Sorozat

Ez legalább szex, bébi! – A Fehér Lótusz (2. évad)

Mike White tíz Emmy-díjjal kitüntetett sorozatának új évada Hawaii helyett Szicília partján köt ki, hogy privilegizált dúsgazdag amerikaiak kalandjairól meséljen. Nemcsak a helyszín és a szereplők változtak: A Fehér Lótusz új epizódjainak humora feketébb és húsbavágóbb, a jelenetek nyersek és megbotránkoztatóak, a téma pedig nem más, mint a szex.

A kritika az első öt epizód alapján készült.

Az HBO-s sorozat első évadának sikere látszólag egyszerű receptnek köszönhető: pofátlanul gazdag fehér emberek, idilli környezet, titkok és intrikák, az egész tetején pedig egy, már az első részben belengetett gyilkosság. Persze mindez mit sem érne az író-rendező Mike White által felépített viszonyrendszerek, a hús-vér típuskarakterek és a szatírába csomagolt, pofátlanul nyers társadalomkritika nélkül. A showrunner neve nem ismeretlen a keményvonalas sorozatrajongók számára, hiszen íróként és rendezőként olyan sorozatokban dolgozott mint a Megvilágosultam, a Pasadena vagy éppen a Dawson és a haverok. A Fehér Lótusz első évada egyértelműen a Laura Dern nevével fémjelzett Megvilágosultam szatirikus hangnemét vitte tovább, sőt, inkább tökélyre fejlesztette.

White ijesztően hitelesen ábrázolja az amerikai high-end társadalmat, ezzel érve el, hogy nevessünk, amikor igazából sírnunk kéne.

Nem csoda tehát, hogy 2021 leghumorosabb és leginkább lehangoló sorozata folytatást kapott, az első öt rész megnézése után állíthatjuk, hogy White-nak bőven van mit hozzáfűznie ahhoz, hogy nem minden arany, ami fénylik. A második évad az elsőhöz híven egy krimiszállal rántja be a nézőt: a pilotban a vaskezű hotelmenedzserrel (Sabrina Impacciatore) egyidőben értesülünk arról, hogy több holtest is úszkál a szálloda privát strandjának tengerében. Aztán éles vágás, és visszarepülünk a hét elejére, amikor még minden (nagyjából) rendben volt.

Ahogyan Hawaiin, úgy Szicíliában is pezsgővel és kényszeredett mosollyal várja vendégeit a Fehér Lótusz Hotel stábja. Kiszáll a hajóból a sármos újgazdag üzletember, Cameron (Theo James) és Barbie-baba jellegű felesége, Daphne (Meghan Fahy). Velük érkezik Cameron meghívására a főiskolai barátja, a munkamániás Ethan (Will Sharpe), és első perctől feszült felesége, a jogász Harpert (Aubrey Plaza). Őket követi a Di Grasso család férfi falkája, a mindenkivel flörtölő nagypapa, Bert (F. Murray Abraham), a látszólag mindenből kiábrándult fia, Dom (a Maffiózók-filmből ismert Michael Imperoli), és az unoka, a megnyerő és előzékeny huszonéves Albie (Adam DiMarco). A sort egy ismerős arc zárja, aki nem más, mint az első évad legmaradandóbb pillanataiért felelős Tanya (az ikonikus Jennifer Coolidge) és asszisztense, Portia (Haley Lu Richardson). Mindegyikük más-más módon elviselhetetlen, és ahogy az lenni szokott, az önmagukat leginkább reflexívnek gondoló karakterekről derül ki, hogy a legkevésbé vannak tisztában önmagukkal.

White-nak különleges érzéke van ahhoz, hogy egy-egy szóba, gesztusba egész életeket kódoljon, ezzel elősegítve azt, hogy valamelyest ismerjük a szereplőinket már abban a pillanatban, amikor betettétek a lábukat a szigetre.

De azért sejteti azt is, hogy bőven lesz alkalmunk meglepődni.

Az első évadban bejáratott hoteldolgozók vs. vendégek dinamika itt is hamar felállítódik, azonban bejárónők és masszőrök helyett két ideiglenes szexmunkásnak beálló lány, Lucia (Simona Tabasco) és Mia (Beatrice Ganno) jelenti a halmozódó konfliktusok origóját. Ez a szál egyfajta metaforája az egész sorozatnak, a két nő maga is eljátszik a kérdéssel, hogy mi minden vehető meg (és akár adható fel) pénzért. Emellett jelenlétük is erősíti az évad központi témaköreit, melyek a kortárs nemi szerepek, a vonzalom, az ösztöni és az intellektuális konfliktusa és nem utolsó sorban a szex.

Ezeket érintve szövődnek intrikák, sejlik fel a szereplők egymással és egyéb hotellakókkal való viszonya, és egyre több apró titok és viszály készíti elő az évad végére jósolható bomba robbanását. A két újgazdag pár közötti változó dinamika, a hatalomról, a pénzről, a közéletről és a párkapcsolatról folytatott vitáik a sorozat legélőbb pillanatait adják. Harpert végtelenül felbosszantja a pár külvilág iránti érdektelensége, férjével kettesben töltött percei azonban nem a globális felmelegedésről folytatott vitákkal, hanem Cameron és Daphne kibeszélésével telnek. A Harpert alakító Aubrey Plaza valósággal fürdőzik az önmagát haladó szelleműnek tartó, de közben végletekig előítéletes modern nő szerepében.

Érdekes módon az első évaddal ellentétben itt a nők szövetségesek helyett farkasai egymásnak. Portia és Tanya kölcsönösen megkeresítik egymás olaszországi napjait, Harper lenézi a „trófea feleség” Daphne-t, a hotelmenedzser Valentina pedig tulajdonképpen zaklatja kolleganőjét ahelyett, hogy felettesként megelőzné az ilyen helyzeteket. A férfiak bajtársiasságát pedig a kölcsönös érdek (Cameron és Ethan egy görbe este után tett hallhagatási fogadalma), vagy a Di Grasso család esetében a velük született kötelék adja.

Az egyetlen őszinte emberi viszony a két alkalmi prostituált, Lucia és Mia között van, nem véletlenül.

Az új évad szálait mindennél erősebben behálózza a szex, az intellektussal nem kordában tartható, ösztöni lét. Ennek megfelelően fokozottabb a meztelenség, és jócskán előkerülnek férfi nemi szervek is, amiért a Fehér Lótuszt is az Eufóriához hasonló vádakkal támadhatják az egyre prűdebb hollywoodi hangok. Hol a határ flört és zaklatás között? Mennyire lehet vonzó egy alig közeledő férfi? Elítélendő-e a szexmunka? A sorozat ezeket a nagyon aktuális társadalmi kérdéseket ütközteti, ehhez pedig remek ellenpont a  gyönyörű szicíliai táj, ezentúl a legendák és ősi tradíciók sora, melyek ha nagyon nem is, de némileg emlékeztetik szereplőinket arra, hogy a rongyrázásnak bizony meglesz az ára.

 A profán és triviális jelenetek ezúttal túlsúlyban vannak, és helyzetkomikumra is bőven van példa (például Jennifer Coolidge karaktere még Hawaii-n megismert férjébe, Gregbe kapaszkodva ül egy apró Vespán és Monica Vittinek képzeli magát, de Valentina megjegyzi, hogy inkább Peppa malacra hasonlít). De az egyszerre szerencsétlen és megható Tanyán túl is bőven tartogat a sorozat groteszk pillanatokat, amiket most igazán kár lenne leírni.

White egy objektív felvetésből indul a szubjektív felé, megmutatva azt, hogy könnyű felismerni egy függőséget/ berögződést/ rossz családi mintát, de annál nehezebb tenni ellene.

Ahogyan az első évad, a második is az ellenpontozás dramaturgiájára hagyatkozik, tehát megismerjük a szereplők kudarcait, belső vívódásait is, de a mérleg egyértelműen az intellektuális humorba csomagolt komikum felé billen. A Fehér Lótusz számtalan társadalmi kérdést tematizál, de a jól megírt, magát mégsem túl komolyan vevő forgatókönyv és a színészek pontos játéka által mégsem válik tankönyvszerűvé. A casting ezúttal is hibátlan, s bár nehéz elfelejteni a Mossbacher családot és a szomorú sorsot ért hawaii-i hotelmenedzsert, a második évad szereplő is megérik a pénzüket (sic!).

A második évad ötödik részénél még korántsem egyértelmű, hogy ki a gyilkos és ki nem éli túl az álomnyaralást. Mike White sorozatának minden perce arany, de az, hogy hány karátos, csak a végén fog kiderülni.

A Fehér Lótusz második évada október 30-tól látható az HBO Max-on.

Incze Kata

Incze Kata 2018-ban végzett a kolozsvári Sapientia filmkészítés szakán, mester tanulmányait is ott folytatta. Jelenleg diplomafilmjét készíti, rendezőasszisztensként dolgozik és rendszeresen publikál a Filmtetten is. Szereti a hollywoodi reneszánszt, az amerikai független filmeket és mindent, amiben sokat beszélnek és mégis izgalmas.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com