Sorozat

Búcsú a királynőtől – A korona (6. évad)

A-korona-Imelda-Staunton-Claire-Foy-Olivia-Colman

A hatodik évad után végleg elköszönünk a Netflix 2016-ban debütált díjnyertes presztízssorozatától. A korona utolsó felvonása visszatér a koronát viselő királynőhöz és a monarchián belül zajló családi drámához.

Peter Morgan szériájának vonzereje az induláskor abban rejlett, hogy az író miként mosta össze a valóságot a fikcióval, hogy milyen dramaturgiai eszközökkel színezte ki a brit királyi család életét bemutató képes krónikát, és hogyan állította párhuzamba a magánszférában zajló történéseket a történelmi-politikai kontextussal. Így az 1940-es években kezdődő sorozat olyan meghatározó pillanatokat és időszakokat idézett fel, mint az 1952-es nagy londoni szmog, az 1966-os aberfani katasztrófa, a Falkland-szigetek inváziója, a koszovói háború, a szeptember 11-i terrortámadás és az iraki háború.

Morgan és írótársai a monarchiát övező misztikumot fokozatosan oszlatták szerte a sorozat elején,

és betekintést nyújtottak abba, hogy mi mehetett végbe a Buckingham-palota impozáns falai mögött. A főként brit színészek emberi mivoltukban ábrázolták a királyi család tagjait, akik ugyanúgy szerelmesek, féltékenyek, aggódnak, gyászolnak, szeretnek, mint a korona alattvalói, ezáltal II. Erzsébet és hozzátartozóinak élete átélhető emberi sorsokká váltak, akikkel együtt tudtunk érezni.

Míg az első három évad egyértelműen a királynőre fókuszált, mint feleség, anya és uralkodó, addig a negyedik évadtól az ifjú és üde Diana Spencer felbukkanásával, Károly herceg házasságával, valamint a sajtó térhódításával egyre inkább a magánéleti konfliktusok és válságok kerültek előtérbe, minimális időt hagyva annak, hogy a néző kellőképpen megismerje a kort és az ország társadalmi-politikai berendezkedését. A 80-as évek eseményeit feldolgozó évadban Morgan számára ideális narratívaelemként szolgált a II. Erzsébet-Diana-Margaret Thatcher trió között kialakult viszonyrendszer és a három eltérő személyiség köré lényeges momentumokat tudott beépíteni az elbeszélésbe, mellyel képes volt fokozni a nézők kíváncsiságát.

A-korona-Dominic-West

A két évadonként lecserélt szereplőgárda az Erzsébetet alakító Imelda Stauntonnal és a botrányokkal tarkított 90-es évekkel folytatódott, amikor a királynőnek leginkább amiatt kellett aggódnia, hogy miként tartsa fent a status quot és hozza rendbe gyerekei széthullóban lévő házasságait, melyek súlyos csorbát ejtettek a monarchia hírnevén. Az ötödik évadban ismét Diana került a figyelem középpontjába és az őt érintő magánéleti problémák mentén haladt előre a narratíva. Az utolsó évad első fele már olyannyira Dianára összpontosult, hogy négy részen keresztül követjük a halálát megelőző heteket és a végzetes párizsi utat Dodi Al-Fayeddel.

A korona hatodik évadának záró passzusa az anyjukat gyászoló fiúkra, különösen Vilmos hercegre helyezi a hangsúlyt,

bemutatva a magányos tinédzser kihűlt kapcsolatát az apjával és küzdelmét a hirtelen jött és nem várt népszerűséggel. Ami Amerikában Leománia volt, az Nagy-Britanniában Willmánia – tinilányok ezrei álmodoztak a helyes Vilmos hercegről, aki mindezt teherként élte meg.

Vilmos tanulmányain és szerelmi ügyein kívül külön epizódot szentelnek a királynő húgának, Margit hercegnőnek, aki romló egészségügyi állapotában visszaemlékezik arra a napra, amikor az európai győzelem napján (V-day) nővérével együtt kiszöktek a palotából és a Ritz Hotelben ünnepelték a háború végét. A gondtalan időszak felidézése reflektálásra ösztönzi Erzsébetet is, aki mellől sorra távoznak el azok, akik a kezdetektől mellette voltak.

Az 50 évnyi uralkodás számtalan áldozathozatallal és lemondással járt,

ám Erzsébet a bizonytalanságok ellenére végig kitartott a kötelességtudata mellett és meglátta saját magában az uralkodót, akire a népnek szüksége volt, még akkor is, amikor a nép elfordult tőle és kritizálta. Különösen Tony Blair miniszterelnöksége alatt erősödtek fel a monarchiaellenes hangok és egyre többen kérdőjelezték meg az államforma, vagyis a parlamentáris monarchia létjogosultságát. Erzsébet kételyei bizarr rémálomban öltenek testet, melyben Tony Blairt királlyá koronázzák. A királynő érzi, hogy letűnt kor szimbóluma, viszont férje, Fülöp herceg megerősíti őt abban, hogy az ország egysége függ tőle, ezért nem kell fejet hajtani a tradíciók lerombolása előtt.

A-korona-Imelda-Staunton-Jonathan-Pryce

A koronát lezáró epizódokban Peter Morgan próbál visszatalálni az egykor tökélyre fejlesztett formulához, úgy, hogy ezúttal az elhalványuló misztikumot szeretné feltámasztani, több-kevesebb sikerrel. A 90-es évek vége és a 2000-es évek eleje a média hatalmát jelentette, melynek következtében a királyi család tagjait lépten-nyomon a nyilvánosság érdeklődése kísérte, így a körülöttük kialakult titokzatosság mérséklődött, félrelépéseik, baklövéseik azonnal az újságok címlapjára kerültek. Az imázsuk felett elveszített kontrollt egyedül a királynő határozott személye és biztoskezű uralkodása tudta némileg megőrizni, ezért Erzsébet számára különösen fontossá vált a tradíciók folytatása és az önmagába vetett hit. A hercegek és hercegnők a bulvármédia tárgyaiként mindössze a róluk írt szappanopera alanyaiként funkcionáltak,

a sorozat alkotói teremtenek meghitt és őszinte pillanatokat, de végsősoron ők ugyanúgy asszisztálnak a szenzációhajhász narratívához.

A hatodik évad második felében Vilmos és Kate Middleton megismerkedésének története és bimbózó románca az egyik tartópillér, azonban a későbbi álompár egymásra találása meg sem közelíti a korábbi évadokban látott szenvedélyeket, mint például Margit hercegnő és Peter Townsend tiltott szerelme, vagy akár a trónra lépése előtt Erzsébet és Fülöp herceg Máltán töltött önfeledt házas évei. Vilmos kiemelésével Harry automatikusan háttérbe szorul, és szerepe redukálódik a család fekete bárányává, aki hülye vicceket mond és semmit sem vesz komolyan. A fiatalabb fiúhoz hasonlóan Károly sem tud igazán kibontakozni; apaként igyekszik elnyerni gyerekei bizalmát, segíteni szeretne nekik a gyászban, de a hozott családi minta miatt ő maga is nehezen nyílik meg.

A széria végül azzal ér véget, akivel kezdődött. Erzsébet egyrészt megengedi és áldását adja Károly és Kamilla házasságkötésére, valamint tanácsadói javaslatára a temetését tervezi, melynek során eltűnődik azon, hogy vajon itt van-e az ideje, hogy a fia lépjen a helyébe és lehetőséget kapjon a bizonyításra. A királynőt fiatalkori önmaga emlékezteti az esküjére és bírja maradásra. Imelda Stauntonnal együtt Claire Foy és Olivia Colman is feltűnik, hogy végső búcsút vegyenek Erzsébettől és a szereptől, mely mindannyiuk karrierjében jelentős állomásnak számít.

A korona a királynő öregedésével és a forgatás alatt bekövetkezett halálával veszített a lendületéből

és fokozatosan kopott meg a fénye. Továbbra is színvonalas és igényes produkció maradt, melyben mindig megtalálták azokat a színészeket, akik képesek belebújni a királyi család tagjainak bőrébe, de a kezdeti dicső napokat nem tudták előhívni. A részeket jegyző rendezők – köztük az utolsó részre visszatérő Stephen Daldry – egységes stílust teremtettek, miközben kellő szabadságot kaptak arra, hogy a rájuk osztott részt saját elképzelésük szerint valósítsák meg.

A korona showrunnerje, Peter Morgan a Netflix támogatásával időt és pénzt nem sajnálva törekedett arra, hogy minőségi szórakoztatást kínáljon a nézőknek. Elsőrangú színészi alakítások, lenyűgöző operatőri munka, korhű jelmezek és díszletek, valamint Martin Phipps magasztos dallamai emelték a sorozat nívóját, miközben több mint fél évszázad eseményeit sűrítették bele hat évadba. Talán túlzás volt azt elvárni, hogy az első évadok izgalma és frissessége a legvégéig kitart és a narratíva nem válik egy idő után repetitívvé, mégsem búcsúzunk keserű szájízzel, mert tudjuk, hogy a sorozat alkotóihoz hasonlóan nekünk is itt az ideje elköszönünk A koronától és Erzsébet királynőtől.

A korona epizódjai a Netflixen érhetők el.

Kiss Dalma

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com