Sorozat

Érettségi előtt, felnőtté válás után – 13 Reasons Why (4. évad)

A 13 okom volt (13 Reasons Why) mélyrepülése befejeződött: véget ért a sorozat. Az öreg diákok végre leérettségiztek, de előtte még elszámoltak problémákkal, múltbéli bűnös tetteikkel és leszámoltak a még kitartó közönséggel. Évadkritika.

Hamarosan vége az iskolai tanévnek, és a Liberty High gimnázium szebb napokat aligha megélt végzős diákjai is elbúcsúzhatnak az iskolától, ami valószínűleg egy életre megnyomorította őket. A 13 Reasons Why 4. évadja azonban elbizonytalanítja a nézőt abban, valóban az iskola a felelős a diákéletek tönkretételéért, vagy maguk a diákok azok, akik képtelenek már egy normális életre.

A főszereplő, Clay Jensen (Dylan Minnette) elméje már teljesen megbomlott.

A barátaiért mindent bevállaló fiútól eddig sem voltak idegenek a hallucinációk: a 2. évad teljes egészében beszélgetett az öngyilkosságot elkövetett szerelmével, Hannah Bakerrel. Most viszont ötös fokozatba állították a tébolyt: a srác már azt se tudja néha hol van, nem is emlékszik egyes cselekedeteire, és veszélyes is. Ezek külön-külön okok lehetnek a gumiszobára, a sorozat azonban egy fejsimogatással elintézi a problémáit, és mikor felszínre törnek a valódi gondok, 10 perccel később már teljesen meggyógyul hősünk. Ez nagyjából lefedi, mi is a probléma a tinisorozattal.

Míg az első évad egy öngyilkosság okait tárta fel, a második szezon az okként megjelenő személyek történetét mesélte el, a harmadik pedig egy erőszaktevő gyilkosának kilétét kereste, a negyedik évadra elfogyott a spiritusz. A 13 Reasons Why már nem akar elmesélni semmi újat, mert az alkotók rájöttek, mindent megosztottak velünk a tizenévesek problémáiról – legfeljebb egy iskolai lövöldözés keltette paranoia az, amit még nem pipáltak ki a listáról.

A 13 Reasons Why azért volt érdemes a figyelemre, mert nagyon másképp közelítette meg a sötétebb témákat, mint ahogy azt az aktuális közéleti narratíva diktálta. Az öngyilkos lány mozgalom előtti #metoo-zása erőteljes volt és törékeny, majd az ő szerepét és felelősségét is árnyalták a történetben. A nemi erőszakoló Bryce Walker (Justin Prentice) humanizálásával pedig sok nézőt magára haragított a sorozat, ami univerzálisan állította, mindenkinek jár a lehetőség, hogy jobb emberré válhasson.

A negyedik szezon főellensége azonban sokkal absztraktabb: a rendszer és a világ.

Mikor elfogynak a traumatizált tinédzserek ellenségei (hiszen a negatív karakterek mind elhunytak), a kínlódás az átélt, megrázó eseményeken megy. És ez a nagyvilágba üvöltött elégedetlenkedés már becsatornázatlan marad, és kínos jajveszékelésként jelenik meg. A frusztrált hősök – akik átestek már drogfüggőségen, alkoholizmuson, nemi erőszakon, bántalmazáson, a barátaik elvesztésén – előtt áll az egyetem, a továbblépés lehetősége, viszont már nincs egészséges jövőképük, hiszen „minden szar”.

Túl hamar kellett felnőniük, és látva ezeket a megfáradt tekinteteket, már kevésbé zavaró, hogy többüket harmincba hajló színészek játsszák el. A jövő azonban tartogat számukra meglepetést, még ha a sorozat cselekménye ezzel a lehetőséggel nem él.

Nincs történet, nincs mit elmesélni.

A 4. évad arról szól, milyen volt az utolsó félév a Liberty diákjai számára, a karácsonyi szünettől egészen a ballagásig. Az előző szezon végén az iskola másik bántalmazójára, a szintén elhunyt Monty-ra (Timothy Granaderos) kenték Bryce Walker meggyilkolását, holott a központi társaság egyike volt az elkövető. Emiatt beindul egy bűnhődés szál több személynél is: van, aki rettenetesen túltolja a szenvedést, míg a tényleges gyilkost, Alext játszó Miles Heizer olyan rosszul alakít, hogy semmi nem jön át a karakter megpróbáltatásaiból.

Az iskolában pedig megjelenik Winston (Deaken Bluman), aki alibivel tud szolgálni a rejtőzködő meleg Monty-val kapcsolatban: vele töltötte az éjszakát, mikor a gyilkosság történt. A para elindul a hősök számára, viszont Winston nem lépi meg, amit a történet elvárna tőle – mintha a legvégéig kivárna, hogy aztán ez a történetszál semmi kielégítő elemet ne tartalmazzon. Az időhúzás jellemző az új évadra, ahol bármit bedobnak, ami képes drámát csiholni, mely elfeledteti a nézővel, hogy nincs egy központi ív vagy kérdés, amire a történet épül.

Clay túltengő hőskomplexusa és látható őrülete miatt pszichológushoz jár (Gary Sinise a terapeuta szerepében a legmegnyugtatóbb jelenléttel bír a szezonban a sok kattant tini mellett); Jessica arrogánsabb, mint valaha; Alex minden előzmény nélkül rájön, hogy meleg; a sportsérülést elszenvedett Zach ivásba és drogokba fojtja bánatát, míg Justin igyekszik józan maradni.

Drámáznak Valentin-napon, drámáznak a kempingtáborban, még egy komolyabb halált is bedobnak, hogy sírjunk: tényleg minden lehetőséget megragad a sorozat, hogy gyötörje ezeket az embereket.

Az idei ellenségképet megtestesítő iskolai vezetőség és az intézményben megjelenő hatósági személyek szintén más megvilágításba kerülnek, mikor rájövünk, itt tényleg minden felnőtt azon dolgozik, hogy a fiatalok életben maradjanak. Az igazgató, a seriff, a szülők mind végtelen türelemmel viseltetnek a szenvedő ifjakkal, így képtelenség azt állítani, hogy a körülöttük lévő rendszer okozza problémáikat: most már saját magukat gyötrik.

A sorozat moralitása újfent megkérdőjelezhetővé válik, mert miközben nyomják a mélyenszántó, ezerszer hallott lózungokat, addig is bűnös és bűnpártoló embereket nézünk a sorozatban, és nekik kéne szurkolni. Ezt pedig képtelen feloldani az évad, annak ellenére, hogy az utolsó harminc perc minden csöpögésével együtt egy szép lezárást nyújt a szenvedő feleknek, és egy már giccsbe hajló happy enddel zárulnak a megmérettetések. Egyszerre megérdemlik ezt a szereplők, és mégsem: rengeteget szenvedtek, de sok fájdalmat is okoztak. Most viszont megkapják a lehetőséget, hogy tiszta lappal kezdjenek, más városban tanuljanak és új életük legyen, miközben összeköti őket Hannah Baker sorsa, és a titkok, amiket együtt őriznek.

A 13 Reasons Why szereplői rendre felemlegetik, hogy generációjuk egy elcseszett világba született, és a suli túlélése világdráma számukra. Tény, hogy rengeteg kín és megpróbáltatás volt osztályrészük, de a sorozat elegánsan elhessegeti a mártírkodást, amikor a legkiegyensúlyozottabb felnőtt szereplő beszámol gondokkal terhelt tinédzserkoráról. Nem új dolog, ami történik a mostani tizenévesekkel, csak más. Lesz jobb, csak menni kell előre. Kár, hogy a sorozat is ezt tette, mert már a 2. évadtól eléggé megkérdőjelezhető volt a jelenléte, a 4. évad pedig önismétlő motívumaival és túltolt drámájával inkább fárasztó élmény, mint megható.

 

A sorozat a Netflixen megtekinthető.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés