Sorozat

Lord és Lady Whistledown – A Bridgerton család (3. évad)

Bridgerton
Fotó: Liam Daniel/Netflix

A Bridgerton család harmadik évadában Colin Bridgerton és Penelope Featherington régóta várt románcát láthatjuk. De vajon sikerült felérniük az elvárásokhoz?

A Bridgerton család harmadik évadának három dolga volt: megugrani a kezdeti sikereket, felérni az önmaga által generált felhajtáshoz Penelope és Colin románcában és jóvá tenni az előző szezon hibáit. Anthony és Kate szempontjából ez utóbbi sikerült – végre megismerhettük őket egy párként, megkaptuk az egymásra találásuk utáni pillanatokat, amiket a második évad elvett tőlünk. A két szezon között azonban showrunnert cserélt a sorozat, az újonnan érkező Jess Brownell pedig úgy tűnik, nem tanult elődje, Chris Van Dusen Kanthony-fiaskójából. A központi párnak ismét nem sikerült elég reflektorfényt biztosítania.

Mint korábban, a fókuszt most is egy potenciális következő évad előkészítése vette el: ezúttal az újracastingolt Francesca (a lélegzetállítóan elbűvölő Hannah Dodd) történetét alapozták meg, rögtön egy olyan fordulattal, ami sok könyvrajongónál kiverte a biztosítékot. De a Julia Quinn regényfolyamát kedvelőknek nem csak ennél a pontnál szaladhatott fel a szemöldöke. A Bridgerton család mátriárkája, Violet a könyvekben a síron túli szerelem képviselője volt: Edmund után soha többé nem nyitott már férfi felé. Most mégis belibbent az életébe a zseniális Lady Danbury fivére, Lord Anderson. A kezdődő románc nemcsak redundáns – hiszen egy Bridgerton-testvér éppen az özvegység utáni szerelmet mintázza –, de érvényteleníti az eddig ismert Violet érzéseit is. Hasonló karaktergyilkosságnak esett áldozatául Benedict (Luke Thompson), aki egy félmondattal eltörölte két évad fejlődését, mikor kijelentette, hogy nem érdeklik a művészetek.

És az aktuális hősszerelmesünk, Colin Bridgerton is.

Hiába építgették szépen lassan a sorozat kezdete óta a soron következő Bridgerton-fiú és maga Lady Whistledown párosát, nem kapjuk meg azt a mindent elsöprő szerelmet, amire a barátságból szárba szökkenő kapcsolatuk hivatott volt. Ennek egyik oka pedig Colin. Elméletben a harmadik Bridgerton-fivér egy kedves, érzékeny fiatalember, Luke Newton alakításában azonban nem több egy elkényeztetett, sértődékeny kisgyereknél. Egyetlen arckifejezése van: mindegy, hogy szerelmes, megbántott, boldog vagy szomorú, halakat megszégyenítő tátott szájjal pislog a nagyvilágba. Valós ívet nem jár be a karaktere, mindennemű fejlődést csak a környezetének kommentárjából érzékelünk. Hiába mondja, amit Penelopével együtt hallani szeretnénk, a szavakat tettek már nem követik. Sőt: mikor élete szerelme mellett kellene állnia, szó szerint egyedül hagyja őt.

Bridgerton
Fotó: Liam Daniel/Netflix

Pedig a harmadik évad románca kifejezetten jól indult. Penelope (a fantasztikus Nicola Coughlan) minden eddiginél jobban megmutatja, hogy működik a társaság pletykalapjának szerzőjeként, ahol magabiztos és elemében érzi magát. Idővel azonban Lady Whistledown álarca nélkül is kezd rátalálni a hangjára – Colinnak köszönhetően. A fiatalember által nyújtott flörtleckék során szép lassan szikrázni kezd köztük a levegő, miközben Colin bosszút fogad Lady Whistledown ellen.

A Whistledown-rejtély Damoklész kardjaként lebeg felettük, szenvedélyes érzelmeik hullámának összecsapása elkerülhetetlennek látszik.

Csakhogy Penelope és Colin között a képernyőn kevesebb a kémia, mint az őket alakító Coughlan és Newton között a való életben. Így mikor Pen törvényszerűen lebukik Colin előtt, a férfi hisztijének nem a várt, túlfűtött békülés vet véget – mi több, a Bridgertonra jellemző erotika graduálisan kopik ki a sorozatból. Persze meztelenségből, érintésekből, szexből nincs hiány (erről Benedict is gondoskodik). Hiányzik azonban belőlük az az érzékiség, ami anno szinte túlcsordult Daphne és Simon egyetlen párbeszédében vagy Kate és Anthony majdnem-csókjai egyikében.

Bridgerton
Fotó:. Liam Daniel/Netflix

Éppen ezért a Bridgerton harmadik szezonjának legszebb love story-ja nem Polin, hanem Pen és Eloise (Claudia Jessie). A két lány barátsága az előző évad fináléjában félő volt, hogy végérvényesen megromlott. Eloise ezért – nyilván kicsinyes bosszúból – Penelope ősellenségével, Cressida Cowperrel (Jessica Madsen) tölti az idejét. De valahogy sosem képes elengedni Pen kezét – aki szintén arra vágyik a legjobban, hogy visszakapja legjobb barátnőjét. Egymásra találásuk – Lady Danbury és Violet Bridgerton elszakíthatatlan kötelékével együtt –

igazi szerelmeslevél a női barátságokhoz, s alátámasztja, hogy van, hogy egy barátunkban találjuk meg a lelkitársunkat.

Penelope Bridgertonokhoz fűződő érzelmei reprezentálják azt a sokféle szeretetet, amit érezhetünk. A sorozat női pedig éppilyen sokféleképpen állnak a házasság kérdéséhez. Penelope képviseli a vénlányt, aki lehetőleg szerelemből szeretne férjhez menni, míg Eloise ennek tökéletes ellentétét: aki szívesen árul petrezselymet, ha ez azt jelenti, hogy elkerülheti a házasodást. Francesca tudja, hogy szüksége van egy férjre, ezért mihamarabb túlesne a párválasztás kérdésén. Cressida pedig az elrendezett házasság rémképével néz szembe. A nők társadalmi helyzetét meghatározza tehát a hajadonságuk, a Bridgerton azonban nem fűz a kérdéshez további kommentárt.

Azt ugyan nem rójuk fel a Bridgertonnak, hogy nem társadalomkritikus, azonban azt már inkább, hogy nem következetes. Ebben az alternatív régenskorban játszódó fantáziavilágban nincs rasszizmus, de – amint azt Benedict cselekményszálaiból újra és újra kiderül – homofóbia azért van. Will Mondrich, a bokszólóból lett bártulajdonosból lett nemes (a fia bárói címet örökölt) pedig egymagában képviseli az osztályharcot (de minek?!) a Bridgerton legérdektelenebb, legerőltetettebb történetfonalában, mely ismét csak arra volt jó, hogy elvonja a főszereplőkről a figyelmet.

Ezek a felesleges mellékvágányok pedig csak Brownellék kreativitásának (?) fitogtatására szolgálnak. Mert hiába emeltek át az előző évadhoz képest ezúttal konkrét mondatokat, párbeszédeket és jeleneteket a Mr. Bridgerton csábításából, talán jobban járnának, ha szigorúbban ragaszkodnának a könyvhűséghez, ahogy azt a kezdetekben tették.

A Bridgerton család a Netflix kínálatában látható.

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com