Sorozat

Nem a Golden Gate, de aranyat ér! – A híd

A hidak misztikus dolgok. Ahogy hajózni muszáj, hidat építeni is muszáj – ez az emberiség alapélménye. A hidak összekötnek elérhetetlen, távoli dolgokkal, hihetetlen mérnöki teljesítmény a megépítésük. Szeretünk sétálni rajtuk, lenézni a mélybe – és nem véletlen az sem, hogy az öngyilkosok kedvenc építményei… Élet és halál, összekötőkapocs és emberfeletti munka – ezt mind jelenti a híd. Komoly jelzésértéke van tehát annak, ha egy műsor a hídépítés körül forog. Az HBO első hazai gyártású realityjében a castingosok által összeverbuvált csapatnak mesés tájon kell egy hidat építenie – közösen, de mégis az egyéni győzelemért küzdve.

A cikk az első három rész alapján készült.

Szimbolikus dolog a híd. És nagyon szimbolikus egy realitynek olyan témát adni, ami híddal kapcsolatos. Ugyanakkor a sok rétegből, a hídból mint szimbólumból nem sok jelenik meg a sorozatban. Bennem csalódást keltett, mikor kiderült, hogy a közös hídépítés nem valahonnan valahová történik, nem egy „túlsó partra” jutnak át a résztvevők: csak egy mesterséges szigetig kell eljutniuk vele a játékosoknak. És az indok is nagyon prózai:

van ezen a szigeten egy láda, amiben van 30 millió forint…

Az első pár rész alapján egyéb dolgokban sem erőltették meg magukat az alkotók, hogy valami mélyebbet, önmagánál többet jelentsen a show, hogy a hídépítésbe mélyebb mondanivalót vigyenek. A ziccert kihagyták – de ennek ellenére meglepően színvonalas, jó szórakozást nyújt szurkolni a szimpatikus szereplőknek, hogy keresztülverekedjék magukat a természet, az elemek, a fizika törvényei és a szerkesztők által eléjük állított nehézségeken.

Lenyűgöző tájon, fenyvesekkel borított hegyek között kísérjük végig a helyszínre egyesével érkező bakancsos szereplőket (a romániai Bélesi tó zseniális helyszínválasztás volt – a táj legalább annyira fontos szereplővé válik, mint bármelyik versenyző). Ők sem tudják, mi lesz a feladatuk, csak annyi tudnak, hogy egy túlélő-jellegű realityműsorba válogatták be őket. Végigkövetjük felfedezésüket, ahogy rádöbbennek a feladatra: egy 250 méter hosszú hidat kell építeniük a nyereményt rejtő úszó szigetig. Ehhez rönkök és deszkák és kötelek állnak rendelkezésükre (bár azok sem bőségesen), és ősrégi, múzeumba illő kézi szerszámokat kapnak, hogy azokkal dolgozzanak. Egy szép, tóparti rönkházban laknak mind a 16-an, a kajáról maguknak kell gondoskodniuk, a kétkezi munka kínkeserves, és időnként egy-egy vörös rakéta fellövése jelzi, hogy instrukciókat kapnak a rejtélyes játékmestertől (Magyarósi Csaba).

Az alapvetés az, hogy csak a helyben található természetes anyagokat használhatják, meg az ezeréves szerszámokat.

De igen hamar kiderül, hogy kapnak plusz kellékeket – amik a legkevésbé sem természetesek… Ez is egy kihagyott ziccer. Egyrészt mérnöki teljesítménynek sem lenne utolsó egy valóban csak „öko” anyagokból készülő építmény – elég csak a tésztahíd-építő versenyek népszerűségére gondolni, az is elég különleges volt az embereknek, hogy spagettiből készülnek csodás szerkezetek. Másrészt a mai világban a zöld üzenet is fontos lehetne – de így ezt sem lehet csont nélkül átvinni.

De ezen ne akadjunk fenn, egy realityben nem igazán az ismeretterjesztés, meg a fontos társadalmi üzenet van középpontban. Hanem a szórakoztatás, aminek szokásosan az egyik legalapvetőbb formája a szereplők közti csoportdinamika megfigyelése. És ebből itt nincs hiány.

Nagyon profin szerettetik meg velünk a szereplőket, egész biztosan mindenki megtalálja benne a neki szimpatikus karaktert. Akik ráadásul nem is egysíkúak: a szerkesztők nagyon ügyesen megmutatják mindenkinek a negatív oldalát is. Hiába szeretünk meg egy-egy versenyzőt, érezzük magunkat hozzá közel – sosem lehetünk biztosak abban, hogy nem mond vagy tesz valamit a következő pillanatban, amire csak a fejünket fogjuk:

„hát ezt meg hogy gondoltad?”.

Erről szintén gondoskodnak a szerkesztők: hogy ne csak a kemény fizikai munkával, a megoldhatatlannak tűnő mérnöki problémákkal szívjanak hőseink, szinte minden nap adnak valami plusz szívatást, csavart. A jó hír, hogy ezek általában valamilyen morális dilemmával kapcsolatosak, nem szimpla fizikai problémák. Mármint ez nekünk, nézőknek jó hír: mi elgondolkodhatunk, hogyan viszonyulunk ehhez, a döntéseikkel jobban megismerjük (és megszeretjük vagy megutáljuk) a karaktereket, jobban tudunk viszonyulni hozzájuk. Nekik, a játékosoknak extra nagy szívás tényleg ez az egész, így már nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Nem akarom nagyon elspoilerezni, mert tényleg ezek adják a műsor savát-borsát, de (az első részek alapján úgy tűnik) jobbára arról van szó, hogy dönteni kell a saját vagy a csoportérdek között, vagy valamilyen titkos feladatot is teljesítenie kell egyik-másik szereplőnek.

Ennyi bőven elég ahhoz, hogy kifejezetten érdekes legyen A híd, könnyen rákattanjon az ember. Egy viszonylag értelmes feladatra épül a műsor, ügyesen keltik fel a szimpátiát a megfelelő arányban érdekes, de közben hétköznapi szereplőkkel, kellően meg van bolondítva rejtélyekkel, titkokkal, na meg persze ügyesen adagolják a csoportdinamikát megkavaró feladatokat is.

De azért hiába profi sok szempontból A híd, vannak szembetűnő hibái is. Az, hogy tényleg érdekesre van kitalálva a műsor is, a vágás is, érzelmekre, döntésekre fókuszálnak, kérdéseket vetnek fel, tök jó. Nyilván vannak, amiket elhallgatnak, másokat meg fókuszba hoznak – ez nem baj, ez a szerkesztők dolga. De sokszor kilóg a szerkesztői lóláb: olyan jelenetek köré csoportosulnak a kamerák, amikről messziről bűzlik, hogy irányítottak, láthatólag instruáltak bizonyos szereplőket, természetellenes módon hoznak létre így konfliktusokat. Például amikor semmi ok sincs gyanakodni, mégis egymást közt suttogva elindul egy bizalmatlanság egy szereplő felé,

elég nyilvánvaló, hogy a pletyka „kívülről” érkezett a közösségbe…

Ez a bizonyos fokú megrendezettség azonban a műfaj sajátja is. Aki realityt néz, az legalábbis sejtheti, hogy azért nem a teljes valóságot látja. A híd ugyanakkor műfajában meglepően színvonalas. A formátum egyébként nem új, öt országban (köztük Ausztráliában, Brazíliában és Angliában) volt már ilyen műsor – az HBO azonban jó érzékkel nyúlt a témához, szuper helyszínt találtak, és – ami talán a legfontosabb – nagyon jó csapatot sikerült hozzá összeszedni. Tervezőmérnök és elméleti fizikus, influenszer és élsportoló kajakos, színész és zenész – az alkotók szerint mindenkinek van valami olyan képessége, ami szükséges lesz a híd megépítéséhez.

Ez mondjuk már csak azért is inkább hangzatos szlogennek tűnik, mert időről időre kiesnek páran a csapatból – de annál kíváncsibb a néző, vajon az ő kedvence mit tud hozzátenni a közös munkához? És persze közben elgondolkodik: vajon ő mit tudna hozzátenni, ő mit tenne az adott szituációban? Egy realitynek pedig ez a lényege, ettől lesz igazán élvezetes: A híd pedig tényleg az.

A híd augusztus 11-től nézhető az HBO Max-on.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com