Sorozat

Érettségi előtt, felnőtté válás után – 13 Reasons Why (4. évad)

A 13 okom volt (13 Reasons Why) mélyrepülése befejeződött: véget ért a sorozat. Az öreg diákok végre leérettségiztek, de előtte még elszámoltak problémákkal, múltbéli bűnös tetteikkel és leszámoltak a még kitartó közönséggel. Évadkritika.

Hamarosan vége az iskolai tanévnek, és a Liberty High gimnázium szebb napokat aligha megélt végzős diákjai is elbúcsúzhatnak az iskolától, ami valószínűleg egy életre megnyomorította őket. A 13 Reasons Why 4. évadja azonban elbizonytalanítja a nézőt abban, valóban az iskola a felelős a diákéletek tönkretételéért, vagy maguk a diákok azok, akik képtelenek már egy normális életre.

A főszereplő, Clay Jensen (Dylan Minnette) elméje már teljesen megbomlott.

A barátaiért mindent bevállaló fiútól eddig sem voltak idegenek a hallucinációk: a 2. évad teljes egészében beszélgetett az öngyilkosságot elkövetett szerelmével, Hannah Bakerrel. Most viszont ötös fokozatba állították a tébolyt: a srác már azt se tudja néha hol van, nem is emlékszik egyes cselekedeteire, és veszélyes is. Ezek külön-külön okok lehetnek a gumiszobára, a sorozat azonban egy fejsimogatással elintézi a problémáit, és mikor felszínre törnek a valódi gondok, 10 perccel később már teljesen meggyógyul hősünk. Ez nagyjából lefedi, mi is a probléma a tinisorozattal.

Míg az első évad egy öngyilkosság okait tárta fel, a második szezon az okként megjelenő személyek történetét mesélte el, a harmadik pedig egy erőszaktevő gyilkosának kilétét kereste, a negyedik évadra elfogyott a spiritusz. A 13 Reasons Why már nem akar elmesélni semmi újat, mert az alkotók rájöttek, mindent megosztottak velünk a tizenévesek problémáiról – legfeljebb egy iskolai lövöldözés keltette paranoia az, amit még nem pipáltak ki a listáról.

A 13 Reasons Why azért volt érdemes a figyelemre, mert nagyon másképp közelítette meg a sötétebb témákat, mint ahogy azt az aktuális közéleti narratíva diktálta. Az öngyilkos lány mozgalom előtti #metoo-zása erőteljes volt és törékeny, majd az ő szerepét és felelősségét is árnyalták a történetben. A nemi erőszakoló Bryce Walker (Justin Prentice) humanizálásával pedig sok nézőt magára haragított a sorozat, ami univerzálisan állította, mindenkinek jár a lehetőség, hogy jobb emberré válhasson.

A negyedik szezon főellensége azonban sokkal absztraktabb: a rendszer és a világ.

Mikor elfogynak a traumatizált tinédzserek ellenségei (hiszen a negatív karakterek mind elhunytak), a kínlódás az átélt, megrázó eseményeken megy. És ez a nagyvilágba üvöltött elégedetlenkedés már becsatornázatlan marad, és kínos jajveszékelésként jelenik meg. A frusztrált hősök – akik átestek már drogfüggőségen, alkoholizmuson, nemi erőszakon, bántalmazáson, a barátaik elvesztésén – előtt áll az egyetem, a továbblépés lehetősége, viszont már nincs egészséges jövőképük, hiszen „minden szar”.

Túl hamar kellett felnőniük, és látva ezeket a megfáradt tekinteteket, már kevésbé zavaró, hogy többüket harmincba hajló színészek játsszák el. A jövő azonban tartogat számukra meglepetést, még ha a sorozat cselekménye ezzel a lehetőséggel nem él.

Nincs történet, nincs mit elmesélni.

A 4. évad arról szól, milyen volt az utolsó félév a Liberty diákjai számára, a karácsonyi szünettől egészen a ballagásig. Az előző szezon végén az iskola másik bántalmazójára, a szintén elhunyt Monty-ra (Timothy Granaderos) kenték Bryce Walker meggyilkolását, holott a központi társaság egyike volt az elkövető. Emiatt beindul egy bűnhődés szál több személynél is: van, aki rettenetesen túltolja a szenvedést, míg a tényleges gyilkost, Alext játszó Miles Heizer olyan rosszul alakít, hogy semmi nem jön át a karakter megpróbáltatásaiból.

Az iskolában pedig megjelenik Winston (Deaken Bluman), aki alibivel tud szolgálni a rejtőzködő meleg Monty-val kapcsolatban: vele töltötte az éjszakát, mikor a gyilkosság történt. A para elindul a hősök számára, viszont Winston nem lépi meg, amit a történet elvárna tőle – mintha a legvégéig kivárna, hogy aztán ez a történetszál semmi kielégítő elemet ne tartalmazzon. Az időhúzás jellemző az új évadra, ahol bármit bedobnak, ami képes drámát csiholni, mely elfeledteti a nézővel, hogy nincs egy központi ív vagy kérdés, amire a történet épül.

Clay túltengő hőskomplexusa és látható őrülete miatt pszichológushoz jár (Gary Sinise a terapeuta szerepében a legmegnyugtatóbb jelenléttel bír a szezonban a sok kattant tini mellett); Jessica arrogánsabb, mint valaha; Alex minden előzmény nélkül rájön, hogy meleg; a sportsérülést elszenvedett Zach ivásba és drogokba fojtja bánatát, míg Justin igyekszik józan maradni.

Drámáznak Valentin-napon, drámáznak a kempingtáborban, még egy komolyabb halált is bedobnak, hogy sírjunk: tényleg minden lehetőséget megragad a sorozat, hogy gyötörje ezeket az embereket.

Az idei ellenségképet megtestesítő iskolai vezetőség és az intézményben megjelenő hatósági személyek szintén más megvilágításba kerülnek, mikor rájövünk, itt tényleg minden felnőtt azon dolgozik, hogy a fiatalok életben maradjanak. Az igazgató, a seriff, a szülők mind végtelen türelemmel viseltetnek a szenvedő ifjakkal, így képtelenség azt állítani, hogy a körülöttük lévő rendszer okozza problémáikat: most már saját magukat gyötrik.

A sorozat moralitása újfent megkérdőjelezhetővé válik, mert miközben nyomják a mélyenszántó, ezerszer hallott lózungokat, addig is bűnös és bűnpártoló embereket nézünk a sorozatban, és nekik kéne szurkolni. Ezt pedig képtelen feloldani az évad, annak ellenére, hogy az utolsó harminc perc minden csöpögésével együtt egy szép lezárást nyújt a szenvedő feleknek, és egy már giccsbe hajló happy enddel zárulnak a megmérettetések. Egyszerre megérdemlik ezt a szereplők, és mégsem: rengeteget szenvedtek, de sok fájdalmat is okoztak. Most viszont megkapják a lehetőséget, hogy tiszta lappal kezdjenek, más városban tanuljanak és új életük legyen, miközben összeköti őket Hannah Baker sorsa, és a titkok, amiket együtt őriznek.

A 13 Reasons Why szereplői rendre felemlegetik, hogy generációjuk egy elcseszett világba született, és a suli túlélése világdráma számukra. Tény, hogy rengeteg kín és megpróbáltatás volt osztályrészük, de a sorozat elegánsan elhessegeti a mártírkodást, amikor a legkiegyensúlyozottabb felnőtt szereplő beszámol gondokkal terhelt tinédzserkoráról. Nem új dolog, ami történik a mostani tizenévesekkel, csak más. Lesz jobb, csak menni kell előre. Kár, hogy a sorozat is ezt tette, mert már a 2. évadtól eléggé megkérdőjelezhető volt a jelenléte, a 4. évad pedig önismétlő motívumaival és túltolt drámájával inkább fárasztó élmény, mint megható.

 

A sorozat a Netflixen megtekinthető.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya