Sorozat

B- – A boszorkányok elveszett könyve (2. évad)

A boszorkányok elveszett könyve úgy vált stílust a második évadra, hogy hű marad önmagához. A bölcsek köve ugyan nincs meg, de működik az (al)kímia…

Anno, az első évad első epizódjáról írt kritikát úgy zártam, hogy a pilot szépen megágyazott ahhoz, hogy A boszorkányok elveszett könyve (A Discovery of Witches) egy hangulatos, jó sorozattá váljék. Nos, az akkori remény valósággá vált, a sorozat kreatív gárdája derekas helytállással múlta felül az elvárásokat, így

a széria sikeresen tört ki a hasonszőrű alkotások tengeréből már csak azzal, hogy a döntő többségüknél felnőttebb tudott lenni.

Értem ez alatt azt, hogy ha alternatív valóságról, vámpírokról, boszorkányokról vagy más mesebeli lényekről van szó, napjaink mozgóképes felhozatalának nagy többsége elsősorban a fiatalabb közönséget szólítja meg. No, nem mintha A boszorkányok elveszett könyve nem tudná őket megszólítani, de a negyvenes Matthew Goode (Downton Abbey), vagy A varázslótanonc és A negyedik korszakát rég maga mögött tudó Teresa Palmer szerelme már nyilván érettebb egy tinirománcnál, és

maga a történet is magában rejt néhány komolyabb, közéleti témát.

Ebben nagy szerepe van a sorozat alapjául szolgáló regénysorozat írójának, Deborah Harkness-nek, aki írói munkája mellett egyetemi tanárként dolgozik, szakterülete az európai történelem, ezen belül is a tudománytörténet. A széria előkészítésében tevékenyen részt vevő Harkness nagyon odafigyelt ezekre a részletekre, fiktív története tökéletesen illeszkedik a valós történelembe, szereplői magánélete pedig a kor hétköznapjaihoz igazodik.

Így rajzolódott ki az első évadban egy világ, ahol mindenki érzi saját fajtája hanyatlását és keresik azt a könyvet, ami magába rejti vámpírok, boszorkányok és démonok őstörténetét. Közben a feszültség nő, a xenofóbia és a rassz alapú megkülönböztetés egyre inkább kulcskérdéssé válik – gondoljunk csak a sorozat egyik fő mozgatórugójára, a fajok keveredését tiltó paktumra –, miközben előkerül ezen lények történelmi szerepvállalása is. A boszorkányok elveszett könyve mégsem megmondósorozat,

sokkal inkább egy angolosan elegáns románc, amibe begyűrűzik a társadalmi dráma is.

Az első szezon konklúziója az volt, hogy Dianának és Matthew-nak menekülnie kell, az immár egy párt alkotó vámpír és boszorkány pedig a múltat választja rejtekhelyül, konkrétan az 1500-as évek végi Angliát. A második évad nagy része itt, valamint Matthew családjának ősi helyén, Franciaországban játszódik, s ezzel egy újabb kihívás elé állította magát a széria.

Immár kosztümös, történelmi drámaként olyan sorozatokkal kell felvenni a versenyt, mint az Outlander – Az idegen és A Bridgerton család vagy A korona és a Nagy Katalin – hogy csak néhányat említsek. Nos, A boszorkányok elveszett könyve a sok hókuszpókusz ellenére sem akart soha látványsorozat lenni, a maga egyszerűbb mivoltában azonban nem vall szégyent.

A közeg intimebb, azonban tökéletesen passzul a XVI. század végi Anglia életébe.

Az impozáns díszleteknél azonban fontosabb, hogy a történet megint csak szépen illeszkedik a valós történelmi eseményekhez és a benne felvonuló valós történelmi személyek igaz történetéhez kezdve az európai boszorkányüldözésekkel, az Angliában ekkor zajló vallási feszültségeken át a tudománytörténeti apróságokig.

Az új környezet Matthew és Diana kapcsolatára is hatással van. A nő fő feladata, hogy tanuljon, hogy megtalálja önmagát és kiteljesedjék boszorkányként, míg Matthew éppen hogy el kell veszítse önmagát. Az 1500 éves vámpír a történelemmel együtt csiszolódott, tanult, változott és most fel kell adnia XXI. századi önmagát, hogy újra a bő négyszáz évvel korábbi énje kerüljön előtérbe – amivel Dianának együtt kell élnie.

Jó hír, hogy a kémia a kapcsolat ezen szintjén is működik.

Jó, hogy most több negatív kerül elő, s bár az néha már fárasztó, hogy a férfi újra meg újra védeni akarja a folyton ellenszegülő nőt, a sorozat mindig megtalálja az egyensúlyt. Egy másik megbicsaklása az évadnak, hogy a fő szál, vagyis a könyv megtalálása mellett túl sok mellékszál iktatódik be, és ezek nem mindegyike viszi előbbre a cselekményt. De alapvetően pozitív a mérleg múltban és jelenben – mert bizony a jelent sem engedjük el, ott is továbbgördül a cselekmény fonala –, vagyis a széria képes újat mutatni, miközben hű marad önmagához.

A sorozat idehaza az HBO GO-n látható.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya