Sorozat

Idén eddig ez a legfontosabb sorozat – 13 Reasons Why (1. évad)

Egy öngyilkos tinilány a búcsúüzenetében név szerint megemlíti 13 osztálytársát tettének kiváltójaként. A 13 Reasons Why magával ragadó, mély és megható, és ez egyaránt köszönhető a kiváló szerkezetének, a tökéletes színészválasztásnak, valamint a megkapó zenének. Mitől annyira különleges a tavasz legtöbbet emlegetett sorozata?

Hannah Baker (Katherine Langford) 16 évesen költözik szüleivel egy új városba, ahol néhány hónap alatt olyan mély depresszióba zuhan, hogy végül úgy dönt, véget vet az életének. Clay Jensen (Dylan Minnette) hetekkel később egy csomagot talál otthonának küszöbén, a dobozban pedig 13 kazettát. Mindegyik kazettán egy-egy személyről mesél az elhunyt lány, önző tettekről, gimis szemétségekről, amelyek az öngyilkosságához vezettek. A csomagot csak azok kapják meg, akik érintettek voltak ezekben. Clay viszont nem érti, ő mit tett Hannah ellen, hiszen végig szerelmes volt belé.

Az első évad 13 epizódjában Hannah a narrátor, az ő kazettáit hallgatja a néző és Clay. Minden rész egy kazetta, középpontjában egy-egy osztálytárs áll, és mindannyiukat megismerjük a lány tolmácsolásában és a fiú értelmezésében. Utóbbi legalább annyira fontos, hiszen az évad két szálon fut: egyik a múltban játszódik, amikor még Hannah élt, a másik szál a jelenben, amikor már csak Clay él. A készítők színekkel és zenékkel is megkülönböztetik a két síkot – a múltat a sárga és a barna árnyalatai uralják, a lassú és lágy zenék dominálnak, a jelen viszont már kékes-szürkés, dübörgő vagy gyászos zenékkel. És ezzel nincs vége, a műfajok tekintetében is különbség van.

Hannah életét a rejtélyek és a romantika uralják, ezzel szemben a halálát követően a dráma és a konfrontáció a jellemző. 

A sorozat zenéje egyébként az utóbbi évek egyik legjobbja, keveredik benne a nyolcvanas évek kultikus rockzenéje (olyan előadóktól, mint a Joy Division vagy a The Cure) és napjaink alternatív popzenéje (valamint Selena Gomez, aki érthetetlen okokból az executive producer is). Mindenesetre itt meg is lehet hallgatni zenéjét:

Az állandó kettősség ellenére a 13 Reasons Why egyáltalán szakad ketté, sőt végig koherens marad. Az elegyből egy különleges hangulatú sorozat keletkezik, ami folyamatosan fenntartotta az érdeklődésem. A múlt megismerése és annak hatása a jelenre egy másik új és ugyancsak rendkívül népszerű szériára is jellemző (Rólunk szól). A 13 Reasons Why azonban sokkal frissebb, és ez két tényezőnek köszönhető.

Az egyik a téma. A tinik öngyilkossága persze nem új jelenség, azonban a kiberzaklatás térhódítása miatt szokatlanul nagy médiafigyelmet kapott az utóbbi években. De nemcsak erről szól a széria, hanem a megerőszakolásról, annak azon típusáról, ami jellemzően rejtve marad, mert ilyen fiatalon még nem egyszerűen kezelhetetlen és feldolgozhatatlan, hanem szinte érzékelhetetlen. A felnőttek már megszokják a mindennapi zaklatást, de ez a serdülőkorban még nem magától értetődő.

Sokszor a tinilányok nincsenek is tisztában azzal, hogy ami velük történik, az valójában erőszak.

Hogy ezek mennyire fontos témák, azt jól mutatja, hogy a 13 Reasons Why indította eddig legtöbb beszélgetést a Twitteren (másfél hónap alatt 3,5 millió tweet, míg az óriási sikerként deklarált Stranger Things csak 600 ezer üzenetet generált). A széria hatására Ausztráliában sokkal többen keresik fel az egyik segélyszolgálatot, mert a szülők, barátok vagy maguk a veszélyeztettek aggódnak. De nem minden hatás pozitív. Pszichológusok egy része szerint a sorozat a maga módján dicsőíti az öngyilkosságot. Vagyis azt az üzenetet közvetíti, hogy ezzel a zaklatásnak kitett gyerek majd megkapja azt a figyelmet, amit hiányol.

A másik összetevő kevésbé látványos, de talán még szokatlanabb. Ez pedig a jellemfejlődés. Elképesztő látni azt az ívet, amit Clay megtesz. A zárkózott geekből egy lázadó cselekvő válik. A kaszting egyszerűen tökéletes, utoljára Daisy Ridley (Star Wars – Az ébredő erő) kiválasztása kapcsán éreztem ekkora teljesítményt a szerepválasztás kapcsán. Ráadásul a többiek is remekelnek. De nemcsak a színészek jók, a karaktereiket is alaposan kidolgozták (valószínűleg már az eredeti regényben, amit sajnos nem olvastam). Közel sem tipikus tiniket választottak, szembementek azokkal a sztereotípiákkal, amiket a Narancsvidékben vagy a Gossip Girlben járattak csúcsra. A jellemek és a szerkezet tekintetében is sokkal inkább emlékeztetett azokra angol ifjúságsorozatokra a 13 Reasons Why, amelyek pár éve voltak sikeresek Nagy-Britanniában (Skins, Misfits), még akkor is, ha annyira egyedi karakterekkel itt azért nem találkozhatunk. Amerikai megfelelője az Egy különc srác feljegyzései, abban láttam hasonló karaktereket, mély témákat és hasonlóan egyedi megközelítést. 

A sorozat igazi értéke a karakterei.

Clay, Hannah és a többiek másképp viselkednek, mint megszoktuk, máshogy látják a világot, mint mi, és mégis könnyű empátiát érezni feléjük. Tudom, hogy Hannah drámakirálynő, de a jellemhibája ellenére is el tudtam őt fogadni – akárcsak Justint, Jessicát vagy Courtney-t. Persze nem dolgoztak ki mindenkit hibátlanul (fájó például a kimunkálatlanság Tony esetében), de döntő részben üdítően eredeti figurákat láthatunk.

Érdekes, izgalmas és összetett sorozat a 13 Reasons Why, de nem makulátlan. Vannak benne ostoba fordulatok, megalapozatlan egyéni döntések, de az átlagos tinisorozatoknál sokkal mélyebb. Ezért sem meglepő, hogy mennyi indulatot és vitát generál a tengerentúlon. Hihetetlen látni azt, hogy amivel a tizenévesek megküzdenek, azzal sokszor (sőt többnyire) a felnőttek sem lennének képesek megbirkózni. Dicséretes, hogy ez végre teret kapott – még ha csak a Netflixen is.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu