Sorozat

A lányok nem sírnak – Csajok 2-4. évad

kép: www.popsugar.comMost, hogy véget ért a Csajok 4. évada is, elérkezett a pillanat, amikor szükségszerűvé válik megfogalmazni, mi is ez az egész. Brutális Szex és New York-átirat? Kamu-laza dráma négy önpusztító nőről? Netán óriási blöff? Vagy a 21. század illúziómentes helyzetjelentése egy elveszett, boldogtalan generációról?

Az HBO nem kimondottan a családi sorozatairól híres, sőt, bátran állítható, hogy nem félnek olyan témáknak és karaktereknek teret adni, ami más csatornáknál (még inkább azok közönségénél) kiverné a biztosítékot. A Szex és New York (Sex and the City), Az alelnök (Veep) vagy éppen az Író és kamuhős (Bored to Death) humora és sajátos bája nyilvánvalóan nem nyerte/nyeri el az átlagfogyasztó tetszését, ahogyan a Csajokhoz (Girls) is bőven szükségeltetik nyitottság. Mert hát nem mindenki vevő arra, hogy OCD-ről (obszesszív-kompulzív zavar), coming outoló apáról, kádban szülő mániákus nőről vagy éppen fura szexuális szokásokról gondolkodjon.

Igen, meggyőződésem, hogy a sorozat elgondolkodtatja a nézőjét. Már aki szívesen benne van az ilyesmiben. És nem egyszerű benne lenni. Helyenként olyan tolakodó a sorozat, hogy az ember egy hirtelen mozdulattal rácsap a pause-gombra, hogy mielőtt folytatná, igyon egy kávét, kiálljon a teraszra, vagy egyen egy maréknyi pillecukrot.

Csak hogy az is képben legyen, aki esetleg nem naprakész a sorozatot illetően, olyasmikre gondolok, mint a szexszel való epizódkezdés. Még épp ráhangolódnánk, felvennénk a fonalat, de erre nincs idő. Durr, bele a néző pofájába! Vagy, hogy mást ne említsek, a 4. évad egyik legkínosabb epizódja (valójában ez két epizódon keresztül tart), amelyben a főszereplő, Hannah (Lena Dunham) apja bevallja, hogy meleg. Habár a sorozat szándéka szerint irtó nyitott, liberális és trendi, mégsem eszerint kezeli a témát: tulajdonképpen a szexuális vonatkozásokra redukálja a kérdéskört. Míg az apából, Tadből (Peter Scolari) egy szemvillanás alatt fiatal pasikat hajkurászó „daddy-t” kreál, az anyának, Loreennek (Becky Ann Baker) köszönhetően a verbális agresszió olyan mélységei törnek a felszínre, ami finoman szólva is taszító. A sorozat készítői amúgy is szívesen mossák össze a szereplők és a nézők horizontját, vagyis ebben az esetben elvileg együtt fogjuk a fejünket Hannah-val, aki nem igazán tud mit kezdeni a váratlan fordulattal.

girls14_68.jpg

Dunham (aki a sorozat kreátora, producere, forgatókönyvírója és egyes részek rendezője is) egyébként azt nyilatkozta, hogy nem tartják feltétlenül szükségesnek, hogy a karakterek (bizonyos helyzetekben vagy döntéseikben) szimpatikusak legyenek. Nyilvánvalóan rengeteg olyan film- vagy sorozathős van, akit nem igazán ölelnénk a keblünkre, ám felmerül a kérdés, hogy meddig lehet elmenni ebben. Vajon meddig tart ki a néző egy olyan sorozat mellett, amelyben a szereplők egymással is szemét módon viselkednek, és nekünk sem kimondottan szimpatikusak?

Szereplőket emlegettem, így többes számban – nem véletlenül. Nem Hannah anyukája az egyetlen karakter ugyanis, akit nehéz megérteni. Maga Hannah is kemény dió, de igazából minden szereplő tesz olyasmit, ami megkérdőjelezi az épelméjűségét (és nem a jó értelemben vett, amolyan Phoebe-módon dilis szereplőkről van szó).

A Csajok javára írható mindezekkel együtt, hogy karakterei jóval összetettebbek, mint az átlag sitcom-figurák. Bár meggyőződésem, hogy a Szex és New Yorknak is vannak érdemei (és sokakkal ellentétben nem gondolom, hogy lányok tízezrei prostituálták magukat a sorozat miatt), ha már összevetjük a kettőt, nyilvánvalóvá válik, hogy a Csajok karakterei sokkal kevésbé sablonosak. És igen, ennek az összetettségnek a része, hogy mindegyikük küzd valamiféle lelki nyavalyával. És nem csak a csajok, a pasik is.

girls_1

Kimondottan bátor dolognak tartom ezzel kapcsolatban, hogy mind az OCD, mind pedig a nem kategorizált (de megjelenített) mentális problémák szerepet kapnak egy népszerű show-ban. A meztelenség és a szex ábrázolása viszont jóval problematikusabb. Lena Dunham nemrég nálunk is megjelent könyvében (Nem olyan csaj) elárulja, hogy habár szorongott a pucér jeleneteknél, alapvetően eszközként tekintett a testére, amellyel valami olyasmit tud bemutatni, amely szerinte teljesen elfogadhatatlanul jelenik meg amúgy a vásznon. Természetesen a mások által is oly sokat kritizált jelenetekre gondolt, amelyekben tökéletese testű színészek mímelnek szeretkezést egy tökéletesen bevilágított térben. Ezzel a sorozat egyértelműen szembemegy, olyannyira, hogy igazán szeretkezésekről nem, csak aktusokról beszélhetünk. A léleknek itt nincsen keresnivalója. Marad a „hús-vér valóság” – ami pornónak azért kevés, a sitcom műfajához viszont túlontúl agresszív.

Jelen állás szerint erő kell ahhoz, hogy egy (színész)nő megmutassa a testét úgy is, hogy az messze nem felel meg a hollywoodi követelményeknek. Vagyis eszerint üdvözölnünk kellene Dunham vállalkozását – aki szinte epizódról epizódra a néző elé tárja, amije van. Mégsem tapsikolunk felszabadultan. A folyamatosan és igen, öncélúan bemutatott meztelenség ugyanis azt az érzetet keltheti nézőjében, hogy ez inkább egyfajta (perverz?) exhibicionizmus, magamutogatás.

Lényeg a lényeg: a 4. évadban is kapunk bőven Hannah-ból, de több szereplő is előtérbe kerül. Több epizódon keresztül izgulhatunk Marnie-ért, hogy vajon összejön-e a hőn áhított énekesi karrierje, vagy legalább egy pasi.  Ami meglepő, és dramaturgiailag kifogásolható viszont, hogy az évad végére minden szereplő életében váratlan fordulat következik be.

Hannah tanítani kezd (holott egészen idáig az írói karrierjéért küzdött, sőt, az évad első felében egy iowai író-suliba járt), Shoshanna rászánja magát, és Japánba utazik egy hirtelen jött álláslehetőség miatt (habár az évad jelentős részében sorra utasították el, és nagyon úgy tűnt, ebből kerekedik ki valami), Ray belefolyik a helyi politikába, Marnie pedig menyasszony lesz (bár úgy sejthetjük, nem sokáig). Vagyis, míg majdnem négy teljes évadon keresztül keresték az útjukat, úgy tűnik, így vagy úgy, mindannyian elértek egy végpontot.

girls_4

Nyilvánvalóan nincs vége a sorozatnak, sejthető, hogy mindannyiuknak szembe kell még néznie nehézségekkel, de az is kiderülhet, hogy rossz irányba mennek. Ami zavaró, hogy a forgatókönyvíró stáb mintha véletlenszerűen pakolná egymás mögé a fordulatokat, így a karakterek fejlődése-változása igencsak ugrásszerűnek hat, mintha kimaradnának bizonyos fázisok. Habár úgy tűnt, Hannah nem képes elengedni Adamet, az évad záró jelenetében mégis kollégájával, Frannel sétál kézen fogva, miután az ismét szingli Adamet kikosarazta. Ki érti ezt? És még inkább: kit tart ez lázban egészen az 5. évadig (amelyet 2016 januárjára ütemeztek)?

A dramaturgiai és karakterépítkezési bukfenceken kívül említésre méltó, hogy szinte a végsőkig borzolják az alkotók a kedélyeket, ami a női test ábrázolását illeti. Igen, eddig is volt szex dögivel, ahogy azt már boncolgattam, de ami az évad utolsó részében történik, azt bizony nem könnyű szemrebbenés nélkül végignézni. Ray húga, az érzelmileg és/vagy mentálisan terhelt Carolnie (Gaby Hoffmann) ugyanis vajúdni kezd a kádban. Míg ő sajátos módon próbálja világra hívogatni a kicsit, a többiek azon vannak, hogy eljuttassák a kórházba. A szinte az egész epizódon végighúzódó – ordibálástól, meztelenségtől, feszültségtől terhelt – eseménysort végül Jessa zárja le, aki konkrétan bekukucskál a víz alatt oda, ahonnan ki kellene jönnie a babának.

És persze happy enddel végződik a dolog, mégis Damoklész kardjához hasonlóan ott lebeg a lehetőség, hogy az 5. évadban minden eddiginél messzebb mennek a nők szélsőséges bemutatásában. De kell ez nekünk?

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com