen végül egy másik fekete rendező, a kiváló Barry Jenkins sétált végig), a Fox Searchlight éppen ácsolta a film kampánystratégiáját a díjszezonra, amikor nyilvánosságra kerültek Nate Parker zaklatási perének részletei. Az akkor még egyetemista rendezőt ugyan felmentették a vádak alól, de társát, (akivel az Egy nemzet születése forgatókönyvét is írta) kettőtől-négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélték.

Az Oscar ezzel el is úszott, most azonban második filmjével, az American Skinnel a fesztivál Sconfini-szekciójában mérettetheti meg magát és állíthatja helyre darabokra tépett renoméját. Ahogy előző filmjében, úgy Parker itt is magára vállalta a főszerepet: ezúttal egy veterán tengerészgyalogost kelt életre, aki a civil életbe visszatérve iskolai gondnokként kezd dolgozni. Amikor fiát meggyilkolja egy rendőrtiszt, akit ártatlannak találnak anélkül, hogy tárgyalás elé állítanák, a férfi saját kezébe veszi a dolgokat.

Nate Parker a fekete közösségeket sújtó rendőri túlkapások tematikáját helyezi terítékre, melyre egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a kortárs amerikai filmek, mégis Ryan Coogler A megállója óta igazán átütően senkinek sem sikerült átvilágítani a problémát. Az American Skin apropóján felmerülő morális kérdések azonban inkább a rendező személye és homályos múltja miatt lehetnek igazán élesek. (Papp Atilla)

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

Papp Atilla

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..