Sorozat

A kis Ahab-legény – The North Water

A világunk pokol, s abban az ember úgy a megkínzott lélek, mint az ördög is – ezzel a schopenhaueri gondolattal veszi kezdetét a The North Water. Egy északra tartó bálnavadász hajó legénységét követhetjük, akik közt az erkölcs már gondolat szintjén sem létezik. A gonoszságnak ellenben számos árnyalata bontakozik ki az AMC miniszériájában.

Az idei év elején felbukkant egy szokatlan, bár hamar tovatűnő trend a közösségi oldalakon: az emberek matrózdalokat kezdtek énekelgetni. Habár, mint oly sok más internetes jelenség esetében, nem lehet meghatározni, miért is született meg, sokan párhuzamot véltek látni a tengerészlét és a koronavírus-bezártság között. Pontosabban abban, ahogyan a matrózok nótákba öntötték a reményüket, hogy a hosszú hajóútról épségben visszaérnek a civilizált világba. Szerintük ez énekek ezen eszképista vonulata tette őket modern trenddé.

Ugyanakkor maga a matrózélet is egyfajta eszképizmus.

Távol mindentől, rendtől és szabálytól, ahol az embert csak a saját képességei és az idomíthatatlan természet kegye tartja életben. Az újkori hajókázások romantizált és kiszínezett, Jack Sparrow-kkal teli változata népszerűbb manapság, de ennek a korszaknak a sötétség éppúgy elhagyhatatlan velejárója volt. Ezt a sötétebb oldalt öleli keblére a The North Water.

Az AMC és a BBC Ian McGuire azonos című regényét adaptálja, amely nagyban merít olyan alkotásokból, mint Herman Melville Moby Dickje vagy Joseph Conrad A sötétség mélyénje. Ebben a történetben bálnavadászatra indul az Önkéntes nevű hajó legénysége, küldetése azonban több szempontból is baljós. Nem segít az sem, hogy a fedélzeten megtalálható az emberi gonoszság megannyi árnyalata.

Az ötrészes miniszéria 1859-ben, Hullban veszi kezdetét, ahol az említett Önkéntes kifutni készül.

A nyitóepizód nem siet, a jeges vizeket is csak az első óra végére érjük el, helyette szikár, komótos vonásokkal festi fel nekünk az alaphelyzetet és a két főszereplőt. Először a Colin Farrell játszotta Henry Draxet ismerjük meg, akivel az emberfia nem szívesen találkozna éjjel egy sikátorban – de még fényes nappal sem. Vele szemben pedig ott van Patrick Sumner Jack O’Connell alakításában, aki egykori katonaorvosként vállal munkát ugyanazon a hajón.

Kezdetben tekinthetünk rájuk úgy, mint morális ellenpontokra, de a jóság vagy a tisztesség megnyilvánulásaira ne nagyon számítsunk a The North Waterben. A mesteri szigonyos Drax egy emberbőrbe bújt medve, aki ösztönből él és fürdőzik az erőszakban, az egyik első jelenete izgalmasan összefoglalja a jellemét. Amikor a kocsmába térve már egy fityingje sincs, mert örömlányokra verte el, előbb a kését majd csizmáját teszi fel egy fogadásra, hogy valamiképpen piához jusson. Számára nincs olyan, hogy valami az útjába álljon.

Sumner ellentétben pipázik, naplót ír és Homéroszt olvas: művelt, akinek helye sem lenne egy, az Önkénteshez hasonló helyen. Hogy miért van ott, az egyelőre rejtély, a meséje az örökölt, de jogi okok miatt át nem vehető hagyatékról egyértelmű hazugság. Míg Drax és a legénység maga a megtestesült sötétség, addig Sumnernek a múltja sötét, ami Indiához, egy lemészárolt ezredhez és hindu kincsekhez kapcsolódik. A kísérteteket ő is csak ópiummal tudja csillapítani.

Ez a két karakter nem önmagában létezik, a köztük lévő képletes teret feltöltik az Önkéntes legénységének más tagjai, akik a maguk módján mind amorálisak.

Brownlee kapitány és a hajó tulaja, Baxter valami alattomosat tervez, de Cavendish, az első tiszt is messze van a tisztességestől. A forgatókönyvet adaptáló és a rendezésért is felelős Andrew Haigh hamar felvezet néhány szálat, amire érdemes lesz odafigyelni a későbbiekben.

Hogy vajon ki lesz az, akit Ahab módjára a saját természete visz a végzetbe? Egyelőre sokesélyes a játék, és maga az epizód nem is töltött sok időt filozofálgatással, azt többnyire meghagyta Sumner naplójának, ami többször visszhangozza a nyitóidézetet is adó Arthur Schopenhauer gondolait. Azt azonban az eredeti regényt ihlető művekből is tudjuk, hogy a civilizációtól messzire sodródó ember képes levetkőzni mindazt, ami valójában emberré teszi.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a szereplőgárda egy része már régen túl van ezen a ponton.

A sarkkörre tartó hajó útját a helyzet által megkívánt, rideg képek kísérik, pedig még épp csak érintettük a jégtáblákat. Hull kikötővárosában és az Önkéntesben minden szűk és mocskos, a nyílt óceánon azonban a természet szépsége és ádáz szeszélye is testet ölt. Ha pedig nincsenek épp viharfellegek, hogy sötétbe borítsák a képet, akkor majd az ember visz színt a kék-fehérbe: például fókák állhatatos lemészárlásával. A The North Water egyszer sem fordítja el a fejét, legyen szó akár ember-ember közötti erőszakról, akár a természet ellen elkövetett tettekről.

Az AMC sorozata ígéretesnek tűnik, bár előre persze nem jósolható meg, hogy miként bánik a rendelkezésre álló, részenként egy órával. Az első epizód komótos bevezetés csupán, de hatásosan vázolja fel a ránk váró, emberi sötétségbe betekintést nyújtó szálakat. O’Connell múlttól kísértett orvosának és Farrell drabális szigonyosának konfliktusát is joggal várhatjuk a záróképsor fényében. A The North Water érdekes alámerülés lehet az emberi természetbe, az igazi nagyfogás még egyértelműen hátravan – a kérdés ezúttal nem az, hogy a bálna nyer-e, hanem hogy egyáltalán marad-e ember a történet végére.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés