„Az űr a legvégső határ” – csendül fel az Enterprise kapitányának hangja. De mit tehet az ember, ha, bár vízióját már látja, a technológia még nem teszi lehetővé számára a meghódítását?
Nos, elképzeli. A tudomány segítségével, empirikus úton bizonyítja teóriáit. Végül a tapasztaltakat formába önti egy olyan kódrendszerben, amit mindannyian értünk: ez a mozgókép.
A 20. század nem csak az évszázados értékek dekonstrukciója, a totális háborúk és a terrorizmus kora volt, hanem legalább ennyire az innovációé is. Az emberiség, körbekémlelve, soha nem látott tudást halmozott fel az univerzum, és ezzel együtt saját létezésének eredetéről és mikéntjéről. Ez a tudásbázis mára eléggé terjedelmes és a közvélekedésbe ágyazott lett ahhoz, hogy informálni kelljen róla a népet, méghozzá a szintén e században virágzásnak indult médiumok, a film és a televízió nyújtotta lehetőségekbe kapaszkodva. A képzelet, akár a kozmosz, határtalan. Persze csak annak, aki nem fél attól, hogy elszédül, ha a távolba néz.
Van-e valódi fogalmunk arról, hogy mi az a csillag, feketelyuk, pulzár vagy sötét anyag? Amíg a világmindenség alkotóelemeiről csak felületes vagy adott esetben semmilyen tudással nem rendelkezünk, addig esélyünk sincs arra, hogy megnyíljon a fantáziánk. Pedig van merre kalandozni. Emberi ésszel alig felfogható léptékekről, a természeti törvények megbontásáról, borzongató és felemelő lépésekről beszélek.
A kozmológiával foglalkozó filmek és sorozatok feladata, hogy segítsen elhelyezni magunkat az univerzum gigászi koordinátarendszerében, áttörje korlátozott képzelőerőnk határait, és megmutassa, milyen fantasztikusan izgalmas és rejtélyekkel teli a világunk. A következőkben szubjektív módon sorra veszünk nyolc, a témában készült és itthon is látható kiemelkedő alkotást.
Utazás az Univerzum peremére (Journey To The Edge of The Universe)
Elsőnek íme egy személyes kedvenc. A National Geographic Channelnek ez a másfél órás, 2008-as filmje példátlanul grandiózus vállalkozás. Nem kísérel meg kevesebbet, minthogy egy fiktív útifilm legyen, melynek során 3D-ben, űrhajóként kalandozunk végig a világegyetem szélsőséges és valószerűtlenül csodálatos régióin. A Földről startolva, kis időre megvetve lábunkat Naprendszerünk bolygóinak és holdjainak zord felszínén, elrugaszkodunk, hogy dacolva a fénysebességgel, idővel és térrel, átszeljük a Tejútrendszert és más galaxisokat. Végül eljutunk folyamatosan táguló univerzumunk peremére, ahol még csillagok születnek és az ősrobbanás utáni kezdetleges állapotok uralkodnak. Mindezt kellemes orgánumú lírikus narrátor útitársakkal (Alec Baldwin, Sean Pertwee) tekinthetjük meg. A film részletgazdagsága dacára nem válik tömény és lenyelhetetlen falattá. Nem zúdít egyszerre túl sok információt a nézőre, az animációnak köszönhetően végig szemléletes marad, a különböző vizuális- és hangeffektekkel pedig érzékeinken keresztül ejt csapdába. A csodás látvány (egyébként az akusztika is) magas minőségért és nagy felbontásért kiállt, úgyhogy TILOS a 360p-s Youtube verzión megnézni!
A világegyetem (The Universe)
A Spektrum 2007-ben indult, épp a 8. évadánál tartó sikersorozatának minden egyes (45 perc hosszú) epizódja más téma köré épül és új szemléletmódot kíván meg a befogadótól. Bizonyos részek mesélhetnek olyan jelenségekről, mint a bolygók keletkezése vagy a gravitáció, de vizsgálhatnak egészen extrém felvetéseket is, mint az űrháborúk, az időutazás, a kozmikus apokalipszis vagy a szex az űrben. Szakértők, sci-fi-szerzők és a tudományos világ legismertebb elméi és gondolkodói tartanak előadást nekünk, miközben ámulunk az aktuálisan legfrissebb CGI grafikán vagy a Földön elvégzett izgalmas szemléltető kísérleteken.
Így működik a világegyetem (How the Universe Works)
Az űrversenyből nem maradhatott ki a Discovery Channel sem. A Világegyetemhez képest ez a 2010 óta futó műsor konzervatívabb és letisztultabb. A csodálatos animációra, számítógépes szimulációkra, narrációra és korszakos zseni teoretikus fizikusokkal készült interjúkra támaszkodva nem a témák extrémitására helyezi a hangsúlyt, hanem azoknak az alapvető fogalmaknak, jelenségeknek és folyamatoknak a precíz és részletekben gazdag bemutatására, mint ősrobbanás, bolygók, fekete lyukak, galaxisok vagy szupernovák. Emellett betekintést nyújt az adott témában világszerte munkálkodó kutatócsoportok munkájába és úttörő felfedezéseikbe.
Morgan Freeman: A féreglyukon át (Through the Wormhole with Morgan Freeman)
Szintén 2010-ben és szintén a Discovery Channelen tűzték műsorra Morgan Freeman saját produkcióját. Az Oscar-díjas színész nemcsak producere, hanem narrátora is a sorozatnak, ami logikus is, hiszen a tengeren túl úgy tartják, hogy Freeman kellemes bariton hangján bármilyen történetet élvezet végighallgatni (a szinkronizált verzióban a színész állandó magyar hangján, Barbinek Péteren keresztül szólal meg). A műsor a csatorna másik hajtásához képest inkább a nagy kérdésekre koncentrál (hogyan lehetséges az űrutazás, van-e élet rajtunk kívül stb.), amikre még a tudomány is főként csak teóriákkal próbál magyarázatot találni. Ehhez már korábban jól bevált eszközöket használ, mint grafikus szimulációk, animáció, szemléletes példák a mindennapi életből, megszólaltatott tudósok. Mindezt azonban frissen, dinamikusan és némi humorral fűszerezve teszi. Ráadásul az egyes kérdésköröket rövid tudósportrékon keresztül vezeti végig, akiknek alanyai személyesen mutatják be forradalmi kísérleteiket. A Freemant körülvevő díszlet pedig igazi filmtörténeti tisztelgés Kubrick előtt.
A kozmoszon túl (Beyond the Cosmos)
A National Geographic új, provokatív sorozatának célja, hogy kizökkentse a nézőt elkényelmesedett pozíciójából, amiben azt hiszi, hogy az olyan fogalmakról, mint idő vagy a tér, tud valamit. Témái között nem vállal kevesebbet annál, hogy bemutassa minden idők legsikeresebb elméletének, a kvantummechanikának a lényegét, netán az olyan friss, modern és forradalmi teóriát, mint a multiverzum-elmélet, vagy szembenézzen a tudomány hatalmas rejtélyeivel, amik álmatlan éjszakákat okoznak a fizikusoknak. A műsorvezető Brian Green, fizikus és sikeres író kutatótársaival ezeknek a kérdéseknek a nyomába ered.
Kozmosz: Történetek a világegyetemről (Cosmos: A Spacetime Odyssey)
A néhai Carl Edward Sagen korának egyik legkiemelkedőbb és legszuggesztívebb ismeretterjesztő tudósa volt, igazi emblematikus figura. Az ő neve fémjelezte az 1980-ban útjára indult sikersorozatot, A Kozmoszt, aminek legendáját a NatGeo most feltámasztotta. Ez a sorozat tehát a nagy ős utódja, a stafétabotot pedig Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, író és ismeretterjesztő vette át. Ne férjen hozzá kétség, a lehető legmodernebb grafikai trükkök, animációs és más mozgóképes technikák egész armadájával dolgozik. Grandiózus, szemet gyönyörködtető, kreatív, tehát méltó a nagy elődhöz. Amellett, hogy rendkívül közérthetően és a korábbiaknál gyakorlatiasabb módon navigál a tudomány által feltárt régi és új ismeretekbe minket, nem feledkezik meg a nagy úttörőkről sem. Galileo Galilei, Giordano Bruno, Kopernikusz és a csillagászat többi nagy atyjának életét és eredményeit a film-a-filmben tematikában, rajz-animáció segítségével kelti életre.
Stephen Hawking: A nagy terv (Stephen Hawking’s Grand Design)
Korunk talán legzseniálisabb elméjének, Stephen Hawkingnak több műsora is készült az asztrofizika és kozmológia témakörében (pl. Az univerzum, ahogy Stephen Hawking látja). Az idő rövid története című tudományos bestsellerét több mint 40 nyelvre fordították le és 38 millió példány kelt el belőle világszerte. Stílusa felépítésében és nyelvezetében annyira olvasóbarát, hogy közelebb sikerült hoznia a csillagászatot a laikusokhoz. Ez a közérthető szemlélet műsoraiban is visszatér. Akár mindegyiküknek helye lehetne ebben a felsorolásban, de én most csak egyet, a legutóbb a Discovery Channelnél készült három részes, botrányoktól sem mentes filmjét választottam. Ebben a professzor olyan örök kérdésekre keresi a választ, mint létezésünk okai és értelme, vagy épp szokatlan őszinteséggel cáfolja meg Isten létezését (mások véleményét természetesen tiszteletben tartva). Bár hangsúlyozottan mindig saját álláspontját közli, a fizikából kiindulva olyan területekre téved (pl. teológia, filozófia), melyekben kevésbé jártas, mégis markáns meggyőződéssel rendelkezik róluk. Ez lehet valakinek irányadó, másoknak felháborító. Az például, hogy Hawking kijelenti, „a filozófia halott” vagy, hogy „számomra a kérdés, hogy Isten létezik-e, egy nagyon is tudománykérdés”, nem véletlen veri ki a biztosítékot, ettől azonban csak még izgalmasabbá válik az előadása. És, hogy miként kötheti le egy olyan narrátor-előadó a képernyő előtt ülőket, aki előrehaladott idegsorvadása miatt beszélni és mozogni képtelen? Hát ezt nevezem én igazi rendezői kihívásnak. És érdemes is megnézni, hogy a legújabb effektek, animációs technikák és a kreatív illusztrációk segítségével bemutatott példák miként segítik kibontani előttünk korunk Einsteinjének határtalan zsenialitását, aki teste börtönében szenved. A legkorszerűbb kozmológiai ismereteink mellett pedig határozott véleményt kapunk vallásról, filozófiáról és társadalomról egy olyan nagyságtól, aki mögött 40 év kutatási tapasztalat áll.
Hubble 3D – Szemtől szemben a világegyetemmel (Hubble 3D)
Végül, ha már egy filmmel indítottunk, akkor zárjuk is azzal szubjektív listánkat. 2010-ben (úgy látszik, ez egy remek év volt) nem mindennapi vállalkozásra szánta rá magát a Warner Bros. Úgy döntött, hogy azzal a NASA-csapattal, amelynek feladata az emberiség szemének, a Hubble Űrteleszkópnak a megjavítása, felküld a világűrbe egy IMAX 3D kamerát. Az eredmény fantasztikus lett. Képzeljük csak el, hogy az univerzumot földkörüli pályáról lencsevégre kapó csúcstechnológiás kamerával micsoda vizuális orgiában lehet részünk. Emellett a teleszkóp mélyűrről készített felvételein keresztül soha nem látott képek tárulnak elénk többek között olyan csodákról, mint a csillagok születése bölcsőikben, az úgynevezett nebulákban. És mindezt a legmodernebb 3D-s technikával. Azt hiszem, ha okosan lehet használni az IMAX-et, akkor az épp ez az alkalom. Toni Myers (Űrállomás 3D, A tenger mélyén) rendezésében és Leonardo di Caprio narrációjával kísérve, megfelelő körülmények között (tehát egy IMAX-moziban) ínyenc élményben lehet részünk, bár a rövidke 45 perces játékidőért ez csak részben kárpótol. A tartalomról nem érdemes merengeni, mert nem sokat ad hozzá, ezt a mozit a látvány viszi el.
Sok minden elmondható a témával kapcsolatban, de az nem, hogy nincs választék. Bármelyik fentebb felsorolt mű mellett is döntünk, nagyon mellényúlni nem fogunk, hiszen ugyanazokat a dolgokat gyakran egyforma szemléletességgel ábrázolják. És vigyázat! A tartalom megtekintése a képzelőerő hirtelen tágulásával járhat.
