Végtelen éhségében, és mert el kell tartania egy teljes streamingplatformot folyamatos fizetésre ösztönző tartalmakkal, a Disney mindent előás. Így járt a két A nemzet aranya-film is. Sorozat formájában térünk vissza a rejtvények és kincsek világába, a kincsvadászok egy új, zöldfülű generációjával.
A kritika az első két epizód alapján készült.
Amikor az év elején megérkezett az Uncharted, szinte eposzi jelzőjévé vált a „végre egy kalandfilm”. Való igaz, vagány, világjáró kincsvadászokból nem vagyunk túlságosan eleresztve. Ugyanakkor a Disney az elmúlt húsz évben is dolgozott azon, hogy a kalandozásokat ne csak Indiana Jonesszal és Rick O’Connell-lel azonosítsuk, és néhány kikopottabb alzsánert is visszahozzon a köztudatba.
Míg A magányos lovas vagy a John Carter elhasalt, A Karib-tenger kalózai franchise szép kort élt meg (hogy többet-e, mint kellett volna, az más kérdés). A Nicolas Cage főszereplésével készült A nemzet aranya is magáénak tudhatott egy folytatást. Azóta kaptunk még egy Dzsungeltúrát is, illetve Jones professzort is a Disney varázsolja újra vászonra. De a tartalomverseny egyre csak fokozódik, s mivel a Disney+ igényli a folyamatos utánpótlást, a stúdió mindent szívesen elővesz, amiben ott rejlik egy kicsit a siker és a nosztalgiafaktor lehetősége. Így került újra terítékre A nemzet aranya.
Igaz, már Nicolas Cage nélkül. Ahelyett ugyanis, hogy befejeznék a trilógiát, a főszereplő visszatérése híján egy sorozat irányába mozdultak el. Az átállást az eredeti filmeken is dolgozó forgatókönyvíró-házaspár, Cormac és Marianne Wibberley vezényelte le, és az első eredményekre egy kétepizódos premierrel láthattunk rá.
A történelem peremén alcímű sorozat főszereplője nem is lehetne messzebb Benjamin Gatestől.
A fiatal, mexikói származású Jess Valenzuela (Lisette Olivera) letelepedési engedély nélkül éldegél alkalmi melókból, két közös azonban van benne és Nicolas Cage karakterében: mindketten imádják a rejtélyeket és a családjuk története valamiként kapcsolódik Amerikáéhoz. Jess esetében ez egészen Hernán Cortés idejéig nyúlik vissza, őseinek ugyanis köze volt ahhoz az azték, inka és maja nőkből álló hálózathoz, ami elrejtette a spanyol konkvisztádorok elől Moctezuma kincseit.
Jess utóbbiról mit sem sejt a sorozat kezdetéig. Ám a sors úgy hozza, hogy rejtvényfejtői készségei elvezetik Peter Sadusky nyugdíjazott FBI-ügynökhöz (Harvey Keitel visszatér a filmekből), aki fellebbenti a fátylat a múltjáról és a Jess „megpattant” apjáról, akit a lány addig léhűtő széltolónak hitt, valójában pedig kincsvadász. Noha Jess először nem akar hinni a mesében, de amikor felbukkan a színen Billie Pearce (Catherine Zeta-Jones), egy minden mocskos eszközt bevető, rivális kincsvadász is, akkor beindulnak az események.
Ahogy Jess és Ben Gates között, úgy A történelem peremén és A nemzet aranya között is szórványosan találunk hasonlóságokat. Ami az első esetben nem problémás, a másodikban már inkább. Két epizód alapján persze nem lehet pontosan megmondani, hová fut ki a sorozat, de több elemében sem sikerült újraalkotni a filmek formuláját.
A kalandfilmek között A nemzet aranya a rejtélyek irányába mozdult el a konkrét, akciódús kincskergetés helyett, s hiába kapnak központi szerepet a sorozatban is, a megoldásuk nincs hasonlóan szépen levezetve. A filmek el tudták érni, hogy a talányok megfejtésén keresztül bepillantsunk a történelembe, és ha nem is valódi leckék voltak, de jópofa fun fact-gyűjteménynek bizonyultak. A sorozat ellenben Jessnek egyfajta „lényeglátást” ad, ami olykor fényes animációkkal kiemeli a nézőnek a fejtörők kulcselemeit, de a megoldásukon nem vezet végig.
Jess meglátja a rejtvényt, hadar valamit, majd meg is van a válasz, mehetünk tovább.
Annak ellenére, hogy a sorozat ilyen nagyvonalúan bánik a rejtvényfejtéssel, és minden nehézségen viszonylag hamar átugrunk, mégis képes olykor nagyon lelassulni. A két premierrészben kétszer állunk meg, hogy Sadusky elhidegült unokáját, Liamet (Jake Austin Walker) hallgassuk énekelni, és természetesen a karakterkonfliktusoknak is kellett a hely. Míg a filmekben a „drámázás” Ben és Abigail reszortja volt (akkor is inkább A titkok könyvében), addig itt máris több szerelmes évődésben és felesleges szurkálódásban van osztályrészünk.
Amivel ismételten nem lenne nagy baj, ha a szereplők volnának olyan érdekesek vagy izgalmasok, hogy ezt élvezetessé tegyék. A filmek elhanyagolhatatlan eleme volt Nicolas Cage jelenléte, A történelem pereménben ilyet egyelőre senki sem tud felmutatni. Jess főszereplőként kiemelt figyelmet kapott, így benne van meg a lehetőség a legtöbb rétegre, de az epizódok eddig azzal voltak elfoglalva, hogy hiperszuper rejtvényfejtői képességeit csillogtassák. A barátai, akik társául szegődnek a kalandok során, kínosan egysíkúak: az egyik srác egyetlen karakterjegye, hogy szereti a drága cipőket. De a gonosz szerepében Catherine Zeta-Jones sem tudott még többet felmutatni annál, hogy szúrósan néz, és van két kétballábas verőembere.
A sorozat készítői több fronton is fiatalítani szerettek volna, és ennek csak egy eleme a fiatal felnőttekből álló színészgárda. Az említett, inkább tinisorozatokra emlékeztető torzsalkodásokon túl a nyelvezetet is próbálták modernre venni (azaz időnként bedobálják a TikTokot a párbeszédekben), és az amerikai fiatalság számára releváns, társadalmi problémákat is hangoztatják. Különösképp Jess hacktivista lakótársa, Tasha (Zuri Reed).
Az alkotók azonban érdemben nem kezdenek semmit a témák felvetésével.
Legyen szó bevándorlás-politikáról, a történelem revíziójáról vagy bármelyik „népszerű” társadalmi problémáról, csak lógnak a levegőben. És nem tudom eldönteni, hogy ezt komolyan gondolták, csak lustának bizonyultak a kifejtésükhöz, vagy eleve iróniának szánják.
A történelem peremén két epizód alatt nem bizonyult méltó örökösnek A nemzet aranya után. Persze, az sem volt filmtörténeti mérföldkő, de egy jól összerakott, élvezhető alkotás, s habár a tízrészes évad végére a sorozat is fejlődhet, egyelőre nem bővelkedik biztató jelekben. Aki inkább a tinifilmes vonalra kíváncsi (például hogy Jess és Liam vajon összejön-e), az megtalálhatja a számítását, és Jess van olyan jópofa főszereplő, hogy miatta érdemes legyen talán maradni. Naiv szemléletmódja és esze szimpatikussá teszi, ahogy az is, hogy tervei olykor épp a naivitása miatt buknak el – ez például lehet egy olyan jellemhiba, amiből idővel szépen kinő.
Ezt leszámítva azonban izgalmas és tanulságos rejtvényekből eddig hiány van,
a konkrét kincsvadászat pedig még nem vette kezdetét, így arról nehéz képet alkotni. A címet leszámítva a jóleső nosztalgiafaktor sem játszik. A filmek nagyobb színészei ugyanis egyelőre nem adják nevüket a sorozathoz, és kétlem, hogy bárkinek is Hendricks FBI-ügynök viszontlátása lenne a legfőbb álma. Ebben a formában csak a remake/reboot-mánia azon alkotásainak sorához csatlakozhat, amelyek előtt széttett kézzel, értetlenül állunk, hogy ennek így mégis mi értelme volt.
A nemzet aranya: A történelem peremén a Disney+ kínálatában érhető el.
