Ráadás

Viharzene – Viharsziget filmzene

Kétórás filmhez kétlemezes filmzene dukál – a Viharsziget duplalemezes filmzenéje kép nélkül is a szorongás érzetét kelti az emberben. Zenekritika.

Az olyan hangsúlyos zenei világgal bíró filmeknél, mint amilyen a Viharsziget, az ember már várja, vajon melyik nagynevű filmzeneszerző neve tűnik fel a stáblista végén az addigra már kiürült moziteremben. Scorsese filmjének zenéje azonban meglepő módon nem köthető egyik Hollywoodi komponista nagyágyú nevéhez sem, ám a zenei producer neve ismerősen csenghet a rendező korábbi filmjeiből. Robbie Robertson ahelyett, hogy külön zenét szereztetett volna a filmhez, fogta magát, és addig-addig válogatott modern komolyzenei gyűjteményéből, míg össze nem állt a Viharsziget végső zenéje – Scorsese külön kérésére.

Ezek ismeretében elismerésre méltó, mennyire egységesre sikerült a film zenéje annak ellenére, hogy nem fordul elő kétszer ugyanannak a zeneszerzőnek a neve az album hátulján. A zenék együttesen nemhogy tökéletesen visszaadják a film döbbenetesen erős hangulatát, még túl is tesznek rajta azzal, hogy némelyiket nem feltétlenül jó kép nélkül, csak úgy külön hallgatni. Az ember beleborzong a hangulatba, és már-már ő maga is hallani véli az elmegyógyintézet betegeit, így azt a pár idegborzoló számot személy szerint gyorsan el is léptettem a zenelejátszómon.

Nem úgy a filmben amúgy is központi szereppel bíró Quartet For Strings And Piano In A Minor című Mahler-tételt, ami annak ellenére, hogy klasszikus komolyzene – amit alapvetően kevésbé kedvelek – kellemes hallgatnivalónak bizonyult. Az albumon egyébként is az ehhez hasonló, például a főszereplő Teddy látomásainak aláfestő dalai szolgáltatják a fülnek is hálásabb (értsd: nyugodtabb) dalokat, így azok is megtalálhatják számításukat, akik ódzkodnak a film sötét hangulatát felidéző lüktető dallamoktól.

Az albumhoz jár még egyébként egy remek képekkel és idézetekkel teli többoldalas cd-borító, amit csak óvatosan forgassunk a kezünkben, mert a fekete papír elképesztő, milyen gyorsan megy át ujjlenyomatrögzítőbe – sajnos én ezt már csak a lenyomatok utólagos észlelésekor vettem észre. A lemezeken kívül így ezt is érdemes lesz majd kivenni a tokból egy kis lapozgatás erejéig.

Shutter Island – Music From The Motion Picture, 2010 (Warner Music)

Disc: 1
1. Fog Tropes – Orchestra of St. Lukes, conducted by John Adams
2. Symphony #3: Passacaglia – Allegro Moderato – National Polish Radio Symphony, conducted by Antonio Wit
3. Music For Marcel Duchamp – Philipp Vandre, prepared piano
4. Hommage a John Cage – Nam June Paik
5. Lontano – Wiener Philharmoniker, conducted by Claudio Abbado
6. Rothko Chapel 2 – UC Berkeley Chamber Chorus
7. Cry – Johnny Ray
8. On The Nature Of Daylight – Max Richter
9. Uaxuctum: The Legend Of The Mayan City Which They Themselves Destroyed For Religious Reasons – 3rd M – Vienna Radio Symphony Orchestra; Peter Rundel, conductor
10. Quartet For Strings And Piano In A Minor – Prazak Quartet

Disc 2
1. Christian Zeal and Activity – John Adams / Edo de Waart & San Francisco Symphony
2. Suite For Symphonic Strings: Nocturne – The New Professionals Orchestra, conducted by Rebecca Miller
3. Lizard Point – Brian Eno
4. Four Hymns, II For Cello And Double Bass – Torleif Thedeen & Entcho Radoukanov
5. Root Of An Unfocus – John Cage
6. Prelude – The Bay – Ingram Marshall
7. Wheel Of Fortune – Kay Starr
8. Tomorrow Night – Lonnie Johnson
9. This Bitter Earth / On The Nature Of Daylight – Dinah Washington & Max Richter

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..